Mi köze az online marketingnek a horgászathoz?

Nagyon is sok. Gyerekkorom óta horgászom és megfigyeltem, hogy a horgászathoz rettentően hasonló gondolkodásmód szükséges az online marketinghez is. Innen jött az ihlet és az analógia az OMA legutóbbi – és most már kijelenthetem, hogy minden idők legsikeresebb – kampányához. Aki követte az “Online marketing fogások” című kampányunkat, részenként láthatta felépülni a “sztorit”, ahogy Zsoltot, aki még nem pecázott, tanítgatom a halfogás rejtelmeire. Kettőnk között a közös nyelv pedig az online marketing volt. Ebben a bejegyzésben összeszedtük a teljes történetet, hogy meglegyen egyben. A végén az is kiderül, sikerült-e fognunk valamit…

Bevezető

Az egész egy kihívással kezdődött. Zsolt megfogadta, hogy megtanul horgászni, én meg vállaltam a kihívást, hogy meg megtanítom! Eleinte nem tudtam eldönteni, hogy melyikőnknek nagyobb kihívás ez… :-)

Itt pedig egy életkép a vízről! Hangerőt fel, hallgasd a természet hangjait is!

Zsolt majdnem feladta, de akkor történt valami…

Ezután következtek pecás sorozatunk kisfilmjei:

1. rész – Tedd rendbe az alapokat! (5:33)

2. rész – Válaszd ki a helyes módszert, és tesztelj! (4:10)

3. rész – Gyűjtsd be a konverziókat! (2:59)

Konklúzió

  1. Az online marketing (akárcsak a horgászat), tanulható.
  2. Az üzleti siker (akárcsak a horgászat), elsősorban nem a szerencsén múlik.
  3. A friss és működő infók (csakúgy, mint a horgászatban) több évnyi sikertelen próbálkozást képesek kiváltani.

Ha a tudásodat nem ülteted át a gyakorlatba, az olyan, mintha a szobában pecáznál! (Fehér Márton - OMA.hu)

Ahogy Zsolt is megtanulta hogyan fogjon halakat, ugyanúgy Te is meg tudod tanulni, hogyan szerezz ügyfeleket a különböző online marketing eszközök segítségével. Megújult tudásanyagainkban közérthető stílusban, lépésről lépésre leírjuk a receptet, amit mi is alkalmazunk.

Olvass bele, az OMA otthoni önfejlesztésre megalkotott több mint 1000 oldalnyi tudásanyagába, modulonként! Ezekben vannak az igazán jó online marketing fogások! :)

Comments

  1. jépé szerint:

    Urak! Ez nagyon-nagyon jó!!! :-)

  2. Vadászni nem szoktatok? :-)))

    • Vadászni nem szoktunk, valahogy a horgászat iránti szeretet alakult ki. Tudom, hogy egy hobbi választása nem racionális dolog, de talán ha érvelni kellene a horgászat mellett, akkor azt mondanám, hogy itt – ha szeretném – mindenki életben marad a végén, a halak mehetnek vissza a vízbe azután, hogy kifogtuk őket.

  3. Ez nagyon jó volt!! Feldobtátok a napomat. :) Ezek a párhuzamok… És tényleg mind igaz. Nem véletlenül választottam két ilyen jó Horgászt az online marketing tudásom fejlesztésére. :) Hajrá OMA!!! Kedden találkozunk a szemináriumon. Krisztina

Trackbacks

  1. […] szemüvegén keresztül mutatja be. Amikor ez a post íródott, még nem sejtettem, hogy egyszer megtanít horgászni is… […]

Szólj hozzá!

*