A hetedik…

A “7” egy bűvös szám, a népmesékben is kitüntetett szerepe van. Immáron hetedik alkalommal írjuk meg év végi visszaemlékezésünket, hogy milyen évet is tudhatunk a hátunk mögött. Igen, már 7 évesek is elmúltunk.

Igaz, hogy az elmúlt évben:

  • 1 napos szemináriumból 28-at tartottunk meg;
  • 3 teltházas OMA Live! kurzust vittünk végig;
  • az idén több, mint 1.000 fő tanult tőlünk, valamilyen formában;
  • többet szerepeltünk a médiában (Kossuth Rádió, HVG, Origo.hu, stb.);
  • és az OMA eddigi legsikeresebb évét tudhatjuk a hátunk mögött;

de most nem erről szeretnék írni. 7 év hosszú idő, sok minden megtörténik, még az is amire az ember nem gondol az elején. Íme 2 rövid történet arról, hogy mennyi minden megtörténhet 7 év alatt…

Virágozzék száz virág

2-3 hete volt a Google Magyarország év végi fogadása, ahol alkalmunk nyílt találkozni kollégákkal, ügynökségek vezetőivel. Jó volt a hangulat, van, akivel évente csak itt találkozunk. Egyszer csak odalépett hozzám egy korábbi OMA Live! tanítványunk és azt mondta, hogy köszöni, hogy annak idején (kb. 6 éve) annyi inspirációt kapott tőlünk. Ennek hatására elindult egy nagyon hosszú, egyáltalán nem könnyű úton. Otthagyta korábbi állását és ma már keresőmarketing ügynöksége van. És ott, kollégaként beszélgethettünk vele a Google top ügynökségeinek buliján. Nagyon jól esett ezt hallani. És ez a csoda aznap este még 2x megismétlődött, két másik korábbi tanítványunktól. (Mintha összebeszéltek volna…)

Azonban, ha jól körülnézünk, akkor több mint 10 ma már ismert, ügyes, szorgalmas, az online marketing valamely területével foglalkozó ügynökség létrejöttében bábáskodtunk, a fent leírt módon, és ebbe csak azokat számoltuk bele, akik ezt kifejezetten jelezték nekünk. (A többit is látjuk.)

Miből lesz a cserebogár…

Egyre gyakrabban vesszük észre, hogy szemináriumainkon, tanfolyamainkon ismerős cégek, új kollégái fordulnak meg. Ahogy beszélgetünk a résztvevőkkel, kiderül, hogy sok esetben a vezetőjük küldte el hozzánk tanulni őket, aki szintén annak idején járt már hozzánk. Önmagában azt is nagyon pozitív visszajelzésnek ítéljük meg, hogy egymásnak ajánlják az oktatásainkat korábbi résztvevők, de ennél is többről van szó.

A beszélgetések során felidézett nevek és sztorik kapcsán kiderült, hogy nagyon sokan az első tanítványaink között már igen komoly vezető pozícióban dolgoznak valamely nagyvállalatnál vagy felépítettek kisebb-nagyobb cégeket és a friss kollégáknál már alapértelmezés, hogy jönnek OMA tréningre! Valószínűleg ezzel függ össze, hogy egyre több álláshirdetésben megjelenünk, mint előny, azaz, ha valamilyen OMA oktatásra, különösen az OMA Live! 52 órás tanfolyamunkra jártál, akkor előnyt élvezel a munkaerőpiacon. Persze a gyakorlat is számít, nem mindegy ki mit kezd a hallottakkal. Szóval az első tanfolyam résztvevőink között már szép számmal akadnak (online) marketing vezetők komoly vállalatoknál. Ez olyan érzés, mint amikor az ember látja felnőni a gyermekét, aki valami nagy dolgot vitt véghez.

És persze ne feledkezzünk meg azokról a nebulóinkról sem, akik a külvilág számára kevésbé látványos módon, saját (kis)vállalkozásukat vitték sikerre az évek során, ezzel megteremtve saját és családjuk anyagi biztonságát. Mert belőlük is akad szép számmal. Mindig jó nosztalgiázni velük is egy kicsit, ha összefutunk az utcán valamelyikükkel…

7. évzáró beszélgetés és ötletelés (Fehér Márton és Gombos Zsolt az OMA alapítói)

7. évzáró beszélgetés és ötletelés (Fehér Márton és Gombos Zsolt az OMA alapítói)

Engedj meg egy tanácsot tőlünk…

Eltöprengtünk azon, hogy mi is az igazi gazdagság, és azt látjuk, hogy nem a pénz, hanem az, hogy hatással tudunk lenni az emberekre. Hogy a tenni akaró emberek életéhez egy picit hozzá tudtunk járulni, ezt tekintjük a legnagyobb sikerünknek. (Azért hangsúlyozzuk ki, hogy ehhez leginkább a szóban forgó egyének elszántsága és szorgalma kellett, hiszen mindenki maga dolgozott meg az eredményekért, ezt nem akarjuk elvitatni senkitől, mi csak katalizáltuk a folyamatot.)

Nem utolsó sorban pedig mindezt úgy tettük, hogy közben jól éreztük magunkat és azzal foglalkoztunk, amit szeretünk csinálni.

És ezt javasoljuk Neked is. Csináld azt, amiben hiszel, ami mások életére hatással van és még szereted is csinálni. Hagyj nyomot másokban! Ezt kívánjuk Neked útravalóul 2016-ra (és a további évekre)!

BÚÉK!

Comments

  1. Szilfai Magdi szerint:

    Szívből gratulálok és köszönöm a sok-sok segítséget!

  2. GRATULÁLOK!

    Sógor komámtól nagyon jókat hallok rólatok!

  3. Engedjétek meg, hogy én is gratuláljak. Nagyon jól csináljátok és meg érdemlitek a sikert.
    Én in nagyon sokat tanultam tőletek. És remélem, még fogok.

    Boldog Új Évet

  4. Csak így tovább, uraim!

  5. Csiba Ferenc szerint:

    Csak így tovább, és kösz a sok segítséget…

  6. Köszönöm, hogy én lehettem az egyik tanítványod akiről szó van. Nálam is nagy előny ha az új kolléga OMA live tanfolyamot végzett :)

  7. Gratulálok és további hasonló sikereket kívánok Nektek! A legnagyobb siker valóban az, gondolom, hogy örömmel csináljuk, amit csinálnunk kell amúgy is…

  8. Sziasztok,

    én is a ti oktató anyagaitokból okultam sokat, nagyon profik vagytok, köszönöm!

    Még annyi, hogy természetesen Facebookon nálam be van kapcsolva az OMA “notification” mert nem szeretnék lemaradni egyetlen posztról sem, valamennyi fontos!

    Üdv: Dani

  9. Kedves Márton és Zsolt!

    Munkátok tartalma és szellemisége egyaránt példaértékű. Gratulálok, és én is köszönöm az átadott tudást és inspirációt.

    Isten éltessen sokáig Benneteket!

    Maus Andris

  10. Én is mindig azt mondom a velem dolgozóknak, hogy senkit nem érdekel, mit csinálsz. A lényeg az, hogy szenvedélyesen szeresd azt, s tegyél bele apait-anyait.

    Aki csak megélni akar, vagy csak pénzt keresni, az előbb-utóbb meg fog keseredni. A blogomon ezért írtam a jó munkahelyről egy esszét, mert pont azt mutatja meg, mit nem akarnak megcsinálni a sikerért az emberek. S ezek pont azok, ami nélkül soha nem lesznek senkik.

Szólj hozzá!

*