Miért nem találsz PPC szakembert?

Aki Facebokon követ bennünket, olvashatta a bejegyzésünket, melyben épp azon gondolkodtunk el a múlt héten, hogy mennyire felrobbant a PPC szakma. Az állásajánlatok számából az látszik hogy bődületes munkaerőhiány van ezen a területen.

  1. Rengeteg a feladat, az ügynökségek úsznak a megbízásokban, és azonnali kezdéssel lenne szükségük, rögtön bevethető gyakorlott munkaerőre.
  2. Sok kkv vagy akár nagyobb cég multi is keres alkalmazottat, mert vagy nem akarják kiadni a feladatokat egy ügynökségnek, vagy a kiszervezett feladatok koordinálásához, menedzseléséhez mindenképpen szükség van cégen belül is egy hozzáértő szakemberre.

Ugyanakkor sokan nem kapnak állást, pedig munka sok van. Hol van a szakadék?

Ezért nem találsz PPC szakembert

Ezzel a címmel jelent meg egy nagyon jó írás Bay Áron “tollából” a mai nap. Áron évek óta PPC szakemberként dolgozik, és úgy érezzük jól rávilágított a tényekre, sőt meg is szólította benne az OMÁ-t, ezért úgy gondoltuk leírjuk a témával kapcsolatosan a saját verziónkat is.

Nagyjából 2010 óta folyamatos és egyre növekvő probléma, hogy nincs utánpótlás. A keresőmarketinget és részterületeit nem tanítják sem főiskolán, sem egyetemen. Nincs OKJ-s és felnőttképzés sem. Nagyra becsülöm az OMA munkáját, de lássuk be, egy Live képzést követően senki nem fog rendelkezni azzal a tudással és rutinnal, amivel vakon rá lehet bízni egy havi több százezer forintos büdzsével rendelkező ügyfelet. Pláne nem 10–15-öt.Bay Áron

Tegyük helyére a dolgokat!

Az OMA Live! tanfolyamunk valóban egy nagyon jó indulás annak (is), aki online marketinggel szeretne foglalkozni. Leginkább cégvezetőknek, marketingeseknek, honlaptulajdonosoknak szól, nekik segít az elindulásban, segít átlátni a “láthatatlan marketing rendszert“. Ennek ellenére sok (egyre több) pályamódosító, és aktív álláskereső is eljön a képzésre.

Nekik is mindig mondjuk: kell a saját tapasztalat, amit nem lehet tanfolyamokon megszerezni, lehetetlen egyik napról a másikra “megvásárolni”. Azonban az OMA Live! sikere (februárban indul zsinórban a 20. ilyen kurzus), és a példák is azt mutatják, hogy nagyon sokan megvalósítják a hallottakat, és sok résztvevőnek sikerült a szakmában elhelyezkednie valamilyen ügynökségeknél, sőt konkrét ügynökségek is nőttek ki a korábbi résztvevők soraiból.

A tapasztalatot pl. AdWords vagy SEO témában valóban egy ügynökségnél lehet nagyon gyorsan megszerezni. Ott mély víz van. Nem csak a szakmai szempontból, hanem az ügyfélkezelésből is kap ízelítőt a “junior” munkatárs.

Áron írása nem tér ki arra a problémára, hogy a sok-sok junior egy része (miután megszerezte a tapasztalatot), saját ügyfélkört szed össze (először a főállása mellett), majd kilép a cégtől és vállalkozóként tengeti a mindennapjait. Ilyen módon, ugyanannyi munkával az ügynökségnél megszerezhető fizetése többszörösét megkeresheti. Van akinek ez elég, van aki ennél is továbbmegy és felveszi első alkalmazottját. (Ott persze indul elölről a történet. Nagy valószínűséggel a következő ügynökség csíráját nevelgeti…)

De persze van, aki nem szeret vállalkozni, a szakmaiságra koncentrál és marad az ügynökségnél és lépdel egyre feljebb. Ők vannak kevesen.

Tehát a jó szakemberek előbb utóbb szabadúszók lesznek, illetve az ügynökségek osztódással szaporodnak. Az alkalmazotti szférában ez is szakember hiányt generálhat, amit valahogy pótolni kell. Vagy az ügynökség – dolgozó viszonyát, a munkavégzés modelljét kell átgondolni, átalakítani. Amire ma még nincs ideális megoldás, ami mindenkinek jó…

Konklúzió

A hivatkozott cikkben lévő idealista megoldásra – bevalljuk -, nem látunk a jelenlegi viszonyok között túl nagy esélyt. Arra, hogy a szakma, az állami vezetésű egyetemekkel, főiskolákkal összefogva, a Google támogatásával egy tömegesen megfizethető, hosszútávú, mentoráláson alapuló, gyakorlatorientált képzési programot hozzon létre, nincs sok esély. Túl sok érdekszféra ütközik ebben a történetben.

Azonban az egy lehetséges szcenárió, hogy az online marketing (és azon belül is egyes részterületek) alapos gyakorlatának megszerzése átalakul, az ügyvédbojtársághoz hasonló modellre. Azaz a gyakorlatnak ára van, nem fizetés jár érte, hanem egyes a jelölteknek kell zsebbe nyúlnia, ha jó nevű ügynökségeknél szeretnék megszerezni a tapasztalatot, reménykedve abban, hogy kinevelten, gyakorlattal, majd könnyebben el tudnak helyezkedni a munkaerő piacon fél-egy év után.

Azonban az is lehet, hogy minden rendben van így ahogy van. Jelenleg a természetes szelekció megoldja, hogy melyek azok a PPC szakemberek, akik “megérik a felnőtt kort”, a senior szintet. A legjobbak között is a legjobbnak kell lenni, a legtöbb szakmában ez az előrébb jutás egyik alapfeltétele. Utánpótlás mindig lesz, sőt egyre több, mert a fiatalok is látják, hogy az elmúlt években egy új iparág nőtte ki magát, amelynek egyre nagyobb lesz a felvevő piaca. A mérce pedig egyre magasabban van, amit meg kell tanulni megugrani.

ÉletreValóság!
Mit gondolsz?

Comments

  1. Simon Zoli szerint:

    Webmester szakmám van. Abból próbálkozom az online marketing fele váltani, mert a webmester szakma nagyon széles, a programozás része sosem vonzott. De a marketing igen. Könyveket falok, blogokat, és csak nagyon kicsiben, ritkán tudok gyakorolni. A probléma nem csak ebben a témában van jelen, szinte a hazai munkaerőpiac ebben szenved, ami nem más, mint a félelem. Félnek a munkáltatók felvenni olyat, akinek nincs papírja, vagy több év tapasztalata akármiről van szó. Fiatalként (diploma nélkúl)tudom, hogy az utóbbit nehéz megszerezni, mert nem is engedik elindulni az embert. Hiába lelkes, csinálná, tanulna akár tanfolyami szinten, alacsony fizetésért. ez semmit nem ér. A másik, hogy a munkahelyek többsége nem kezeli emberként a munkavállalót, nem teremt kedvező feltételeket, nem rugalmas. Persze hogy a junior elmegy. A ppc különösen olyan terület, ami gyakorlás útján és rossz esetben pénzköltéssel tanulható. A fentebb említett okok pedig oda vezetnek, hogy nemhogy diplomás, de anélküli emberből sem lesz szakember, mert nem tud gyakorlatot szerezni. Ez pedig a munkaerőpiacra nagyon jellemző!

    • Az indulás mindig nagyon nehéz. Ezt tapasztalatból mondom, én akkor indultam, amikor még magyarázni kellett a döntéshozóknak, hogy mire jó egy honlap. Vagy pl. tőlem hallottak először az AdWords hirdetésekről. Az első ügyfelet nehéz megszerezni, utána jön a többi majd. Saját ügyfelekkel több mindent meg lehet beszélni, több mindent ki lehet próbálni, és őket nem érdeklik a papírok, csak az eredmények. De persze bizonyos szempontból nehezebb is, mert mindenért Te felelsz, nincs olyan segítség, mint egy munkahelyen… Nem könnyű kérdés, de azt látom, előbb utóbb el lehet indulni, jön az a bizonyos lehetőség, amire ha fel vagy készülve, élni fogsz vele!

    • Fehér Marci! Össze tudsz bennünket hozni Simon Zolival? Lenne számára ötletem gyakorlatszerzésre, elindulásra, stb.

      • Kedves Vali!

        Örülünk minden olyan kezdeményezésnek, ami arról szól, hogy a közösségünk tagjai segítik egymást. Szerintem Zoli is olvassa a kommenteket (neki is megy a komment értesítő). A nevedre kattintva megtalálja a honlapod és fel tudja venni Veled a kapcsolatot. Megtörtént a felhívás keringőre, szóval Zolira van bízva… (Egyéb módon nem vagyunk felhatalmazva, hogy Zoli kommentje kapcsán megadott elérhetőségét kiadjuk.)

  2. Dr. Grad János szerint:

    Az Európai Unión belül egyetlen munkaerőpiac van. Az árakat – így a munkaerő árát is – a kereslet és kínálat viszonyai szabják meg. Az EU-ban tényleg kevesebb az informatikus, mint amennyi álláshelyre igény lenne. Ez nyilvánvalóan felviszi az informatikusok munkaerőpiaci árát, hiszen magas jövedelmi szintek mellett alakul ki a kereslet és kínálat egyensúlya. Amennyiben a magyarországi cégek nem tudnak alkalmazkodni a közös piachoz – tehát az egyensúlyi jövedelemnél csak kevesebbet képesek biztosítani, vagyis valójában nincs megfelelő fizetőképes kereslet – akkor a magyar cégeknek azok a szakemberek jutnak, akik valamilyen okból nem elég mozgékonyak, akik tehát nem kívánják munkaerejüket az egységes uniós piacra vinni.
    Megjegyzendő, hogy Nyugat-Európában a szükségesnél tényleg kevesebb informatikus van, de azért olyan katasztrofális hiány nem alakult ki, mint amilyennel majd azoknak az országoknak kell szembenézniök, amelyek nem tudnak az egységes piacra rákapcsolódni.
    Megnyugtató a magyar informatika helyzete majd akkor lesz, ha már nem lesz ritkaság egy Magyarországon dolgozó német, svéd vagy brit informatikus.

  3. Ulmer Zsolt szerint:

    A tapasztalatot kicsit túlértékelik. Az OMA képzéseknek pont ez a lényege, hogy a Márton és Zsolt több éves tapasztalatát és módszereit osztják meg, tehát ha komolyan veszi és van egy kis affinitása a pályakezdőnek akkor tudni fogja mit kell tenni egy ügyfélnél azt pedig, hogy pontosan hogyan ezer online forrásból felkutatható. A fontos hogy pontosan ismerd a lehetőségeket, és tudd melyik ügyfélnél mit alkalmazz, mire van lehetőség. Fontos lenne felismerni, hogy ne a könnyű utat keressék az ügynökségek és előképzett (vagy éppen elrontott) PPC szakembereket keressék, hanem azokat a tehetségeket, akik valóban ezzel szeretnének foglalkozni és kihozzák belőlük a legjobbat.

    Összegezve, nem az a jó jelentkező aki tudja, hogyan kell például a keresőkben remarketing hirdetéseket beállítani, hanem az aki tudja mire és melyik használja ezt a lehetőséget. Ez az amit az OMA képzésen és oktató anyagokból biztosan meg lehet tanulni.

    Tapasztalatból beszélek, szintén OMA live alapokról is, indult ügynökséget alapítottam.

  4. Ali Zsolt szerint:

    Én mint vállalkozó kicsit másképpen látom ezt az online marketinges helyzetet. Szerintem túl sokan ajánlkoznak fel ebben a témában bedolgozónak, vagy akár ügynökségnek. Mint a cikkben is olvasható volt, nem kell hozzá sok minden. Megmosolygom, hogy mindenki már úgy preznetája magát mint bállakkozásdoktor, forgalomgenerátor, online isten, tuti mondó juhász. A tény az, hogy sajnos az interneten mindenki azt mond magáról amit akar.

    Ha meg nem úgy konvertál a kampány, akkor biztos rossz az ajánlat, a landing oldal, vagy az arculat, illetve a megrendelő gomb színe nincsen rendben. A nagy probléma az, hogy a magukat online marketingesnek bemutatók nagy része csak annyit tud, mint egy felkészült vállalkozás vezető, aki részt vett pár tanfolyamon és képzi magát folyamatosan. Azért félreértés ne essék, az online marketing nem annyira bonyolult mint amennyire a fent említett ajánlkozók szeretik beállítani, ezzel is növeli igyekezve a tekintélyüket. Természetesen itt is vannak gyöngyszemek, akik folyamatosan WOW élményt és értéket adnak az ügyfeleknek. Nagyon ritka az ilyen. Én kettőt ismerek.

    Egy okos ember mondta, hogy az online marketing technikai sport. Itt bizony a tulajnak is képben kell lennie, mert különben a kiszervezett PPC, vagy egyéb marketinges megoldás elviszi a vállalkozást a szürkületbe, vagy ráfizeti a gatyáját is. Akárhány ilyen „szakemberrel” volt dolgom, csak a magyarázkodást hallgattam. Tulajdonképpen én támogattam a szakmai fejlődését és kísérletezéseit. A végeredmény az volt, hogy nekem kellett megcsinálni. Garanciavállalás meg sosem volt!!!

    A megoldás az, ha elfelejti minden KKV a kiszervezést. Úgy ahogy a pénzügyeket sem delegálom, a marketinget sem, hiszen a vállalkozásom jövője. Ezt nem sem adhatom ki a kezemből. Nekem ne mondja meg egy hozzá nem értő, hogy mit akarok és mit akarjon a vállokozásom. Persze itt is lehetnek kivételek, mert BIZONYOS szakembereknek szívesen meghallgatom egy konzultáción belüli tanácsadását.

    Ami 5 éve jó volt, ma már gagyi és szánalmas. Emelkedő költségek és nagy verseny jellemzi az online szférát. Lassan olcsóbb fenntartani egy fizikai boltot, mint rendesen üzemeltetni egy online vállalkozást. Az egyetlen megoldás a tanulás, tanulás, tanulás. Ha azzal készen vagyunk, akkor jöhet a megvalósítás, megvalósítás, megvalósítás.
    Sokkal többre becsülöm azt a tudást amit megszerzek az online marketingről, mint amit pár „hozzáértő” ügynökség próbál eladni nekem horrorisztikus áron. Ő nem az én bizniszemben, hanem a sajátjában van. Neki a saját cége a legfontosabb, nem az enyém. Ha nem teljesít úgy a PPC ahogy megígérte, akkor maximum lemorzsolódok mint ügyfél és jön a másik pancser.

    Remélem ez nem sérti a PPC szaktanácsadók generációját, de ha igen, az se baj. Ez a véleményem megegyezik több vállalkozóismerősömével, akikkel néha mosolygunk néhány nagyobb ügynökség árajánlatán. Pontosan lehet tudni, hogy az csak nekik jó. Tehát nincsen hiány online marketingesből. JÓ ONLINE MARKETINGESBŐL ÉS PPC SZAKEMBERBŐL VAN HIÁNY! Az meg legyen a vállalkozás vezetője, ki ne adj a kezéből…

    • A tanulás fontosságát hangsúlyozzuk mi is, cégvezetőként, döntéshozóként, mint megrendelő, elengedhetetlen a jó eredményekhez. És bizony nem 1 olyan (komoly, több 100 milliós éves bevételű céget láttunk már, ahol a legfőbb vezető a saját kezével csinálja az AdWords kampányokat és bizony a legtöbb ügynökség tanulhatna tőle…

  5. Én úgy gondolom Állami szinten az online marketinget oktatni nem lenne célszerű.
    Az online marketing a szoftver fejlesztésnél is gyorsabban változó terület, úgy látom hogy nagyjából 2-3 év alatt lehet a tudás 80%alatt kukázni. Persze az új tudásnak folyamatosan kell közben jönnie, amit szerintem leginkább tapasztalat alapján lehet felszívni, persze a képzések teljesen jó alapokat adnak.
    Ilyen szempontból ha mint munkáltató szemlélem, akkor számomra egy pár éve megszerzett papír semmit nem jelent. Legfeljebb egy évente megújítandó oklevél lehetne megfelelő elismerés.
    Sajnos, a munkaerő piac még nincsen képben ezzel, hogy ezt bizony meg kellene fizetni, ugyanúgy mint egy IT-s senior fejlesztő esetén.

    A jelenlegi helyzet úgy gondolom főként azért alakult ki, mert az Online marketing mindössze itthon egy legfeljebb 15 éves szakma, és az elmúlt 15 évben ez a terület borzasztó nagy szélességi terjedésen ment keresztül.
    Értem ez alatt azt, hogy régen amikor még én is foglalkoztam komolyabban vele, akkor az Online marketing egyet jelentett a keresőoptimalizálással (Esetleg hírlevél pluszban). Azóta rengeteg új csatorna van, Facebook, Youtube, stb… felsorolni is esélytelen.

    • Érdekes amit írsz, erről az jut eszembe, hogy 2001. környékén, amikor kezdtem internetes vevőszerzéssel foglalkozni, akkor még ez egy nagyon réteg valami volt. Néhány ügyes cég privilégiuma volt az internet, illetve a marketing szakmán belül volt egy kis szeletke. Aztán kinőtte magát és egy önálló szakma lett az online marketing. Mára pedig sok-sok önálló szakmává specializálódott és ez egy növekvő, tovább szegmentálódó világ.

  6. Mi van akkor, ha indulo cegkent “felveszek” egy lelkes ujoncot, akinek kifizetem az OMA live! tanfolyamot Magyarorszagon (amire nekem nincs lehetosegem eljarni), az ujonc nekem atadja a tudast es gyakorolhatunk egyutt? Neki is jo, nekem is jo :)
    Ha valaki tud ilyen ujoncot szoljon.

    • Ez is egy teljesen életképes modell (multik is csinálják), hogy felveszel egy olyan embert, aki “alapanyag”. A hozzáállása, tanulási képességei, szorgalma, észjárása a fontos a felvétel pillanatában és kineveled arra a feladatkörre, amire szánod. Ez talán olcsóbb is, mintha egy kész embert vennél fel. Viszont időigényes folyamat és kockázatos abból a szempontból, hogy ha kineveled (valahány hónap / év alatt), akkor még mindig meg tudod-e tartani, mint munkaerőt.

    • Nóra szerint:

      engem érdekelne :)
      weboldalak készítése + online marketinggel szeretnék fogllakozni, és már aktívan képzem is magam ezekbe az irányokba.
      nora.halachy@gmail.com

  7. Szerintem gondolatolvasónak kéne mennetek! :)
    Kb. 2 hete gondolkodtam rajta, hogyan juthatnék hozzá a frissített anyagaitokhoz (a korábbi alkalommal a kislányom születésére készültem és nem ezzel foglalkoztam) és megjelent a Black Friday akciótok…
    Most azon gondolkodom, hogyan birkózzak meg ennyi mindennel. Egyrészt értem, hogy a legjobb az lenne, ha mindenre nekem lenne időm (ami képtelenségnek tűnik), másrészt elképesztő összegeket kérnek a különböző ügynökségek. Minden szakmában vannak kóklerek, ahogy itt is (még mindig hatalmas összegekért magyarázzák, hogyan teszik a honlapomat a google találati listáján az első helyre; regisztrálnak a google-helyekre és hasonlók). A kérdés az, hogyan lehetne egyáltalán jó céget/szakembert találni a feladatra? Vajon miért nem vállalnak garanciát a tevékenységükre?

    Számomra annak fényében, hogy az online marketingben egészen pontosan mérhető minden, hihetetlennek tűnik, hogy az egyetlen megközelítés az, hogy én fizessek egy szolgáltatásért (pl. adwords/facebook hirdetések beállítása-kezelése) pl. havi díjat + ugye a hirdetések díját és cserébe kapok egy riportot. Nem magyarázatot, hogy mi micsoda, következtetést, hogy merre tovább, netán ötleteket, mit hogy lehetne jobban csinálni, csak egy száraz riportot. Én utasokat szeretnék, nem riportokat. :)
    A marketing nem költség, hanem befektetés ugyebár. Mintha a “szakértők” ezt elfelejtenék. Nekem nem az az első számú bajom, hogy a szakértőnek 200 vagy 200ezer forintot fizetek, hanem az, hogy nem látom hol termeli ki a költségét. Én még nem találkoztam olyan megoldással, hogy pl. megegyezünk abban, hogy az általam választott konverziókért (pl. hírlevél-feliratkozás, ajánlatkérés) fizetek. Ha sok konverzió lenne, több pénze lenne az ügynökségnek/szakembernek. Minél több konverziót hoz, annál többet vagyok hajlandó költeni rá. (ez klasszikus teljesítménybér – miért nem ismerik a marketingesek?)

    Szerintem ugyanilyen hozzáállással a jó alkalmazottakat is meg tudnák tartani a cégek. Ha valaki jó a szakmájában és értékelik a teljesítményét miért akarna saját vállalkozással vesződni? Nem is értem, hogy miért merül fel, hogy az online marketinges cégek nem képzik az alkalmazottaikat. Bocs, de nem tudok olyan céget más területről, ahol ne tartanának belső képzéseket, hogy az ügyfeleiket jobban ki tudják szolgálni. Ezeket a cégeket vajon kik vezetik? Hihetetlen mik vannak! (lehet, hogy nagyon naív vagyok – de a Mekiben meddig dolgozhat egy pénztáros, ha nem használja az upsellt; egy kis boltos hogy élne meg, ha az alkalmazott nem tudná mi van a boltban vagy mindenkivel gorombáskodna, stb.? ezek az alkalmazottak sem otthon kötelesek ezt a “tudást” elsajátítani.)

    A kezdőket illetően is hasonló a helyzet. Nem csak online marketing témakörben, hanem azt hiszem más szakmákban is. A legtöbb kezdő fix fizetést akar, lehetőleg jó magasat, miközben ha elméletben nagy tudású is, teljesen kétséges, hogy tudja e ezt a gyakorlatban hasznosítani. Ha bízik magában és a tudásában, a tapasztalatért cserébe vállalhatná, hogy határozott ideig ingyen vagy teljesítménybérben dolgozik. Végtére is online marketing esetében ő a megbízó cég pénzével játszadozik… Mesebeli dolog elvárni egy cégtől, hogy fizesse a tanulmányait, a tapasztalatszerzését, majd amikor “kinevelték”, akkor lelép…
    A másik részről értem, hogy tapasztalat hiányában nehéz teljesítménybért vállalni, ingyen nem lehet addig dolgozni, amíg elegendő tapasztalatot gyűjt, de lehetnek szerintem “köztes” megoldások is. Pl. mi is értékelnénk, ha egy lelkes kezdő ötleteinek egy részét előadva jelentkezne – pl. adwords témában. Nyilván nem várnánk, hogy ránk szánja az egész napját, tesztelhetnénk együtt az ötleteit és értékelnénk a munkáját addig is valahogy, amíg kiderül tudunk e hosszabb távon is együttműködni.

    Bocs, ha hosszúra nyúlt. :)
    Andi

    • Andi, köszönjük a véleményed. A teljesítmény bérezésről / sikerdíjról két gondolat:

      – A konverziós eredmények nem csak az AdWords hirdetések kezelésétől függ, hanem a landing oldalakon túl, a komplett online megjelenéstől és egyéb márkaépítő akcióktól, az üzleti modelltől, az iparági trendektől, szezonalitástól és az ügyfélkezeléstől is függ. Tehát ha ennek a sok-sok bizonytalansági faktornak kiteszi magát valaki, aki azt mondja, hogy OK, én ügyfelek után kérem a pénzt és nem a befektetett időm alapján, akkor a kockázattal arányos %-ot is kell neki adni. Gyakorlatilag azt várod, hogy betársuljon az üzletedbe. Nos nem mindenkinek ilyen nagy a kockázattűrő képessége, van aki csak a szakértelmét szeretné eladni és megkapni érte a jussát. A kockázat marad a Tied. A veszteség kockázata is és a nagy nyereség kockázata is. Ezt is meg lehet érteni.

      – Személy szerint nekem nincs problémám a sikerdíj alapú megközelítéssel, sőt eddigi projektjeimnél, ha láttam az adott vállalkozásban potenciált (szívesen betársultam volna én is), akkor én szorgalmaztam a sikerdíjas konstrukciót. (De ezt csak nagyon kevés ügyfélnél éreztem.) Van jó és rossz tapasztalatom is, az egyik ilyen projektem azért ért véget, mert túlságosan jól sikerültek a kampányok és túlságosan sok pénzt “kellett” nekem fizetni a megbízónak és ez már csípte a szemét (miközben ő nyilván igencsak jól járt). És nem működött tovább a konstrukció, mert amikor szinte a 0-ról felépült a marketingje és elkezdett igazán szép számokat produkálni a vállalkozás, akkor már inkább a fix, átalány díjat fizették volna ki.

      Szóval ez sem olyan egyszerű téma…

      • Szia!
        Azt hiszem nem fogalmaztam pontosan. Az tény, hogy én ügyfeleket szeretnék, de úgy gondoltam, hogy ha pl. valaki az adwords-hirdetésekre vállalkozik, akkor felé az ajánlatkérés gomb megnyomása számít konverziónak. Tőle nem az ügyfelet (az ügyfél számomra az, aki fizet is) várom, hanem azt, aki nekem az “érdeklődő” kategória. Nyilván nem tőle várom, hogy mindent megoldjon, de azt igen, hogy a hozzá tartozó “kis” részért felelősséget vállaljon. Abban igazat adok, hogy a landing oldal kinézete számára bizonyos fokig kockázat, de az ő érdeke is, hogy ebbe véleményt nyilvánítson és az enyém is, hogy alakítsunk. A világon minden mindennel összefügg (a pillangó ugyebár:) ), de szerintem ezen túl pl. az ügyfélkezelésünknek és a szezonalitásnak már nem sok köze van az ő munkájához. Sőt szerintem bizonyos ideig az is eltart, míg a hirdetéseket optimalizálja és biztosan látszik, hogy ezen már csak úgy lehet javítani, ha pl. a landing page színe, szövege, stb. változik. Hozzátenném azt is, hogy ha ért hozzá, akkor nyilván megnézi a honlapot vagy a céget, hogy lássa mire vállalkozik és a megállapodásban ő is fel tudja mérni, hogy egy-egy konverzióért mennyi pénzt is kérne…

        Az átalánydíjas megoldásban semmi garanciát nem látok arra, hogy a szakember majd azzal is foglalkozik, hogy optimalizálja a dolgokat. (én eddig csak azt tapasztaltam, hogy riportolnak; se ötlet, se kezdeményezés/próbálkozás a változtatásra/optimalizálásra, semmi… sőt, meg voltak sértődve, ha ilyet kértem.)

        Hidd el, ha valaki betársulna az üzletbe, attól sokkal többet várnék, minthogy adwords hirdetést kezeljen! :)

        Sajnálom a Te rossz tapasztalataidat, nem kétlem, hogy vannak ilyen cégek is; ami tovább nehezíti az ideális megoldás megtalálását.

        Andi

        • Szia Andi!

          Ha az a cél, hogy olyan partnert találj, aki érdekelt az eredményekben, akkor keress meg direktben cégeket és tegyél Te ajánlatot nekik. Hátha valaki ráharap…

  8. Bencze Andrea szerint:

    Sziasztok,

    Nekem személyes jellegű kérdésem lenne. Említettétek a cikkben, hogy nem csupán cégvezetők és már a marketing területén több éve dolgozók mennek képzéseitekre, hanem éppúgy pályamódosítók is. Én pénzügyi alap illetve marketing alap és master diplomával rendelkezem, több éve EU-s projektek pályáztatásával foglalkozom. Egy éve szereztem meg a Master-t és ideje váltani. Az online marketing területe érdekelne. A kérdésem, hogy ezek tekintetében az OMA képzéseket elvégezve mekkora esélyét látjátok a szakmában az elhelyezkedésnek. Említettétek, hogy szakmai tapasztalatot javasoltok a képzés mellett. Igen, ez kézenfekvő tekintve a cégvezetők félelmeit. Viszont számomra egy eddig megválaszolatlan kérdés, 40 órás teljes munkaidős állás mellett: Hogyan? Milyen munkaviszonyban? Mit javasoltok? A fennmaradó szabadidőmet hajlandó lennék teljes mértékben a területen való tapasztalatszerzésre fordítani, Azonban még nem egyértelmű számomra, milyen formában megvalósítható ez.
    Még fizetnének is érte a területen elhelyezkedni vágyók, merült fel. A legkézenfekvőbb, nyilván az lenne számomra is, ha maga a cég képezne ki, ugyanakkor “csak” kezdő fizetésért nem váltanék. Ezért a képzésekbe hajlandó lennék befektetni, amennyiben ennek tényleg várható a megtérülése és az elkötelezett, kreatív munkaerőt a cégvezetők is örömmel látják. Viszont keresem az alternatívákat és lehetőségeket. Milyen módon tudja még képezni magát a területre az elszánt pályamódosító, vannak-e más tanácsok, amit nem osztottatok meg a bejegyzésben?

    Köszönettel fogadom természetesen szintén velem egy csónakban evezők tapasztalatait is.

    Rea

    • Kedves Rea!

      Mivel Neked van marketinges diplomád, biztos, hogy könnyebben fogsz találni állást még úgy is, ha nincs kifejezetten online marketinges tapasztalatod. De érdemes nyitott szemmel járni és ha van olyan ügynökség, vagy egyéb vállalkozás, amelyik kínál olyan pozíciót, amelynél nem elvárás a tapasztalat, vagy kifejezetten ők akarnak kiképezni, akkor az jó lehet. (Ilyenből azonban kevés van.)

      A tapasztalatot meg lehet szerezni egyénileg is. Pl. saját vállalkozás, családtag vállalkozása, ismerős/barát vállalkozásába besegítés formájában. Biztos van olyan az ismeretségi körödben, akinek van vállalkozása és nem túl ügyes az online marketingben. Ő örülni fog a segítségnek. Vedd rá, hogy invesztáljon is a hirdetésekbe stb, (illetve a Te kísérletezéseidbe). Az OMA Live! tanfolyamon felhívjuk a figyelmet azokra a dolgokra, amikkel hibázni lehet, és olyan hüvelykujj szabályokat is elmondunk, amik megspórolják a tanulópénzt. Ha kis lépésenként (nem vakmerő módon) építed fel az online marketingjét egy vállalkozásnak, akkor nagy kárt nem tudsz okozni.

      Szerintem a legjobb terep, amikor egy online marketing szűz vállalkozásnál gyakorolsz, mert nekik minden segítség lesz és minden előre fogja őket vinni. 1-2 ilyen projekt rengeteget tud előre lendíteni Rajtad. 1-2 ilyen projekt után már van mit beírni az önéletrajzodba, de úgyse ez számít, mert rá fognak kérdezni arra az állásinterjún, hogy mit csináltál, milyen eredményeket értél el és lesz miről mesélni (és még lehetőleg szakmailag is rendben lesz, amit mondasz).

      Tudom, hogy nem egyszerű, de én is a fen leírt mintát követve szereztem meg első tapasztalataimat, immár közel 15 éve. Szóval, ha teheted, ne várj másra, saját környezetedben indulj el. Ez az elindulás legnehezebb, de legbiztosabb módja egyben.

  9. Közel 5 éve tanulom, és gyakorlatban is végrehajtom a saját weboldalaimon a tanultakat. Mégis megdöbbentő számomra, hogy amikor egy cég Online munkatársat keres, azt sem tudja, hogy mit takar ez a szó. Magam részéről nem végeztem sem főiskolát, sem egyetemet . Mégis van 5 év szakmai gyakorlati tapasztalom. A HR -es, vagy a cégvezető, mégis az iskolát veszi elsődleges szempontnak.

    Csak bízni tudok abban, hogy végre a cégvezetők felébrednek, és végre elkezdenek profitot növelni.

    László

    • Ismerős ez a jelenség is, de nagyon sok cég már inkább a valós tudásra, tapasztalatokra kíváncsi és nem a papírt nézi. És szerintem is efelé megy a világ…

  10. Magyar Ágnes szerint:

    Sziasztok!

    Én tavaly márciusban (2015) végeztem az OMA-n, akkor azt gondoltam, lesz valami a kezemben, amivel képes leszek váltani. Hát, nem jött be………. A kutyának sem kellek úgy, hogy van egy (elvileg) piacképes papírom meg egy kis kft-nél szerzett (nem napi szintű) gyakorlatom. A kft jól járt, bár közük nem volt a képzésemhez, amit saját pénzből, saját időből magamnak végeztem el. Próbálkoztam apró fodrászatokkal, tatoo szalonokkal, médiátorokkal, étteremmel, hogy majd akkor én facebook-posztolok, SEM-et, SEO-t kezelek, de itt vagyok parlagon, kihasználatlanul és egyre kevésbé lelkesen. Az álmom az lenne, ha ez lehetne a főállásom, de most már avval is beérném, ha valakinek valamijét az állásom mellett mozgathatnám, kezelhetném (nem félreérteni!. Egyébként ősztől egyetemre járok, felnőttképzést tanulok. Éppen most dolgoztam ki és adtam le egy képzési tervet az egyetemre, amely az online világot hozná közelebb az 50+ korosztály számára. Remélem, legalább ebbe az irányba el fogok tudni indulni.
    Én úgy látom, a blogbejegyzés csak a kereslet felől közelít, valójában azt gondolom, sokkal többen vagyunk, akik a piacon kívülről akarnánk bejutni, de sehogyan sem tudunk. Diplomám van, több nyelven beszélek, és igazából nem tudom, mi az oka annak, hogy nem kellek, mert elutasító választ sem kapok sehonnan sem, egyszerűen mély hallgatás van – most már lassan egy éve. És ez így nagyon nem jó, mert így nem igazán érte meg. Amit persze azért így kijelenteni nem lehet, mert a szemléletváltás már örökre az enyém……….
    Valahol létre lehetne hozni egy platformot, ahol csak olyan állások bukkannának fel, akik online marketing megoldásra keresnek szakembert, és a másik oldalon meg ott lennének a mi önéletrajzaink, akik kínáljuk magunkat e téren.
    Olyan tapasztalatom is van (híres étterem), hogy az online csatornáit gyerekkori barát kezeli, aki közelében sem volt ilyen képzéseknek, de hát gyerekkori barát és nincs munkája…………. És ilyen történeteket bárki tud sorolni a hazai álláspiac bármely szeletéről.
    Szóval nagyon örülök, hogy az OMA úgy látja, nincs elég szakember. Én úgy látom, nincs elég állás. Ha elég lenne, nem csak a szuperprofik kelnének el.
    De ha az OMA így látja, akkor még egy kicsit reménykedem, hátha csak én vagyok rosszkor, rossz helyen :-)……….. Egy év múlva jó lenne, ha beszámolhatnánk mi, a jelen cikkhez hozzászólók a tapasztalatainkról! Sikeresebb 2016-ot!

    • Kedves Ágnes!

      Nem csak mi gondoljuk úgy, hogy nincs elég szakember, hanem a szakma is. Illetve a kereslet megvan, a kínálat is azért akad, de ezek szerint mégsem mindig találkozik a két oldal elképzelése.

      Sok esetben a cégek kész profi, mindenhez értő online marketing polihisztorokat keresnek, min. 5 év tapasztalattal, de nem mindig akarják ezeket az igényeket megfizetni rendesen. A másik oldalon viszont azok, akik elindultak ezen a területen, ők biztos megélhetést, megbízásokat (legyen szó alkalmazotti vagy vállalkozói jogviszonyról) akarnak, és persze tapasztalatszerzési lehetőséget, a megbízó cég részéről még mentorálási + képzési lehetőségeknek is örülnének.

      Látható, hogy annyira alakulóban van ez a szakma (és már nyugodtan mondhatjuk, hogy az online marketing nem csak 1 szakma, hanem jópár), hogy a keresleti és kínálati oldal nem minden részletében kompatibilis egymással.

      Vannak, akik ezt mondják, mint Te, nem könnyű az elindulás, de van akinek ez könnyebben ment. (Inspirációként írom, hogy számtalan példát látok arra, hogy valakit ripsz-ropsz beszippantott az online marketing és tele van feladattal.) Nyilván sok tényező játszik ebben szerepet. A szerencse csak rövid távon fontos, hosszú távon nincs nagy jelentősége.

      A mostani helyzetedre tekints pillanatnyi állapotként és arra gondolj, hogy ha egyszer átlépsz a kezdeti nehézségeken, akkor utána ezekkel a nehézségekkel nem kell már megküzdened a jövőben.

      1-2 ötlet, javaslat:
      – Érdemes twitteren (ahol tobzódik a szakma), facebokon (+ szakmai FB
      csoportokban), és online marketinges blogokon is aktívnak lenni, esetleg
      saját blogot írni, hogy felfigyeljen Rád a szakma. Egy jelentkezésnél is nagyon erős ütőkártya a saját szakmai blog.
      – Érdemes állásra jelentkezésnél önéletrajz mellé proaktív javaslatokat tenni, hogy az adott cég online megjelenésében milyen ötleteid lennének…
      – Járj nyitott szemmel, szűrd meg azt is, hogy kinek dolgoznál.
      – Mi is teszünk közzé online álláslehetőségeket a FB oldalunkon amikor belebotlunk releváns állásajánlatokba.

      Hajrá, arra gondolj, hogy sok mindenki másnak ez az “áttörés” már sikerült, Neked miért ne sikerülne!!!

Trackbacks

  1. […] Emlékszel még a bő 3 hónappal ezelőtti bejegyzésünkre, melyben arra kerestük a választ, hogy vajon a legtöbb cég miért nem talál megfelelő szakembert a betöltetlen online marketinges állásajánlatára? (Ezért nem.) […]

Szólj hozzá!

*