És ha nem lesz Facebook?

A Facebook magyarországi “pályafutását” a kezdetektől nyomon követjük, kifejezetten szemlélve a cégekhez való viszonyát. Üzleti oldalak létrehozása, azok beállításának módosítása, a közzétett tartalmak elérésének csökkenése, a hirdetési rendszer és az árak változása stb. Mi tartottuk Magyarországon az első Közösségi Média Szemináriumot, is melynek szerves része a Facebook üzleti felhasználása is. Így, az évek alatt nagyon sok cégvezetővel, marketingessel beszéltünk ezekről személyesen, kifejezetten sokszor találkozunk ezzel kapcsolatos kérdésekkel a Facebookról szóló alapozó és haladó képzésen is. És talán még több ilyen témájú kérdést kapunk, emailben, hozzászólásban.

Ezekből azt látjuk, hogy a Facebookkal kapcsolatban egyrészt eltúlzott várakozások vannak, másrészt a nagyon sok cégnél a tényleges eredményekhez képest, túl nagy súlyt kap az online marketingen belül. Nem egyszer tapasztaltuk azt is hogy egy cég 90-95%-ban a Facebookra fektette az online marketingjét és a teljes kommunikációját, a maradék 5-10% egy egyszerű, nem frissülő, statikus honlapot jelentett.

Ez pedig nagyon nincs rendben.

Ezért döntöttünk úgy, hogy figyelmeztetjük a cégeket és azok vezetőit, marketingeseit (Benneteket), hogy nem nem szabad egy eszközre redukálni az online marketinget. Ezért a nyár közepén még egy sajtóbeszélgetést is összehívtunk, ahol nagyon sok újságíró és szerkesztő megjelent.

Az itt elhangzott tartalommal talán Te is találkoztál, mert számtalan cikk született belőle, most viszont egy picit mélyebben elmagyarázzuk Neked, mire is figyelmeztetünk Téged.

A cégek aktivitása a Facebookon

A felhasználók számának exponenciális növekedése természetsen odacsábította a cégeket is a Facebookra. Ma már hazánkban is tízezres nagyságrendben kommunikálnak a cégek követőikkel, és célcsoportjukkal, kisebb-nagyobb sikerrel.

Az elmúlt 1-2 évben azonban, mintha a cégek lelkesedése érezhetően lankadt volna. Saját felméréseink alapján a Facebook üzleti oldalt működtető cégek csaknem fele bizonytalan abban, hogy érdemes-e ezen a csatornán további költések nélkül kommunikálni és az organikus elérésre építeni.

Ennek legfőbb oka a Facebook folyamatos algoritmus változásai, amelyek kedvezőtlenül érintették az üzleti oldalakat. A korábban már (esetleg komoly pénz- és időráfordítás) segítségével létrehozott követőtábor ingyenes elérését ugyanis, az elmúlt időszakban a Facebook drasztikusan lecsökkentette, ezt talán Te is tapasztaltad. Egy üzleti oldal méretétől, az oldal aktivitásától, és az egyes oldalak követőinek aktivitásától függően az ingyenesen elért felhasználók száma jó esetben is 5-20% között mozog. A maradék 80-95%-nyi követőt csak pénzért lehet elérni, tehát a Facebook, mint ingyenes közösségi média marketing eszköz, mára már illúzió.

Nagy a függés és a kiszolgáltatottság

A magyar cégek többsége azért viseli rosszul a Facebook profitorientált üzleti változásait, mert azokban az időkben, amikor még nem volt ennyire szigorú a közösségi oldal (ez jellemzően a tőzsdére lépés előtti időszakot jelenti), túlságosan elköteleződött a Facebook felé. Azaz jobbik esetben a cég honlapja mellett ez lett az egyetlen létező kommunikációs csatorna az ügyfelekkel és a potenciális vevőkkel. Rosszabbik esetben a cégnek honlapja sem volt és a Facebook üzleti oldal maradt az egyetlen felület a cég bemutatására és vevők toborzására valamint a kapcsolattartásra.

Ebben a helyzetben érthető, hogy sok cég kizsákmányolásnak érzi, hogy azt, amit egy ideig ingyen használhatott, amire alapozta a céges kommunikációt, most egyszer csak pénzért veheti igénybe.
Pedig ezért nem kell haragudni a Facebookra. Tudhatjuk: ingyen sajt csak az egérfogóban van. Ingyen kommunkációs csatorna, ingyen médiafelület nincs hosszútávon.

Mi tehetnek a cégek, hogy csökkentsék a függést?

Ha egy cég megérezte a saját bőrén, hogy a követők mindenkori elérése, az üzenetek célba juttatása havi szinten mennyit jelent a cégnek akkor lépnie kell.

  • Vagy elfogadja, hogy a költségek növekedése miatt csökken a profitja,
  • vagy árat emel, és ezeket a költségeket a vásárlókkal fizetteti meg,
  • vagy költséget optimalizál.

Az első két opció tiszta matematika, azonban a harmadik pont egy kis magyarázatra szorul.

Egy cég a kommunikációra szánt költségeit folyamatosan növekvő hatékonyság mellett úgy tudja szinten tartani, ha optimalizál. A kommunikációt nem lehet úgy optimalizálni, ha egyetlen csatornától függünk, ráadásul olyantól, amire gyakorlatilag semmilyen ráhatásunk nincs.

A Facebook ilyen.

Vannak szabályok, amelyek naponta-hetente változhatnak, változnak is. Két lehetőségünk van: megszokjuk és beletörődünk, vagy átalakítjuk a kommunikációt.

Tudjuk, hogy még mindig sok híve van a Facebooknak, nincs is ezzel baj. Mai napig olvasni azonban olyan cikkeket, amelyekben egyes szakértők kerek perec kijelentik hogy a Facebook olcsóbb, mint a Google AdWords, és jobb számokat produkál. Holott ezt általánosítani óriási badarság, mert ezer dologtól függ. Attól, hogy nekünk éppen olcsóbb a Facebookon vásárlókat szereznünk, mint AdWordsben nem szabad ezt kommunikálni mindenki felé, mert a legtöbb céget épp ezek vezetik félre.

Azt javasoljuk tehát, hogy bővítsd a kommunikációs csatornáid és ne kizárólag a Facebookra támaszkodj a követőkkel való kapcsolattartáskor, mert így maximálisan kiszolgáltatottá válsz a Facebooknak.

Félreértés ne essék, természetesen ezt a rendszert használni kell, ez most a legtrendibb felület, ráadásul – habár több költséggel jár mint pár éve -, ha valaki jól csinálja még mindig az egyik legköltséghatékonyabb eszköz. Most. De mi lesz pár hónap, év múlva?

Feladni tehát nem szabad, helyette valós alternatívát kell kiépíteni, hosszútávon.

A lehetséges megoldás

Kiábrándítóan kevés Magyarországon a céges blog, pedig ennek üzemeltetési költsége semmivel sem több mint egy átlagos honlapé. Írtunk erről a blogunkon már többször is: egy bloggal, egy magazinnal a saját weblapodra terelheted a látogatókat, így sokkal több lehetőséged lesz meggyőzni őket. Hozzáadott értékként pedig nem szabad elfeledkezni arról sem, hogy írásaid, valamint az olvasóktól származó hozzászólások is a saját honlapod értékét növelik: a weboldal láthatóbb és megtalálhatóbb lesz a keresőkben.

Ha a látogatókat gyűjtöd és adatbázist építesz belőlük, akkor az egyszeri látogatókból könnyen többször is visszatérő látogatókat faraghatsz, így könnyen növelhető az elköteleződés. Az email marketing és a remarketing segítségével ma már gyorsan építhetsz professzionálisan szegmentált adatbázist melyek segítségével az egyszeri látogatók precíz újracélzására bárkinek van lehetősége.

Ezek a megoldások ma egy cég életében igazi aranybányát jelentenek, saját tulajdont, mely nem veszhet el csak azért, mert tőlünk függetlenül egy közösségi oldal életgörbéje a tervezetthez képest másként alakul.

Javaslatunk tehát, hogy az a cég, aki komolyan veszi a közösségi médiát ne csak a Facebookra támaszkodjon, hanem online marketingjének egyik fontos részcélja legyen az, hogy saját aktív közösséget épít, a Facebookon kívül is, például egy blog segítségével.

És ha nem lesz Facebook?

A sajtóbeszélgetést az Iwiw megszűnése után tartottuk, és azzal a címmel hirdettük meg, hogy “A Facebook is az Iwiw sorsára fog jutni?” Meglepő cím ez, (jó sokan el is jöttek) de a válasz a kérdésre, az, hogy nyilvánvalóan egyszer majd igen, semmi sem tart örökké, de az hogy mikor éri utol az Facebookot a vég, innentől kezdve igazából mindegy is.

Ha nem a kizárólagos kommunikációs csatornánk a közösségi oldal, teljesen mindegy hogy meddig használhatjuk. Amíg megéri használnunk, addig aktívan kommunikálunk, de ha egyszer eljön az a pont, hogy nem éri meg, akkor nagyon könnyen lesz lehetőség visszalépni és továbblépni. Ahogyan a magyarok az elmúlt években az Iwiwről milliós nagyságrendben költöztek át a Facebookra, úgy egyszer ez megtörténhet majd a Facebook kárára is.

Azok a cégek, amelyek erre felkészülnek, komoly előnnyel indulnak majd. Hiszen csak egy emailt kell kiküldeniük, és az aktív követő tábort elérhetik fillérekért. A kulcs a csatornák változatos használata és a tudatos forgalomterelés a teljes mértékben ellenőrzés alatt tartható, saját kommunikációs csatorna felé.

Comments

  1. A kezdetektől azon a véleményen vagyok, hogy a Facebook nem az enyém, tehát nem fektethetek rá akkora hangsúlyt, mint ha a sajátom lenne (kifizetett tárhely és domain, saját tartalom).
    Minden egyes ottani megnyilvánulás a F értékét növeli.
    Az tiszta szerencse emellett, hogy ha jót sikerül írnom, az megmozgatja a már meglévő követőket vagy újakat hoz.
    Nem sokat költöttem még rajta, óvatos vagyok.

  2. Én 2011. óta tapasztalom, hogy ha egy blogba rendszeresen érdekes és minőségi szövegeket írok, akkor a blogom bizonyos kulcsszavak esetében ott lesz a Google találati listájának elején. Másrészt, sokan kommentelik a bejegyzéseimet, én pedig szépen, türelmesen válaszolok nekik, és akkor hozzám fordulnak további tudás megszerzését remélve. Voltaképpen, ezért írok blogot.

  3. Azért vannak más közösségi oldalak is. Sokak szerint így a legkönnyebb kapcsolatot ápolni másokkal. Több száz közösségi oldal létezik, de mind közül a Facebook a legnépszerűbb, melynek mintegy 800 millió felhasználója van (2012 adat). A Time folyóirat így fogalmazott: „Ha a Facebook egy ország lenne, ő lenne a harmadik legnagyobb. Csak Kína és India előzné meg.”

    A cikkben nagyon jól ki lett fejtve, milyen fontos a blogolás :)

    Ezért szeretem én is blogot, mert az olyan mint egy mobil egység, a statikus weboldal meg olyan mint egy üzlet, egy eldugott utcában!

    • Szia Tibor!
      Igen vannak más közösségi oldalak is, azonban azokon a célzás és a szegmentált elérés jár még gyerekcipőben. Vagy eleve a magyarok nem túl nagy számban vannak jelen. 2012 óta a Facebook is hatalmasat nőt, már kb. duplája az a szám amit Te írtál. De szuper hogy Te is írsz blogot! Email marketing és azért Facebook marketing is kapcsolódik hozzá?

  4. Többször is ajánlotta már nekem a facebook,hogy hirdessem természetesen pénz ellenében az oldalamat.
    Nem gondolnám,hogy ezt kell tegyem,hogy nagyobb nézettségre tegyek szert.Különben sem keletkezik pénzbeni bevételem abból amit csinálunk. Annál sokkal többet ér a mi SZEM-ünk úgyan is saját biztonságunk függ tőle. Aki ezt ebben a formában megérti az nagyon sokat profitálhat, hiszen minden ember élete során anyagilag gazdagodik.Ki ilyen ki,olyan formában.Hát ennek az anyagi gazdagságnak a biztonságáról is szó van a SZEM-ben.Miközben a SZEM-el lakó közösségünk közbiztonságát is erősítjük.Ezért a honlapunk látogatottságának növelésére használom úgy a facebookot,hogy hivatkozásképen ajánlom az oldalunkon lévő bejegyzéseimet. Ez a mi SZEM-ünknek elegendő hír közzététel ebben a formában is.

    • “Nem gondolnám,hogy ezt kell tegyem,hogy nagyobb nézettségre tegyek szert.”

      Antal, nem akarlak kiábrándítani, de pedig igen ezt kell tenned. Ahhoz hogy legyen értelme ma a Facebookon egy cégnek kommunikálni az ingyenes megoldások már nem elegendőek. Zsebbe kell nyúlni. Az ingyenes Facebook ma már illúzió.

  5. Megerősít benneteket, hogy Tim Ferris is felfedezte nemrég, hogy elhanyagolja az email listáját, amelyen már 300k feliratkozó található. :D http://fourhourworkweek.com/20.....iss-email/

  6. Székely Viktor szerint:

    A legmegdöbbentőbb az, amikor a nagy cégek már nem a saját honlapjuk domain nevét rakják a reklámanyagokra, hanem a facebook oldalét.

  7. Még nem volt komment egy sem, mikor írtam és nem jelent meg. Szomorú vagyok… :/

    • Hát valami hiba lehetett a kommenteket ugyanis nem modertáljuk (legfeljebb utólag ha nagyon szükséges, de ilyen kb 12ezer komment alatt max 10x fordult elő). Megteszed, hogy leírod még egyszer amit írtál? Érdekel!

      • Értelek. Sajnálom, de nem ismételném.

        Viszont olvasva a hozzászólásokat, egy dolog az ami nem jött ki még (eddig).
        – A Face-nak az egyik erőssége, ezt ‘vastagon’ tapasztalom > “a szájról-szájra), hogy ha valamiről hírt adsz és az nem vagy nem nagyon érdekes az “ismerőseid számára”, azért a tudatban az többnyire beül, hogy ilyen-olyan lehetőség van.
        A baráti beszélgetéseik kapcsán, ha épp a Te témád fontos a partnerének, biztos megemlíti. hogy nézd meg ezt vagy azt.
        – Ez nálam, nálunk igen erőteljesen működik. A honlapunk látogatottsága is jelentősen meg nő egy-egy facés bejegyzésünkre, bár így is lassan elérjük a 0,6 milliót (a face esetenként hozzá tesz 10-12%-ot, nem semmi).
        pl. Néhány hónapja a egy ‘láblógatós’ hétvégén az egyik tervgaléria blokkját, azon belül az egy-egy dominó ház hír anyagát külön bontva a honlapi generál “facés kedvelésektől”, lebontottam az oldalakra külön.
        – Kitettem az elsőt és úgy 2 perc múlva megnéztem kint a neten, hogyan is mutat a ‘buli’.
        > Megdöbbentem, máris volt rajta vagy hét külön oldali kedvelés. 1-2 perc múlva. Na-neeee. Visszamentem a honlapszerkesztőbe azzal, hogy ezt ellinkeltem. Nem volt hiba. De mire ezzel az ellenőrzéssel végeztem, már 20-as nagyságrendű “tetszikelés ” fogadott. Azóta már közel 100-as az az alaprajz és komfortja. Arra is jó referencia volt, mivel zárt üzemű könnyűszerkezetes házépítők vagyunk passzívház hőszigetelési szinten, hogy a nagy átlag ilyen vagy ehhez hasonló helyiség elrendezést “fétisizál”.
        Igen jó vissza jelzés ez is, mert szerintünk épp ez, ezek nem is igazán ergonomikusak, mégis ezek a tetszések jelzés értékűek számunkra.
        Azóta készült még néhány hasonló épp a visszajelzések alapján, de mikor “élesre” kerül a sor, hozza várakozást, észérvekkel terelgetjük az érdeklődőt. Persze a megrendelő dönt a végén, de a tervező lelkiismereti felelőssége, hogy a hibákra is felhívja a figyelmet…
        Összegezve, nagyon fontosnak tartom ezeken a médiákon a jelenlétünket, különösen így, hogy multiplikálva lett a honlapunk a Face 3 oldalával (személyes, dominó házas, Dominóház-1 csoport).

  8. A klasszikus weboldalak informatív tartalmàra mindig is szüksèg lesz. A blog egyèrtelműen a legjobb közvetel kommunikàciós forma ès megdöbbentő talàlati lista pozíciókat lehet vele elèrni. A modern kommunikàciós csatornàk szüksègesek, de èrezhetően múlandók.

  9. Hmm..
    Szerintem az FB főleg a laza és lanyha kikapcsolódást kereső emberek gyülekezete. 98 % -a ( legalább) helyből utál minden reklám jellegű posztot, az oldalsáv fizetős cuccai pedig nagyon gyéren teljesítenek. Egész egyszerűen a direkt online reklámok és a ” célzott marketing” helye igazából nem az FB, nem erre van kitalálva az egész feeling ez ellen szól. Persze ide is be lehet passzírozni, meg van is rá lehetőség, de sokkal, sokkal hatékonyabb az, ha valaki email kampányt szervez ( jól !! ), vagy linket épít ( profin!! ) , vagy saját blogot üzemeltet és az FB posztjai RÁVEZETŐ jellegűek, nem direktek. Aki pedig valódi sikert akar, az nem kerülheti ki a személyes megbeszéléseket és az igazi üzleti kapcsolatokat, amik face-to-face módon ( akár online is ! ) de IGAZIAK. Az FB-be reklám pénzt fektetni az hosszútávon csupán csak a nagy hűhó semmiért. Vagy csak épphogy valamiért. Én biztos nem ide fektetek pénzt, mert az ingyenes FB lehetőségeknél nem sokkal jobbak a fizetősök. A biztonságos üzleti emelkedés módja nem az FB. Szerintem. Persze csodák mindig vannak és biztos találunk ellenpéldát. ( 1000-ből egyet) Nem használom és nem is javaslom cégeknek. Ugyanannyi pénzért van sokkal erősebb csatorna. Ti mit gondoltok?

    • Balázs szerint:

      Van egy másik piaci szereplő abban a szegmensben ahol dolgozom az egyik vállalkozásommal, folyton azt bizonygatja, hogy milyen jó mert neki lám 18000 körüli lájkja van nekem kb. 500 :) aztán mikor írok a weboldlamon be SEO – zom a tartalmat a nálatok megtanultak szerint és a fránya gugli előre sorolja a keresőkben és jönnek hozzám az emberek csak mosolygok rajtuk, ők a celebekre meg az FB re voksolnak én meg a 23 éves tudásomra, szakmai tapasztalataimra meg a józan emberekre akik tényleg vesznek… Nem adok nekik 2 évet és be fognak zárni :( ennyit az FB ról….

    • Balázs, részben értünk csak Veled egyet, most inkább azt emelném ki ami szerintem nem úgy van. ahogy Te gondolod:

      – “oldalsáv fizetős cuccai pedig nagyon gyéren teljesítenek” Akkor ezen még kell dolgoznod, Nem az oldalsávval van a probléma!
      – “az FB posztjai RÁVEZETŐ jellegűek, nem direktek. ” Ez csak a mindennapokban igaz. Amikor kampány van, vagy abban az esetben ha nem teljesen új embereknek, hanem egy előmelegített közösségnek szeretnél eladni, akkor igenis lehet használni a Facebookot eladásra, vagy lead generálásra. Persze vannak olyan iparágak, ahol ez nem működik, de a többségnél nem hagynám ki ezt az eszközt,

      – “Aki pedig valódi sikert akar, az nem kerülheti ki a személyes megbeszéléseket és az igazi üzleti kapcsolatokat, amik face-to-face módon” Lehet hogy a Te iparágadban az igaz, de mi a vevőink 60%-val valószínűleg sose fogunk találkozni. És úgy lettek vevők, hogy sose találkoztunk. Szóval ez sincs mindig így!

      – “az ingyenes FB lehetőségeknél nem sokkal jobbak a fizetősök. ” Hát… ezzel erősen vitatkoznék. Az ingyenes megoldás a homokozó.. A Facebook hirdetési rendszere pedig egy Disneyland ahhoz képest! Érdemes lenne megtanulnod, nem? http://oma.hu/fhsz

  10. Czar szerint:

    A Facebook akkor fog hanyatlani, ha lesz jobb. Lásd IWIW halála. A Facebook csak egy csatorna. Méred és eldöntöd, hogy a ROI jobb vagy rosszabb, mint a többi csatornáé. Most nem ismerek jobb csatornát, ahol a weboldaladat meglátogatókat ilyen könnyedén szegmentálhatod és nekik kitenyésztett hirdetéseket futtathatsz külön listákban a retargeting pixellel. Lehet azt mondani, hogy figyeljünk más dolgokra, de ameddig nem mérsz jobbat, addig az csak fikció.

    • Ha mérsz és nem mérsz jobbat ennél, akkor valószínűleg jól csinálod. Akkor ott kell lenni. A lényeg és amiről a poszt szól, hogy ne légy kiszolgáltatott. Ha véletlenül a Facebook árai az egekbe mennek, és emiatt a ROI-d csökken, akkor legyen kész alternatívád a ROI-d fenntartására. És ez ne a FB-tól függjön. Mert ahogy Te is írtad: “A Facebook csak egy csatorna”… egy a sok közül.

  11. A személyes kommunikáció meggyőző erejében hiszek én is. Persze ez csak azoknak való, akik képesek klasszikus üzleti megbeszéléseken hitelesek és meggyőzőek maradni. A vállalkozásom profiljában eltöltött 25 év tanulóesztendő tapasztalatait -alkalmazkodva a trendekhez is- balgaság lenne figyelmen kívül hagyni és és álarc mögül gerillamarketing eszközökre korlátozódni.

  12. Tényleg! Itt miért nem lehet LIkE-olni a nekem tetsző kommenteket? :-)

  13. Az FB-nél most nincs jobb..a saját kategóriájában. De a reklám az azért van, hogy valamire vevőt szerezzünk.
    Én csak azt vitatom, hogy az FB lenne a hiperszuper eladási csatorna. Szerintem hiába találjuk meg leválogatva azokat akik (szerintünk) a célpiaca a cuccainknak, azok az emberek amikor Facebookoznak alapvetően másra figyelnek, a radarjuk nem arra van állítva, hogy termék, vagy szolgáltatás után kutakodjanak.
    Persze, lehet, hogy szembeötlik neki egy számára érdekes dolog, amire pont szüksége van, de most éppen kikapcsolódik és nézegeti az ismerősei gagyijait, szóval nem vásárlói típusú figyelmet dob be, hanem olyan magánemberit. Nagyon kicsi az igazi konverzió, amikor az FB-s nézegetőből egyszer csak nagy hirtelen egy pénztárca nyitogató vásárló lesz. Ahhoz a figyelmét nem csak hogy odavonzani kellene , hanem ÁTALAKÍTANI is. A kikapcsolódó laza figyelemből csinálni kell valahogy egy vásárlói figyelmet, amikor már a mérlegelésé – a gondolkodásé – a főszerep.
    Szóval: az FB marketingnek az lehet az igazi célja, hogy leszedje az ipsét az FB-ről és elvezesse egy külső blogra, vagy egy sales oldalra, mert ha maradunk az FB-n, akkor ott annyi a figyelem elterelő izé, hogy onnan aligha lesz tömegesen vevő. Ezért van az, hogy vevő- statisztikailag komoly bukás egy külső bloghoz képest egy FB aloldal. Más típusú figyelemmel FB-zik valaki, mint amikor mondjuk a guglin keresgél valamit. Klassz és jól összerakott hirge ez az FB, de nem a kereskedelem és az ügyfélszerzés a fő profilja. Persze egy retarget konzollal kiegészítve már más a leányzó fekvése, pláne ha feliratkozáshoz vezet és egy olyan követéshez, ami egyenes, gyors és szíven szúrós. De ilyet nagyon kevesen dobnak össze.
    ( hirge = cucc)
    :-)

    • Pont ezért szükséges speciális kommunikáció a FB-on, úgy kell eladni, hogy észre se vegye szórakozás, kattintgatás közben, hogy rákattant a termékedre. Szerintem a márkád “agybakódolására” jó módszer. Ha szüksége lesz hasonlóra termékre, megkeres a googleban. Az meg rajtad múlik, hogy Téged talál meg, vagy mást, a FB-on, avagy a honlapodon.

    • Pálfi Gyula szerint:

      István, vitatkoznom kell veled.

      Azt írod, hogy “Szerintem hiába találjuk meg leválogatva azokat akik (szerintünk) a célpiaca a cuccainknak, azok az emberek amikor Facebookoznak alapvetően másra figyelnek, a radarjuk nem arra van állítva, hogy termék, vagy szolgáltatás után kutakodjanak.”

      Ha ez igaz, akkor te nem jól szűrtél. Nem elég, hogy valaki ideális vevőnek látszik, amíg őneki nem fáj, addig ő nem a célpiacod része. Sőt az sem elég, hogy neki fájjon, az is kell, hogy ő már megoldást keressen a kínjára…

      S ekkor megváltás lesz neki a hirdetésed. De csak ekkor.

      A többi fejtegetésed pedig nekem azt mondja te sosem futtattál egyetlen FB kampányt sem. Nulláról kezdve a Facebookon fénysebességgel tudsz érdeklődőket generálni egy bloghoz képest. (A SEO értékelhetetlen hatékonyságú eszköz a FB hirdetéshez képest.)

  14. Kb. egy éve kezdtem el intenzívebben foglalkozni a Fb oldalammal, és azt látom, hogy könnyen el tudok érni rajta olyan embereket, akik érdeklődnek a témám és a szolgáltatásom iránt.

    Persze időt és pénzt kell szánni rá, hogy rendszeresen megnézzék a posztokat. Illetve odafigyelek arra, hogy ne ez legyen az egyetlen csatorna, hanem a saját oldalaimra és hírlevelemre is áttereljem az embereket, és saját adatbázist építsek.

    • Kedves Bernadett
      néztem az oldalad és a témád felcsigázott.
      – Közel 30 éve Excel-ben dolgozom, rajzolok és statikai, hőtechnikai kalkulációs rutinokat hozok össze, úgy gondolom, hiba és gond nélkül mimt épület fizikus, építő mérnök. Van egy ‘fájdalmas hiányosság’ az Excel-ben amit még nem tudtam magam alá gyűrni.
      Kerestem a honlapodon a közvetlen elérhetőséged vagy Skype-t, nem találtam.
      Örülnék neki, ha ‘szóÓót’ válthatnánk szkájpon (fransis69), lehet, hogy se perc alatt rövidre zárod/zárnád a gondomat.

  15. Az FB elsősorban a kikapcsolódás és a szórakozás helye, az emberek nagy többsége nem is figyel a fizetett hirdetésekre, nem itt keres, hanem ha valamire szüksége van inkább a Google oldalain, persze az FB-ről kapott linkek a weboldalak természetes találati listáin javítanak valamit, így érdemes használni.
    A kezdeti nagy lelkesedés az FB iránt szerintem már kezd lanyhulni, legalábbis a saját korosztályomat tekintve.
    Egyébként a régi időkben sem volt elég csak egy újságban hirdetni, az ért el jobb eredményt, aki a célközönségét többféle irányból próbálta elérni és, ha megbecsülte ügyfeleit, minőségi munkát adott ki a kezéből az volt a legjobb reklám, ma is ez a helyzet, csak áthelyeződött nagy részt az online felületekre.
    Ha eredményt szeretnénk elérni akkor kell egy, vagy több jól optimalizált, folyamatosan frissülő weboldal.
    Érdemes a nálunk vásárlókat, szolgáltatást igénybe vevőket feliratkoztatni és az így kapott listára hasznos tartalmakat küldeni,szakértőként megjelenni az adott témában, később az újdonságainkról, akcióinkról tájékoztatni a listán lévőket.
    Az Adwords , ha jól használjuk igen eredményes lehet, de ha nem vesszük a fáradságot a tanulásra, vagy ha, nem fizetjük meg a szakértőt,akkor nagyon drága mulatság lehet.

  16. Én kb. fél éve kezdetem el azzal foglakozni, hogy az 5 évvel korábban indított tanácsadó cégem szolgáltatásait on-line marketing eszközökkel próbáljam eladni. Azért fél éve, mert addig mindennemű marketing nélkül is meg volt annyi ügyfelem, hogy a kapacitásaimat lekösse, az elégedett ügyfelek szájról szájra adták az elérhetőségemet. (Ez volt a legjobb marketing) Miután azon a területen ahol szolgáltatást nyújtok, átmenetileg beszűkült a piac, jutott eszembe, hogy marketing módszerekkel is gyűjtsek ügyfeleket, és a piac újbóli megnyílásával esetleg növelve a vállalkozás humán kapacitását, nagyobb méretekben működjön a vállalkozásom.
    A marketing stratégia megfogalmazásakor, próbáltam magamból kiindulni. Ha egy információra vagy szolgáltatásra van szükségem, akkor már az utóbbi években nem a telefonkönyvet veszem elő, és nem a hirdető újságokat bújom, hanem az interneten nézek körbe. Tehát kell egy honlap amit sokan elérnek. Sokan pedig úgy fogják elérni, ha a csaknem 100%-ban használt Google keresőben a megfelelő kulcsszavak esetén az elsők között van. Az addwords-ről halottam (azt nem mondom, hogy ismertem is), és úgy gondoltam ez a legjobb módja annak, hogy a honlapom a találati lista élén legyen. Ezért gyorsan beiratkoztam egy addwords szemináriumra. Még abban is szerencsém volt, hogy az én honlapomat sorsolta ki a Márton a példák bemutatására. A tömény előadáson az addwords használatát ugyan nem sajátítottam el, de a Márton komplex on-line marketingre tett megjegyzései alapján már az előadás alatt rájöttem, hogy addwords csak egy része az on-line marketing mixnek, és nem az a csatorna amivel egy kezdőnek érdemes indulni. (Egyébként már ezért a felismerésért megérte a szemináriumon részt venni)
    Ezért megvásároltam a komplex on-line marketing tudásanyagot, amit áttanulmányoztam.

    A hosszú bevezetőt azért írtam, hogy lássátok, hogy nem vagyok profi témában, hozzászólásom egy laikus műkedvelő hozzászólása.

    Nos, én a következőt állapítottam meg. Ha mindazt amit a tudásanyagban leírtatok pontosan és jól elvégzem, akkor a napi 12-14 óra folyamatos ráfordítás sem lenne rá elég. Ugyan biztos sok ügyfelet hozna, de akkor hogyan maradna kapacitásom a tanácsadó szolgáltatás elvégzésére, pláne az ehhez szükséges folyamatos információ szerzésre, a tudásszintem naprakészen tartására. Ha pedig a szolgáltatást felületesen és hanyagul végzem , akkor hiába minden on-line marketing erőlködés, a szájról szájra marketing ellenkező hatást fog kifejteni. (Lehet, hogy egy tárgyi eszközben megtestesülő termék eladása esetén ezek az idő arányok mások) Tehát válogatni kell az eszközök között.

    Most jutottam el oda, hogy miért idegenkedem a Face Book-tól. Én 50 éves vagyok. Anno az IWIW-en még nyitottam oldalt magamnak, de egy időrabló haszontalan szórakozásnak tartottam, ami csak az exhibicionistáknak való. Néhány hónap használat után évekig rá sem néztem az oldalamra. (Nem is tudom mi lett vele a megszűnéskor). Mikor elkezdett terjedni az FB, pont ezért tudatosan elhatároltam magam tőle, és az is bosszantott, hogy a gyerekeim a tanulás helyett folyamatosan az FB-n lógnak.

    A tudásanyag elolvasása után feladva elveimet, én is nyitottam FB oldalt. (A kislányomat kértem meg a profil létrehozására, neki sokkal nagyobb gyakorlata volt benne.), amihez céges oldalt kapcsoltam. De talán azért mert magam sem használom az FB-t, el is hanyagolom ennek karbantartását.

    Viszont a folyamatosan frissített honlapom a tudásanyagban leírt SEO fogások alkalmazása mellett egyre látogatottabb.

    Nekem ugyancsak bevált az e-mail cím lista gyűjtés, és a hírlevél küldés. (Pedig a hírlevélről nagyon megoszlanak a vélemények.) Nem küldöm rendszeres időközönként nyakra-főre a hírleveleket, csak akkor küldök ki hírlevelet, ha valóban érdeklődésre számot tartó esemény történik azon a területen, amelyre a tanácsadói tevékenységet végzem. Megfigyeltem, hogy ha egy hírlevelet kiküldök, az utána követő napokban számottevően nő a honlapom látogatottsága, és a közvetlen érdeklődő is több. Az érdeklődés szépséghibája, hogy bár én igyekszem mindent elkövetni, hogy az érdeklődés írásban on-line történjen, inkább a telefonáradat a jellemző. Lehet, hogy valamit rosszul csinálok, de az is lehet, hogy a szolgáltatási területem jellemzője ez, illetve a szolgáltatást igénybe vevők korosztálya részesíti előnyben ezt a kommunikációs csatornát. Az Analytics szerint a 40-50 éves korosztályból van a legtöbb látogatója a honlapomnak, és az ügyfeleim is ebből a korosztályból kerülnek ki. Nálam on-line eladásról a tanácsadói szolgáltatás sajátossága miatt nem beszélhetünk, az üzletkötéshez és pláne a szolgáltatás elvégzéséhez szükség van a Face to Face kapcsolat létrejöttére.
    Érdekes, hogy honlapról történő feliratkozó is alig van, viszont aki felhív az szinte kivétel nélkül kéri, hogy vegyem fel az e-mail címét a hírlevél listára.

    Tehát az én véleményem, hogy ennél a célcsoportnál az on-line eszközök között a rangsorban nem az FB-t kell az élre venni. A honlap után én a Youtube-vel kezdtem el próbálkozni. Oda teszek fel rövid edukációs videókat. Ezt nem rég kezdtem el, így még nincs tapasztalatom a sikeréről. A terveim szerint, ha ismét lesz termék a piacomon (most már elárulom a tanácsadó szolgáltatásom EU pályázatok projektmenedzsmentjére vonatkozik), az addwords-el fogok megpróbálkozni. Ezt követően bizonytalanul a Blog is a terveim között szerepel. De a bloggal kapcsolatban is az idő faktor az ami miatt bizonytalan vagyok. Mert ha idő kapacitás hiányában nem tudja jól csinálni az ember, akkor többet árthat mint használhat. Én az FB-t csak ezek utánra sorolom.

    (Persze mivel ez egy laikus véleménye, a profiknak nyugodtan lehet vitatni.)

  17. Palánki Zsolt szerint:

    Szerintem a marketingesek mindig is túl hangsúlyozták a Facebookot. Szerintem sose volt olyan nagy jelentősége, mint ahogy írták. (Aki nincs fent a facebookon az nem is létezik, vagy eleve csaló stb…) Az FB csak egy lehetőség a sok közül.

  18. Emil szerint:

    Szerintem egy csöppet elmentek a kommentek abba az irányba, hogy jó-e a FB vagy sem, kell-e vagy nem. Én azt olvastam ki Zsolt cikkéből, hogy az egyensúly a céges marketingbe ugyan olyan fontos, mint a pénzügyeiben, azaz ha elbillented a marketingedet a FB-felé, akkor ne csodálkozz, ha a FB megváltozásakor a visszabillentéshez több pénzre és idődre lesz szükséged, mint szeretnéd.
    Hogy most FB vagy sem, szerintem irreleváns, mivel egy jó marketinges minden lehetőséget megragad, ha van értelme. Ha működik az FB oldalad vagy kampányod, akkor csináld, ha nem akkor csak annyi energiát tegyél bele, amennyi meg is térül.
    Kedvencem, a mezőgazdasági gépalkatrészeket áruló cég kizárólagos FB oldala, melynél kérdeztem a marketinges, hogy szerinted a te célközönséged, azaz 40-60 év között, férfi, vidéki, gazdálkodó, mennyi időt FB-zik? Válasz: nem tudom, de mivel „mindenki” fent van, így nekünk is ott kell lennünk.
    Az „És ha nem lesz Facebook?” alcímeként bátorkodom az „egyensúly mindenek felett” alcímet javasolni.

  19. A Facebook egy jó lehetőség, de nem az egyedüli. Én nemrég kezdtem bele, és már látszik a hatása. Még csak gyakorlok, igyekszem tanulni a hibáimból, és rájönni, a mi lehetséges ügyfeleink mire fogékonyak. Érnek meglepetések, a hétvégi poszt, amit csak félig-meddig gondoltam komolyan több emberhez jutott el, mint az eddigiek. Jó lenne rájönni, miért :)

  20. Marketing szövegíróként én is a saját weboldalt és blogot javaslom mindenkinek, aki valóban igényes tartalmat szeretne adni a követőinek (igénytelent ugye nem érdemes, arról nem is beszélünk).
    A facebookon rendszeresen hosszabb bejegyzéseket megjeleníteni nem érdemes; kevesen olvasnak sokat (az nem az a felület, ahova tájékozódni jár az ember), a szövegeket pedig szinte lehetetlen olyan formára tördelni, ami kényelmesen olvasható.
    A facebook szerintem egy kiváló tölcsér, hogy eljussunk egy csomó emberhez – akiket a tölcsér tetejéből az alján át szépen a saját weboldalunkra terelünk.
    A facebook inkább a gyors kommunikációra, kapcsolattartásra és folyamatos jelenlétre jó (szolgálati közlemények, szavazások, játékok, “helló, itt vagyunk), a weboldal pedig a minőségi tartalmakra, bizalomépítésre, szakértői pozíció megerősítésére.

    • Pálfi Gyula szerint:

      Tímea írod, hogy “a szövegeket pedig szinte lehetetlen olyan formára tördelni, ami kényelmesen olvasható.” Ajánlom figyelmedbe az Oldalak Notes alkalmazását. Ugyanolyan jól olvasható formába tördelheted az anyagodat, mint egy blogban… (szívesen megmutatnék egyet, de nem akarok engedély nélkül linket feltenni más oldalára.)

      Ugye azt is tudod, ha a hirdetésed (tölcséred) kiviszi az olvasót a facebook-ról, akkor többet fogsz fizetni érte, mintha maradna.

      • Gyula szerintem elvétve használják az emberek a Note-ot és nagyon ritka az a rajongó, aki rámegy a note fülre, hogy egynél többet elolvasson. De ha a blogodon járnak (és jó a blog, ezt nem győzöm hangsúlyozni), akkor már nagyobb a valószínűsége, hogy több posztot is átfutnak.

        A tölcsér alatt most nem hirdetést értettem, hanem teljesen mindennapos, folyamatos kommunikációt, amivel időnként finoman a honlapodra tereled az érdeklődőt. A hirdetés nyilván egy másik tészta…

        • Kedves Tímea !

          Látom nagyon értesz a marketinghez, ezért egy kérdést felteszek. Pályázati tanácsadással foglalkozom. A honlapomon hetente jelentetek meg friss híreket és edukációs anyagokat. Kicsit meg is SEO-ztam.
          Az olvasókkal sikerült elhitetni, hogy “szakértő” vagyok a témában, de nem az ügyfelem lett több, hanem a komolytalan érdeklődő. Annyian hívnak fel , hogy napközben már dolgozni sem tudok. Aki pedig felhív szinte kivétel nélkül csak össze-vissza kérdez hülyeségeket (amire illik türelmesen válaszolni), de egynek sincs olyan komoly projekt elképzelése, amihez projektmenedzsert illetve tanácsadót keres.
          Egy kicsit elment a bizalmam az on-line marketinghasznossága felől. Szerinted a tanácsadó szakmában is érdemes azokat a fogásokat használni, amit a Zsolt és a Márton leírnak az edukációs anyagaikban ?

          • Pálfi Gyula szerint:

            Igaz nem tőlem kérdezted; ám talán lesz benne megfontolható.

            1) vedd le a telefonszámodat az oldaladról;
            2) csak a levelező listában add meg, ha azt akarod, hogy hívjanak. Ha nem, akkor csak a sokadik levél valamelyik kattintása után add meg – aki már elég komoly, hogy beszélgess vele;
            3) nem ismerem pontosan Zsolt és Márton oktató anyagait, de vakon javaslom, hogy igen alkalmazd őket, de úgy, hogy minél jobban szűkíted a célközönségedet olyanokra akiknek nagyon fáj, hogy nincs profi tanácsadója.

        • Pálfi Gyula szerint:

          Tímea!
          Attól, hogy kevesen használják még létezik egy eszköz a facebook-on, amivel “blogot” tudsz ott létrehozni és megjeleníteni. Ugye egy Note-t is elé tudsz tenni a látogatóidnak, ahogy a valódi blogodat is ; ugye megírhatod úgy – talán Jegyzet a magyar megnevezése a facebook-on, hogy egy előzőre linket teszel bele…
          Vagyis mindent tud (na majdnem), mint egy blog… csak épp kevesen ismerik a lehetőségeit.

          Én szinte mindent a facebook-on oldok meg; hirdetés; elkapó oldal; feliratkozás; “védett” (csak feliratkozóknak szóló) tartalom (szöveg; kép; ebook; űrlap; videó; élő webinárium) megosztása, sőt még a fizetős digitális tartalom elérését is (a fizetéssel együtt)… Imádom a facebook-t!

  21. Kaptam e-mailt több hozzászólásról is, de az oldalon nekem nem jelennek meg, így nem is tudok válaszolni. Az én gépemben van a hiba?

Trackbacks

  1. […] kapcsolatban minden vállalkozónak egyértelmű legyen: ingyen sajt csak az egérfogóban van. Cikkeket írtam erről, előadásokat tartottam, hogy mindenki tudja: aki csak a Facebookra alapoz, komolyan […]

  2. […] nevettek, gúnyoltak minket, sok hőzöngős poszt is született anno 2014 nyarán, amikor egy blogbejegyzést írtunk, sőt a sajtón keresztül is értesítettük a vállalkozókat: óriási hiba függni a […]

  3. […] írtam egy bejegyzést, melynek a címe: És ha nem lesz Facebook?. A bejegyzés témája bejárta az akkori hazai sajtó nagy részét. Szemlézte az MTI-n keresztül […]

Szólj hozzá!

*