Vidd fel a céged a Google Plusra!

2012. január 26. Írta: · 107 Hozzászólás 

Gombos Zsolt (OMA)

Követni sem bírod? Lehet, hogy tényleg nehéz lépést tartani: néhány éve még arról írtunk hogy hogyan regisztrálj a Facebookra, tavaly az egyik legtöbb hozzászólást (450+) kapott bejegyzésünk volt a Google Plus elindulásáról szóló írásunk. Legutóbb arról tettünk közzé egy bejegyzést, hogy milyen változások lesznek a Google keresőjének házatáján, és így most úgy gondoltuk indokolt megmutatni, hogy hogyan hozz létre céges oldalt a Google Pluson.

Miért vidd fel a  céged MOST a Google Plusra?

Elsősorban NE azért, hogy reprodukáld a Facebook közösséged.

Persze az is egy származtatott haszon lesz, ha összejön, és sikerül annyira elterjednie itthon a Google Plusnak, mint a Facebooknak. De ehhez még idő kell. Majd pár hónap, esetleg év múlva eldől,  hogy hazai pályán mit sikerül elérnie a Google-nek a közösségekkel.

A “MOST”-on azért van hangsúly, mert a Google Pluson jelen lenni nem a közösségépítés miatt “kötelező”. A Google-nek hatalmas fegyvere ugyanis a keresője, és a nemrég bejelentett változások értelmében, a cégek Google+-os oldalai, annak bejegyzései és egyéb – a követők által generált – tartalmai is bekerülnek a Google személyre szabott találati listájába. Tehát a Google+-os oldalakkal és az azokban lezajlott aktív kommunikációval helyezéseket szerezhetünk a perszonalizált találati listákon. Ezért kell tehát most, időben lépni.

Nézd, mi már jelen vagyunk:

Hogyan vidd fel a  céged a Google Plusra?

Ha eldöntötted, hogy OK, Te is megpróbálod, akkor a “hogyan”-ban is segítünk. Készítettünk egy 4 perces videót, amiben bemutatjuk, hogyan hozz létre a céged számára egy oldalt a Google Pluson, és hogy melyek azok az alapbeállítások amelyeket érdemes rögtön az első körben végrehajtani. Természetesen, ahhoz hogy a céges oldal létrehozásához szükséges kezdőfelületet elérd, be kell hogy legyél jelentkezve a Google-fiókodba!

Amíg a többiek vitatkoznak…

Lehet azon vitatkozni (és sokan teszik is),

  • hogy etikus-e vagy sem a Google-től az a magatartás, hogy a saját közösségi oldalának tartalmát teljesen összemossa az eddig megszokott keresőoldali találati listákkal, és mondjuk a Facebookos és Twitteres találatok pedig hátrébb kerülnek,
  • vagy hogy igazak-e azok az állítások, miszerint “úgysem fog elterjedni a Google+ itthon, nem érdemes még energiát szánni rá”

de Téged most elsősorban ne ezek a kérdések foglalkoztassanak.

Amíg mások vitatkoznak, Te hozz létre a cégednek a saját üzleti oldalát a Google Pluson, kezdj el ott is kommunikálni, és ha ez megvan, akkor lehet ide visszajönni, és vitatkozni a többi kérdésről. :)

Ha elkészült a Google Plus oldalad, mutasd meg nekünk, tedd be a hozzászólások közé!

Oszd meg!

    Hozzászólások

    107 Hozzászólás | Vidd fel a céged a Google Plusra!
    1. Eszter szerint:

      Sziasztok!
      Megpróbáltam, nem is volt nehéz. Itten van az új oldalunk:
      https://plus.google.com/106558138721096146812

    2. Annamari szerint:

      Köszi, ez hasznos volt. Bár már korábban létrehoztam az oldalt, most csinosítgattam kicsit: https://plus.google.com/b/115984461669440258094/115984461669440258094/posts Ugye jól látom, hogy e helyett a csúnya, hosszú link helyett nem lehet még szép rövidet készíteni?

    3. Andrea szerint:

      Hali, Fiúk! Ez hasznos volt. Bár én is megcsináltam már korábban -akkor még a sötétben tapogatózva- az oldalt, jó volt így látni egyben, összefoglalva. Az oldal: https://plus.google.com/b/106128535912852093645/106128535912852093645/posts
      Köszönjük:)

    4. Molnár Dániel szerint:

      Még a múlt héten készült az oldal, most kezdi bontogatni szárnyait :)
      https://plus.google.com/116881467521672743236/posts

    5. Csák Attila szerint:

      Sziasztok! Nekem már hónapok óta megvan a céges G+ oldal. A Facebookon használom a Post Planner alkalmazást, az automata posztolásokhoz. Ezt ti ajánlottátok valamikor a nyár végén, ősszel. Vannak hiányosságai, de összességében nagyon hasznos és jól működik. Azt szeretném kérdezni, hogy: van e már hasonló app a G+-hoz is?

    6. agig112 szerint:

      Még azon a héten megcsináltam az oldalt, amint lehetővé tették. Doktor House-os: https://plus.google.com/u/0/116493481218243060528 :)

    7. Himer Csilla szerint:

      Egy ieje már megvan a G+-os oldalam: https://plus.google.com/u/0/b/107761030132004738249/

      Harci kérdésem nekem is az lenne, ami Annamarinak: várható az, hogy valami kifejezőbb linket is lehessen készíteni az oldalnak, mint a Facebook rajongói oldalaknak?

    8. Breuer Attila szerint:

      Érdekes, hogy most olvasom et a cikket, miközben pont ezen érvek alapján elmúlt héten döntöttem úgy, hogy megjelenünk a google+-on is.
      https://plus.google.com/101432915348700085809#101432915348700085809/posts

    9. Ricsike szerint:

      Tényleg egyszerű volt…
      Ezentúl itt is vigyázunk a fákra. :)
      http://parkfavedelem.hu
      https://plus.google.com/104296680120703782271/about

    10. Tapodi Bori szerint:

      Elkészült az oldalam! Nagyon köszönöm a segítséget!!!

      https://plus.google.com/b/117431447180572338933/

    11. Károlyfi Zsuzsa szerint:

      Köszi az útmutatást. Egy kis segitséget kérnék Tőletek, már van személyes + oldalam, megcsinálnám a cégeset is. A személyes angolul van, bár a Google fióknál mindenem magyar. Hol lehet átállitani magyarra a meglévő angol nyelvűt.
      Köszi előre is.

    12. Tornoczky Gábor szerint:

      Hali! Nekem ennyire futotta eddig, de rajta vagyok a projekten.
      https://plus.google.com/b/102747361194003276723/102747361194003276723/posts
      Minden csatlakozást megköszönök! Persze viszont is…

    13. Kriszta szerint:

      Sziasztok!
      Köszönöm a segítséget! Így átlátható és egyszerű volt az egész: https://plus.google.com/109220892963031921443
      Szép napot!

    14. Szvet György szerint:

      Köszönöm a tájékoztatást, ami igazán hasznosnak bizonyul, bár ezt majd a későbbiekben fogom látni. Egy biztos elindultunk egy úton…

    15. Héjja Balázs szerint:

      Köszönöm az infót, létrehoztam én is az oldalamat:

      https://plus.google.com/u/0/113364738160196826364/posts

    16. Szvet György szerint:

      Ezzel a címmel lehet h jobb :)

    17. agig112 szerint:

      Érdemes a verificationt is megcsinálni az oldal után. Itt van hozzá némi segítség: http://advancesearch.tumblr.co.....-plus-page

    18. Ann szerint:

      Ciao!
      Én is már régebben megcsináltam, öcsém nógatására. :) Érdemes volt, mert már ott is van a G+-os oldalam a top 10-ben.
      Ő az: https://plus.google.com/106144881871697880113/posts

      Ui.: Akkor megnyugodtam, hogy nem csak nekem nem sikerült; órák hosszat kerestem, hogy lehet beállítani szebb url-t.

    19. Szvet György szerint:

      …még sokat kell gyakorolnom, de ami késik nem múlik:

      https://plus.google.com//115343198101535708138

      így most jó?

    20. Kovács Sándor szerint:

      Szia Zsolt!

      Köszönöm szépen! Nagyon hasznos és jó a bemutató!
      https://plus.google.com/113849489365787392010

      Köszönöm a bloghoz a javaslataidat, már el is végeztük közben ezeket a módosításokat.

      Kedves Zsolt!
      Lehet e és hogyan lehet a Te érdekes és hasznos cikkeidből beintegrálni a blogomba a szerző jogok és minden egyéb tiszteletben tartásval?
      Vannak közös témák…..
      A tanfolyamon említettél erre megoldást., de konkrétan nem emlékszem.

      Köszönöm!
      Sándor

      • Szia Sándor!

        Persze, használd nyugodtan a cikkeinket: annyit kérünk csak, hogy ne változtass a tartalmon, és minden esetben legyen megjelölve a szerző, egy hivatkozással az adott bejegyzésre!

        Ez így ok? Köszi, hogy szóltál!

        • Kovács Sándor szerint:

          Szia Zsolt!

          Köszönöm szépen a válaszod, ez így OK!

          Közben egy más kérdésem is lenne; hogy a facebook “hozzászólás dobozt” érdemes e elhelyezni a blogon? Vagy hogyan érdemes összekapcsolni?
          De látom, Ti nem használjátok….

          Köszönöm szépen!
          Üdv.:
          Sándor

    21. Ambrus Roland szerint:

      Köszönöm a gyors és egyszerű leírást. Íme a Vákuum Matrac Webáruház Google+-os oldala:
      https://plus.google.com/104418798630860523383

    22. Köszönöm az ötletet! Gyorsan meg is csináltam: https://plus.google.com/b/115824550205647356286/115824550205647356286/posts
      Egyelőre a Facebookon aktívabb vagyok, de ezentúl a Google+-ra is több időt fogok szánni! :-)

    23. Jakab Emese szerint:

      Sziasztok!

      Köszi az összefoglalót!
      Már egy ideje megvan az oldalam, de azért volt új infó a videótokban :-)
      Köszönöm!

      Az oldalam:
      https://plus.google.com/116235672222871486144

      Üdv:
      Emese

    24. Hertelendy Zsolt szerint:

      Most már én is a változás útjára léptem :). Köszönöm!

      https://plus.google.com/110458525743414540399

    25. Kata szerint:

      Sziasztok! Már korábban elkészítettem ezt az oldalt, de most megcsinosítgattam egy kicsit a cikketeknek köszönhetően!
      További sok sikert!
      Üdv: Vital Kata

    26. Péter szerint:

      Köszi az összefoglalót, én már pár hónapja megcsináltam ugyan az oldalt, de most le tudtam ellenőrizni, hogy mindent jól csináltam-e :)
      https://plus.google.com/b/100615696835060950837/100615696835060950837

    27. Julianna szerint:

      Az időtlen idő, örök körforgásában, együtt pörgök az idővel!
      S mit elmém megálmodott, igyekszem kezemmel megvalósítani!
      S ha kell, száguldok a széllel, hetven évesen versengek, ifjú nemzedékkel.
      Célom, mindig csak egy lehet, szebbé tenni a mindennapi életet!

      Ha tehetném én lennék a Napsugár! Mindig melegítenélek, hogy sose fázz!

      Szalianna

    28. Mészáros Stefánia szerint:

      Köszönöm, hogy a segítségetekkel olyan dolgokba is
      bele merek veletek vágni, amit alig értek..
      Ez lett belőle:
      https://plus.google.com/113709959353833858453

    29. drnemethLAW.hu szerint:

      Nekünk is nemrégen sikerült. Mi is köszönjük a biztatást, hogy ott kell lenni és nem vitatkozni kell. https://plus.google.com/u/0/b/117713917136640518378/

    30. Kovács Sándor szerint:

      Sziasztok!

      Elkészítettem ezt az oldalt is….

      http://www.ujweboldalt.hu

      https://plus.google.com/103649559561899173718

      Köszönöm!

    31. Buday Csilla szerint:

      Köszönöm az útmutatást, nagy segítség volt. Magam nem kezdtem volna bele, de így megvolt a kezdőlökés.
      https://plus.google.com/u/0/b/116901904904096116239/116901904904096116239/posts (húúú, de hosszúúúúú)

    32. Andi szerint:

      De jó! :) Köszönöm az infót, én is megcsináltam portrérajzolásról :)
      https://plus.google.com/113239670788365973537

      Csak még a honlapomra nem tettem ki a dobozt.

    33. Erdélyi Bence szerint:

      Köszi a postot! Gyorsan el is készítettem én is:
      https://plus.google.com/108743553916472517738/posts

    34. Már egy ideje fenn vagyok a Google +1-en de a linkem eddig hiányzott az oldalról.
      most megpróbálom:
      https://mail.google.com/?hl=hu&tab=wm#inbox/1325eabfe954b63e

      Lehet, hogy a +1 nem is ide való?
      Még sok minden kérdőjeles, de én vagyok a legidősebb Internetező.Tájékoztassatok,
      jó így? Ha nem írjátok le mi a hiba?
      Köszi.

    35. Tóth László szerint:

      Rendszeres olvasótok vagyok, köszi az infókat!
      További sok sikert Nektek!

      https://plus.google.com/u/0/b/101842036633972720312/101842036633972720312/about

      Laci

    36. Sziasztok!

      Elkészült a Süssünk-főzzünk.hu oldal Google+ oldala is….

      https://plus.google.com/u/0/b/117760752768530536637/

    37. Radogna Edit szerint:

      Én is megcsináltam már korábban, de most kedvem kerekedett csinosítgatni.
      https://plus.google.com/b/101617963622690828674/101617963622690828674/about
      Biztos azért, mert már megszoktam a Facebookot, de itt én eddig nem is találtam oldalakat, akiket követhetnék. Hála ennek a bejegyzésnek most van már pár:) De igazából a logikáját még most sem értem a google+-nak.

    38. Ildikó szerint:

      Köszönöm a lehetőséget!

      A Mindennapi homeopátia Googleplus oldala https://plus.google.com/b/103368655684226152168/#103368655684226152168/posts

    39. Károly szerint:

      Még a kezdet-kezdetén, pont úgy sikerült bejelentkeznem a személyes profilommal a +-on, hogy pont akkor kezdte a Google megjelentetni az oldal készítési lehetőséget. Bemutatta világ első öt céges oldalát egy körben, én voltam a hatodik aki elkészítette. Már követnek jó-páran és még várom azokat a cégeket akik szeretnének egy kattintásra elérni, ha céges rendezvényt szerveznek, de idővel forrja ki magát.
      Még kevés a céges profil, de ti ismét megtaláltátok hogyan lesz több felhasználója a Google új szolgáltatásának :) Gratula a bloghoz…..
      A személyes oldalak falán már sokszor meglehetősen nagy az élet, van egy jó-pár posztmester, igaz a kezdeti fellángolás most egy picit visszaesett, de szerintem ez nem lesz tartós.
      Én eddig 620 posztot írtam, néha kisregényeket, mikor volt rá időm.
      Láttam olyat aki több mint 2000 poszt bejegyzéssel rendelkezik itt a magyaroknál.
      Jó kis viták szoktak kialakulni, van mikor 100-150 az oda-vissza érvelések száma és olyan témák, amiben mindenki érdekelt lehet. Más mint a többi közösségi portál, egy kicsit komolyabb egyenlőre. Persze ez változhat.
      Aki teheti készítse oldalát, mert ha ilyen ütemben fog fejlődni a + , előbb-utóbb
      vezető szerepet fog betölteni a keresési találatok között.

      https://plus.google.com/u/0/b/103851695715664827273/103851695715664827273/posts

    40. Dudik Attila szerint:

      Helló!
      Nekem az a kérdésem, hogy szerintetek a B2B cégeknek használhatóbb-e a “gugliplusz”, mint a “fészbuk”? Tudtommal a közösségi oldalakon – még – kevésbé hasznos a jelenlét, mint akik célközönsége a magánemberek. Fog-e ez változást hozni?
      Köszi!

      • Nem tudhatjuik, hogy mit hoz a jövő, de postban írtam is felül, hogy most még ne elsősorban közzösségépítés miatt gondolkodj a Google Plusban… Ha az is összejön, mert elterjed, akkor az egy hozzáadott érték… De ma ez még nbem jelentős.

    41. Ági szerint:

      Sziasztok!

      Ez nagyon egyszerű volt!
      Köszönöm a videót!

      Ági
      https://plus.google.com/109230118487514969609

    42. Héjja Balázs szerint:

      Sziasztok!

      Ma felvittem a zenekarom oldalát is:

      https://plus.google.com/117436101276428630479

    43. Ispán Imre szerint:

      Sziasztok! Íme az új oldalunk, remélem működik!
      https://plus.google.com/105059587522780435776
      Kellemes napot mindenkinek!

    44. Sziasztok,
      sajnos már régebben hoztam létre az oldalt, amikor még nem létezett ez a hasznos videó. Ha jól látom, akkor sikerült személyes oldalt készítenem a cégnek, és nem vállalati oldalt? :)
      https://profiles.google.com/terranovavakolat/about/edit/d?hl=hu

      Meg lehet ezt változtatni, vagy töröljem és készítsek újat?
      Köszi szépen!

    45. Kurunczi Zoltán szerint:

      Sziasztok!

      Sokáig ódzkodtam a közösségi oldalaktól. Viszont a bejegyzéstekkel teljes mértékben egyetértek: egy ami állandó: a változás.

      Még egy közhely : ma már nem a nagyhal eszi meg a kicsit, hanem a gyors a lassút.

      Várom véleményeteket.
      Köszönettel. Jó hétvégét!

      https://plus.google.com/112702965446751333196

      • :) Jó a hasonlatod, de az amit Te mondasz mindig is így volt :) A nagy megette a kicsit, a gyors a lassút.

        Ami a mai viszonyokat jellemzi, arra nagyjából az igaz, hogy a gyors hal eszi meg a nagyobbat! :)

    46. Köszönet a segítségért!
      Már régebben csináltam valamit, de most megszépítettem és így már talán vállalható is:

      https://plus.google.com/110798794181521589707

      Szóval gyertek, csatlakozzatok!

    47. Nagyon köszönöm a segítséget,de nem találom a saját oldalamat.Valamit elszúrtam?
      Hogyan megyek be újból az oldalamra?
      Üdvözlettel egy kezdő Google +-os.

      • A privát profilkped mellett bal oldal fent látsz egy ilyet: “(1 oldal)” és mellette egy lefelé mutató nyil. Azt nyomd meg és kiválaszthatod, hogy az oldalad nevében használhasd a Google+-t.

        Sok sikert!

    48. Sebestyén Gyula szerint:

      Jól jött ez a jelzésetek. Végre időben léptem. Kanadai rokonom ugyan emlegette, de nem igazán láttam át miről beszél. Nos összeállítottam céges g+ oldalunkat, várom véleményeteket:
      https://plus.google.com/u/0/b/110770515075085635570/110770515075085635570/posts
      Egy ideje élvezettel olvaslak benneteket, kb. azóta amióta a táncos világjáró fickóról irtatok.
      Üdv, Gy

    49. Orsi szerint:

      Köszönöm én is a videót, így azért könnyebb volt… :)
      Csak az a bosszantó, hogy nem lehet beállítani pl azt, hogy az oldalra kihelyezhető doboz mégis mekkora legyen. Nekem konkrétan nem fér ki az oldalsávba, annyira széles, úgyhogy csak ikonokkal oldottam meg… Vagy csak elkerülte a figyelmem?

      https://plus.google.com/117148023298213867392

    50. fopeij szerint:

      Szevasztok!

      Én is csináltam egy Google Plus oldalt csak az a bajom, hogy bármivel is próbálkoztam, nekem az “Oldal létrehozásánál” nem ajánlotta fel a céges lehetőséget (pl. válassz kategóriát, stb), holott céges oldalt szerettem volna készíteni
      Mit lehet ilyenkor tenni?
      Törölni kell és egy újat csinálni, vagy valahogy lehet javítani?

      Amúgy ez lett a Google Plus oldalam:
      https://plus.google.com/108015568125003087484/about#108015568125003087484/about

      Előre is köszi a válaszokat
      Üdv fopeij

      • Kurunczi Zoltán szerint:

        Én is sokáig kerestem.
        Ha belépsz agmail fiókódba, akkor válts teljes képernyőre és a jobb oldali menűsor alján van az oldal létrehozás link , erre kattintva jutsz el az itteni bemutatóban ismertetett oldalakra.

        • fopeij szerint:

          Szia!
          Mindenekelőtt köszi a válaszodat.

          Nincs gmail fiókom (bár először azzal is próbálkoztam), én a Google Webmestereszközök -nél használt egyéni (céges) e-mail címemmel csináltam meg a a Google plus-t.
          Bár lehet, hogy ennél is úgy kell megcsinálni ahogy írtad.

          Üdv fopeij

    51. fopeij szerint:

      Végre síkerült csinálnom egy céges Google Plus oldalt is, bár a régit (privát) nem tudtam törölni. Remélem, hogy ez nem fog gondot okozni ….

      Íme a céges oldal.
      https://plus.google.com/b/106118543325355526556/#106118543325355526556/about

    52. Sziasztok!

      Elkészült a Süssünk-főzzünk.hu oldal Google+ oldala is….

      Már kerülnek fel rá receptek…Használjuk, de kevésbé aktív mint a facebook-os ( még… )

      https://plus.google.com/u/0/b/117760752768530536637/

    53. Zsu szerint:

      Sziasztok!

      Abban szeretném a segítségeteket kérni, hogy a +1 gombot és a webhely csatlakoztatását a jelvénnyel hogy lehet megcsinálni?
      Előre is köszönöm a segítséget!

      Zsu

    54. Máté Péter szerint:

      Sziasztok!

      Nagyon köszönöm. Csak most jutottam hozzá, hogy megcsináljam, de nagyon hasznos volt. Üdv,
      péter
      https://plus.google.com/b/109123583951648160745/109123583951648160745/posts

    55. Sziasztok!

      Én is megcsináltam, már két kisvállalkozóknak hasznos bejegyzést bele is tettem:
      https://plus.google.com/u/0/b/110776729788929692078/

      Köszönöm a segítséget, eddig oké is lenne. Viszont alap-dolgon akadok fent (valszeg nem látom a fától az erdőt). FB-on ha a céges oldalamon írok egy bejegyzést, akkor a privát oldalam üzenőfalán az megjelenik – mivel rajongója vagyok a céges oldalamnak :-) – és tovább tudom osztani, hogy a privát ismerőseim is lássák. +-on már ott fennakadtam, hogy privátként tudjam csatlakoztatni a céges oldalam, és lássam annak az üzeneteit – hogy eztán megosszam… mit bénázok el?

      Bocsi, ha amatőr a kérdés, dehát evvan… valahol el kell kezdeni, és nehezen rugaszkodok el a FB-tól.

      Ja, és még egy kérdés: Itt nem tudok beállítani egy másik admint, aki szintén írhat a céges oldalra (itt az üzlettársamra gondolok, mert FB-on ez így működik, hogy mindketten szerkesztjük az oldalt).

      Még egyszer köszönöm: Bea

    56. Ilona szerint:

      Szia Zsolt,

      latom lesz mit csinalnom a hetvegen..de mar elkezdtem…a segitsegedre lenne szüksegem az utobbi 2 honapban kapok megrendelest a weboldalamon kersztül, de ezek nem rendes megrendelesek hanem kerdöjelek es betük…raadasul a google analyticsemet megzavarja egy spam a forex-ninjas.com. Mi ez es, hogyan tudom kizarni a staisztikambol…gondolom Ö okozza az al megrendeleseinket is….

      elöre is köszi,
      Ilona

    57. Kelen Réka szerint:

      Sziasztok!

      A személyes fiókból is létre tudok hozni céges g+ profilt, ugye?
      Az létezik, hogy csak akkor enged tovább a rendszer, ha összekötöm a g+ és a picasa webalbumom? Az adatok frissítése után az összekötést javasolja. Itt vagy “mégse” és visszalép, vagy “igen” opciók vannak, nem tudok innen továbblépni :(
      Tudtok segíteni?
      Előre is nagyon köszönöm!
      Réka

    58. Kigyósi Moni szerint:

      Itten pedig az üzleti oldalam, remélem már át tudtam írni..
      https://plus.google.com/b/114862325172481480223/welcome

    59. Nagy János szerint:

      Köszönjük a segítséget, nagyon jó a poszt!

      https://plus.google.com/102803907188566636239/about

    60. Tanó Móni szerint:

      Köszönöm a jól érthető videót! Általa sikerült megcsinálnom:
      https://plus.google.com/114416291703615287690?prsrc=1#114416291703615287690/posts

    61. Kriszta szerint:

      Köszönöm az ötletet és az instrukciókat …. lépésről lépésre ….
      és sikerült ….

      https://plus.google.com/b/109586934288948543627/109586934288948543627/posts

    62. Szuper az Online marketing akadémia honlapja,
      sok hasznos ötletet adott.
      A tanfolyam is érdekes lehet.

      Köszönettel: Máté

      https://plus.google.com/b/110990017101515126174/110990017101515126174/posts

    63. Julianna szerint:

      Köszönöm, hogy kitartottatok mellettem, és mindig biztattatok, hogy ne hagyjam abba. Bár még most sem értem, hogy nekem ebből, hogy lesz pénzem?
      Szeretném segíteni gyermekeimet, hat unokámat, és hat dédunokámat.
      Ebben a kegyetlen, bizonytalan világban szükségük lesz rám!
      Még egyszer köszönöm!

      Szalianna

    64. Krisztián szerint:

      Köszönjük a tippet!

    Szólj hozzá!

    More in Keresőoptimalizálás, Közösségi média, Online marketing (11 of 151 articles)