Komoly baj van?

2010. július 28. Írta: Fehér Márton (OMA) · 4 Hozzászólás 

Hogy mi mindenre nem jó az AdWords? Ugye azt nem kell ecsetelni, hogy ha ügyfeleket kell szerezned, akkor mennyire hatásos online marketing eszköz. De hogyan segíthet, ha bajban van céged jó híre?

Számos vállalat már felfedezte, hogy válság esetén mekkora szerepe van egy azonnal indítható “hivatalos” kommunikációnak. Egészen egyszerűen, ha baj van, akkor az emberek úgyis a Google-ben fognak keresgélni a hírek után. Miért ne olvasnák el a cég hivatalos közleményét is első kézből.

Talán azért is jobb a fizetett keresőhirdetés bizonyos szempontból a sajtóközleménynél, mert a sajtóközleményből keletkező cikkek, tudósítások olyanokhoz is eljutnak, akik nem is értesültek a negatív hírekről, ezáltal tulajdonképpen a cég saját maga hívja fel a figyelmet a problémára.

Egy keresési hálózatban futtatott hirdetés viszont csak azoknak van a szemük előtt, akik konkrétan az adott negatív hírre kerestek. Pont akiknek kell, mások ne is lássák. Ráadásul percek alatt lehet reagálni így egy-egy felröppenő hírre vagy akár egy komolyabb rágalomhadjáratot is sikerrel el lehet fojtani csírájában. Hogyan?

Folytatás »

Az online marketinghez érteni luxus?

2010. július 14. Írta: Fehér Márton (OMA) · 65 Hozzászólás 

Sokan nem azért jönnek el tanfolyamainkra, tréningjeinkre, mert ők maguk szeretnék fejleszteni honlapjukat vagy kezelni hirdetési kampányaikat, hanem azért, hogy a fejlesztőkkel, ügynökségi partnerekkel jobban szót értsenek. Nem egyszer előfordult már, hogy szegény AdWords Szeminárium résztvevő a fejét verte a falba, amikor megtudta, hogy mennyi minden lehetőség van az AdWordsben és az illető “szakember”, aki neki kezelte a hirdetéseket, mennyire nem tájékoztatta erről őt, mint megrendelőt.

Folytatás »

WANTED: A legjobb online marketing szolgáltatók

2010. június 22. Írta: Fehér Márton (OMA) · 45 Hozzászólás 

Voltál már úgy, hogy ajánlottál egy céget valamelyik ismerősödnek és végül az általad ajánlott vállalkozással felsültél? És még a végén Neked volt kellemetlen? Velünk is megesett. Ezért nagyon megválogatjuk kit és mire ajánlunk.

A jó szakember hiánycikk sok szakmában. Noha úgy tűnik manapság mindenki ért az online marketinghez, vagy legalábbis csinálja, nagyon sok feladatra nem tudunk olyan szolgáltatót ajánlani, akiért tűzbe tennénk a kezünket.

Folyamatosan kapjuk a kérdéseket, hogy kit tudnánk weboldal fejlesztésre, arculattervezésre, kampányok lebonyolítására ajánlani, de nem mindig tudunk válaszolni. Ekkor néha a kérdező nem érti, hogy miért nem. Pedig akinek már volt 1-2 félresikerült projektje, ő tudja miről beszélek.

Folytatás »

Komplett vállalkozás 30 perc alatt?

2010. június 17. Írta: Fehér Márton (OMA) · 49 Hozzászólás 

Hogyan tudsz egy teljes vállalkozást elindítani és termékeket eladni úgy, hogy nem akarsz raktárat, vevőszolgálatot és  irodát fenntartani? Az egész elindítására elég akár mindössze 30 perc és némi kezdőtőke!

Egy nagyon izgalmas üzleti lehetőségről írok most, amit Magyarországon még nagyon kevesen használnak.

Folytatás »

Az utóbbi hónapok legemlékezetesebb vírusvideói

2010. május 26. Írta: Fehér Márton (OMA) · 18 Hozzászólás 

Kezdem a nálunk legfelkapottabbal és a végére hagytam a nálam torony magasan első helyen szereplő videót.

Hát persze, hogy a “Bikicsunáj”

2010. májusában Magyarországon talán a legnagyobbat szólt a “Bikicsunáj-mánia”. A keresési trendek közt jól megfigyelhető, mikor robbant ki és most kb. mennyire van lecsengőben a kezdeti fellángolást követően. Nagyon jó példa arra ez a vírusvideó, hogy egy elkapott jelenet mekkora sikert képes generálni egy TV műsornak, mert akárhogy is ez az egész hype a Megasztár következő tehetségkutató műsor sorozatának a bevezető kampányához jelentősen hozzájárul!

Folytatás »

A videómarketing felváltja a szövegírást?

2010. május 14. Írta: Fehér Márton (OMA) · 40 Hozzászólás 

A napokban jól megkaptuk pár helyről, hogy mit akarunk mi a szövegírással, mivel a videózásé és a videós értékesítési üzeneteké a jövő.

Ezzel a bejegyzéssel szeretnék reagálni erre a felvetésre. A felvetés jogos, valóban az online marketingben egyre inkább alkalmazott módszer a videómarketing. A videó, mint eszköz jó dolog, mi is használjuk! Azonban van néhány tévhit, ferdítés, illetve rágalom, amiket szeretnénk eloszlatni.

Amikor a videómarketing nyerő

Folytatás »

Írj meggyőző webszövegeket

2010. május 12. Írta: Fehér Márton (OMA) · 7 Hozzászólás 

Megjelent legújabb tudásanyagunk :
Webszövegírás – Az ellenállhatatlan webszövegek titkai


Kinek nélkülözhetetlen ez a tudás?

Olyan vállalkozóknak, döntéshozóknak, marketingeseknek, akik üzleti céllal kommunikálnak a neten. Például ha:

  • honlapra szöveget írsz,
  • online hirdetéseket állítasz össze,
  • hírlevelet küldesz,
  • üzleti blogot írsz,
  • videós üzenetet állítasz össze,
  • közösségi médiában mozgolódsz,
  • vagy akár csak emailen küldesz ajánlatokat érdeklődőinek,

akkor a szövegírást nem tudod megkerülni.

Olvass bele a legújabb tudásanyagunkba! >>

Ne költs többet látogatókra,
hanem hozz ki többet abból, ami most van!

Meggyőző szövegírással lehet a legnagyobb hatékonyság növekedést elérni az online kommunikációdban, mivel úgy szerezhetsz több ügyfelet, hogy az nem jár több reklámkiadással.

100% garancia

Továbbra is 100% pénzvisszafizetési garancia!

Legújabb és összes eddigi tudásanyagunkra is teljes elégedettségi garanciát vállalunk!

Nincs veszteni valód, próbáld ki és ha nem találod elég hasznosnak a tudásanyagot, akkor a teljes vételárat visszafizetjük. Azért merünk ilyen garanciát vállalni, mert mi is ezeket a módszereket követve építjük az Online Marketing Akadémiát.

Olvass bele a legújabb tudásanyagunkba! >>

Mit kockáztatsz, ha nem fektetsz be a
webes szövegeid javításába?

  • A piacvezető pozíciót gyenge szöveggel biztosan nem fogod tudni elérni.
  • Ha nem változtatsz, akkor több látogatót és ezáltal vevőt csak még több reklámkiadással tudsz megszerezni.
  • Félő, hogy honlapodra költött pénzed megtérülése egy olyan “apróságon” múlik, mint a szövegezés.
  • A komoly piaci versenyben csak az igazi, bevált finomságokkal lehet kitűnni.
  • Elképzelhető, hogy jelenleg havonta több potenciális ügyfél nem nálad hagyja a pénzét, hanem a konkurenciádnál.
  • Hiába van jó terméked vagy szolgáltatásod, nem fogod a jól megérdemelt  sikereket elérni kevésbé megnyerő szövegekkel.

Bevezető akció

A Webszövegírás tudásanyagunkhoz kedvezményesen juthatsz hozzá pár napig:

2010.05.12. (szerda) – 2010.05.18. (kedd) 20.00 óra

Sőt, ha gondolkodtál valaha azon, hogy megvásárold bármely másik tudásanyagunkat is, akkor jó hírünk van: ezen időszak alatt más anyagaink árait is 20%-kal leszállítottuk.

Nézd meg mitől forradalmi  a legújabb kiadványunk és olvass bele! >>

Fektess saját tanulásodba, mert a tudás az a vagyon, amit semmilyen gazdasági válság nem tud elsöpörni!

Interjú egy hivatásos szövegíróval

2010. május 5. Írta: Fehér Márton (OMA) · 34 Hozzászólás 

Mint tudod, forgattunk egy interjút egy olyan közismert személlyel, akinek a hivatása az írás. Azon túl, hogy – most már eláruljuk – humorista és cégvezető, még könyvet is írt. Sőt néha még ő is rágja a ceruzáját.  Sajátos szemüvegen át szemléli a reklámokat, honlapokat és a mai cégek marketingjét. Érdemes tőle ötleteket gyűjteni. Vallja, hogy:  a a humor és mások megnevettetésének képessége, üde színfoltja lehet egy cég kommunikációjának.

Napok óta titkoljuk, bár előző bejegyzésünk hozzászólásai között többen is kitalálták az interjú alanyunk nevét, aki most megosztja velünk szövegírási kulisszatitkait!
Folytatás »

Tegezhetem vagy magázhatlak?

2010. április 26. Írta: Fehér Márton (OMA) · 71 Hozzászólás 

Lépten nyomon száraz, unalmas szövegeket lehet olvasni honlapokon. A sótlan weboldalaknak van egy közös ismérvük, mégpedig az, hogy nem merik megszólítani az olvasót. Akkor lesz eredményes és gördülékeny a kommunikációd, ha úgy írod meg szövegeid, mintha ott ülne Veled szemben az érdeklődőd. Ettől lesz személyes az üzeneted. Ne legyél olyan, mintha egyenesen az Akadémiai kislexikonból lenne kiollózva a honlapod szövege.
Folytatás »

A megnyerő szöveg 2 axiómája

2010. április 20. Írta: Fehér Márton (OMA) · 37 Hozzászólás 

Nemrég egyik ismerősömmel beszélgettem arról, hogy mit érdemes mondani az interneten egy honlapon vagy egy hirdetésben. A szövegírás az egyik legnagyobb gondja sok honlap gazdának.  Ezért hát amit 5 percben elhadartam a benzinkúton Lacinak, azt egy kicsit részletesebben kifejtem itt a blogon.

Ma két olyan alapvető fontosságú axiómáról írok, ami nélkül nehezen lesz hatásos és sikeres a szöveged. Ez a két kérdés mindegyike olyan, amit még azelőtt át kell, hogy gondolj, mielőtt egyetlen szót is megírsz weblapod szövegéhez vagy értékesítési célú emailedhez.

1. kérdés: Mi jön előbb, a desszert vagy az előétel?

Folytatás »