Online marketing specialistát szeretnék!

Pár hét múlva lesz éppen 7 éve, hogy elkezdtük keresni az ország legjobb online marketing szolgáltatóit. Azóta elég komoly szolgáltatói adatbázisunk kerekedett ki, amibe nagyon sok profi és ügyes cég került bele, akiket emberileg és szakmailag is bátran merünk ajánlani. Aztán persze olyanok is voltak (nem is kevesen), akik kiestek a pikszisből, dehát van ilyen, a visszajelzések minden oldalról fontosak.

Ma azonban nem a partnerekről szeretnék írni, hanem a másik oldalról. Van egy nagyon stabil megkeresés mennyiség, felfoghatjuk piaci igénynek is, akik nehezen tudnak a szolgáltatók tengeréből választani. És valljuk be, azért ez sokszor nem is könnyű. Meg sem tudjuk számolni hányszor hallottuk már, hogy a fejlesztő, az alvállakozó elérhetetlen, felszívódik, nem csinálja meg stb, és kell keresni valaki mást. No, de ebből a komoly megkeresés mennyiségből 7 év alatt kirajzolódnak bizonyos trendek. Felfigyeltünk valamire, amiről beszélnünk kell, mert szeretnénk ha ezekkel az alapgondolatokkal minél többen tisztában lennének.

Az apropó egyébként egy tegnap ezen az űrlapon beérkezett megkeresés, ahol a hölgy konkrétan ezt írta:

Sziasztok, Online marketing specialistát keresünk aki a kivitelezésben is segít. Ebben elég sok minden lenne,de rendszeretek csak 1 szolgáltatást engedett kiválasztani.Jelenleg (ha ránéztek látjátok) házilag csinálunk mindent ami elég erősen látszik).

Azt kifogásolja a hölgy, hogy a rendszerünk, azaz fentebb belinkelt űrlapunk csak 1 szolgáltatást engedett kiválasztani. Nos igen, valóban de ez nem véletlen, ez nem hiba. Álljon itt akkor most az oka.

Az emberek azt hiszik…

Sokan hiszik azt, hogy az online marketinget ki tudják szervezni. Kellene egy specialista. Valaki, aki szuperül megcsinál nekünk mindent. Eddig mindent “mi csináltunk”, nem nagyon működött, ezért jó lenne ezt a terhet levenni a “vállunkról”, és csinálja valaki olyan, aki ért mindenhez. Mindenhez! Tudjuk: ezért kellene ezen az űrlapon több mindent is bejelölni.

  • Értsen a honlap tartalommal való feltöltéséhez, a szövegíráshoz, írjon blogot is.
  • Csinálja az AdWords-öt és a Facebook hirdetéseket is, és ha már ott van:
  • kommunikáljon Facebookon is. Kezelje a kommenteket, gyártsa a tartalmat.
  • Írjon emaileket, sorozatokat, csalikat, letölthető anyagokat, építsen adatbázist.
  • Kezelje az email marketing szoftvert, üzemeljen be egy CRM-et, a kettőt kapcsolja össze.
  • Persze értsen valami grafikai programhoz, a legjobb a Photoshop lenne, mert azzal mindent meg lehet csinálni.
  • Nem lenne rossz, ha értene legalább alapszinten a HTML kódoláshoz, mert mindig kell valamit babrálni, kódokat, űrlapokat beilleszteni, meg van hogy elcsúszik pár dolog és akkor azt is megszerelné a honlapon.
  • Nem lenne rossz, ha képes lenne Analyticsből riportolni, és el is magyarázná, hogy mit jelentenek a számok, és milyen lehetséges döntéseket lehet belőlük meghozni…
  • Nem annyira fontos, de azért jó lenne ha Instagramon, Pinteresten, Twitteren is fent lennénk, és azért hetente pár alkalommal posztolnánk valamit, és a Google+-ra is kellene azért havonta 1-2 tartalom. LinkedIn? Kipróbálhatjuk azt is, hátha.
  • YouTube-ra is kellene tartalom, mert azt kidobja a Google. Ha keresnek, akkor találjanak meg minket.
  • Ja és akkor a SEO. Jó lenne ott lenni a Google TOP10-ben.
  • Előny: ha ért a WordPresshez, lehetőleg haladó szinten.
  • Ja és a Facebook Live is trendi, csinálhatna olyat is, és egy Facebook Csoportot is, az is kell.
  • Mindeközben tartsa a kapcsolatot a fejlesztőkkel és egyéb szolgáltató partnerekkel.
  • Vegyen részt a tervezésben, honlap megújításban és fejlesszünk mobil applikációt.
  • No meg persze legyenek kreatív ötletei a látogatottság, de leginkább az eladások növelésére, fontos (és  divatos) kulcsszó a growth hacking!

Szóval, ha lehetne, sokan szeretnének egy ilyen online marketing specialistát.

Létezik ilyen online marketing specialista?

Mi nem állítjuk, hogy nincs ilyen! Biztos hogy van! De van egy kis probléma is: ő külsősként nem fog Neked dolgozni. Mert:

  1. vagy a saját cégét igazgatja (bármilyen témában), és nem másoknak csinálja  a fentieket hanem magának,
  2. vagy ha egy online marketing szolgáltató, akkor nem bírod megfizetni.

Bizony. Aki képes átlátni az online marketinget ilyen mélységben, és nem csak elméletben tudja, hanem gyakorlatban is, ő bizony nem olcsó.

De akkor ki fogja megcsinálni?

A kérdés remek, mi annyit segítünk, hogy valaki olyan akit, nagyon jól ismersz… :)

A helyzet az, hogy az online marketing a cégépítés része. Ezt nem lehet egyben kiadni. Reméljük, most már kezded Te is érteni, hogy miért is nem lehet egyszerre több opciót kitölteni azon a bizonyos űrlapon. Egyes szolgáltatóknak ki lehet szervezni részfeladatokat.

Valaki,

  • aki kezeli az AdWords hirdetéseket;
  • aki kezeli a Facebook hirdetéseket;
  • aki tartalmat készít Facebookra;
  • aki szöveget ír;
  • aki fejleszti a honlapod és a technikai SEO-ra is figyel;
  • stb.

De egyben tudod ki fogja átlátni, menedzselni, irányítani az egészet? Tudod ki fogja a célokat kitűzni? Ki ismeri a vevőidet a legjobban? Megvan? Továbbra is csak annyit mondunk, hogy ezt a valakit rendkívül jól ismered! Igazán megbízhatsz benne! :)

Nagy falat?

Tudod, gondolj arra, hogy aki házat akar építeni, annak sem annyi a feladata hogy megmutatja a telket a kivitelezőnek, aki majd szól, ha kész van… Igaz? Már a tervezési fázisban tucatnyi szakival kell egyeztetni, ötleteket gyűjteni, véleményeket kikérni, aztán kezdődhet a kivitelezés. Miután a megbízó pontos igényeket fogalmazott meg és kialakult az elképzelés, hogy mit szeretne. A kivitelezés pedig csak úgy folyhat, hogy a kivitelező folyamatos kontroll alatt van (minőség ellenőr?), és valójában a megbízó is beletanul egy picit a szakmákba. Kikerülhetetlen a tájékozódás és a tanulás, a folyamatos informálódás, ha az ember felelősen akar döntéseket hozni… (igaz ez az élet minden területén…)

Amikor valaki egy céget épít, egy termékből akar sokat eladni, majd sok termékből akar sokat eladni, az nem egyszerű feladat. Ugyanúgy építkezni kell. Nagy falat? Igen, sokan ezt nagy falatnak gondolják. Nem is mondjuk, hogy könnyű. Az online marketing nem egyszerű. Rengeteg lehetőség van benne, de folyamatosan tanulni kell. Kulcsfontosságú az önképzés, minden szinten.

Lassan 10 éve vagyunk az OMA-ként a piacon, sok ezer embert láttunk, és sok sztori van előttünk, így azt is tudjuk, hogy ezt sokan tudják. (És azt is hallottuk már több százszor, hogy “az én cégem az teljesen más, mint a többi”…)

Sokan tudják már, hogy ki az az 1 ember, akiben megbízhatsz, és aki ezt az egészet össze fogja tartani…

Te már tudod?

És azt is, hogy mi kell hozzá?

6 nap türelmet kérünk, és mondjuk a megoldást. Addig viszont lehet találgatni kommentben :)

Hozzászólások

  1. Kedves Zsolt!
    Gratulálok! Nem olvastam a témában még ilyen korrekt és pontos leírást az online üzleti kóválygásról!

  2. Sziasztok!
    Nagyon jó cikk! Egyértelműen leírja, hogy mi miért van. Egyébként vannak SEO szakemberek akik valóban sok mindenhez értenek, de mindenhez érteni manapság lehetetlen. Gyorsan fejlődik és változik az online világ és ezzel együtt a marketing is.

  3. Rita szerint:

    Ennek mélységeit átlátni minimum egy OMA live és több éves gyakorlás. A felsoroltakon kívül 1-2 kivétellel sok mindent csinálok a cégnél, ahol dolgozom, és ez bizony az OMA-val indult!

  4. Barbara szerint:

    Óriási cikk! A legtöbb megrendelő abszolút nem érti az online marketing összefüggéseit.
    De azért nem lehetetlen ilyet találni tényleg, én pont ilyen feladatokat látok el két helyen is külsősként. Szerintem, ha elég nyitott és újdonságokra éhező egy jó marketinges, akkor nem tudja nem megtanulni és kitapasztalni mindezt…soksok év alatt! :D Engem kereshettek bátran kedves elveszettek! :)

    • Renáta szerint:

      A cikkel mélyen egyetértek én is. Te ki vagy, és hol vagy elérhető? :)

      • Igen, ezek alapkérdések és nem derülnek ki a kommetből :) Hátha pótolja Barbara.

      • Barbara szerint:

        Online marketinggel 2006 óta foglalkozom, akkor egy saját céggel kezdtem, és azóta megjártam már kis-és középvállalkozásokat, multit, tehát elég sokféle “marketing igényű” céget megtapasztaltam a gyakorlatban is. Eddig minden munkaadómnál csak pozitív visszajelzéseket kaptam, ezért felbátorodtam, hogy ezt a piaci rést -amit a cikk is megfogalmazott- felismerve, ennyi év után kilépjek az alkalmazotti munkaviszonyból “külsős” pályára. A weboldalam is most készítem, addig ezen tudtok elérni: beonline2006@gmail.com

    • Kedves Barbara!
      Szeretnem Veled felvenni a kapcsolatot!
      Írj lszi privátba. benkomarta1@gmail.com
      Köszönöm! Márti

  5. Racz Peter szerint:

    Nagyon kiváncsi vagyok… mert pl. Facebook marketingben a pontos targetálással kapcsolatban még ember nem tudta megválaszolni a kérdéseimet!

  6. Sziasztok!

    Nagyon jót kacagtam ezen a cikken.
    Az új szakma neve (legyen):
    “Online marketing Webpincér”
    Ki az, aki nem szeretne ilyet?

    Köszönöm!

  7. R. szerint:

    Most mondhatnám, hogy elkeseredtem… A pontokba foglalt feladatok többségét (plusz más feladatokat) egyedül látom el a cégnél, ahol dolgozom – s mind ezt 200e forint alatti fizetésért.
    Tehát most feltettem a kérdést: Én vagyok a hülye, hogy még itt dolgozom?

    • Meg kell próbálni vállalkozni. Ha megvan ez a tudásod, akkor ez éppen az a munka, amit az elején, kevés ügyfélnél simán lehet másodállásként csinálni. Aztán látni fogod, hogy működik-e, mennyi munkával tudod összeszedni a 200e Ft profitot. Aztán lehet váltani.
      Persze mérlegelni kell sok mindent, mert vállalkozóként azért más a felelősség és a kockázat mértéke, de nyilván az eredmény mértéke is más lehet.

  8. Andi szerint:

    Előző hozzászólóhoz kapcsolódik kicsit a kérdésem, illetve szeretnék tanácsot is kérni.

    Ha online marketing pozícióra jelentkezek (ahol majdnem fel van sorolva az összes általatok is említett feladat), akkor mi az a bérigény, ami “szimpatikus” lehet a cégnek?

    Munkáim során mindig foglalkoztam online marketinggel, viszont nem ez volt a fő profil. Bevállaltam, mert érdekel, szeretem csinálni, viszont a tudásom autodidakta módon szereztem. Nem végeztem ilyen képzést (nem tudtam / tudom megfinanszírozni), nincsenek jól csengő referenciáim.
    Ezért nyilván annyit nem kérhetek, mint egy komoly tapasztalt online marketinges.

    Szeretnék ilyen területen dolgozni, képezni magam a munkám során. Ugyanakkor kicsinek érzem magam ahhoz, hogy megkérjem úgy az árát, hogy tudom valószínű ezekre az állásokra nálam jóval tapasztaltabbak is jelentkeznek.

    Előre is köszönöm a tanácsotokat!

    • Szia Andi,
      igen, ez azonnal lejött a kommentedből, hogy “kicsinek érzed magad”. És szerintem ez alapvetően baj, hiszen így nem csak hogy Te nem érzed alátámasztva az esetleges bérigényed, de ez azonnal látszódni fog rajtad mikor kimondod. Első körben az önbizalmad kell növelni, hogy Te elhidd magadról hogy jó vagy. Ehhez viszont magabiztos tudás kell. Ha nálunk elvégzel 1-1 szemináriumot, akkor kérésre adunk igazolást róla, így azt bele tudod írni az önéletrajzba.
      És fontos szerintem kapásból önmagad marketingje. Magad kell eladnod, az lesz a legjobb referencia elsőnek. Összeget nem mondok (szándékosan mert nem akarlak befolyásolni), de ha végig olvasod itt a kommenteket, akkor valaki már elmondta, hogy ő mennyit keres… aki a posztban leírt feladatokat csinálja. És a véleménye is megvolt róla az úrnak.. Hajrá!

  9. Sziasztok!
    Ha sejtem arra a kérdésre a választ, hogy ki az illető, akkor 6 nap múlva megmondjátok a megoldást arra is, hogy hogyan legyen ideje is rá? :) :) :)

    • Az idő kulcsfontosságú. Ha az 5 munkanapon az ember rászán reggelente vagy esténként (vagy ha teheti munkaidőben) 1,5 órát akkor az 1 héten +1 munkanapot jelent. Heti (5×1,5óra=) 8 óra online marketing rendszeresen rengeteget tud dobni egy cégen.

      És lehet hogy triviális és közhely, de akarni kell. Ha ez ember fogyni akar, annak is csak akkor lesz sikere, ha kellően kitartó. Az online marketingben is az elején csak a munka és a belefektetett idő meg pénz látszik. Aztán jönnek az első sikerek, és onnantól már látja az értelmét az ember. Ne ki kell állni. Idő van rá, csak mástól kell elvenni. Ez az ára annak.hogy később viszont az automatizmus segítségével az online marketing menjen magától, Beked pedig több szabadidőd lesz. Hajrá! :)

  10. Heinrich László szerint:

    Kedves Zsolt,

    a cikk fején találta a szöget. Épp tegnap mondta egy ismerősöm. “webáruházak úgy nőnek ki a földből mint a gomba. Egyszer beállítod, telefonálgatsz a többi részét meg kiadod egy ügyes marketingesnek. Nem?” Na ez az állítás amire azt szoktam gondolni nem érdemes válaszolni rá mert kiderül a kérdező teljes felkészületlensége. Téma olyan mint a foci szinte mindenki ért hozzá és több gólt rúgna ha ott lehetne ő is a…
    Várom a folytatást!

  11. Én meg azon mosolygok, amikor a konkurens cég azt mondja, hogy felvett valakit, hogy gatyába rázza az online marketinget, mert nem jelenik meg a Google találati lista első oldalán….Ha tudná….nekem 7 év kemény munka és 2 OMA Live van benne…nem megy ez egyik napról a másikra ;)) Most jutottam el az Adwords kiszervezésére….persze ezt is egy volt OMA-s végzi, volt osztálytárs, mert ugye mi egy nyelven beszélünk. :)

  12. Erre a problémára alapítottam a cégem még 2003-ban. És valóban az a helyzet, hogy nem mindenki tudja megfizetni, mert már az üzleti koncepció sem stimmel amivel ROI-t lehetne számolni.
    Nálunk sem 1 ember foglalkozik mindennel, hanem meg van minden területnek a maga specialistája, és van 1 ember, akik koordinál, tartja a kapcsolatot az ügyféllel, ellenőriz, számon kér, védi a projekt vagy az ügynökség érdekeit. Mikor mit.
    Én mostanában azt szoktam mondani, hogy ha nincsen marketing vagy online marketing vezető, akkor még inkább szükséges egy terv, egy stratégia elkészítése, mert akkor az lesz a Főnök. Az sincs ingyen, de egy havi bérköltségből kijön.

  13. Nagyon jól leírod a helyzetet. Talán az is lehet a gond, hogy egy jó honlap kívülről egyszerű, letisztult, és aki most akar belevágni az online business-be, az azt is gondolhatja – mi ebben a bonyolult? az ezzel kapcsolatos hirdetések is úgy állítják be, hogy kezdj neki, nem nehéz, neked is menni fog. Persze, ha csinálod. Kitartóan. Sokáig. Aztán jönnek a nehézségek, és kellene egy “svájci bicska”, olcsón, de nagyon hatékonyan…. A vevői oldalról is hasonló az igény: bio termék, ingyenes kiszállítással, végtelen hosszú szavatossággal, kuponnal, most, azonnal.

    MI négy éve kezdtünk bele, én magam is sokat tanultam, és nagyon jó, és okos emberekkel találkoztam, de ezt “egy életen át kell játszani”

  14. Kis Tivadar szerint:

    Nem szeretnék senkit megbántani, de ebben a posztban a szokásos iparos hozzáállást látom: “az én szakmám olyan nehéz, bonyolult, hogy attól lesz drága és még a végeredmény így sem lesz tökéletes” (Magam is iparos vagyok) A piac meg a megoldásra vágyik: vegye le a vállamról ezt a terhet egy profi (csapat) mert én a gyártáshoz/forgalmazáshoz értek, nem tudok/akarok/nincs időm megtanulni az online marketing szakmát. Amúgy is csak barkács szinten tudnám elsajátítani, alkalmazni. A piaci igényre előbb utóbb lesz aki betölti és lesz, aki a profizmust megfizeti – ez a megoldás, ez a piac törvénye. Hogy kik ezek a profik, az most számomra is egy lényeges kérdés…..várom a választ….

    • Nem azt állítjuk, hogy mindent Neked kell csinálni. Mi azt állítjuk, hogy legalább vezetői szinten ismerned kell lehetőségeket. Ha ismered a lehetőségeket, akkor képes vagy irányt kijelölni, reális célokat megfogalmazni, és ehhez hozzárendelni az eszközöket. Ha ez megvan, akkor az egyes feladatokat ki tudod szervezni, és számon tudod kérni. Ehhez viszont szükséged van arra hogy értsd a folyamatot, átlásd. Ehhez pedig folyamatosan tanulni kell, olvasni, kutakodni, szívni magadba az információt. Mert ezt (magát a cégépítést) senki nem fogja megcsinálni helyetted! És lehet hogy ez piaci igény, de bárkinek is adod ki, nagy valószínűséggel nem leszel elégedett, mert aki elvállalja, ő is elsősorban a saját cégét építi majd… A céged, nálad jobban senki nem ismeri.

  15. Zoli szerint:

    Jelenleg szeretnék ezen a területen elhelyezkedni, tapasztalatot szerezni. Körülbelül a felsoroltakhoz értek. (Webmester vagyok eredetileg). Viszont én rengetegszer azt tapasztalom, és bele is ugrottam így a dolgokba, hogy a kereső félnek fogalma sincs mi a helyzetéhez képest a reális elvárás, maga a folyamat micsoda. Sokszor egy semmilyen alappal (oldallal) akar világmegváltó terveket. Javítsatok ki. De valamiért azt látom, hogy nem kell sem érdeklődés, tapasztalat, minimális szaktudás, ezt kiváltja a bármilyen papír. Találkoztam bölcsész, média szakos, vagy szociológus elvárással, de általában nincs megkötve. Előnyként jelölik meg a munkafolyamatokhoz szükséges dolgokat, ismereteket (az egész feladatkört). Tehát van egy olyan elvárás, igény, amit ő sem tud megfogalmazni, nem tudja miért kell, de szerinte kell és az úgy is van.

  16. Edina szerint:

    Sziasztok!
    Egy kivételével a fent felsoroltakat végzem, és most indítottam saját vállalkozást.
    Ebben az OMA-nál tanultak határozottan segítséget nyújtottak számomra, úgyhogy a tanfolyamokat mindenkinek ajánlom, és én is rendszeres látogatótok leszek :)
    A blogban leírtakat nagyon jó felsorolásnak tartom! Ugyanakkor azt is látom, hogy a megbízói szakmára specializálódás sem árt, akkor, ha vezető akarsz lenni az online marketing világában, főleg olyan szakmai területen, ahol óriási a verseny.
    Jómagam az egészségügy területére szakosodtam (főleg fogászat, és ide kapcsolódó területek) – 9 év tapasztalat van e téren, és látom, hogy pl. e szolgáltató szakmák terén is óriási a fejlődés és aki most 0-ról kezdi megtanulni, az bizony lemarad, vagy nem tud jól teljesíteni a legjobbakhoz képest.
    Tehát azt is külön “meg kell fizetni” a felsorolt pontokon túl, ha az online marketingesed még a megbízó szakmájához is ért és javaslatokat tud tenni a rendszereidet illetően is.
    És ezt még nem értik meg nagyon sokan.
    Aki pedig online marketinges vállalkozást indít, annak azt javaslom, hogy szakma szerint is specializálódjon, vagy elveszik a “rengetegben”.

    Még egyszer köszi a posztot!

  17. Gyöngyi szerint:

    Sziasztok!

    Klassz cikk!
    Nyilván én magam leszek az, aki mindezt elvégzi, ha nem tévedek :-)).

  18. N Tímea szerint:

    Sajnos, hogy a mai kisvàllalati szektorban a marketing varàzsszònak szàmít. Fogalmuk nincs, hogy nem csak reklàmròl szòl, kommunikàciòròl és megjelenésrôl, de mindenki csodàt vàr a marketingestôl nullàhoz közeli fizetésért. Idestova több, mint hat éve vagyok a szakmàban. Kicsiben kezdtem szòrakozòhelyeknél, majd alkalmazottként folytattam webàruhàznàl és autò viszonteladònàl. Nem bírtam sokàig, hogy elvàrtàk a csodàt minimum költségbôl és az ötszörös-hétszeres bizonyíthatò megtérülés nem volt elég… Miért nem? Mert akkora költségekkel dolgozott a vàllalkozàs, erôforràs menedzsment szinten pedig nulla volt, hogy a megtérülés alig fedezte a tovàbbi kiadàsokat. A jò akarò, szakemberi véleményre pedig nem hallgattak, mert a marketinges az csak reklàmozni tud… Hàt persze, öt év közgazdasàgi egyetemi képzés utàn, csak reklàmozunk… Amíg ez a népfelfogàs nem vàltozik, addig a marketinges varàzsol és a fizetsége alig elég.

  19. Érdekes kis cikk :-) Nos mi a felsoroltak mindegyikét csináljuk. Kérésre összerakunk egy mobilbarát weboldalt, beoptimalizáljuk és elhelyezzük az oldalt az első 10 közé, elkészítést követően 4 órával már a Googleban van az új oldal, marketing tevékenységeket végzünk a megállapodás szerinti összegért, kezeljük a hirdetéseket, kezeljük a levelezéseket, telefonhívásokat, videókat rakunk össze stb. Hogy ezt hogyan lehet csinálni, egyszerű: Szeretni kell, amit csinálsz és tudni kell az időt beosztani. Alapjában a felsoroltak nem vesznek el sok időt, ha tudod, mit hogyan kell csinálni. De ha ezeket összességében vállalod és kimondod a végösszeget a megrendelőnek, többé sose látod. Mi egy alkalmazott béréért vállaljuk az egészet per cég és persze a megegyezett marketingre szánt összeg. Állítólag a partnereinknek megéri. Nem lehetetlen dolog :-)

    • A kulcsszó a többesszám. Ti csináljátok :) Lehet hogy egy bér/ cég, de ott van a feladatmegosztás köztetek. 1 ember bármilyen időgazdálkodás mellett nem tudja 100%-osan elvégezni mindezt.

      • A párommal csináljuk :-) Övé a telefon és a levelezés, a többi az én dolgom. Hidd el, megoldható. Több cégnek végezzük ezt a feladatot és működik. Mellette marad még időnk weboldal készítésre másoknak.

        • Örömteli, hogy így együtt tudtok dolgozni! Nem minden kapcsolatban működne ám ez, de akkor is ketten nyomjátok ;) + elég ügyesen kitaláltátok a “célpiacot”. Sokat számít az is hogy mivel foglalkoztok!

    • Szuper cikk! Köszönjük szépen!
      Minden nap megfogalmazódik bennem hasonló. Eleve úgy alakultunk, hogy saját vállalkozásaink és webshopunk is van- tehát jó és főleg rossz tapasztalat millió a háttérben. De felépítettük magunkat külön – külön majd összeálltunk. Most már több más kis -és közép vállalkozásnak segítünk- és a lényeg, mi ezt így is képzeljük. Segíteni- Nem lehúzni- mint a sok, semmihez sem értő, csak ígérgető online marketing ügynökség, nem varázsolunk – mint megannyi programozó, aki csak kábít a szövegével, amit úgy sem értesz és mégsem történik semmi… Mindben volt részünk. Mi nem értünk mindenhez, sőt – sosem fogunk, folyamatosan tanulunk. (kizárólag az OMA-nál- mindenhol voltuk, de csak itt kapunk igazi képzést) Mi magunk köré építettünk egy csapatot és mi koordináljuk őket és számonkérjük.
      Amiről nem esett szó, hogy pl. ehhez a területhez az is sokat tud hozzáadni, ha az embernek van saját céges tapasztalata, rálátása – egyáltalán hogy működik egy cég belülről. Azt tapasztaltuk, hogy sok cégvezető van, aki a sajátjával sincs tisztában(gazdaságilag, mire megy el a pénz, mire kéne tervezni…stb.)

  20. Én vagyok.

  21. Nagyon jó a cikk! Talán még egy kicsit enyhe is néhol az elvárás megfogalmazása:
    – Google TOP10 ? Minimum TOP 5 az igény. 1 hét alatt. Olyan TOP 10 konkurenssel akik végtelen SEO kerettel dolgoznak.
    – Tartsa a kapcsolatot a fejlesztőkkel? Legyen minimum php és java oktató, és css desinger
    – Értsen az SQL-hez nem kicsit :)
    – Fejlesszük a mobil appot? Fejlessze a Mobil appot!
    – Ja és telepítse újra gépet! :)

    Nem ítélem el egyáltalán azokat a vezetőket akik ilyen elvárásokat támasztanak., hiszen 10 éve
    még egy fórumaláírás közepesen erős SEO–nak számított… :)

    A cikkben felsoroltakhoz (jól) érteni nem lehetetlen…. Egyszerűen nem fér bele a 24 órába egy embernek.
    Ha nem várják el tőlünk a lehetetlent, akkor nem is fejlődünk.

  22. Attila szerint:

    Jó ez a cikk, valóban felhívja a figyelmet egy létező problémára.

    Ha valaki a webes világból (főként frontend oldalról) jön át marketing területre és gyorsan tanul, akkor viszonylag hamar fel tud szívni annyi tudást, ami már a piacképes szint felett van. Azonban képtelenség minden területen egyformán jól teljesíteni. Kevés rá 24 óra, hogy gyakorlatban is elvégezzük ilyen sok terület feladatait és emellett még az újdonságokat is elsajátítsuk.

    A cikkben említett egyszemélyes hadsereg – amely a feladatok 80-90%-át piacképes szinten el tudja végezni – tökéletes választás egy éppen induló és ebből fakadóan költséghatékonyságra törekvő online vállalkozás számára, ahol ott a lehetőség felfuttatni a nagy ötletet.
    Azonban a termék/szolgáltatás beindulásával (alapul véve, hogy minden kezdeti vállalkozás nagyobb akar lenni) exponenciálisan növekedni kezdenek a feladatok s ilyenkor már hátráltató tényezővé válik egyetlen emberre bízni mindent.

    Várom a folytatást :)

  23. :) Annyira mókás, amikor marketing iránt érdeklődő cégvezetőknek, kevesebb tapasztalattal rendelkező marketingeseknek indul egy kampány, és nem igazán veszik észre.

    Az én véleményem:
    – az online marketinges megbízottra tekints csapattagként, bízz meg a tudásában, érzések alapján ne írd azt felül; ha a logika vagy a tapasztalatod ellentmond a tevékenységének, akkor kérdezd meg, mit, miért csinál; kérdezd addig, amíg nem színtiszta a tevékenység logikája
    – józan ésszel gondolkozz, a kommunikációba ne kerüljön bullshit-elés (szakmai zsargonokkal és netes, marketinges közhelyekkel átitatott mellébeszélés) egyik oldalról se
    – az online marketinges kezét ne engedd el, az online marketing, az online kommunikáció csapatmunka (kell hozzá a cégvezető; ha tulajdonos vagy, és nem akarsz ezzel foglalkozni, keress egy jó cégvezetőt)
    – a jó online marketinges nem ellenség (akit számon kell kérni), hanem kincs (akit meg kell becsülni)
    – onnan veszed észre, hogy valaki jó online marketinges, hogy jól látja az ok-okozati összefüggéseket a céged értékesítésével kapcsolatban, ismerni akarja a céged működését, a termékeidet, a szolgáltatásaidat, és folyamatosan tanulja az újabbnál újabb marketingeszközök használatát

  24. Zsolt szerint:

    “Sokan tudják már, hogy ki az az 1 ember, akiben megbízhatsz, és aki ezt az egészet össze fogja tartani…

    Te már tudod?

    És azt is, hogy mi kell hozzá?”

    A válasz: “Te magad! Gyere el képzéseinkre és megtanítunk…”
    Talált süllyedt? :)

  25. Török Balázs szerint:

    Sziasztok,

    Én is ezen a területen dolgozom cégnél, plusz külsősként is.
    https://www.linkedin.com/in/bal%C3%A1zs-t%C3%B6r%C3%B6k-13b40468/

  26. Hangyási Attila szerint:

    Sziasztok!
    Nagyon jó meglátásokat tartalmaz a cikk. Jók a kommentek is. Csupán annyit tudnék hozzátenni, hogy sohasem késő elkezdeni. Én 46 évesen, húsz év reklámgrafikusi múlttal tavaly kezdtem el egy kis webshop számára végezni, szervezni az online marketingezési munkát és nagyon élvezem. Mivel érteni is szeretném :) idén beláttam, hogy az OMA lesz számomra (is) a megoldás.
    Minden jót!

Hozzászólás beküldése

*