2011
2011. december 28. Írta: Gombos Zsolt (OMA) · 17 Hozzászólás
Ennyi eltelt év után, talán nevezhetjük hagyományosnak a mai bejegyzést. Ilyenkor az év utolsó napjához közeledve, mindig húzunk egy vonalat, és visszatekintünk az elmúlt egy évre.
Nézzük, mi történt 2011-ben az Online Marketing Akadémia életében! Linkekkel, videókkal; lehet kattintgatni, nézelődni! :)
Neten a Cégem
Az idei év első nagy durranása kétségkívül a Google Magyarországgal, a Budapest Bankkal és a Honlap.hu-val együttműködve elindított Neten a Cégem kisvállalkozásokat segítő program volt. Bár számunkra az ezzel kapcsolatos munka nem idén kezdődött, hiszen már tavaly ősszel keményen zajlottak az előkészítések. A program keretében szárnyaink alá vettünk néhány kisvállalkozást, olyanokat akiknek eddig semmilyen online megjelenésük nem volt, mentoráltuk, treníroztuk őket.
Írtunk ezzel kapcsolatosan kettő kézikönyvet is, az első (ami az internetes marketing alapjait tartalmazza) több mint 100 ezer ember kezébe jutott el különböző csatornákon (HVG, Haszon magazin stb.) a második pedig idén novemberben debütált. Ez utóbbi témája kifejezetten a webáruházak működése, és az azokhoz kapcsolódó netes értekesítési lehetőségek. Mindkettő megtekinthető akár online is (itt az első és itt a második), de az utóbbit még kézzel fogható formában is be tudod szerezni, az országban bárhol a Budapest Bank fiókjaiban (ha még van belőlük).
Elindult közben a Neten a Cégem RoadShow is, mi pedig kísérjük a programot, eddig mindegyik állomáson jelen voltunk egy-egy előadással. A program 2012-ben tovább folytatódik, és bizonyára lesznek még meglepetések, ezekről még időben beszámolunk!
A kihagyhatatlan közösségi média
Ezzel a címmel jelent meg tavasszal az eddigi legsikeresebb tudásanyagunk. Sorban ez már a hatodik volt, melynek bevezetési kampánya, a Közösségi Média Hét, annyira jól sikerült, hogy minden képzeletünket felülmúlta.
Emlékszel a mini kampányfilmünkre?
Hatalmas anyagmennyiség került a tanulni vágyók kezébe, több mint 200 oldal. Nagyon sok cég ez alapján kezdte gatyába rázni a közösségi média jelenlétét, (volt olyan is, aki nem is rejtette véka alá a véleményét) és még olyan híresség is, mint Frei Tamás ebből a kiadványból bővítette ismereteit, és hozzá még ajánlást is írt nekünk.
Idén 596 cég tanulta magát sikeresre
Továbbra is a egyik legerősebb lábunk az élő, tantermi online marketing képzések szervezése. Idén a kizárólag saját szervezésű képzéseken összesen 596 cég vezetői és marketingesei vettek részt. Volt, aki 1 napos képzéseink valamelyikére jött el (AdWords alapozó vagy haladó, Keresőoptimalizálás, Közösségi média) de 132 cég munkatársa a Magyarországon elérhető legátfogóbb online marketing képzést választotta, az OMA Live-ot. A szemináriumok és az 52 órás online marketing képzés is mind folytatódnak jövőre, állandóan frissülő, aktualizált tartalommal, hogy mindig a legnaprakészebb infókat, és gyakorlati megoldásokat adhassuk át!
Helyben a Te cégedre szabva
Szinte nem is hirdetjük (talán szájról-szájra jár az infó), mégis nagyon komoly érdeklődés van a vállalati tréningjeink iránt. Tavaly kezdtük el kipróbálás jelleggel az első ilyen típusú tréningeket megtartani, és azóta már több neves cégnél is tartottunk személyre szabott tréningeket, választott témához, céghez és munkarendhez igazodva. Ilyen körülmények között treníroztuk a MOL munkatársait, de jártunk többek között például a Sanománál és a T-Com-nál is.
Büszkeségünk: az OMA Blog
Bármennyire is sokan vesznek részt a képzéseinken, és olvassák a tudásanyagainkat, a legtöbben mégis az OMA Blogját követik rendszeresen. Hihetetlen jó érzés a rengeteg visszajelzést látni, olvasni, és érezni, hogy tömegek követik hétről-hétre az írásainkat. Kifejezetten büszkeséggel tölt el bennünket, hogy ezen a szakmai blogon nagyon kulturált és konstruktív közösség alakult ki. Viták és nézeteltérések vannak persze, egyes hozzászólok között, sőt néha egy-egy kommentelővel mi is vitába szálunk (vagy ők velünk), de ez így van rendjén, ez kell is, ettől színes a világ. De ezekből az “ütközésekből” is sokat lehet tanulni, nekünk is és az összes olvasónak is. Mi sokat dolgozunk azon, hogy a blogunkon hasznos, és hasznosítható írások szülessenek, de a teljességhez kell, hogy jöjjenek a kommentek, mert minden egyes bejegyzés ezektől lesz kerek egész. És ez nélkületek nem menne.
Számok 2011-ből
- A saját képzéseken illetve az egyéb más tréningeken és konferenciákon idén összesen 567 órában adtunk elő, ez 8 órás munkanapokkal számolva 71 napot jelent.
- A szemináriumokon illetve az OMA Live-on részt vevők összesen 209.000 km-t tettek meg azért, hogy meghallgathassák az előadásokat, ezzel akár 5-ször megkerülhették volna a földet az Egyenlítő mentén haladva.
- Az OMA ügyfélszolgálatosainak kezei alatt pattogtak a billentyűk: idén (eddig) összesen 33.325 e-mail érkezett hozzánk, és ezek szinte mindegyikére ment is válasz. Timi, Gabi köszönjük a kitartó munkátokat!
Köszönjük!
Köszönjük tehát a 2011-es megtisztelő figyelmet
- minden ügyfelünknek, akik áldoztak a tudásukra, és abba fektettek, ami a legértékesebb: az agyukba;
- minden partnerünknek, akikkel együtt dolgozunk, és együtt gurulunk különböző projektekben;
- minden hozzászólónak, akik gondolataikat megosztották velünk és a többi követővel akár itt a blogon, Facebookon vagy más egyéb oldalainkon;
- minden követőnknek, feliratkozónknak, akik kitartóan olvastak bennünket, és vitték a hírünket az ismerőseik felé.
Kívánunk Neked nagyon sikeres 2012-es évet, és biztatunk, hogy annak ellenére, hogy minden jel arra mutat, hogy gazdaságilag nehéz évünk lesz, Te ne az akadályokkal foglalkozz, ne azon gondolkozz, hogy miért NE, hanem a megoldást, a kiutat keresd. Mi ebben fogunk Neked segíteni az előttünk álló évben is.
Maradj velünk továbbra is!

Köszönjük + Gratula!
Nekem a legnagyobb öröm “ezen a szakmai blogon nagyon kulturált és konstruktív közösség”-hez tartozni.
Sok erőt és kitartást kívánok mindenkinek a következő embert próbáló évhez!
Köszönöm az egész éves munkátokat! Hasonló számokat kívánok a jövő évre is:-)))
Köszönöm a sok értékes tanácsot amit megosztottatok velem az év folyamán.
A jövő évre kivánok sikeres jó munkát, a magán életben jó egészséget, boldogságot.
Boldog Újévet kívánok én is mindenkinek. Jövőre veletek ugyanitt…
Minden munkátokhoz csak gratulálni tudok! Különösképpen tetszik ez az év végi összefoglalótok, hisz valljuk be őszintén, kevesen csináljuk ezt ilyen konkrétan.
Motivációnak sem utolsó, hisz egy ilyen sikeres évet zárva és nem utolsó sorban végiggondolva, leírva már ez a lendület, hozzáállás és szellemiség visz előre benneteket is, és így talán minket is….. konklúzió: bár én csendes szemlélője vagyok munkásságotoknak, mégis sokat tanultam Tőletek és remélem, hogy még fogok is:-)
Gratulálok és sikerekben gazdag Boldog Új Évet kívánok nektek és az egész közösségnek.
Nagyon köszönöm , hogy részese lehettem a hasznos marteking oktatáson kivánok Boldog Újévet és nagyon sok sikert a jövő évre is
Szeretettel gratulálok minden sikeretekhez, és kívánom, jövőre se legyen rosszabb évetek:)
Továbbra is figyelemmel kísérem a blogot, olvasom írásaitokat.
Köszönöm.
BÚÉK!
Gratulálok! Az Újévben is hasonló sikereket és eredményeket mindannyiunknak! Legyünk sikeresek, pozitívak és eredményesek jövőre is!
Zsolt és Márton munkája hiánypótló és az az őszinte lelkesedés, amivel előadásaikon magukkal sodorják a hallgatókat maradjon meg sokáig!
Köszönöm a sok értékes és hasznos tanácsot amit megosztottatok velünk az év folyamán.
A jövő évre kivánok sikeres jó munkát, a magán életben jó egészséget, boldogságot.
Kedves OMA-s Fiúk!
Nagyon szépen köszönöm én is az egész éves munkátokat!
Külön köszönöm a színvonalas blogot, értékes és nagyon hasznos információkkal láttok el folyamatosan. Számomra “törzsfőnökök” vagytok az online marketing világában.
Külön köszönöm a Facebook-os tananyagot, szerintem idén ez volt a “legjobb vétel” az online tananyagok piacán. (Na jó, még a medve is…)
Szeretem, ahogyan írtok, remekül ötvözitek azt, hogy szakemberek vagytok – és közben szerethető emberek is. Jól írtok, jól terelgettek minket, és a Ti leveletek azok, amikbe nem kell mindenféle trükkös tárgyat írni, mert alig várom, hogy kapjak tőletek valamit. Sosem halasztom későbbre a levelek olvasását, és olyan pláne nem fordulhat elő, hogy egyáltalán meg sem nyitom.
Szerintem trükközés helyett ezt kell megtanulni tőletek: szakértelem + ügyfélközpontúság + jó termék = vevői elismerés.
Csak így tovább! :)
Szeretettel:
Panka, aki lelkes rajongótok
Ez az! Panka megadta az etikus üzlet képletét:
szakértelem x ügyfélközpontúság (szerethető ember) x jó termék = ragaszkodó vevő
(Azért cseréltem ki az összeadást szorzásra, mert az elemek nem helyettesítik egymást, mindegyikre szükség van.)
Panka nagyon jól megfogalmazta azt is, hogy ezt valóban nagyon jól el lehet tanulni az OMA-tól!
Kívánok 2012-re mindannyiunknak elegendően sok ragaszkodó vevőt!
Nagyon csodállak benneteket, sok segitséget adtatok, szuperek vagytok.
Köszönöm szépen a kitartó munkátokat, amelyből én is nagyon sokat tanultam!
További sok sikert kívánok Nektek, és magunknak is – a Ti segítségetekkel!
Boldog új Évet kívánok minden “OMÁ”-snak!
Én ugyan vajmi keveset hasznosítottam az információkból, talán mert nem igazán civil vonalnak szólnak az üzenetek és tippek. Mindezek ellenére köszönöm pozitív érzéseteket, és Boldok Újévet kívánok az OMA csapatnak és olvasóiknak egyaránt.
Márta
Kedves OMA-Blog!
Köszönöm a jókívánságot és a sok biztatást a 2011-es évben, bizony sokszor szükség is volt rá és átlendített egy pár nehéz időszakon!
Kívánok további jó munkát, sikerekben gazdag Boldog Új Évet az OMA munkatársainak és olvasóinak!
Szívből gratulálok az elmúlt év sikereihez és még ilyenebbet kívánok jövőre is!