Kasza Tibi, ezt én másképpen csinálnám!

Lehet, hogy azért mert az év eleje egy kicsit mindig nyugisabb nekem, de valahogy az elmúlt években mindig ilyenkor, év elején figyelek fel olyan dolgokra (bakikra?), amit ismert emberek követnek el a Facebookon. (Emlékeztetőül Norbi, és Majka kapcsán is születtek már ezen a blogon hasonló posztok.) Ilyenkor valahogy nem bírok ezek mellett szó nélkül elmenni, pláne ha úgy érzem, hogy ezekből sokan tanulhatnak, akik a Facebookot üzleti célra (is) használják.

Kasza Tibi

Talán nem kell bemutatni az urat, lehet szeretni – nem szeretni: 830 ezres (és egész aktív) követőtáborával, nem lehet rá azt mondani, hogy nem csinálja ügyesen a Facebook-kommunikációt. Látszik, hogy van benne munka, még akkor is, ha céltalan szórakoztatásnak tűnik, néha ezt csinálni a legnehezebb. Figyelmet fenntartani, brutálisan aktívan kommunikálni és ebből megélni. Nem véletlenül díjazták őt 2015-ben az “Év legközösségimédiásabb celebje” címmel, jelentsen ez bármit is. Az oldalon jó sok a reklám, és a szponzorált tartalom, de ha a követők elviselik, akkor miért ne. A számok és a statisztikák alapján az oldal tulajdonosa pontosan látja, hogy hol van az a határ, amit nem szabad átlépni. Na de itt jön a bökkenő. A számok.

Mit csinált most Kasza Tibi?

Mutatom beágyazva:

De mutatom képként is mentve, mert az eddigi tapasztalatok alapján az ilyen posztok valahogy mindig eltűnnek. Legyen archiválva az eset:

Kasza Tibor Facebook bejegyzése

Kasza Tibor Facebook bejegyzése

Mi a probléma ezzel a Facebook-bejegyzéssel?

Nem az a gond, hogy ez reklám, hiszen ki is írja, hogy hirdetés.

Az előbbi gondolatot ott hagytam abba, hogy vannak a számok, és a statisztikák, amiket az oldal tulajdonosa lát. Ezek nyilván NEM publikus (sőt, kifejezetten intim!) adatok, komoly információértéke van (pláne, ha hirdetés az adott poszt), hogy egy-egy tartalom mekkora forgalmat terel a hirdető oldalára. Na most a probléma a fenti posztban éppen itt van. Látunk egy linket a posztban.

http://bit.ly/mall-kiarusitas (visz egyből a mall.hu-ra, szépen UTM paraméterezve. Ha kattintasz is, gyere vissza mert most jön e lényeg! )

Vajon egy 830 ezres oldal egy ilyen fizetett poszttal mekkora tömeget tud kattintásra bírni? Vajon mekkora lehet az értéke/ára egy ilyen “fizetett tartalomnak, “hirdetés”-nek? Ezek semmiképpen sem publikus adatok.

Márpedig a posztban egy olyan URL rövidítőt jelenítettek meg, amellyel gyerekjáték megtudni, hogy mekkora a forgalomterelés nagysága. Igazából egyetlen karakter kell hozzáírni a fenti linkhez, egy “+” jelet.

http://bit.ly/mall-kiarusitas+

Kattints, és ezt fogod látni:

Kasza Tibor bejegyzésében lévő link kattintási statisztikája

Kasza Tibor bejegyzésében lévő link kattintási statisztikája

(Ha nem teljesen ezt látod illetve nem ennyire részletesen , annak 2 oka lehet: vagy nincs bit.ly fiókod, vagy nem vagy bejelentkezve oda.)

Durva, nem?

Egyetlen link mögé, egyetlen karakter, és bepillantásod van olyan számokba, amelyekbe kétlem, hogy a hirdetési megállapodásban résztvevő bármelyik fél is akarta volna, hogy publikusak legyenek.

Mindenki döntse el maga, hogy a ~6000 linkre kattintás (e sorok írásakor ennyit mutat a számláló) egy ekkora Facebook-oldaltól 2 nap alatt (2 különböző posztból: jan. 4. 20:29 és  jan. 5. 20:30) milyen eredmény, ezt több szemüvegen keresztül is lehet nézni, és nem is szeretném minősíteni, nem ez a bejegyzésünk célja. Az viszont mindenképpen érdekes, hogy egy ilyen kaput hagy valaki tárva-nyitva, miközben a Facebook-oldal üzemeltetésének célja bevallottan és felvállaltan a népszerűség pénzzé tétele, azaz a szponzorált tartalmak.

Mit csinálnék másképp?

Törzsközönségünk, olvasóink, ügyfeleink pontosan tudják, hogy az OMA soha nem trollkodik, nem célunk a bántás, a személyeskedés. Az ilyen posztok célja nem az adott hibának bemutatása (mindenki hibázhat), ez csak eszköze annak, hogy felhívjuk a hibára a figyelmet, és ezen keresztül bemutassuk a lehetséges megoldásokat.

Ha nekem lenne ilyen oldalam biztosan nem így csinálnám a forgalomterelést. Az igény mindenképpen jó: szeretnénk tudni, hogy egy forrásból hányan kattintanak át a honlapra. Szeretnénk ezt, egy a médiafelülettől független (Kasza Tibi Facebook oldalának statisztikájától eltérő) megoldással is mérni, úgy, hogy a csúnya UTM paramétereket elrejtsük. Teljesen jogos. Szükség van URL rövidítésre.

De ne használj Bit.ly-t! Se Goo.gl-t! Mindkettőnél, és egy sor egyéb URL rövidítőnél is működik ez a +1 karakteres megoldás.

Sokszor mosolygok, amikor marketing tanácsadók (akár konkurensek) is ilyet használnak. Nem is tudják(?), hogy nyitott könyv az életük ebben a tekintetben. 5-6 éve kisebb-nagyobb rendszerességgel figyelgetem ezeket, de tisztában vagyok vele, hogy ezzel a poszttal ennek a “kémkedésnek” vége. :) Ráadásul a Bit.ly ma már sokkal szigorúbb – korábban egy-egy ilyen linken keresztül az adott fiókhoz tartozó összes (akár több ezer!) lerövidített URL, és a mögöttük rejlő összes link és a hozzá tartozó statisztika, teljesen publikus volt annak, aki tudta ezt a kiskaput. Még mielőtt valaki most felháborodna: ez nem feltörés, nem hackerkedés, ez csak egyetlen plusz karakter, és az infó évek óta elérhető a Bit.ly helpjében! Oka is van: aki akarja, így meg tudja nézni, hogy az ingyenesen rövidített link, milyen hivatkozásra mutat valójában.

Mit használj URL rövidítésre?

Ha csak 1-1 alkalomról van szó (nem használsz URL rövidítést rendszeresen), és az a cél mint a fenti Kasza Tibor bejegyzésben, hogy el kell tüntetni egy hosszú UTM paramétert, akkor egy nagyon egyszerű és elegáns megoldás létrehozni egy saját domainen egy rövid átirányítást. Mondjuk: kaszatibor.hu/mall-kiarusitas (Most nézem hogy Kasza Tibor Facebook oldalán behivatkozott kaszatibor.hu nem is működik, újabb fail, de ezt most hagyjuk. :/)

Az ilyen átirányítás egyetlen célja valóban csak az UTM paraméterek elrejtése lehet, mert itt az átkattintásokat nem mérjük. De elegáns és egyszerű. Nézd meg ezt, ez legalább működik: http://oma.hu/1nap Rögtön átirányítódik a megjelölt oldalra. Ingyenes, 1 perc létrehozni, és probléma megoldva.

Ha viszont mindenképpen jól jönnének az átkattintáshoz számok is, akkor bizony muszáj olyan URL rövidítőt alkalmazni, ami mér is, de a számok nem maradnak publikusak. Erre jó lehet több fizetős szolgáltatás is, a Bit.ly-nek is van ilyen. Ja, hogy nem feltétlen szeretnél érte fizetni? :) Létezik olyan is, sőt, mi ilyet használunk már évek óta.

Akik voltak már az OMA Közösségi Média Szemináriumán, vagy olvasták az OMA Közösségi Média tudásanyagát, már tudják a választ: Yourls.org

Egy teljesen ingyenes és nagyon jó megoldás, ezt jelenti a domain: YOURLS: Your Own URL Shortener , azaz a Te saját URL rövidítőd. Mi ezt az URL rövidítőt használjuk.

Ahhoz, hogy tudd használni, be kell foglalnod egy olyan domaint, amit csak arra használsz, hogy rövidített URL-eket tegyél közzé. Nálunk ez a 0ma.hu (Nulla és nem “ó” betű az első karakter a domainben!). Ha befoglaltad a domaint, le kell tölteni a Yourls.org oldalról ezt a nyílt forrás kódú kis alkalmazást, és fel kell tenned a domain mögé a szerveredre. Pár apró lépésben telepíteni kell (jelszavak, adatbázis hozzáférés kell, fejlesztőre szükség lehet), de pár perces konfigurálás után máris működik, és teljesen egyedi saját linkrövidítőd lett, privát, és nem publikus számokkal.

A honlapon angolul lépésről-lépésre leírták az installálás és a beállítás folyamatát szóval ezt nem írnám/fordítanám most le. Ráadásul ehhez az egészhez még ingyenesen le tudsz tölteni mobilalkalmazást is*, tehát onnan is tudod használni, ami nagy kényelem. (* Utólag ellenőriztem, az AppStore-ban jelenleg már nem elérhető az alkalmazás.)

Reméljük, ha eddig használtál bármilyen URL rövidítőt, akkor ezek után kétszer is megfontolod, hogy hogyan teszed, ha pedig a konkurensed használ ilyet, akkor tudsz csemegézni a számokból ezután.

Hajrá! :)

Hozzászólások

  1. Gratulálok Zsolt!

    Megint beletaláltál. Kíváncsi vagyok, Kasza Tibi jelentkezik e, mint annak idején Norbi.:)
    Még azt is mondanám, hogy zseniális, de tényleg tanultuk a tanfolyamon.
    Nincs benne semmi ördöngősség, csak figyelni kell.:)
    üdv,péter

  2. Dejo, hogy ezt leirtatok. Remelem Kasza ur nem haragszik meg erte.

  3. Harkányi Lászlóné szerint:

    Szemfülességből : jeles !
    Gratulálok fiúk !
    Ha húsz évvel fiatalabb lennék, biz’ Isten jelentkeznék a tanfolyamaitok
    valamelyikére !
    szívélyes üdvözlettel:

    • Hát nem tudom hány éves vagy, de a kor sose legyen akadály! (Persze mondom ezt én remélhetőleg még az “A” oldalról), de azért vannak az idősebb kori tanulásra is nagyon jó példák. Csak hogy ne menjünk messzire: a napokban elhunyt Klapka György, aki 66 meg 80+ évesen kezdett teljesen új bizniszekbe belevágni. Tanulással. Szóval ne legyints, mi várunk! :)

  4. Márki Erika szerint:

    Mindenesetre, NEKTEK köszönhetően most már többen fognak az oldalra kattintani! :D

    Szép napot!

  5. Hogy meg fognak lepődni, amikor nézik a statot, hogy 91-en mentek az omáról is :)

  6. Mester Gábor szerint:

    A legszebb, hogy jelenleg már 106 kattintás van az OMA-ról:)

    7,332
    CLICKS
    Facebook 7,033
    Dark Traffic 193
    http://www.online-marketing-akademia.hu 106

  7. Kiss Levente szerint:

    Szia Zsolt!

    Ez remek és abszolút tárgyilagos cikk volt. Élvezettel olvastam minden sorát és végén jót mosolyogtam, hogy milyen szép látogatást teteltek az oldalra :-) .

  8. Alliquander Péter szerint:

    A YOURLS használatához miért kell egy különálló domain? Miért nem lehet ugyanazon domainen, ahol a weblap, ahova a linkek mutatnak?

    • Attila szerint:

      Nem feltétlenül kell külön domain erre, de praktikus, ha valóban rövid URL-t akarsz. Csinálhatod azt is, hogy a már meglévő domain-ed alá regisztrálsz egy subdomain-t, pl link.sajatdomain.hu, és az arra a mappára mutat, ahova telepítetted a yourls-t, vagy a honlapod egyik alkönyvtárába teszed a yourls-ről letöltött kódot, akkor így fog kinézni a rövidítésed, ha pl. a link nevű könyvtárat választod: sajatdomain.hu/link/… Azt nem tudod megcsinálni, hogy ugyanoda telepíted, ahol amúgy a honlapod is fut, mert akkor “összeakad” a weboldaladat kiszolgáló rendszerrel.

    • Fizikailag a rövid domain mögött nincsen semmilyen honlap vagy tartalom, mert eleve átirányításokra szolgál. Ugyanazon a TLD-n (top level domain) biztoosan nem tud menni a Yourls.
      Ha pedig aldomainen csinálod meg: pl. link.cegnev.hu ,akkor pedig nem lesz rövid. Bevett gyakorlat pl, hogy a domainből kiveszik a magánhangzókat és ebből csinálnak rövid URL-t. Vagy valamilyen speciális domaint tartományban vesznek egy domaint, ami illeszkedik a cég nevéhez, pl. virg.in

  9. Ádám szerint:

    Sziasztok,

    Köszi, nagyon tanulságos cikk volt. Érdekes, hogy a Yourls-ra tegnap tök véletlenül találtam rá, fel is keltette a figyelmemet, erre ma meg itt látok egy megerősítést…

    Arról van esetleg infótok, ha egy már bejáratott oldalamon kezdem el használni a Yourls-t, annak SEO szempontból van-e pozitív vagy negatív hatása? Úgy értem, hogy van mondjuk egy weboldalam.hu működő oldalam, és ha linkek.weboldalam.hu aldomainre vagy weboldalam.hu/linkek mappába telepítem a Yourls-t, akkor az milyen hatással lesz a weboldalam.hu SEO-jára?

    Köszönöm a választ.

    • Szia Ádám,
      mivel átirányításról beszélünk, (fizikailag nincsen tartalom a rövid URL alatt, az csak egy átirányítás) ezért a SEO hatása semleges.
      Üdv, Zs.

  10. Érdekes cikk. Könyvelőként én is így vélekedek
    http://stelma.hu/

  11. Kati szerint:

    Remek cikk :)
    Szerintem sok esetben egyszerűen nem érdekli a bitly-t használókat, hogy hányan látják az eredményeket. Sőt, biztos vagyok benne, hogy valaki már csak büszkeségből is nyíltan hagyja.
    Egyébként nem gondoltam volna, hogy ennyien kattintottak erre a hirdetésre, hiszen akárhogy is nézzük, akárhány követőjük is van, mégiscsak egy blődli oldalról beszélünk.

  12. informatikus mérnök szerint:

    Szeretném jelezni, hogy a “hacker” kifejezést téves értelmezésben használjátok. A “hacker” nem használja tudását illegális célokra, az, aki ezt teszi a “cracker”. Én büszke lennék rá, ha elmondhatnám magamról, hogy “hacker” vagyok, mert ez a szakembert jelenti, a szakma csúcsát, nem a csalót.

Hozzászólás beküldése

*