Fehér Márton
Google-szakértő, online marketing tréner

Fehér Márton

Fehér Márton

2001 óta foglalkozik online marketinggel. Eleinte webfejlesztéssel kezdte, majd hamar felismerte, hogy mekkora az igény honlapok sikeressé tételére és menedzselésére.

Élete első honlapját úgy készítette el, hogy minden előképzettség nélkül nekiült és (a Google segítségével) kitalálta hogyan kell. A honlap egy sor további teendőt vont maga után: keresőoptimalizálás, linképítés, email marketing stb., így mindegyik területet meg kellett ismernie behatóbban. A meglepően sikeres kezdeti projekt alapján már a család is és a barátok is szakértőként tekintettek Mártonra. Hamarosan megkapta élete első fizetős megbízását.

Ahogy  teltek az évek és a projektek, úgy gyarapodott a tapasztalat és a tudás. Közben az egyetemi tanulmányok mellett az autodidakta ismereteket igyekezett tudományos szintre emelni és tudatosan alkalmazni az online marketing fogásait. Műszakias gondolkodása miatt közeli barátságban van a statisztikákkal és mindig konkrétan mérhető eredményekben gondolkodik.

Magyarországon az elsők között kezdett professzionális szinten foglalkozni keresőmarketinggel, több mint 300 sikeres projekten van túl, emellett számos (nem csak hazai) cég internet stratégiai tanácsadója. Havi több tízmillió forintnyi online reklámköltésért felel.  Jó néhány vállalkozás neki köszönheti internetes sikereit mindenféle iparágban (az oktatástól az ingatlanokig, a pénzügyi szolgáltatásoktól az elektromos szabászollókig).

Google Premier PartnerFő szakterülete a keresőmarketing és a webanalitika. Google Advertising Professional minősítéssel és hazánkban másodmagával Google AdWords Seminar Leader címmel is rendelkezik. Cégvezetőket, marketingeseket oktat a Google Ads (AdWords) és Analytics szakszerű alkalmazására, de kifejezetten keresőmarketing ügynökségek számára is tart tréningeket, melyek során megosztja több mint 2 milliárd (!) forintnyi Google Ads hirdetésben szerzett tapasztalatait.

Google AdWords Seminar LeaderA Google Magyarország hivatalos Google Ads trénerének választotta Mártont, a megtisztelő Google AdWords Seminar Leader címet hazánkban csak néhányan kapták meg. Marketing témájú cikkei rendszeresen jelennek meg internetes és offline kiadványokban, gyakori  előadója üzleti és marketing konferenciáknak.

Márton saját tapasztalatai alapján vallja, hogy a tanulás a legjobb befektetés. Ma is rengeteg időt tölt tudásának gyarapításával, magyar, angol, német és francia nyelvű szakmai fórumok, blogok és folyóiratok segítségével. Ezen felül minden hónapban elolvas egy újabb üzleti vagy marketing témájú könyvet.

Szabadidejében szenvedélyes horgász, de erről bővebben is írt már egy blogbejegyzésben, sőt az online marketing és a horgászat összefüggéseiről videósorozat is készült.