Mark, gondoltad volna?

2003-at írunk. Nekünk már létezik egy WIW-ünk, ami az Iwiw elődje, de ugorjunk pár ezer kilométert nyugatra. Egy amerikai egyetemista srác, Mark gondol egy merészet és hatalmas vállalkozásba kezd: az egyetem diákjainak készít egy közösségi oldalt. A munkanévként a Facemash-t használja és alapcél az, hogy a  Harward egyetemistáinak legyen egy belső intranet jellegű közösségi oldala, semmi komoly csak amolyan “vigyük fel a sulit a netre” ötletről volt szó. Mark egy olyan közösségi élményt szeretett volna online megvalósítani, mint amilyen az egyetemi és kollégiumi közösségi élmény volt.

A sztori

Az egyszerű kis rendszer nagyon gyorsan népszerű lett az egyetemen és a kollégiumon belül, a hallgatók örömmel használták, hamarosan az egyetem hallgatóinak mintegy fele aktív használója lett az oldalnak. Nem sokkal később a regisztrációs lehetőséget kiterjesztették a többi amerikai egyetemre is, így hatványozottan nőt a felhasználók száma. Ekkor már Mark barátai is láttak fantáziát a rendszerben és gyorsan csatlakoztak a csapathoz, és közösen dolgoztak a programozáson, a grafikán és elkezdtek gondolkodni az üzleti lehetőségeken is.  Nem telt el egy év sem és – már Facebook néven –  céget is alapítottak a közösségi oldal mögé.

Ezután már jött a következő logikai lépcső: már nem csak az egyetemisták használhatták a rendszert, hanem bárki csatlakozhatott a közösségi oldalhoz, akit valaki belső tag meghívott.  2006-ban viszont ezt a meghívásos modellt is elhagyták és a regisztráció – máig egyetlen – feltétele, a betöltött 13. életév és egy létező e-mail cím maradt. Innentől kezdve a növekedés elképesztően dinamikussá vált, olyannyira, hogy talán ezt már Mark és csapata sem gondolta volna. A sztori elindult jöttek az első befektetők, az első szponzor például a PayPal társalapítója volt, aki fél millió dollárt tolt bele a projektbe.

500 millió

Azóta eltelt közel 4 év,  van egy félmilliárdos közösség,  a földkerekség kb. 8 %-a, akik mind aktívan használják a közösségi oldalt.  170 nemzet 37 különböző nyelvén folyik a kommunikáció, a kapcsolatépítés és -ápolás: üzeneteket küldenek egymásnak, képeket, videókat, linkeket osztanak meg, melyeket mind hozzászólásokkal véleményeznek. Eseményeket hirdetnek be, apróhirdetéseket adnak fel, vagy éppen a saját üzletük célcsoportját próbálják elérni a hálón. Komoly weblapokat (Facebook füleket) gyártanak, alkalmazásokat készítenek, árulnak és használnak, és mikroközösségeket alkotnak. Közben Mark Zuckerberg pedig a világ legfiatalabb dollármilliárodasa lett. Mark, őszintén gondoltad volna?

Hollywood

Sőt! Akkora sikersztori, hogy erre már Hollywood is felkapta a fejét, és készül is a film belőle. Ősszel már nézhetjük is a teljes verziót, de addig is íme az előzetes, magyar felirattal:

A film egyébként David Fincher rendezése, és a címe: Social Network – A közösségi háló. Ez lesz ősszel a 48. New York-i Filmfesztivál nyitófilmje is egyben.

Hazai pálya

Annak ellenére hogy nekünk magyaroknak, a Facebook alapötletének megalkotásakor már volt egy Iwiwünk, nem sikerült áttörni az online telefonkönyv érzésen. Hogy ennek mi az oka, talán egy külön bejegyzést is megérne, de sokan írtak már erről.

A Facebook hazai robbanása akkor indult el, amikor a felhasználók egy szűk rétege lefordította a felületet magyar nyelvre, és azóta exponenciális a növekedés itthon is. Egyre többen csatlakoznak, egyre többen tanulják, szokják, ízlelgetik a rendszert. Ez sok mindennel jár: az újak, akikhez most ér el a hullám, egy már kialakult – igaz  íratlan – szabályrendszerrel, szokásjoggal találják szembe magukat. Egyre többen próbálnak üzleti haszont szerezni a hirtelen adódó lehetőségből, és ez jó.

2010 az ismerkedés, a csatlakozás, a lehetőség és az meredek növekedés éve a Facebookon, magyar viszonylatban kifejezetten.

Még valami: Régóta akartam már egy ilyen “Facebook-történelmet” írni, ugyanis erről soha nem beszélek a Közösségi Média Szemináriumokon. Ott csak a gyakorlati tanácsokra és a stratégiai gondolkodásmód átadására “jut idő”,  azonban talán az is fontos, hogy tudjuk hogyan is jött létre az a közösségi oldal amit sokan és egyre többen nap mint nap használunk, és üzletileg tervezünk vele, szeretnénk részesedni a közösségépítés érzelmi és anyagi pozitívumaiból.

És csak egy apró tanács a végére

Saját tapasztalataim alapján a hirtelen növekedési lehetőség most adott, később már nem lesz így. Az ütem nem lesz, nem lehet állandóan ilyen, szóval jó ha még most felülünk erre az első vonatra, mert erre már nem biztos hogy sokáig lehet jegyet kapni… És a kötött pályán előzni már nehéz lesz…

Comments

  1. Szia Zsolt! Mit gondolsz a film elkészítésének üzleti hátteréről? Lehetne ennél jobb reklámfilmjük?
    Számomra az tűnt egy jókora előrelépésnek, amikor a mobilszolgáltatók azzal kezdték el reklámozni egyes készülékeiket, hogy lehet rajtuk futtatni a Facebook-ot…
    A Facebook értéke véleményem szerint abban rejlik, hogy rengetegen használják, és a felhasználókat az Iwiw-vel szemben egy sokkal aktívabb jelenlétre bírják.
    Mit tennél az Iwiw üzemeltetője helyében? Ezzel a szolgáltatással mégis csak ők voltak az elsők a magyar piacon, aminek az értékét még nem vesztették el.

    • Szia! Jók a meglátásaid, és alapvetően egyet is értek velük, valóban az aktivitás és a mobilitás a hatalmas versenyelőny, az iwiw-vel szemben. Nem valószínű hogy egy kommentben vállalkoznék arra, hogy leírjam mit tennék az iwiw helyében, de nem vagyok benn e biztos hogy részükről jó stratégia lenne, a Facebookot versenytársként beállítani. A trend látszik, nem kell sokat várni szerintem, és az iwiw ugyanarra a sorsa jut, mint a legtöbb más országban a helyi közösségi hálózat, ahova a FB betette a lábát.

      • Igen-igen, a Facebook és az Iwiw nem azonos súlycsoport. Viszont ebben a kérdésben mégis hol a hazai pálya és az előbb ébredés előnye?
        Úgy tűnik, sehol. Az Iwiw a magyar piacon hirdetni vágyó cégeknek értékesít, a Facebook az egész Világnak. De nem a Facebook mögött lévő, nagyságrendekkel nagyobb pénz miatt pártolnak át a felhasználók.
        Én azt látom, hogy az átlagos felhasználó esetében “trendiségi kérdés” lett a dologból: Iwiw-ezni ciki, Facebook-ozni menő…

        Az Iwiw-nél látják a számokat, ismerik a felhasználói szokásokat, tudják milyen reklámhelyekből tudják a legtöbb pénzt behozni, és átfontoltan csinálják azt, amit csinálnak. A munkájukat kritizálni semmiképp nem szeretném, pláne nem információk hiányában.
        Viszont a két rendszert érdekes összehasonlítani: hogy gazdálkodnak az interface-szel, milyen a navigáció, milyen hangsúlyt helyeznek a felhasználói élményre, hogyan állítják be a reklámjaik szerepét a felhasználók szempontjából, stb.

  2. A “Facebook arc” és a valós arc között néha nagyon nagy a különbség. Most itt a cégekre, üzleti vállalkozásokra gondolok. Lehet, hogy egy jól megcsinált profil a külső valós életben kifelé mutatott képet is emelheti?

    • Ez így van, de ez nem csak a FB-ra lehet igaz, hanem a tejes internetre. Hozzáteszem gyorsan, hogy a FB épp az a hely ahol azért az ilyesmik nagyon gyorsan kiderülnek.

  3. Durva így összefoglalva!
    Engem a fészbuk fül gyártás érdekel, mint amilyen a ti fiókotok is. Erről is oktattok?
    Most bogozom ezt és elég nehézkes.

  4. Igen, nagyon megfontolandó a dolog. Köszi. A cégarculat kommunikációjában ez egy fontos lépcsőfok, hiszen minden marhaság is örök életű lehet valahol. Most olvasgatok a kisvállalkozások internethasználati szokásairól. Valahogy a magánélet és az üzlet összemosódásátol tartanak szerintem.

  5. Nekem az tűnt fel az utóbbi időben, hogy az Iwiw használata közben (szinte azonnal a bejelentkezés után) a gépem valami oknál fogva lelassul. Más közösségi oldalak esetében, sőt, egyéb más weboldalak esetében sem tapasztaltam hasonlót.

    A lassulás következtében jóval ritkábban lépek be az Iwiw-re,
    viszont egyre gyakrabban a FB-ra. No persze nem csak azért,
    mert itt nem lassul be a gépem. Sokkal többet kínál, mint sok
    másik közösségi oldal.

  6. Kedves Márton és Zsolt! Lehet hogy most én is valami hasonló lehetőséggel a kezemben keresem a netmarketing megfelelő csapatát – lehet hogy Titeket? Ugyanis az eddigi szűk körű eredményeink, és anyacégünk 20 éves tapasztalata és a világhírű cégek referenciái ( http://www.teleios.hu oldalunkon is olvasható ) is mind azt láttatják velem, hogy már csak a Ti tudásotok hiányzik ahhoz, hogy a magyar vállalkozók is a világ élvonalába tartozhassanak ezzel a tudással, akár kis lépésekkel, letöltve a netről…? … ez egy felkérés együttműködésre, mivel azt írtátok, így itt, a fórum oldalon inkább, mint e.mailben…

    • :) Szia Zsolt!

      Azt írtuk, hogy “Zsolt és Márton ingyenes tanácsadást, csak az OMA Blog keretein belül tud vállalni!” Te viszont együttműködni szeretnél, ez más. :) Bár ilyen jellegű kérésből is sok érkezik, írd le kérlek részletesen hogy miről van szó, és küldd el az ugyfelszolgalat@oma.hu címre, és hamarosan válaszolunk rá.

  7. boros1124 szerint:

    Üdv mindenkinek!
    Szeretnék egy könyvet is a figyelmetekbe ajánlani. Általában egy könyv jobb szokott lenni még a filmeknél is. Ajánlom, nekem tetszett a könyv.

    http://konyv-konyvek.hu/veletl.....2000_kiado

  8. boros1124 szerint:

    Bocsánat javítanám az előző linket, mivel hibás.
    A jó:
    http://konyv-konyvek.hu/veletl.....a_facebook

  9. böbi mozsár szerint:

    Ez mind nem igaz :PPP itt meg találsz facebook Böbi Mozsár

Trackbacks

  1. OMA.hu szerint:

    Az esős időre egy sikersztori és egy kis filmelőzetes: http://bit.ly/aivdRs Új bejegyzés az OMA Blogon!

  2. Gombos Zsolt szerint:

    Egy sikersztori és egy filmelőzetes az OMA Blogon! http://bit.ly/aivdRs

Szólj hozzá!

*