Fontos ma a kapcsolati tőke?
2010. február 22. Írta: Gombos Zsolt (OMA) · 38 Hozzászólás
Hosszú évekkel ezelőtt, amikor ügyfélkapcsolati- és marketing munkatárs voltam egy cégcsoport marketingosztályán nem törekedtem tudatosan a saját kapcsolataim építésére. Nem volt cél, hogy ezzel meg azzal jóban legyek CSAK AZÉRT, mert azt vártam, hogy hátha lesz majd belőle valami. Aztán az élet úgy hozta, hogy létrehoztam életem első vállalkozását, és az ügyfelek az első évben szinte 100%-ban azokból a kapcsolatokból kerültek ki, akikkel korábban együtt dolgoztam ennél a cégnél.
Kezdő vállalkozóként évekig nem költöttem reklámra. Soha nem akartam senkinek eladni. Tőlem mindig vásárolni akartak. És honnan tudtak rólam? Kapcsolatokból, ajánlásokból. Folytatás »
Milyen egy tökéletes webáruház?
2009. november 11. Írta: Gombos Zsolt (OMA) · 3 Hozzászólás
Épp a mai nap pörgött egy adat a Twitteren, miszerint a GKIeNet kutatása alapján 2008. júniusa és 2009. júniusa között, egy év alatt összesen 944 ezren vásároltak valamit online. Az év végére e-kereskedelem forgalma nagy valószínűséggel eléri a 100 milliárd Ft-ot. 2008-ban ez az érték még csak 63 milliárd Forint volt, tehát egyetlen év alatt majdnem megduplázódott a forgalom.
A mai adatból látszik, 1 millió ember biztosan használja aktív vásárlásra is az Internetet. Az ilyenfajta igények kiszolgálására a legmegfelelőbb megoldás egy profi webáruház létrehozása. Több fajta megoldás közül is válogathatunk, számos megoldás létezik: bérelhetsz webáruház motort havidíjas alapon, vásárolhatsz egyet teljesen készen, de ha sok időd van és nagyon egyedi dolgokra vágysz egy csapattal akár le is programoztathatod.
Nyaralni megy a marketing?
2009. július 22. Írta: Fehér Márton (OMA) · 4 Hozzászólás
A nyári – sokak számára pihenősebb – időszakra ajánlottunk már nélkülözhetetlen könyveket és email tanfolyamot is, de most egy igazán kivételes programra szeretnénk felhívni a figyelmed!
Mit szólnál egy nyugis hétvégéhez a hegyekben, ahol az erdő csendje ad menedéket a rohanó városi nyüzsgés elől?
Mondjuk egy ilyen szép helyen:
Itt igazán van lehetőség kicsit félrevonulni a világ elől és átgondolni ki vagy és merre tartasz. Pláne, hogy nem lennél egyedül…
Közkívánatra: Google Adwords prezentáció
2009. május 13. Írta: Gombos Zsolt (OMA) · 4 Hozzászólás
A múlt szombati marketing konferencián, Márton Google Adwords témában tartott egy jó kis előadást, én pedig webergonómia témában vezettem le egy 17 pontos gyors tesztet a résztvevőkkel. Előbb-utóbb mindkét előadás prezentációját közzétesszük itt az OMA blogjában, sőt az a bizonyos “előbb” már el is érkezett.
Márton Google Adwords előadásának prezentációja a Marketingtorta konferencián:
Váltsd pénzre a tudásod!
2009. május 4. Írta: Fehér Márton (OMA) · 3 Hozzászólás
A Google AdWords egy olyan hirdetési megoldás, ahol a tudás gyorsan megtérülő forintokat jelent. Hogy milyen szerepet játszik a tudás a hirdetések készítésénél? Lássuk mi alapján jeleníti meg a hirdetéseket az AdWords rendszere:
A hirdetésed rangja = Átkattintásonkénti licit x A hirdetés minősége
Mit is jelent ez? Olvass a sorok között!
Közkívánatra: Webanalitika és Google Analytics prezentáció
2009. március 10. Írta: Fehér Márton (OMA) · 3 Hozzászólás
A Marketingtorta II konferencia óta nagyon sok levelet kaptam. Ezúton is köszönöm a kérdéseket, javaslatokat, valamint nagyon örülök, ha hasznosnak találtad az előadásomat. A kéréseknek és ígéretünknek megfelelően mindenki számára közzé teszem a prezentációmat. Előadásom közben készítettem egy piackutatást is a résztvevőkke a Google Analytics használatáról, ennek eredménye még engem is meglepett. Konklúziók itt.
Úgy tűnik ebben könnyű lesz megelőznöd a konkurenciádat – ha időben kapcsolsz…
2009. március 3. Írta: Fehér Márton (OMA) · 9 Hozzászólás
A Marketingtorta II. nevű konferencián tartottam egy előadást bő 1 hete a webanalitikáról és a Google Analyticsről. Szerettem volna némiképp interaktívra venni a figurát és egyszerű kézfeltartással megválaszolható eldöntendő kérdéseket tettem fel a közönségnek.
Számomra is nagyon érdekesek és tanulságosak voltak a válaszok, valamint a workshopon feltett kérdések. Ezek alapján megpróbálok egy szubjektív helyzetelemzést közzétenni, az ott jelenlévő hallgatóság webanalitikai és Google Analytics felkészültségéről.
Marketingsüti – ha lemaradtál, egy falatot akkor is adunk!
2009. február 23. Írta: Gombos Zsolt (OMA) · 14 Hozzászólás
Márton most épp a megérdemelt egyhetes szabiját tölti a Marketingtorta konferencia után, ahol ugye a webanalitikáról és a Google Analytics-ről tartott előadást.
Ha lemaradtál, vagy azért mert nem tudtál eljönni a konferenciára, vagy azért mert ugyan ott voltál, de nem bírtál lejegyzetelni mindent, ne aggódj! :)
Márton prezentációját, egy az egyben bárkinek letölthetővé tesszük a jövő héten, ha visszajött a szabijáról. OK? Ha fel vagy iratkozva az OMA blogértesítőjére (itt jobb oldalt van az űrlap!), kapni fogsz egy e-mailt, amint elérhető a prezentáció.
Szerintem megéri kivárni, ez is remek előadás volt, az összes többivel együtt. Mi a véleményetek?
PS: Lehet készülni a következő tortára, egyelőre csak az időpontja nyilvános (2009.május.16.). Írd fel a naptáradba, több infó majd később…
BREAKING: Már csak 10 kedvezményes belépőjegy van Marketingtorta II-re! (+ videó!)
2009. február 12. Írta: Gombos Zsolt (OMA) · 2 Hozzászólás
Korábban már leírtuk mi mindent tartalmaz a 60.000 ft-os ajándék, és hogy ha az OMA2009 kuponkód még további 10.000 Ft-ot ér Neked.
Most azonban már az a “breaking” hír, hogy már összesen csak 10 kedvezményes jegy maradt nálunk a mostani Marketingtortára.
Mi érdekel a Google Analytics-ben?
2009. február 10. Írta: Fehér Márton (OMA) · 3 Hozzászólás
A Marketingtorta Konferencia & Workshopra készülök éppen. Ebbe a készülődésbe szeretnélek Téged is bevonni!
Hogyan? Előbb figyeld, mi mindenről lesz szó!
