2010

Megint eltelt egy év, rohan az idő. Ilyenkor a két ünnep között sokunknak van ideje egy kicsit lelassulni, egy kicsit töprengeni. Jó eséllyel a 2011-es tervek már készen vannak, de ilyenkor, az évnek ebben a szakaszában, mi mindig vissza szoktunk nézni az egy évvel ezelőtti gondolatainkra. Mit terveztünk akkor, és mi lett belőle. Elértük vajon amit terveztünk?

A OMA sztorit talán már ismered, ha mégsem akkor az egy évvel ezelőtti bejegyzést itt olvashatod.

Mérföldkő

A 2010-es év mindenképp mérföldkő volt az OMA életében.  Nagyon sok mindennek kellett változnia a háttérben,  elsősorban szervezetileg jobban fel kellett épülnünk, hogy követni tudjuk ezt az intenzív növekedést. Kibővült és csiszolódott az ügyfélszolgálatunk, egyre pontosabbak és precízebbek vagyunk ezen a téren is,  a visszajelzések mindenképpen azt mutatják, hogy megtaláltuk magunk köré azt a csapatot akikre rábízhatjuk az ügyes-bajos napi teendőket. Ennek elérése komoly cél volt!

Szemináriumok

A tavalyi év végén az újdonság az volt hogy elindultak a Google Magyarország hivatalos AdWords Szemináriumai az OMA szervezésében és  szakmai támogatásával. Azóta a 2010-es évben további három egynapos képzéssel bővült a portfólió: tavasszal elindult a nagy sikerű Közösségi Média Szeminárium, ősszel a hiánypótló  Keresőoptimalizálás Szeminárium majd az év vége felé szépen csendben ügyfeleink körében meghirdettük a Haladó Google AdWords Szemináriumot is. Ez utóbbiról nyíltan még nem is beszéltünk, nem volt debütálás, nem volt csinnadratta, elsősorban azért mert ezt a haladó képzést azoknak ajánljuk, akik már gyakorlott felhasználók és részt vettek korábban az alapozó képzésen. Ettől függetlenül az ősszel két teltházas képzés is megtartottunk ebben a témában.

Otthoni önfejlesztésre

Megvásárolható / letölthető tudásanyagaink száma is gyarapodott: az eddigi négy slágertéma mellé felkerült a virtuális polcra a Webszövegírás: Győzd meg látogatóidat című friss anyagunk is. A visszajelzések alapján a benne leírt tapasztalatokon alapuló online szövegírási stratégia gyökeresen képes felforgatni egy weboldal hatékonyságát és konverziós számait.  Jó látni ügyfeleink weboldalait, ahogy szövegileg teljesen átalakulnak 1-2 héttel a befektetés és a tanulás után.

52+ óra élőben

Az OMA eddigi sikertörtének egyik legnagyobb gyermeke a tavaly ősszel útjára indított OMA Live! 52 órás szuperintenzív online marketing képzés. A szakképzési hozzájárulás terhére elszámolható, tantermi, este (munkaidő után) megtartott képzés vitathatatlanul az OMA zászlóshajója lett. A legszéleskörűbb, a legkomplexebb tudást átadó tanfolyamunk sikere minden elképzelésünket felülmúlja, és ez is arra inspirál bennünket, hogy folyamatosan frissítsük, bővítsük, csiszolgassuk azt a tudást amit itt átadunk résztvevőknek. Egyre több és egyre komolyabb bónuszokat tudunk adni az innovatív fejlődésre vágyó cégvezetőknek, marketingeseknek a képzés során, és örömmel tölt el bennünket az is, hogy a közösség ami kialakul egy ilyen képzésen egy igazi innovatív  megvalósító táborrá verbuválódik. Ez a képzésünk, sorban már ötödszörre januárban indul újra, minden infót, részletes tematikát, időpontokat, árat, helyszínt ezen az oldalon tudsz kérni.

Vállalati tréningek

Érdekes érzés az, ahogy előttünk, velünk nő fel valami a semmiből. Pár éve az akkori túlkínálattal rendelkező marketinges (infomarketinges) piacot szemlélve belevágtunk valamibe, amivel kapcsolatban mindenki azt mondta: NE, ne csináljuk. Túlkínálat van, egy leszünk a sok közül, nem fog menni. Nem hittük. Nem hittük, mert láttuk hogy dolgunk van, hogy sok mindent helyre kell tenni a fejekben. A kis- és nagyvállalatok vezetőinek fejében el kell ültetni egy újfajta, sokkal eredményorientáltabb, hatékonyabb gondolkodásmódot. Egy logikát, egy eszmerendszert, amivel az online világban nem csak túlélni lehet, hanem sikeresen boldogulni, sőt mi több alapozni.

Talán ez  a fajta hit, tenni akarás segített bennünket abban, hogy ma már egymás után hívnak bennünket Magyarország legnagyobb vállalatai (mint pl. a MOL, a Sanoma és a többiek …) hogy osszuk meg velük ezt a fajta új gondolkodásmódot. Egyre több nagy cég ismeri fel, hogy a kkv szektorban működő online marketing ismerete kötelező, enélkül ma már nem lehet sikereket elérni. Köszönjük a bizalmat az ilyen mamutcégek részéről is: az ilyen egyedileg összeállított, cégre szabott vállalati tréningek számunkra is komoly kihívást jelentenek.

2011?

A most záruló évben az OMA kb 500 órányi előadást tartott saját szervezésű nyílt vagy zárt képzéseken, céges tréningeken vagy egyéb konferenciákon. A felkérések és a tervek alapján már most tudjuk, hogy a 2011-es év ennek a többszörösét hozza majd ezen a téren. Várjuk! :)

Azzal kezdtem, hogy az idei év mérföldkő volt. A 2011. is az lesz, reméljük. Az OMA eddigi legnagyobb növekedésére számítunk. Ez nem csak egy pozitív becslés, egy elhamarkodott előrejelzés. Február első napjaiban Neked is minden világos lesz, és bízunk benne, hogy még büszkébb leszel arra, hogy Te már az OMA követője, olvasója, ügyfele vagy. :) Többet erről most nem nagyon mondhatok, de ha kitartóan követsz bennünket, akkor biztos lehetsz benne, hogy elsőként tőlünk hallhatsz majd a nagy hírről (aztán szép lassan majd egyre több helyről). Na de pssssszt!

2011-ben további sok újdonsággal készülünk, nem pihenünk, sokat fogunk dolgozni azért, hogy a Te online marketinged a lehető legsikeresebben működjön. Ehhez persze Te is kellesz: kövesd továbbra is az OMA Blogját, de ne csak olvasd, hanem alkalmazd is, valósítsd is meg az itt felcsipegetett tudást. Ha pedig egy sokkal gyorsabb felfutásra vágysz, akkor gyere segítünk: találkozzunk élőben képzéseinken!

Boldog, online marketing sikerekben bővelkedő 2011-es évet kívánunk Neked!

Te mire számítasz 2011-ben?

Comments

  1. Jó év volt. Gratulálok!
    Kíváncsian várom a februárt!

  2. Gratulálok! Mozgalmas évetek volt és még sok ilyen lesz még:-)!

  3. Remélem jövőre is sokan találják hasznosnak az OMA blogját.
    Sok látogatót kívánok a weboldalamon, akik annál több hasznos információt találnak önmagukról.
    Vagy akik segítséget kérnek energiakezelés útján.

  4. Köszönjük OMA! :) Nektek is ue. ami 2011-et illeti!

    • viski Balás Csanád szerint:

      Kedves Róbert!
      (- nem a témához!)

      Én saját családfakutatással is foglalkozom Gondolom nevemből már sejted miért kerestelek meg!
      Nekem a viski előnév. Tavaly voltam Felvidéken, Visken szálltunk meg. A város nem szép, de a környéke figyelemreméltó.

      Van viszont egy Családfakutatás során NETen megismert Viski Eszter nevű igen kedves és csinos hölgy-ismerősöm! Ő is keresi Viski nevű rokonait. Ismeritek egymást, ha nem biztosan örülne, ha jelentkeznél.
      Elérhetősége, próbáld meg mindkettőt, mert azt hiszem jelenleg Svájcban dolgoznak: bneviskieszti@gmail.com és eszterviski@gmail.com.
      Elnézést a tegezésért: 65 éves vagyok.

      Üdv, BÚÉK vB Csanád

  5. Én is gratulálok Nektek! Szívesen tolnám a szekereteket, szóljatok, ha trénerre van szükségetek!

  6. Köszönöm azokat a tanácsokat amiket kaptam.
    Nekem most ez az időszak a lendületé, hisz most kezdtem el dolgozni egy nekem tetsző lehetőségen.
    Így nem a tervezés hanem a megvalósítása van előtérben amit véghez akarok vinni.

  7. Gratulálok az eddigiekhez, és sok sikert a következő évre!

  8. Én arra számítok, hogy 2011-ben minimum ezen találkozunk: AdWords Szeminárium :) Addig is az egyre sikeresebb munkátok mellett, legyetek vidámak 2011-ben is! :D

  9. viski Balás Csanád szerint:

    Tisztelt OMA!

    Érdeklődéssel várom a tudásszaporító anyagaikat. Sajnos nyugdíjas lévén nincs pénzem anyagot rendelni, sem előadásokon résztvenni, de szívesen veszek minden elérhető okító anyagot a WEBes megjelnés hogyanja-mikéntje terén.

    Más elnézést, hogy oldalukat (Viski Róbert) családkutatás céljára is próbáltam/om kihasználni.
    Kérem engedélyezzék. Üdv Csanád

  10. Bumeráng Attila szerint:

    Ez az oldal csak SEO szempontok miatt jött létre?

    http://www.internet-marketing-akademia.hu/

    Üdv,
    Ati

    • Szia Attila! Nem, nem SEO szempontok vezéreltek bennünket, hanem megpróbáltak visszaélni a nevünkkel, ezért kellett azt ez oldalt létrehoznunk, bő egy évvel ezelőtt.

  11. Sziasztok, mindenki! Már annyira benne vagyok a tegeződésbe, hogy már itt sem kívánok változtatni, és bár ritkán csatlakozom a hozzászólókhoz, szeretem ezt a oldalt, mert könnyen kezelhető, akár a politikai fórumom. Csak nehogy váltotassatok rajta, mert az egy rémálommá válik.

    Mi a problémám? Lényegében semmi, azaz a Facebook. Beléptem ,mer olyan külföldi rokonaim vannak a társoldalon, akiket gyerek koruk óta nem láttam (az egyik lányom trombitálta össze öket). Lehet, hogy bennem van a hiba, mert nincs türelmem, az értelmetlen zagyvaságokat értelmezni, sőt az egész Facebook renszeren nem tudok eligazodni. Nem értem például, hogy az OMA, hogyan kapcsolódik a Facebookhoz, mi benne az előny? Én biztos vagyok abban, amilyen színvonalas weboldal, megállná helyét magában is. A facebook-ban pedig elkeveredik, mint sok disznó között a korpa. Hiába kerestem (csak kíváncsiságból) az OMA logóját, nem tudtam fellelni. Amennyiben nem hozzáértésből, vagy ostobaságból nem találtam, akkor aláhúzza az én igazamat. A legtöbb ember ilyen, mint én. Most így utólag kívánok sikeres Újévet.

  12. Bumeráng Attila szerint:

    Sziasztok OMA brigád!
    Mivel Titeket tartalak a témában meghatározónak, ezért Titeket is kérdezlek a témába vágó kérdésemmel.
    Van egy doki ismerősöm aki most jött haza Kínából és egy új orvoslási módszertant szeretne itthon elterjeszteni. A fő kulcsszavára még nincs itthoni keresés, de konkurencia sem :D . Ő mindenképpen a kulcsszó.wordpress.com oldalt szeretné, mert egyszerű, stb…

    A kérdés, hogy annak ellenére, hogy az ingyenes tárhely bizalom csökkentő, érdemes-e neki állni, feltölteni tartalommal, “optimalizálni” az oldalát, el lehet-e eredményt érni a kulcsszo.wordpress.com oldallal? Google: pl. Top 1-3.

    Ha lesz WP oldal, át lehet e-irányítani a pl. kulcsszó.hu oldalt erre?

    üdv,
    Ati

    • Szia Attila!

      “el lehet-e eredményt érni a kulcsszo.wordpress.com oldallal?”

      Igen, ha olyan a kulcsszó amire nincs itthon még egyetlen találat sem, akkor minden bizonnyal igen. Ettől függetlenül nem ajánlom hogy bármiféle üzleti vállalkozást egy wordpress.com-os domainen kezdjünk el, mert komoly bizalomvesztést, komolytalanságot sugall (pláne egy orvoslási módszertannál).

      Ma már egy domain+tárhely évi 10.000 Ft-ból megvan pl a MédiaCenter.hu-nál. És erre a tárhelyre már lehet telepített WordPress oldalt csináni/kérni. Ettől még ingyenes lesz az oldal, de mégis saját domainen, saját tárhelyen.

      Zs.

  13. Hárt Zsolt szerint:

    Sziasztok!

    Az előző kérdés nálam is pont most aktuális!

    Ha lesz időtök fiúk, válaszoljatok, plíz…

    thx

Trackbacks

  1. OMA.hu szerint:

    Nekünk ez volt 2010. Egy kicsit hátra néztünk :) http://fb.me/RwaHbIhc

  2. vadvising szerint:

    2010: Megint eltelt egy év, rohan az idő. Ilyenkor a két ünnep között sokunknak van ideje egy kicsit lelassulni,… http://bit.ly/gyzc8p

  3. […] egy ötlettel, ami ennek a célnak az elérésében egy hatalmas lendületet adhat, erre utaltunk a tavalyi év legutolsó bejegyzésében:  “Február első napjaiban Neked is minden világos lesz, és bízunk benne, hogy még […]

Szólj hozzá!

*