Tegyük tisztába a spam-kérdést! A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságnál jártunk (interjú)

2010. november 25. Írta: · 78 Hozzászólás 

Kellett egy hét, hogy magunkhoz térjünk a legutóbbi blogbejegyzésünk után. A közel 170 hozzászólást kiváltó téma, bevalljuk: eléggé felbolygatta a spamről kialakult nézeteinket. Úgy érezzük, hogy mi akik gyökeresen ellenezzük, azt hogy valaki kéretlen üzenetekkel reklámozza magát, kisebbségbe szorultunk. A kommentek zöme, ugyanis arról szól, hogy

  • “a kéretlen üzenettel is lehet törvény szerint hirdetni magunkat”,
  • “nem zavar a spam”,
  • “a mai kisvállalkozóknak nincs igazán lehetőségük más – költséghatékony – hirdetésre”,
  • “a cégeknek küldött levél nem spam”,
  • “a törvényeket nem csak olvasni, értelmezni is szükséges…”,
  • “én sem dobom ki azonnal a magyar cégek ajánlatait – mert ugye céges címre jönnek, így legálisak”,
  • “nem tudom, miért haragszanak a reklámajánlatokra, oly sokan? Én, személy szerint, szeretem, és szívesen olvasom el…”,
  • “számomra belefér a céges mailcímekre történő levél, ajánlat küldés hozzájárulás nélkül. Tekintsük rá úgy mint információ”.

Folytatás »

Anti spammerek 7 pontja

2010. november 10. Írta: · 196 Hozzászólás 

A következő eset nem olyan régen esett meg velem:

Kaptam egy kéretlen reklámlevelet egy világhírű magyar zenésztől (nevét nem írom le), melyben legújabb CD-jét illetve DVD-jét kínálta számomra. A levélben benne volt a telefonszáma is, ezért bátorkodtam felhívni, hogy teljesen baráti szándékkal elmondjam neki, hogy amit csinál, azt úgy hívják, hogy spamelés.

(Tekintsünk el a jogi kiskapuktól, én minden olyan levelet spamnek tartok, ami valamilyen üzleti ajánlattal zaklat, és soha nem volt a küldővel semmilyen kapcsolatom korábban.)

Fel is tettem a kérdést: Tud-e arról, hogy amit csinál, jog és szimpátia szempontjából erősen aggályos. Erre kaptam a választ, hogy nem tud erről, mivel, ezt a címlistát úgy vásárolta és fizetett egy cégnek teljesen “szabályosan”, szerződés és számla is van róla…

Folytatás »

“Kedves Keresztnév!”

2009. november 27. Írta: · 11 Hozzászólás 

Mondanom sem kell, rendszeres internet felhasználó vagyok. Talán átlagon felüli időt töltök az Internet előtt. Kapható vagyok minden újdonságra követem a híreket, jelen vagyunk Twitteren, Facebookon,  mindenféle közösségi csatornákon, sőt pár hete @pollnertől kaptam Google Wave meghívót is (köszönöm!), de azt még csak próbálgatom.

Ennek ellenére, nem értek egyet azokkal a hangokkal, akik azt harsogják,
az e-mail korszaknak vége
.

Az e-mail még jó darabig az egyik leg(költség)hatékonyabb online kommunikációs eszköz marad a vállalkozások kezében, ha jól csinálják. Persze, sok a spam, sok a kéretlen levél, de most ezeket zárjuk ki, beszéljünk az e-mail marketingről.

Folytatás »

A személyes adat a 21. század legdrágább valutája

2009. szeptember 24. Írta: · 21 Hozzászólás 

Tegnap reklámjogi konferencián jártam, aki követ Twitteren, részese lehetett az élő tudósításnak. Rengeteg hasznos és még több (számomra) emészthetetlen jogi anyagot zúdítottak  a hallgatóságra, akiknek zöme jogi doktor volt, szóval ők a konferencia egészét nyilván jobban élvezték mint én.

Ennek ellenére sok mindent kihámoztam a törvényi elemzések mögül, és számomra is volt jó pár meglepő, új információ. Összefoglalom az alábbiakban Neked is, mert úgy gondolom ha használod az e-mail marketing eszközrendszerét, akkor ezekről mindenképp tudnod kell. Ezek a szabályok már élnek, és ugye a “nem tudtam” senkit sem mentesít.

A törvények, amelyek rád is vonatkoznak, ha interneten kommunikálsz a potenciális ügyfélköröddel fontosak. Szánj rá egyszer pár órát. és olvasd el egyszer az egészet, hogy tudd mik a jogaid és a kötelességeid.

Az elektronikus hirdetésekre vonatkozó szabályozási keret tehát ez:

Folytatás »

Ismét módosult a “spam-törvény”

2009. június 26. Írta: · 11 Hozzászólás 

Miután, a többség próbált megfelelni az új 2008 szeptemberében módosult, és 2009. június 1-jén érvénybe lépett spam törvénynek, és módosították a weboldalukon a feliratkozási feltételeket, valamint az űrlapokat, most újabb módosítás történt.

A korábbi módosítás arról szólt, hogy ha valaki nem céges e-mail címmel iratkozik fel egy hírlevélre, akkor az adatokat bekérő weboldalnak kötelessége elkérni a magánszemély lakcímét is. A témát egy-két weboldal elég jól körbejárta, ezért ezt itt most nem is részletezem, pláne hogy mostantól már nem is aktuális. Folytatás »

Öngyilkos spammer

2008. december 20. Írta: · 1 Hozzászólás 

Kaptam egy spam-et. Nem olyan ritka dolog ez, tekintve hogy ma a világhálón terjengő e-mailek 70%-a (durva becslés) spam.

Általában egyből törlöm is ezeket, ha egyáltalán átjutnak a spamszűrőmön, de vannak alkalmak mikor tanulok belőlük, van amikor borzongok.

Most pl. egy kifejezetten nevetséges spam-et kaptam. Annyira rossz hogy az már szinte nevetséges. Íme:

Folytatás »

Amikor a felhasználó NEM barát…

2008. december 9. Írta: · 2 Hozzászólás 

Mekkora baklövés az, amikor egy látogató feliratkozna a hírlevélre, de nem tud? Legyen ez egy költői kérdés.

Belebotlottam, már megint egy ellenpéldába. A téma épp aktuális nálam, ezért valahogy eljutottam a Fundamenta weboldalára, és első látásra egyébként nem is rossz, bár nagyon picinek tűnik, és nem sok szöveges tartalom van benne, de igazából nem ezért látogattam el az oldalra, hogy szakmai szempontból elemezzem, most kifejezetten a tartalom érdekelt. Éppen ezért, gondoltam ha már ott a lehetőség feliratkozok a hírlevélre, hátha lesz valami jó kis információ, amit így első kézből tudok majd meg – nem árt ez így a gazdasági válság idején…

Nos fel akartam iratkozni, de csak eddig jutottam: Folytatás »