Anti spammerek 7 pontja

A következő eset nem olyan régen esett meg velem:

Kaptam egy kéretlen reklámlevelet egy világhírű magyar zenésztől (nevét nem írom le), melyben legújabb CD-jét illetve DVD-jét kínálta számomra. A levélben benne volt a telefonszáma is, ezért bátorkodtam felhívni, hogy teljesen baráti szándékkal elmondjam neki, hogy amit csinál, azt úgy hívják, hogy spamelés.

(Tekintsünk el a jogi kiskapuktól, én minden olyan levelet spamnek tartok, ami valamilyen üzleti ajánlattal zaklat, és soha nem volt a küldővel semmilyen kapcsolatom korábban.)

Fel is tettem a kérdést: Tud-e arról, hogy amit csinál, jog és szimpátia szempontjából erősen aggályos. Erre kaptam a választ, hogy nem tud erről, mivel, ezt a címlistát úgy vásárolta és fizetett egy cégnek teljesen “szabályosan”, szerződés és számla is van róla…

Azt említette, hogy kapott ugyan olyan leveleket, amelyekben ki-ki vérmérsékletének megfelelően kifejezte nemtetszését, de volt eredménye is a kiküldésnek, hiszen jött be vásárlás is belőle.

Ezek után én is elmondtam a véleményem, hangsúlyozom, hogy teljesen barátilag elbeszélgettünk, majd elköszöntünk egymástól. (Történet vége.)

Elönti a szemét a postaládákat!

Nemrég olvasható volt, hogy Magyarország még mindig vezeti a spam-ranglistát (bár ez a cikk egy picit más jelenségről szól).  Most beszéltem egy ismerősömmel, aki egy hazai tárhely szolgáltató vezetője, nagyon érdekes dolgokat mondott. Statisztikáik szerint a fenti arányok náluk is kijönnek, a teljes levélforgalom 80%-át kiszűrik, vírus / egyértelmű spam tartalma miatt, a maradékot továbbítják csak a fogadó emailcímekre.

Gondolj bele, így is mennyi a levélszemét, amit megkapsz? Ennek sokszorosa lenne, ha minden levél továbbításra kerülne a legtöbb szerverről. Illetve mennyivel több pénzt kell arra fordítani, a levelező szerver üzemeltetőinek, hogy kiszolgálják a teljes forgalmat, melynek nagy része szemét? Ezt végül Te is kifizeted, nyilván be van építve a szolgáltatási díjakba.

Anti spammerek 7 pontja

  1. Minden levél spam, amit a fogadók beleegyezése nélkül küldenek ki tömegesen!
  2. Hiába vásárolsz címlistát (számlásan, szerződéssel), attól még nem lesz jogilag minden rendben!
  3. A tájékozatlanság nem mentesít az írott és íratlan szabályok betartása alól! (Pláne, ha a Te nevedben megy ki a levél, akkor mindenért Te felelsz!)
  4. Ha jogi kiskapukon át is bújsz, akkor is nagyon sokan ellenszenvet fognak érezni terméked és céged iránt is, mivel egyre többen vallják: “Spammertől nem veszünk semmit!” és élből törlik a leveled, néhány keresetlen szó kíséretében! (A lehetséges jogi következményekkel most nem is kívánok részletesen foglalkozni.)
  5. Az is nagyon átlátszó, amikor valaki kéretlen leveleket küld és mindezt úgy teszi, mintha valamelyik túlbuzgó partnere küldené ki (vagyis nem az eredeti “hirdető” nevében megy ki a levél) és még ráadásul egy partnerkódos link van a levélben, hogy utólag még meggyőzőbben tagadhassa le az egész ügyet… (Sajnos nem csak egy ilyet láttunk mostanában marketing tanácsadóktól! Lássuk be, ők azért rafináltabbak az átlag spammernél!)
  6. Az különösen elítélendő és imázsromboló tud lenni bármely szakmának, ha egy közismert vállalkozás spameket küld! (A marketinges szakmának kifejezetten példát kellene mutatni, ami sajnos nem teljesül maradéktalanul.)
  7. Az alábbi kifogás ne mentse fel a lelkiismereted: “lényeg, hogy működik, van belőle ügyfelem”, mivel pénzszerzésre a bankrablás is egy életképes módszer, más kérdés, hogy erkölcsileg és jogilag is kifogásolható.

Ha neked is eleged van a spamekből, nyomj egy “Tetszik” gombot!

Comments

  1. Pázsó N András szerint:

    Tisztelt Fehér Márton !

    Ha lenne az átlagos internet használóknak annyi intelligenciája, hogy a szinte minden kattintás után felbukkanó “regisztrálj” űrlapokba ne a mindennapi mail címét írja be , napi 30 alkalommal…… :-)))
    Hanem létrehozna egy másik címet amin tudomásul veszi, ha ezt beírja valahová akkor arra reklámok is fognak érkezni, akkor ez a “felfújt” probléma NEM létezne.

    Az a véleményem, inkább mail reklámok öntsenek el mint az erdők kiirtásával legyártott papíralapú reklám tenger. Az az igazi szemét.
    A mailt sem muszáj elolvasni ha nem akarod, mint a papír reklámok is repülnek olvasatlanul a szemétbe….. Közben pedig fogy a földünk energiája, nyersanyagai.
    Ezt a marketingesek kefélték el !!
    Most meg az ellene hadakozásból próbálnak megélni :-)))))))))))))))

    Üdv P.N.A

  2. Pázsó N András szerint:

    Hű !
    Ez gyorsan felment …
    Úgy látszik nincs moderálás :-)))
    A helyesírásra jó lesz odafigyelni :-)))

    PNA

    • Hát azért ennél kicsit árnyaltabb a probléma. Itt pont arról van szó, hogy úgy is kapunk kéretlen reklámokat, hogy nem adtuk meg az adott cégnek az emailcímünket. És ez a nagy baj. Engem spec ez is idegesít és a fizikai postaládámba tömködött reklámújságok is.

  3. A gond az, hogy regisztráció nélkül is napi több ilyen spam levél érkezik.

  4. Nemcsak a papír spam-ek kerülnek pénzbe, hanem az elektronikusan küldöttek is. Elég egyszerűen ki lehet számolni, ha tudjuk, mennyibe kerül egy szolgáltatónak 1 nap alatt a levélküldés. Ennek (mint látjuk fenn) 80%-a felesleges költség.

  5. Sziasztok!
    Nekem nincs gondom velük. Tudom mi érdekel a levelek közül, ami nem, azt törlöm. Ma már szinte mindenki valamilyen szakértőnek vallja magát, és megragad minden lehetőséget, hogy erről tudjon a nép, de vajon minek?! Meggyőződésem, hogy aki nagyon jó valamiben, még reklámra sincs szüksége (bár ez a kijelentésem kicsit merész, főleg ha az online “piac”-ra gondolok). Mindennek ellenére nem sok értelmét látom spam-elni, hiszen elítélnek érte, így hosszútávon se lesz pozitív megítélése az ilyen vállalkozásoknak. De akkor miért vállalkozik, vállalkozott?

    • Szia Balázs!

      Most nézzük meg egy kicsit marketing szempontból. Nagyon nagy különbség, hogy Te iratkoztál fel valamire vagy csak úgy elkezdesz kapni leveleket egy cégtől. Nagy különbség, hogy csak reklám jön egy adott címtől vagy értéket is adnak. Illetve Te vásárolsz egy ismeretlen cégtől, ha kapsz tőle egy ajánlatot emailen?

      Szerintem nem kellene ennyire elnézőnek lenni, emiatt olyan nagy a szerverterhelés, a “reklámzaj”, és csökkennek a tisztességes cégek esélyei!

      És még egy: “A jó bornak is kell a cégér.” – mondja a közmondás. Az nagyon jó, ha reklám nélkül is vannak ügyfeleid, mert egyik ajánl Téged a másiknak, de csak vannak ezen kívül más eredményes és legális csatornák is…

      • Szia Márton!

        “Szerintem nem kellene ennyire elnézőnek lenni, emiatt olyan nagy a szerverterhelés, a “reklámzaj”, és csökkennek a tisztességes cégek esélyei!” Logikus, és kifogásolhatatlan az, amit írtál. Engem még nem bosszant, és ezért döntöttem úgy, hogy írok. Abszolút nem támogatom, csak engem nem zavar. Kb heti 2 órát tv-zek, Jazzy-t hallgatok, így néha még örülök is, ha olyan reklámmal találnak meg, amely releváns az érdeklődésemmel, és sok esetben még tanulok is belőlük. Törvények mindenkire vonatkoznak, de sajnos nem mindenki tartja be a törvényeket. Egyébként, egy rendkívül megosztó témát találtatok a reakciókból ítélve! Kellemesen hasznos eszmecserét kívánok!

  6. Nálam idő és hangulatfüggő. Van, amikor visszaírok, hogy nem éppen bizalomépítő spam-elni és nem kérek többet. Amire a legtöbbet visszaírok az ez: “E-mail címed valami véletlen folytán egy apróhirdetőtől kapott hírlevéllel került hozzám, vagy egy levelező listáról. Ha már így alakult, szeretném megkérdezni,…” Ettől az átlátszó, szánalmas szövegtől a falnak megyek. :) Vmi agyatlan kitalálta és szépen másolódik a formula.

  7. Kiss Gabi szerint:

    Szerintem az is baj, hogy a mai kisvállalkozóknak nincs igazán lehetőségük más – költséghatékony – hirdetésre. Hiába tesznek ki egy bannert valahová, már annak is annyira lecsökkent az átkattintási aránya, a tizede a pár évvel ezelőtti arányoknak.

    Ráadásul ez az egész spam-kérdés túl is van szabályozva. Az USA-ban küldhetsz hírlevelet, csak le tudjon íratkozni. Ez az Opt-Out elv. Nálunk eleve csak akkor küldhetsz, ha ő feliratkozott. Ez az Opt-In elv. A baj ott kezdődik, hogy honnan tudhatná meg bárki is, hogy feliratkozhatna, ha még az erre vonatkozó kérdést se lehet email-ben kiküldeni? (Pedig az még nem is számít reklámnak, nem ad el semmit, csak megkérdezné, hogy érdekli-e az illetőt információ erről vagy arról…)

    Szóval ha már úgyis kapunk egy csomó Viagra-reklámot, amitől amúgy se tudunk megszabadulni, akkor legalább a lehetőségünk legyen meg, hogy pl. egy leválogatott célpiacot megkérdezhessünk, hogy küldhetünk-e neki további tájékoztatást. Szerintem.

    Súlyos tízezrekért (kb. 60.000 Ft-ért) hivatalosan is vásárolható cégadatbázis. Most akkor mi értelme van, ha arra a címlistára se küldhetek semmit? Rendben, a “jogi kiskapu” ma már lehetővé teszi, hogy a céges címekre küldjünk, de azt nem mondja meg, mi számít céges címnek. Egy vezetek_nevkeresztnev@freemail.hu az céges cím-e, ha tudom, hogy az illető vállalkozó, cégtulajdonos? (Mert pl. ilyen cégadatbázisból származik az emailcíme.)

    Már az eléggé bicskanyitogató volt, amikor “antispam-okokból” megkövetelték a hírlevél-feliratkozások mellé a nevet, lakcímet… Semmit nem csökkentett a spam-eken, csak a korrekt hírlevél-adatbázis-tulajdonosok dolgát nehezítette meg, ráadásul az eddigi feliratkozóiktól is be kellett gyűjteni a hiányzó adatokat… Azután szerencsére megjött az illetékeseknek a józan esze és eltörölték ezt a hamvábaholt marhaságot… Na, ezt a “józan ész”-irányvonalat kellene most már továbbvinni…

    • A józan ész elvű szabályozással egyetértek, viszont azzal nem, hogy “a mai kisvállalkozóknak nincs igazán lehetőségük más – költséghatékony – hirdetésre”… Számos ilyen van, pl. AdWords vagy akár keresőoptimalizálás vagy legális email adatbázis összegyűjtése, Facebook közösség építés stb. Ezekhez nem feltétlenül kell sok pénz.

      Ezen nem vagyok meglepve, nem is feltétlenül ilyenekben kell gondolkodni már 2010-ben:
      “Hiába tesznek ki egy bannert valahová, már annak is annyira lecsökkent az átkattintási aránya, a tizede a pár évvel ezelőtti arányoknak.”

      • Kedves Márton!

        Hírlevelet, esetleg spam-et én is küldök ki, attól függ hogyan értelmezzük.
        Én olyan címekre küldök csak hírlevelet, akik vagy feliratkoztak, vagy nem iratkoztak ugyan fel, de már érdeklődtek, vagy vásároltak tőlem. Mindeig feltüntetem, hogy a levelet azért küldöm, mert cégem egyik e-mail címén már váltottuk levelet, és lehetőséget adok a leiratkozásra. Leiratkozási arányom: 100 levélre kb. 5-6 leiratkozás jut.
        Ez a fajta hírlevél küldés spam-elésnek minősül?

        A hosszú távú partnerkapcsolat építés elvét vallom én is, de azt vettem észre, hogy hiába érdekli az embereket egy-egy téma, mostanában már nem nagy aktivitással iratkoznak fel, pl. néhány ezres látogatás, és jó néhány vásárlást követően is csak egyszámjegyű feliratkozotti listát sikerült összegyűjtenem.

        Ha jó árakat akrok kialakítani, akkor alacsony árrést kell alkalmaznom. Viszont ha több feliratkozót szeretnék, akkor grátiszt kellene adnom, hogy aktiváljam a látogatokat, ami már nem fér bele.

        Tehát, ha ez a helyzet, akkor én spam-elek vagy nem?

        • Kedves Attila!

          Hááááát, ez határeset. Alapvetően arról szól az írásunk, hogy ismeretlen címlistákra szabad-e, illik-e leveleket küldeni.

          Akivel már volt egyéb kontaktod, az már annyira talán nem spam.

      • Kinga szerint:

        Én sem értek egyet azzal, hogy nincs lehetőség – költséghatékony – hirdetésre.

        A probléma ott kezdődik, hogy ezek a vállalkozások nem költséghatékonyan, hanem ingyen, illetve más pénzén szeretnének hirdetni mindenkinek. Ez cégek közti (B2B) kommunikációban egyébként nem is hatékony, mert rengeteg energia megy el arra, hogy a reklamációkat kezeld, és – az óriási meddő szórás miatt – ehhez képest alacsony a konverzió, szóval már rövid távon is több a kár, mint a haszon. A hosszú távot hagyjuk inkább, mert azzal nem sokan foglalkoznak.

        Dolgoztam egy közepes méretű vállalkozásnál, ahol azt próbálták elérni, hogy spammeljem (e-mailen és faxon, ami még durvább) a vásárolt/ innen-onnan összegányolt adatbázist, aztán végül békén hagytak, mert erre zéro hajlandóságot mutattam, illetve kulturált módszerrel igen jó eredményeket értem el ;-)

        Kulturált módszer menete a következő (B2B DM):
        – meghatározod jól a célcsoportot (hangsúly a jól-on van), akinek valóban szüksége lehet a termékedre/ szolgáltatásodra,
        – összeszeded az adatokat,
        – felhívod a cégeket, és megkérdezed, hogy ki az illetékes,
        – megkérdezed az illetékest, hogy küldhetsz-e neki tájékoztató anyagot e-mailen (nyilván kell egy jól összerakott pdf + nem árt egy remek website sem háttértámogatásként),
        – ha igen, küldheted, és hivatkozhatsz a telefonbeszélgetésre (ha nem, örökre békén hagyod!!!),
        – később érdeklődsz telefonon, hogy megkapta-e, van-e futó projekt, amire küldhetsz ajánlatot stb.

        Ha mindezt jól csinálod, rengeteg érdeklődő lesz, és a telefonbeszélgetések során információt is gyűjthetsz a konkurenciáról, vevőigényekről stb., amivel fejlesztheted a terméked/ szolgáltatásod.

        Persze melós. És nincs ingyen.

        B2C költséghatékony kommunikációra meg ott van az AdWords, a SEO, a SEM és más bohóságok. Termék/ szolgáltatásfüggő, de a fenti, B2B típusú DM itt alapvetően szerintem felejtős, max eDM mehet listatulajdonos által kiküldve, legálisan összegyűjtött listára (a vásárolt lista nem lehet legális!).

        • Kinga, örülök, hogy ezt Te írtad le és nem úgy tűnik, mintha hazabeszélnénk! :-D

          • Kinga szerint:

            Márton, örülök, hogy örülsz ;-)
            AdWords helyett SEM-et, SEM helyett SMO-t szerettem volna írni, így újraolvasva kicsit strukturálatlan a hozzászólás, mentség, hogy késő volt….

        • Kinga, nekem ez a kedvenc hozzászólásom! konstruktív és ötletet ad :)

        • Különböznek az álláspontok. A kivitelezésen múlik. Nem a mit, hanem a hogyan……………

        • Szia!

          Amiről te beszélsz, az a hideghívás.

          Pontosan annyira elegáns, mint a hideg e-mail, más néven a spam. És pontosan akkora a hatékonysága is. Pár százalék.

          Lehet isteníteni a SEO-t, SEM-et, AdWords kampányt, FB oldalt… Kérdés, hogy milyen tanácsot adnátok annak az ügyfélnek, aki egy adott megyén belül egy bizonyos profilú vállalkozói kört akar elérni, akikről köztudott, hogy bár van céges mailcímük és használják is, nem igazán barátai az internetnek?

          Országon belül nem tudsz régióra szűkíteni a rosszul kiosztott IP címek miatt. A Google-t nem használják, vagy ha igen, akkor is rosszul. Facebookon nincsenek fent, nem is akarnak, sem idejük, sem kedvük a közöségi oldlakhoz.

          Mi marad?

          Küldhetsz papíron levelet, ami tulajdonképpen egy kéretlen, perszonalizált szórólap.

          Felhívhatod telefonon, ami jó eséllyel egy számára kevéssé alkalamas időponban kezdeményezett, kéretlen és az ő idejét rabló hideghívás.

          Vagy küldhetsz kéretlen mailt, amit mostanában nagyon népszerű magasról lenézni.

          Egyetlen kédésem van: e-mailt miért ne, szórólapot, perszonalizált DM-levelet és hideghívást pedig miért igen?

          Ha valakit rossz pillanatában és/vagy rossz üzenettel találsz meg, egyformán negatív hatású mind a három.

          • Nagy Vilmos szerint:

            Ez nagyon jó kérdés, többféle formában elhangzott már itt, nem érkezett rá eddig igazán jó válasz …

          • Kedves Mária!

            Én sem fogalmazhattam volna jobban a leírtakat! Annyival kiegészíteném, hogy egy email esetében el tudom dönteni érdekel vagy sem, törlöm olvasatlanul vagy elolvasom (lehet, hogy számomra értékes infót tartalmaz), szemben mondjuk egy szombat, vasárnap délutáni hívással, amikor álmomból ébreszt fel a telefon és a héten már a sokadik üdülést nyertem, egészégügyi vizsgálatra hívnak,… és még sorolhatnám. Én egyébként azon a véleményen vagyok, hogy ha olyan levelet kapok, ami előtte érdeklődik érdekel-e, küldhet-e és van leiratkozási lehetőség, akkor az nálam nem spam kategória. A telefonhívások engem sokkal inkább zavarnak és bosszantanak.

  8. Szerintem a rövidtávú szemlélet, a hirtelen eredmény utáni kapálózás és a hosszú távú, tudatos építkezés csatája ez.
    Ha valaki hosszútávon gondolkozik, nem küld spam-et.

    Vagy a pozitív és a negatív következmények mérlegén dől el a kérdés?
    Mi kerül a mérlegbe? Hogyan tudja ezeket a következményeket bárki is objektíven értékelni?
    Egy eladás hány ember bosszúságát éri meg…?

  9. Spamnek számít -e szerintetek (bár az első megállapítás alapján az) ha én az interneten keresek egy bizonyos szolgálói kört és ezeknek írok levelet?

    • Urbánné Zsuzsi szerint:

      Szia András !

      Szerintem az számít spamnek ha rögtön elakarsz adni olyat amit a másik fél egyáltalán nem értékel. Mindenki szeret vásárolni,de így a bizalom kíépítés a fontosabb ha elakarunk adni. A megközelítésnek olyannak kell lenni, hogy miért jó neki az amit én ajánlani tudok. Célcsoportot kell találni és az ő fejükkel kell gondolkodni, hogy mi az amit én nyújtani tudok és szolgálni tudom ezzel öket és eszerint hozzájuk írni, lehet piackutatást végezve is érdeklődőket keresni.

      • Az megint határeset, hogy összeválogatsz célzottan pár címet és személyesen írsz nekik egy-egy levelet, testre szabottan. Ha ezt nem tömegesen és automatikusan csinálod, akkor nem ezzel van a probléma.

        • Urbánné Zsuzsi szerint:

          kedves Márton !

          Ez akkor igaz, ha eladással foglalkozom!
          Én hálozatépítő vagyok és üzleti lehetőséget kinálok fel.
          Célzott csoportra azért van szükségem, mert nem lehet mindenkinek eladni ugyanazt. Ezt tanítják az internet guruk.
          Ha mindenki a vevőm akkor senki sem akar venni tőlem !
          Nem válogatok össze célzott címet, hanem akihez szól a CÉLKÖZÖNSÉG talál meg engem.
          Szegmenseket keresek egy bizonyos témára egy bizonyos hozzáállással.

  10. Urbánné Zsuzsi szerint:

    Én is kapok reklám leveleket és olyanokat is akik csak úgy a semmiből elöjön és úgy akar eladni, mintha volna vali dolgunk egymással mint a viagra.
    Én akkor vagyok bosszus amikor leiratkozom róla és erőszakosan küld egy ujabb levelet. Ilyenkor spammelem. Persze vannak kimondottan spamra érdemes levelek amikor ( lezbi) leveleket küldenek az akaratom ellenére.Én azokat szoktam élből spamelni amik ehez hasolóak. Persze én szívesen veszem azokat a leveleket amik megkeresnke és jó ajánlattal fordul hozzám. Én nyitott vagyok mindenre és sokmindent elolvasok. Mivel én is ezzel foglalkozom, hogy reklámozom magamat nekem is fontos hogy azokat találjam meg akiket érdekel az ajánlatom. Persze én még kéretlen levelet nem küldtem. Valószinű, hogy fogok majd ismeretleneket keresni, de nem fogok senkit eladással zaklatni én másképp akarom.

  11. Helló Srácok!

    Nálam az verte ki legutóbb a biztosítékot, hogy regisztráltam egy Marketing Expo nevű rendezvényre, majd a kiállítók, és a hozzám hasonló regisztrálól ekkezdtek “spammelni”

    “Kedves Orsolya, ha már regisztrált az expo-ra, akkor bizonyára Önnek is fontos, hogy növelje marketing kommunikációjának hatékonyságát… Kérem, engedje meg, hogy figyelmébe ajánljuk szolgáltatásainkat, termékünket…” stb kezdetű levelek hada landolt a postaládámban.

    “Kedves Orsolya, az expo-ra regisztrált tagok között találtam meg az elérhetőségeit…” (off: pedig ezt meg sem adtam, csak a cégem nevét…)

    Maximálisan egyetértek ezért Veletek abban, hogy nem túl elegáns dolog kéretlenül “zaklatni” a potenciális vagy annak vélt ügyfeleinket. Mert maximum annyit érünk el a kéretlen üzenetekkel (főleg, ha még azonnali leiratkozás opció sincs a levelek végén), hogy felbosszantjuk őket, és ezzel akár egy örök életre elvágtuk a kapcsolat “normális” felépítésének lehetőségét.

    A másik jelenség, amit említettél Márton, szintén kezd engem is zavarni. Nevezetesen az, hogy közismert és elismert tanácsadók egymás termékeit reklámozzák egymás címlistáira (most már szinte mindenki mindenkiére…), ami mögött érezhető, hogy nem csak a “segyíteni szeretnék”, “hallottam egy jó dologról, gondoltam szólok neked is, hátha érdekelhet…” hanem komoly anyagi érdek is áll. (kuponkódok, bűvös szavak, hivatkozz rám, mondd be a jelszót, stb…) Ez sem túl elegáns… Szerintem. Pedig nekik kellene példát mutatniuk.

    Off megint: Bennetek pont azt bírom, hogy Ti nem csináltok ilyet. (Meg azt, de ez nem ide tartozik, hogy az OMA anyagait sem lehet kapni áron alul, más termékek mellé vagy más termékekkel együtt összecsomagolva, fillérekért – ha értitek mire célzok… :-)

    Üdv, Orsi

    Üdv, Orsi

    • Orsi, köszönjük az észrevételt pontosan értjük miről beszélsz, és ez egyáltalán nem a véletlen műve… Része a stratégiánknak.

      Az 5. és 6. pont épp erről is szólhatna… Az a legfőbb bajom, hogy a felhasználok néha olyan naivak, hogy nem is veszik észre, hogy játékszerei más gátlástalan embereknek. Mi szeretnénk azért ezen változtatni…

  12. Hoppá! – elütés nálam is van néhány – elnézést mindenkitől, aki olvasta. :-)

  13. Most kivételesen nem tudom megállni, hogy ne szóljak hozzá. Előrebocsátom, hogy sosem küldtem kéretlen levelet és nem is fogok, de nem az itt elhangzottak miatt. 10 évvel ezelőtt még engem is zavart, hogy boldog-boldogtalantól kaptam levelet, vegyek ezt-azt. Azóta megváltozott a véleményem.
    Először is: a cégeknek küldött levél nem spam! Ráadásul amióta elektronikus cégbejegyzés van, kötelező a cégbíróságon megadni a vállalkozás elektronikus levelezési címét. Teljesen legálisan ki lehet gyűjteni és ingyen van!
    Másodszor: nagyon sok jó ajánlatot mulasztottam volna el, ha sértődötten rányomok a törlés gombra.
    Harmadszor: jól is néznénk ki, ha az interneten fellelhető cégeknek nem küldhetnénk el saját ajánlatainkat, hiszen ő is azért van ott, hogy ezt tegye. Ha valaki nem tudja elfogadni, hogy a nyilvánosan közzétett email címére nem megrendelés érkezik, hanem esetleg ajánlat egy másik vállalkozástól, akkor az nem üzletember. Éppen a héten kötöttem szerződést egy jó nevű követelésbehajtó céggel partneri kapcsolatra. Mi lett volna, ha azon rágódom, hogy spam, vagy nem spam? Egyébként nagy baleknak tartom azt a céget, amelyik megvásárol egy céges adatbázist. Nem nagy munka összegyűjteni.
    Negyedszer: jóval nagyobb szemetet okoznak a naponta (!) postaládámba dobott áruházi prospektusok, melyekért ráadásul még fizetek is a szemétszállítás díjában! Engem ez dühít fel a legjobban. (A szórólapokról ne is beszéljünk, amit az utcán tukmálnak rám.)
    Ötödször: mivel a céges levelek nem spam-ek, jó lenne ha nem erősítenék a marketinggel foglalkozó cégek ennek a ténynek az ellenkezőjét! Akár tetszik, akár nem, egy jól megírt reklám levél semmivel sem rosszabb, mint a feliratkozottaknak kiküldött rettenetesen rosszul megírt hírlevél. Ez az, ami igazán elriaszt!
    Hatodszor: másodpercenként több mint egy levelet tudok kijelölni törlésre. Még nem rohadt le a kezem tőle.:)
    Hetedszer: ez inkább egy javaslat. Ha belföldi ajánlatot kapsz, olvasd el, köszönd meg egy válaszlevélben és tájékoztasd a céget a SAJÁT AJÁNLATODRÓL! Kiváló alkalom a reklámra!:))

    És most elárulom, miért nincs szükségem arra, hogy közvetlenül keressek meg cégeket az ajánlatommal: fent vagyok egy üzleti portálon, ahol 21.000 (!) cégnek küldhetek, illetve fogadhatok ajánlatot sértődés nélkül. Lenne még mit írnom, de nincs kedvem.:)

    • Kedves Mária!

      Attól még hogy valami ingyen van és könnyű megtenni, nem azt jelenti, hogy szabad is… Pl. nagyon könnyű ellopni egy honlap teljes tartalmát, szövegét az interneten (pár kattintás) és mégsem szabad.

      Attól, hogy törvény bizonyos kiskapukat megenged, szintén nem azt jelenti, hogy szabad.

      Sokkal nyugodtabb lennék, ha a mi legális blogértesítőink, kiküldött hírleveleink nem a 25 másik kéretlen levél között lenne, hanem csak a néhány legális levél között. Nyilván még több figyelmet kapnánk. Ezért aki legálisan küld ki hírlevelet, neki mindenképpen kárt okoznak a spamek…

      És végül, de nem utolsó sorban, azért ha tényleg megpróbálod értelmezni is amit spamként küldenek, nem elég 1 másodperc, kell hozzá mondjuk átlag 10. Naponta kapok ilyet (a 6-7 emailcímemre) kb. min. 40-et. Az napi 400 másodperc, azaz, 6,66 perc. Ez évi 6,66×365=2430 perc. (Igen, hétvégén is ugyanúgy jönnek a spamek.) Ez összesen 2400/60=40 óra… Évente 1 munkahetet töltök a spamek törlésével, minimális értelmezésével? Ez komoly. Úgy is vehetem, hogy a spammerek évente 1 hetet elvesznek az életemből az egyéb fentebb felsorolt károk mellett.

      • Úgy látom nem voltam világos, ezért nekifutok még egyszer.:)
        A 2008. évi XLVIII. tv. (röviden Grt) 6. § (1) bekezdése kimondja, hogy „… reklám természetes személynek mint reklám címzettjének közvetlen megkeresése módszerével, így különösen elektronikus levelezés vagy azzal egyenértékű más egyéni kommunikációs eszköz útján … kizárólag akkor közölhető, ha ahhoz a reklám címzettje előzetesen egyértelműen és kifejezetten hozzájárult.”

        Ha valaki nem tudja, mit jelent a “természetes személy”, az nézze meg a Ptk.-ban.
        Ez nem jogi kiskapu! Egyszerűen csak szabályozni kívánták törvényileg a reklámáradat megszüntetését a természetes személyek felé. Mindössze arról van szó, hogy egy bizonyos körre korlátozták a reklámok kiküldhetőségét.

        “Attól még hogy valami ingyen van és könnyű megtenni, nem azt jelenti, hogy szabad is… ”
        No komment. A példád szörnyen rossz, mert a vállalkozás email címére küldött reklámlevél nem tiltott, ellenben a honlapok tartalmát szerzői jog védi! (Egyébként még a szerzői jognál is vannak kivételek, de nem fejtem ki bővebben.)

        “Sokkal nyugodtabb lennék, ha a mi legális blogértesítőink, kiküldött hírleveleink nem a 25 másik kéretlen levél között lenne, hanem csak a néhány legális levél között. Nyilván még több figyelmet kapnánk. Ezért aki legálisan küld ki hírlevelet, neki mindenképpen kárt okoznak a spamek… ”

        Javaslom, hogy a törvényben meghatározott körnek kiküldött reklámlevelet hívd ezentúl spam-nek, mert azzal okozod a legnagyobb kárt, hogy félretájékoztatod a vállalkozásokat, akik utána így gondolkodnak: “nahát, én spam-et kapok nap, mint nap?? Fúj, gátlástalan cégek!” Legális a hírlevél, ha azt természetes személy előzetes beleegyezésével küldik ki, illetve vállalkozásoknak akár beleegyezés nélkül is. Az, hogy esetleg a vállalkozásnak kiküldött hírlevélben nincs leiratkozási lehetőség, vagy ugyan van, de nincs értelme, már más tészta! Ha leiratkozom és mégis kapom, az egyszerűen bunkóság a küldő részéről, bizonyos feltételek fennállása esetén pedig zaklatás.

        “És végül, de nem utolsó sorban, azért ha tényleg megpróbálod értelmezni is amit spamként küldenek, nem elég 1 másodperc, kell hozzá mondjuk átlag 10. ”

        A spam-et nem szoktam értelmezni, meg sem nyitom. Te igen? A cégemnek küldött REKLÁM LEVELEKET pedig miért kéne értelmeznem, ha már eldöntöttem, hogy törlöm az ismeretleneket? Kap egy esélyt: ha nem elég jó a tárgymező, azonnal megy a kukába! Az is, amelyikre feliratkoztam.:) Vagy nem azt tanítja minden marketinges, hogy a tárgymező a figyelem felkeltésének eszköze?:)

        ” Naponta kapok ilyet (a 6-7 emailcímemre) kb. min. 40-et. Az napi 400 másodperc, azaz, 6,66 perc. ”

        Te úgy érzed elpocsékolsz napi 6 percet az életedből, én meg azt mondom napi 6 perc hiánya miatt elpocsékolsz 1001 jó lehetőséget! Egy üzletembernek nyitottnak kell lennie mindenre! De -mint mondottam- nem szükséges minden levelet végigolvasni, így elegendő 40 másodperc is…

        “Úgy is vehetem, hogy a spammerek évente 1 hetet elvesznek az életemből az egyéb fentebb felsorolt károk mellett. ”
        1 hetet elvesznek az életedből azok a spammerek, akiknek egy része nem spammer.:) Komolyra fordítva: egy tonna papírt három tonna fa felhasználásával állíthatunk elő, miközben annyi energiát használunk el, amennyit egy átlagos háztartás egy év alatt. Jelenleg a világ éves fakitermelésének mintegy 20 %-át használják fel papír előállításához. A legnagyobb környezeti problémát azonban maga a papírgyártás folyamata okozza. Én hetente pontosan 62 dkg reklámanyagot kapok a postaládámba, ami szinte rögtön a kukában landol, tehát még fizetek is érte, hogy elvigyék. Ez évi 32 kg papír, ami közel egy mázsa fa halálát jelenti, plusz az átlagos háztartásom energia felhasználásának több mint 3%-át. (A vegyi anyagokról nem is beszélve.) Számításaim szerint, ha a cégektől kapott reklámlevelek postán jönnének, ez a mennyiség megtöbbszöröződne. Ehhez képest nem érzem áldozatnak a napi 40 másodperc levéltörlésre fordított időt. (Ami neked 6 perc. Azért kíváncsi lennék, hogy az összes papíralapon érkezett katalógust is végignézed mindennap, vagy csak ránézel a képre? Ezt nem érzed időpocsékolásnak?)

        Összefoglalva: vállalkozás vállalkozásnak ne azért ne küldjön reklámlevelet, mert azt hiszi hogy törvénytelen, hanem mert sokkal kisebb a hatékonysága, hiszen a feliratkozottakat érdekli, őket meg nem biztos. Tegyük végre helyére a dolgokat, és ne keltsünk felesleges zavart hamis információkkal! A törvényeket nem csak olvasni, értelmezni is szükséges…

        • Mária! A bejegyzésben leírtam én mit tekintek spamnek. Pontosan tisztában vagyok azzal is, hogy a törvény mit tekint annak.

          Arról meg ne nyissunk vitát, hogy amit a törvény nem tilt, azt miért lehet. Sok mindent nem tilt törvény…

          Tiszteletben tartom a Te véleményed, ebből is látszik, hogy mennyire különbözőképpen gondolkodunk erről a témáról!

          • Vitát az ember arról nyit, amit más állít. Te ezt állítod: “Minden levél spam, amit a fogadók beleegyezése nélkül küldenek ki tömegesen!”
            Én pedig vitatkozok, mert szerintem nincs igazad!

            “Pontosan tisztában vagyok azzal is, hogy a törvény mit tekint annak.”

            Akkor miért állítod a feljebb idézett mondatot?
            ezek szerint a cikkben arról kellett volna írnod, hogy szerinted rossz a törvény és ki kellene terjeszteni a vállalkozások közötti marketing célú levelezésre is.

            “Sok mindent nem tilt törvény… ”

            Például?

            • Kedves Mária!

              Ez egy blog, szabad vélemény nyilvánítás színtere. Nem muszáj egyetérteni mindennel, sőt, a legtöbbet abból tanulhatunk, ha megismerjük egymás álláspontját.

              Mit nem tilt a törvény? Például:
              – nem tiltja a legtöbb esetben, hogy valaki hazudjon a másik embernek;
              – nem tiltja, hogy az egyik házastárs megcsalja a másikat;
              – nem tiltja, hogy bárki káromkodjon az utcán;
              – stb, stb, stb…

              Ez azt jelenti, hogy csinálhatjuk nyugodtan, senkit nem zavarok vele, hiszen nem tiltja törvény???

              • “- nem tiltja a legtöbb esetben, hogy valaki hazudjon a másik embernek;”

                Ellenkezőleg! A legtöbb esetben szankcionálja is! Kicsit más megnevezéssel: “megtéveszt”, “valótlan tényt állít, vagy közöl”.
                Kizárólag akkor nincs szankció, ha ezzel nem történt károkozás. Ez kevés esetben fordul elő. Azt is bünteti, ha megtévesztéssel akár csak nem anyagi kárt okoz. (A köznyelvben “erkölcsi kár”).

                “nem tiltja, hogy az egyik házastárs megcsalja a másikat;”
                Nem vagyok benne biztos, de szerintem még élő jogszabály: ”
                24. § A házastársak hűséggel tartoznak egymásnak és egymást támogatni kötelesek.”

                “nem tiltja, hogy bárki káromkodjon az utcán;”
                Akár fel is jelentheted: “Közbotrányokozás – Olyan feltűnést vagy felháborodást keltő botrányos cselekedet, vagy viselkedés, amely a nyilvánosságot, a közösség egészét felháborítja, az állampolgárok személyét és az együttélés kialakult rendjét sérti vagy veszélyezteti. Ilyen magatartás különösen a nyilvános helyen történő verekedés, a kisebb értékű dolgok, tárgyak botrányt okozó módon történő megrongálása, egyéb erőszakos cselekmények, csendháborítás másokat bosszantó módon, szeméremsértő magatartások, közerkölcsbe ütköző viselkedési módok. Amennyiben a közbotrányokozás során kifejezett közösségellenesség mutatkozik, akkor garázdaságként értékelendő. ”

                Én mindössze azt az állításodat cáfoltam és vitattam, miszerint “Minden levél spam, amit a fogadók beleegyezése nélkül küldenek ki tömegesen!” Ez nem igaz, és alkalmas a megtévesztésre. Ha nagyon bele akarnánk mászni, még vagyoni kárt is okozhatsz a kijelentéseddel.

                Ha a cikkben azt írtad volna, hogy “a vállalkozás által más vállalkozásnak küldött reklámlevél ugyan nem spam (jogilag), de vajon szeretjük-e? “, akkor most nem vitatkoznék, mert ez a pontos megfogalmazás. De te nem ezt kérdezted…

                • Kinga szerint:

                  A vállalkozás által más vállalkozásnak küldött, kéretlen reklámlevél is spam:
                  http://hu.wikipedia.org/wiki/Spam

                  Találtam egy ilyet, küldöm mindenkinek, aki szereti ;-)
                  http://www.spam.com/games/FanCLub/default.aspx

                • Kedves Mária!

                  Nincs odaírva a bejegyzésbe, hogy a törvényről írok! Ez az én, illetve a mi véleményünk. Van olyan spam, ami törvényes – sajnos. És ez továbbra is az én véleményem. Neked legyen más.

                  A jog sem fogalmaz egyértelműen… Honnan tudod melyik a céges emailcím? Ha az info@cégnév.hu-s emailcímemre én azt állítom, hogy személyes használatú, akkor máris perelhetlek… Pedig Te csak cégnek akartál küldeni levelet kéretlenül?

                • Zoltán szerint:

                  Kedves Nagyné Varga Mária!
                  Tisztelt Fehér Márton!

                  Izgalmas volt a leírásuk! Köszönöm.
                  Én is Máriával értenék egyet.

                  Tulajdonképpen a pop-up hiredetések is spam-ek???
                  Annyi a különbség a Facebook és a www között, hogy a Facebookra beregisztráltak az emberek kifejezetten a kapcsolatteremtés céljából. A www-re nem? A www egy icipici része a Face ugyebár. Ha engem megkeres egy magánszemély, aki cégtulajdonos is lehet, és mondjuk bejelöl, majd ha visszajelöltem akkor küldhet hirdetéseket ( ezt Ti írtátok ), akkor az e-maiben miért nem lehet ugyanezt megcsinálni? Semmi különbség sincs a kettő között. NEM?

                  Én a Zombi gépeket tiltanám le, aki pedig üzletszerzés céljából, jól megfogalmazott értelmes levelet küld ki egyszer, kétszer max egy évben, igenis engedélyezni kellene!

                  A tvben a reklám miért nem spam? Kéretlenül, zavaróan érkezik, míg a spam levél csak akkor zavarhat, ha rámész!!! NEM kötelező megnyitni, minden levelezőben van csoportos törlés. Ha nem érdekel nem nézed meg és nem fáj.

                  JAh és SPAM még akkor ezek szerint: utcai hirdetőtáblák, újságban lévő hirdetések STB.

                  Ez megint az anti SPAm PROGRAM tulajdonosoknak nagy biznisz. Legalább igaz a mondat: minden rosszban van valami jó :)

                  Zoli

                • Kedves Zoli!

                  Én a Wikipédiával értek egyet abban, hogy mi a spam:
                  http://hu.wikipedia.org/wiki/Spam

                  Illetve elérhető újabb cikkünk a témában, nézd meg a “hatóság” szerint mi a spam:
                  https://www.online-marketing-akademia.hu/blog/2010/11/spam-szabalyozas-nmhh/

      • Kedves Márton!

        Hozzászólásodat olvasva úgy tűnik, minta te nem ebben a világban élnél.
        “Sokkal nyugodtabb lennék, ha a mi legális blogértesítőink, kiküldött hírleveleink nem a 25 másik kéretlen levél között lenne, hanem csak a néhány legális levél között.” -ezt írtad. Ha egyre gondolunk, akkor a számokkal baj van, mert csak az ilyen megközelítésben vett “legális” hírlevélből is 20-30-at kapok. De nekem nincs bajom ezzel, sokkal inkább a telefonhívások zavarnak.

  14. Urbánné Zsuzsi szerint:

    Én is kaptam Marketing expo leveleket de ezeket azért, mert kapcsolatban állok velük. Szerintem a kulturált levelezéshez hozzátartozik az is , hogy a végén oda van írva amennyiben önt nem érdekli lelehet erről a levélről iratkozni és én nem csinálok olyanokból ügyet csak egyszerüen leiratkozom. Nem szeretek spammelni inkább megakarom érteni mit akarnak velem közölni. Ahol nincs leiratkozás és tolakodásnak veszem csak azokat dobom a szemétbe.

  15. Kiss Gabi szerint:

    Nagyon jók és értékesek a hozzászólások! Köszönöm mindenkinek, sokat tanulok belőlük!

    Egy kérdés azért felmerült bennem: Amikor a TV-ben nézek egy filmet, egyszer csak abbahagyják és számomra érdektelen reklámokat nyomnak, az most spam vagy nem spam? Mert még a törvény is úgy szól, hogy “vagy elektronikus úton továbbított információ”, és a TV-műsor az az egyik legelektronikusabb! És kéretlenül kapom benne a reklámot!!! Nem kéne akkor azt is betiltani?

    Mellesleg én sem dobom ki azonnal a magyar cégek ajánlatait – mert ugye céges címre jönnek, így legálisak -, van, amelyikről leiratkozom (ha teljesen irreleváns), van, amelyiket érdeklődéssel olvasom. Tudom, hogy soha nem adtam meg nekik az emailcímem, de nem zavar, amíg udvariasak, színvonalasak és relevánsak.

    Mit javasoltok, hogyan érdemes céges emaillistát kigyűjteni?

    • Kedves Gabi!
      Ha felveszed velem a kapcsolatot, nagyon szívesen küldök meghívót arra a portálra, ahol én is tag vagyok. (A 21.000 céges.)
      Ez mindenkinek szólt.:)

      • Urbánné Zsuzsi szerint:

        Kedves Nagyné Varga Mária !

        Nagyon szinpatikus az írásod és szeretnék élni a felajánlásoddal és megkérni, hogy részemre is küldjél meghívot a portálodra.
        Köszönöm !

        • Kedves Zsuzsa!

          Nagyon szívesen küldök, ha adsz egy email címet! Kattints a nevemre, bejön a honlapom, ott van az elérhetőségem.

          (A félreértések elkerülése végett: NEM kapok jutalékot az említett portáltól, egyszerűen csak szuper! )

      • Kedves Nagyné Varga Mária!

        Kíváncsivá tettél, ezért rövid időn belül kereslek a portál miatt!

        Köszönöm előre is!

    • A TV reklám az kb. az a kategória, mint az online portálokon a reklám. Ezzel fizetünk a tartalomért… Cserébe kapunk valamit.

      De a spammerek milyen értéket adnak cserébe???

  16. Hegyi Kálmán szerint:

    Én a privát személyes postafiókjaim spammelését ki szoktam kérni magamnak egy válaszlevél formájában. Céges ajanlat@brand-vagy-cegnev.hu postafiókunkra azonban szívesen fogadnék számomra releváns és megfelelő esztétikai / tartalmi szintet elérő ajánlatokat.

    Ha jól tudom, jelenleg a nem egy konkrét személyhez köthető e-mail címekre – pl. info@cégnév.hu – van meg a lehetőség az ajánlatok küldésére, természetesen az azonnali leiratkozás lehetőségével és egyéb feltételek betartásával. Ezt a lehetőséget azonban sok cég és vállalkozó nagyon bután használja. Most az elveket félretéve, szerintem az innen onnan vásárolt adatbázisra leveleket küldő cégek leveleinek két legnagyobb hibája :

    1: Nem a potenciális ügyfél kapja meg (cégszinten).
    Az innen-onnan vásárolt adatbázisok hosszú távon nem vezetnek eredményre, arról nem is beszélve, hogy nagy része a címeknek kapásból hard-bounce-olni fog. Az rendben van, hogy minden cégnek szüksége van papírra, de hány cég akar éppen most váltani? A konverzió csapnivaló, még ha be is esik egy-egy érdeklődés / megrendelés, többen fogják utálni a küldőt, mint szeretni.

    2: A levél formai szempotok alapján hiteltelen és tragikomikus
    Éppen gondolkodom a tonerbeszállító cseréjén. A levélben néhány százalékkal kedvezőbb az ajánlatuk, mint a jelenlegi beszállítómé, ez eddig rendben, de egészen biztos, hogy még nyomtató-kellék-beszállítómnak sem választok egy olyan céget, akik piros 26-os felirattal próbálja felhívni a figyelmemet kedvező ajánlatukra! Ha igényesebb lett volna a levél, talán felhívom őket, arról nem is beszélve, hogy hozzám ezek el sem jutnak ezek, Terikének ugyanis ki van adva, hogy minden levelet, ami csúnya, azonnal archiválja shift-delete-tel :).

    A legtöbb váratlan ajánlatokat küldő cégnek össze kellene szednie magát, hogy mondanivalójukat rendezett formában, 2010-hez méltó megjelenéssel, csak dedikált ajanlat@ vagy hirlevel@ postafiókra küldött e-mailek segítségével terjesszék. Aki ezeket nem tartja be, azokat pedig valamilyen szankciókkal kellene illetni.

    • Hegyi Kálmán szerint:

      Hű, egy pár elgépelés ide is becsúszott, elnézést mindekitől.

      • Semmi gond, a mondani való a lényeg! Igen, eleve rosszul, zéró szövegírási tapasztalattal és marketing érzékkel teszik ezt sokan…

        Egy ilyen kezdetű “hírlevél” (spam) ultra gáz 2010-ben:

        “Tisztelt Hölgyem/Uram!

        Engedje meg, hogy figyelmébe ajánljam cégünket, amely …val foglalkozik.”

  17. Érdekesek a hozzászólások, mindenesetre inkább küldjön egy e-mailt az akik ajánlani akar valamit, minthogy telefonon idegeljen, úgyis e-mailben fogom kérni a végén. Azt átugorva rengeteg időt fogunk megspórolni egymásnak. Mivel a vállalkozás nem csak a bevételszerzésből áll, hanem a költségcsökkentésre is érdemes odafigyelni, amiben az új ajánlatok nagy szerepet kaphatnak! A viagrát meg úgyis kiszűri a levelező…

  18. Sziasztok!

    Nagyon korrekt amit a cikkben írtatok és ahogy összefoglaltátok (illetve Márton :).

    Van még egy dolog, ami nálam kimeríti a spam fogalmát, eddig egyszer találkoztam vele. Feliratkoztam egy víztisztítót forgalmazó cég egy ingyenes e-book-jára, regisztrálni kellett és meg is kaptam. (Egyébként pusztán kíváncsiságból, hogy tud-e valami újat mondani, mert évek óta van víztisztítónk). A húsz levélből amit tőlük kaptam kettő volt közepes. A többi kiakasztó. Egyszer magázott, utána tegezett :-o, de ezt még elnéztem volna. Viszont amikor azt látom, hogy a következő tárggyakkal kapok levelet, akkor még a kinyitása előtt fel megy a pumpám (és vagy megnézem vagy azonnal törlöm):

    – Sikerült elolvasnia?
    – Éva, szerintem szükségetek van erre! Te is így látod?
    – Éva, szerintem ne hagyjátok ezt ki!
    – Éva, tényleg így gondolja?
    – Éva, sikerült elolvasnod?
    – Éva, szerintem a családja életminősége megér ennyit. Ön is így látja?
    – Éva, szerintem kár lenne kihagynod…
    – Éva, lemondhatok rólatok?

    Szerintem nagggggyon durva!!! Hogy lehet valaki ennyire erőszakos és primitív? Akkor sem vásárolnék tőle, ha olyan dolgot árulna, amit sehol máshol nem lehet kapni. Amin még kikerekedett a szemem, hogy Vida Á. is adja hozzá a nevét, mint ajándék bónusz. Én V.Á.-ra nagyon felnézek marketing szempontból ezért sem értem, hogy vajon ő nem olvasta ezeket a spamszagú leveleket? :-o

    Évi

    • Kedves Évi, sajnálom, hogy kellemetlenül érintettek a levelek. Én ezeket nem olvastam, felkértek, hogy adjak ajándékot a vásárlók számára az eladott termékeik mellé, az eladás módjáról nem beszéltünk.
      Szépek a remekműveid, nagyon ötletesek, gratulálok! :)

      • Azt azért még hozzátenném, hogy mivel itt te iratkoztál fel a hírlevélre, ezért ez nem spam. Más kérdés, hogy egy-egy túlzottan “nyomulós” kampány zavaró lehet. Mindazonáltal igazán neves amerikai szakértők képesek napi 2-3 pofátlanul tukmálós levelet küldeni – mert a számok nem azt mutatják, hogy az emberek utálnák ezeket. Épp ellenkezőleg…

        • Számomra a spam kéretlen zaklatás e-mailben egy szolgáltatás vagy egy termék forgalmazója részéről.. Valóban én iratkoztam fel, de HÍRlevélre, a számonkérésnek, hogy miért nem olvastam el amit küldtek, vagy mikor rendelek tőlük számomra nincs hír értéke. Ja és igen, volt, hogy naponta többször is írtak :-o. Tényleg sokaknak ez bejön :-o :-o :-o

          É

          • Az a helyzet, hogy a hírlevélírás bizalomépítés is egyben. Ha nagyon el akarok adni, ezért mindent praktikát bevetek, és ezzel talán abban az időpontban több vásárlót nyerek, de elveszítem a bizonytalanabbakat, akik később talán vásároltak volna – el kell dönteni, melyik stratégiát követem: sokat akarok eladni azonnal, vagy kis léptekben haladok és akkor nem kell akkora nagy hókuszpókuszt bevetni :)

      • Kedves tőled, hogy reagáltál Ági!!! Tutira vettem, hogy nem ismered a “stílusukat”! Ha van kedved iratkozz fel te is hozzájuk és ne olvasd el azonnal amiket küldenek. Meg fogsz döbbenni. Bár ezek után már nem :))

        Örülök, hogy tetszenek a bökögetéseim, köszönöm! :)

        Évi

        • Köszönöm a hozzászólásod Évi és Ági Neked is. Ezek már túlmutatnak a témán, talán arról szól, hogy mennyire legyen egy vállalkozás nyomulós.

          Viszont a többi komment is roppant érdekes! Nagyon vegyes a fogadtatása a spameknek a felhasználók körében, úgy látom. Van aki utálja, van aki elnézőbb, van aki az élet velejárójának tartja… Most derült ki számomra, hogy én eléggé radikális véleményen vagyok… :-)

    • Évi,
      ezen igen jót mulattam, jól összefogtad!

  19. Urbánné Zsuzsi szerint:

    Én sokat köszönhetek Vida Áginak, mert annak ellenére, hogy még nem rendeltem a mai napig tőle semmit állandóan kapok önzetlenül jó leveleket. Egyáltalán nem terhes az szerintem ha valaki elakar adni valamit és megkérdez én inkább azt tartom furcsának, hogy mit kellene nekem tenni, hogy metudjam magam értetni, hogy valóban mit is szeretnék. Ha engem valóban érdekel valami akkor kérdezek és nem várok valamire. És ezt most meg is teszem Ágival szemben. Nem lehet mindenkinek minden jó. Nekem csak egy bajom van hogy mindent szeretnék megvenni,de nincs rá elég pénzem!!!

    • Zsuzsi, nem kell mindent megvenni, ami kapható. Nagy a kísértés erre, ha jó kampányokat küldenek neked, és nagy a bőség zavara, ennek ellenére csak azt kell megvenni, amire éppen szükséged van a fejlődéshez. Az elején szükség van egy alapozó, összefoglaló anyagra, ami segít az indulásban, de utána mindig azalapján dönts, milyen területen szeretnél aktuálisan fejlődni.

  20. Sziasztok!

    Nem tudom, miért haragszanak a reklámajánlatokra, oly sokan?
    Én, személy szerint, szeretem, és szívesen olvasom el a bemutatásokat. Aztán, ha akarom, csatlakozom, ha nem, hát, nem. Nincs kötelezettség.
    Viszont, mindig azt mondom, hogy akár, JÓ is kisülhet belőle.

    Szeretettel: Anikó.

  21. Német Krisztián szerint:

    Sajnos ez a téma nagyon összetett. Az elektronikus dolgok sokkal jobban mérhetőek. Ez néha előny néha hátrány. A levelezésnél ebben az esetben hátrány. Ha spamat egy szerűen úgy fogjuk fel egyszerűen, hogy kéretlen levél akkor aggályos és mivel mérhető a mennyisége elszomorító!
    De ennél cizelláltabban kell tekinteni a problémára.
    Az gondolom mindenkinek megvan, ha az Internetről törölnék a pornót elférne 2 db DVD-n.
    Valahogy a spam megszüntetése sem feladat, elég szűrni, megmarad az infrastruktúra, de mégis speciális eszközt is be kell állítani. Ha megszűnne a spamelés akkor 80%(!)-kal csökkene a levélforgalom. Kinek hiányzik ez!?
    Mi tudunk egyedül védekezni a spam ellen. csak hát különböző a felfogásunk. Van akki teljesen elutasító és van aki kevésbé.
    Nekem a spamről – hogy offline példával éljek – mindig a csajozás jut eszembe. Sajnos a lányok nem akartak becsengetni hozzám és az ölembe ülni boldogan. Ezért el kellett látogatnom olyan helyre ahol nagy arányba előfordulnak, mondjuk valami zenés-táncos helyre. Itt már lehetett őket pingelni, aztán vagy tetszett nekik vagy lepattintottak. Valójában egy spam voltam, mert tök ismeretlenekhez kellett odamenni.
    Nyilván az ismerkedésnek is van más módszere is:
    pl. buszon, utcán leszólítás (ez számomra már hardcore) vagy osztálytárssal, munkatárssal kialakuló kapcsolat, amelyek dupla opt-in rengeteg hírlevéllel+csalival ;)
    Visszatérve a blogbejegyzéshez számomra belefér a céges mailcímekre történő levél, ajánlat küldés hozzájárulás nélkül. Tekintsük rá úgy mint információ. Beleszoktam kukkantani mindegyikbe, ha érdekes vagy értékelhető információ van benne, akkor elmentem, feliratkozom a hírlevélre, RSS-re. Elfér a levelezőmben bármikor elővehetem és informálódhatok, éppen olyasmit keresek. Érdemes erre külön e-mail címet létrehozni és azt megadni. Csak e az info@cegnev legyen, mert az az első, amit spamelni fognak. Szerintem egy kis türelem és kialakul ennek a kultúrája. Reméljük!
    K.

    • Így van, alakuljon ki a kultúrája. Ezt szeretnénk mi is!

      A nyári balatoni M7-es dugókban is már kezd kialakulni a kultúrája annak, hogy lenézzük azokat, akik a leállósávon próbálnak haladni. Egyszerűen ciki…

  22. Szabo Gabor szerint:

    Az egyik baj, hogy osszemossatok Ti is, es masok is a netbotokkal kikuldott, altalaban illegalis termeket hirdeto spam-et (hivjuk viagras spam-nek) azzal, hogy egy letezo, onmagat felvallalo, elerheto ceg keretlen levelet kuldoz. Ez ket nagyon kulonbozo dolog. A symantec-es felmeres az elobbi, netbotos viagras spam-rol szol, Ti pedig utana kizarolag az utobbi – megeri-e egy cegnek az internetmarketinges portfoliojaba felvennie a spam-et. A bolti tolvaj is lop, a vegyveres bankrablo is lop, mossuk ossze a kettot es a bolti tolvajt is kezeljuk rablogyilkosnak – Ha ezt osszemossatok, akkor hiteltelen lesz az egesz cikk. A tovabbiakban a viagras spam-rol nem beszelek. Csak arrol, amikor teljesen legalisan lehet keretlen levelet kuldeni.

    A masik baj, hogy nem a helyen van kezelve a spam. A direktmarketing egy letezo, elfogadott modszer. Tehat nem jogi kiskapukrol beszelsz, ha telefonon zaklatnak ebed kozben, vagy a postaladadat rakjak tele keretlen uzenetekkel, hanem marketingeskent koltseget – megterulest szamolsz. A spam nem valami eleve ordogi dolog, hanem hagyomanybol fajdalmas. Te nem jarultal elotte hozza, hogy bedobhassak a pizza szorolapot hozzad. De ott van, es tudod, hogy ez nem jogtalan. Nem irsz rola a blogodban, hanem ugy tekintesz ra, mint egy megszokott marketing eszkoz. Esetleg meg rendelsz is egy pizzat. Egy spam-elo cegtol. Vegyuk eszre, hogy sokkal kisebb kar er Teged akkor, amikor Te leulsz a levelezod ele akkor, amikor Te eppen levelolvasassal akarsz foglalkozni, akkor ott van nehany keretlen level, amit nem kell kicipelni a kukaba, hanem csak gombot nyomsz, mint amikor a vasarnapi ebed mellol felkelsz elokeresed a csorgo mobilod es megkerdezi egy vadidegen, hogy megis mikor nyaraltal utoljara, es merre voltal, es ne rakd le, mert meg hallgasd meg ezt a nagyszeru… Ezt is utalod? Persze! MINDEN reklamot utal a fogyaszto. Azt is utalja, hogy a film kozepen feloraig megy a csatorna onreklamja, vagy a szarnyas betet. De nem jogi kiskapukrol, meg soha nem alkalmazando technikakrol beszelsz ilyenkor, hanem marketingeskent egy letezo, elfogadott technikarol beszelsz: Direkt marketing. Szamomra hihetetlenul, az elozo hozzaszolok pont azt fejeztek ki, hogy nem is annyira zavaro a spam. En azt hittem, hogy frocsoges fog menni, de meg itt is sokan azt mondtak, hogy azert nem halnak bele a heti 1-2 spam torlesebe, sot – meg el is olvassak. Ha valakinek heti nehany darabnal tobbet spam-et kell olvasnia, akkor hasznalja a gmailt/google apps-ot. Van aki az irigyseget jeloli meg: ahhoz hogy pizzas szorolapot kapj, tudod, hogy a cegnek penzbe kerult kinyomtatni, penzbe kerult kiszorni a postaladakba, es valoszinuleg at is verték, mert a szorolapozas mar csak egy ilyen mufaj. Ha ugyanezt emailben kapod meg, akkor meg ugy erzed, hogy o ingyen gazdagodik, hiszen nem kellett fizetnie es ugy tud reklamozni. (Ez persze nem igaz, spam-et kuldeni nem ingyen van – a reklamanyagot el kellett kesziteni, es probaljon meg valaki kikuldeni 200.000 emailt ugy, hogy az ne a spam fiokokba erkezzen. Az igaz, hogy tud aranyaiban olcso lenni, de a hatekonysaga sem feltetlenul az, mint pl. egy adwords hirdetesnek.)

    De a legnagyobb baj nem a fentiek, hanem az, hogy marketingeskent nyitottnak kell(ene) lenned az osszes internetmarketing technikara, es nem hiedelmek, eloiteletek alapjan itelkezni, donteni, tanacsot adni masnak. Azt meg tisztesseges allaspontnak tartom egy tanacsado reszerol, hogy azt mondja: “Nekem erzelmi problemaim vannak a spam-elessel kapcsolatban, ugyhogy nem teszteltem, nem foglalkozom vele es nem adok tanacsot ezzel kapcsolatban, mert informaciom sincs a mukodeserol es alkalmazni sem szeretnem”. De azt nem erzem tisztessegesnek, ha egy tanacsado egy altala egyaltalan nem ismert technikarol azt mondja, hogy ez rossz, nem mukodik, ne hasznald.

    Kepzeld el, hogy az egyik “guru”, aki soha nem hasznalta az adwords-ot, nem ismeri egyaltalan – kepzeljuk el, hogy annyira utalja, hogy letiltotta adblock-al, tehat tenyleg, nem is lat adwords hirdetest. O csak a SEO-ban hisz, es azt mondja: “Soha ne hirdess adwords-el, csak elmegy a penz, errol sok helyen olvasni a neten, semmire nem jo, es meg az ugyfeleid sem biznak majd benned, mert az ugyfelek azokban nem biznak, akik fizetnek a hirdetesert. Csak azokban biznak, akik elol vannak a kersesben. Tehat barmi a termeked, akarkikbol all a celcsoportod, soha ne adwords-ozz, ki se probald, csak SEO-t csinalj.” Mit ereznel? Hiteles? Korrekt?

    Onmagat guru szerepben feltuntetni vagyo internetmarketingestol csak a kovetkezot hallottam:
    1. Mindent mérj! Ne a neked tetszo szoveg legyen, ne neked, a barataidnak, a titkarnod, a hazastarsadnak tetszen a marketinged, hanem merd meg, hogy a celcsoportodban milyen a fogadtatasa. Szep peldakat hoznak fel, hogy milyen extrem marketing fogas milyen sikeres lehet, hogy ha a celcsoportod arra vevo.
    2. Mindig befektetest es megterulest szamolj. Ne hiedelmekbol taplalkozz, hogy egy medium draga, vagy olcso, ne a neked tetszo mediat/eszkozt hasznald, hanem merd le.
    3. Spam az rossz, spam-mel csak veszithetsz, spam-et soha ne csinalj, spam-et csak a rossz emberek kuldenek.
    Igy, egyutt – es senkinek nem tunik fel, hogy ez az ellenkezoje annak, amit egyebkent tanitanak?

    • Igen, írom is, hogy a hivatkozott cikk egy picit más jelenségről szól. Beszéljünk itt a kéretlen reklám tartalmú levelekről.

      Mi azért próbáljuk az online marketing legtöbb műfaját művelni, közte van a legális email marketing is ezért úgy érezzük van jogalapunk a spamelésről véleményt nyilvánítani. Mivel a fenti írás egy vélemény. (Hamarosan – felbuzdulva a téma népszerűségén – utánajárunk a konkrét jogi oldalának is!)

      Köszönjük hogy megosztottad Te is a véleményed. Itt leginkább arról van szó, hogy milyen eszközök alkalmazása fér bele a jó érzésébe egy cégnek és mi nem. Van aki felvesz egy ruhadarabot, van aki nem venné fel, mert cikinek érzi.

  23. Urbánné Zsuzsi szerint:

    Szerintem mindenkinek szól, hogy mire figyeljen, mert a spam-mok nem vetnek jó fényt a használójának. Én nem hinném, hogy rossz emberek vannak csak inteligencia hiányban szenvednek. Bizonyára nekem az nem tetszik ha leiratkozom valamiről és ugyanúgy küldik a levelet.
    Ilyenkor kell bizony a spam, hogy többet ne küldjön, mert zavar és tegyükfel nem szeretem az oldalát. Azonkivül virus hordozó oldalak a sok reklám oldal.
    Azok a levelek meg pláne amelyiken olyan hirdetés van amit a lejobb barátjának vagy családtagjának se kivánna és ha nincs leiratkozási lehetőség akkor ezek spam-ra jogosultak szerintem.
    A másik amit még megakartam válaszolni egy témában, hogy a tv filmekben azért tesznek reklámot, mert a cégnek megéri, hogy a főmüsoridőben (a legdrágább reklámköltséggel) lássák a legtöbben. Valamint arra is használják, hogy az ember közben eltudjon menni wc-re ha akar vagy harapni valót készítsen ha éppen nem akarja a reklámot megnézni. Én sem szeretem amikor a legjobb résznél félbe szakad és akkor reklámoznak, vagy elég sűrűn teszik egy film alatt. De nézzük a jó oldalát ennek is ha jó reklámot tesznek be akkor még hasznos is lehet.

    • Szeretném tudni, mi köze van a spamnak vagy a kéretlen leveleknek az intelligenciához. A falnak tudnék szaladni, ha minden alap nélkül, bárkik erre hívatkoznak.

      Üdv Julia

  24. Sziasztok!
    Két dolgot említenék meg, ami nem feltétlenül spam, de szerintem majdnem az.
    Egy e-könyvesbolt folyamatosan küldözgette nekem a hírlevelét, amire emlékeim szerint nem iratkoztam fel. Ez eddig spam. Ami az igazi probléma, hogy minden hírlevélben volt leiratkozás link, de sose működött. Ha rákattintottam, akkor persze bejött egy oldal, hogy sikeresen leiratkoztam, de után is jött tovább a levél. Azóta ráállítottam egy spamfiltert.
    A másik egy ígéretesnek tűnő online marketinges oldal (nem az OMA) regisztrációja volt. Feliratkoztam, mert a csali érdekesnek tűnt (azt meg is kaptam) de az első 3 levél ajánlatokkal bombázott, hogy vegyem meg tőlük ezt vagy azt. Le akartam iratkozni, de nem volt semmilyen leiratkozás link az emailekben. Akkor írtam egy levelet, hogy ezt mégis hogy gondolták. A válasz az volt, hogy a leiratkozáshoz be kellett volna lépnem egy jelszóval (amit nem emailben küldtek ki, hanem a regisztráció alatt lehetett látni egy weboldalon, és egyáltalán nem volt szó arról, hogy azzal lehetne leiratkozni). Szerintem technikailag akadályozták a leiratkozást, ami szintén problémás. A felháborodott levelemnek köszönhetően azért levettek a címlistáról.
    A magam részéről nem küldök spamet, és igyekszem a leiratkozást is megkönnyíteni, ha valaki nem kíváncsi a Tőzsdeász hírlevelére.
    Engem személy szerint sokkal jobban bosszantanak a kéretlen telefonhívások pl.: biztosítóktól.

  25. Sárvári András szerint:

    Sziasztok,
    fontos a téma, sok is a hozzászólás, de azért erről szerintem a felhasználó is nagyban tehet. Én is több címet használok párhuzamosan, de ahová nem akarom, oda egyáltalán nem jön kéretlen levél.
    Ha mégis beesne: jobb klikk > spam és kész. ha érdekel a spam-es levél akkor meg postabontás és kész.
    Szerintem túl van misztifikálva az egész. Ja, és még egy: jó, ha van webmailes elérése a fióknak, mert akkor a nagyon agresszíveket már ott meg lehet szűrni és nem kell a letöltésével sem időt és sávszélességet vesztegetni.

  26. Igen. Mint kezdő honlapos, én is éltem a spam által nyújtott lehetőséggel, és nem eredménytelenül. Nem volt szüségem sokáig alkalmazni, mert a Google letepogató segítségemre sietett. Ekkor elkezdtem az optimizálást kidolgozni. Egyrészt, mert szórakoztató, másrészt, mert nőtt a látogatóim száma. Sőt, a világ minden részéről jönnek visszajelzések Ezt mutatja a statisztika oldalam.

    A másik. Mivel az E-mailom nem titkos, rengeteg spamot kapok. Elárulom, engem nem zavar. Ha a tárgyból kiderűl, hogy nem érdekel, kitőrlöm, ha érdekel, megnézem. Az is előfordul, valaki a honlapját szeretné népszerüsíteni, és találok a honlapján olyasmit, ami figyelemre méltó, vagy érdekes, írok a vendégkönyvébe.

  27. Megbírságolnám azokat, akik az illegális email címeket árulják…
    Azokat meg, akik megveszik nem tudom mi hajthatja, hogy Black List-re kerüljenek?

    Inkább hirdetek az AdWords rendszerben, mivel a Syndication Marketing és az Affiliate marketing után az AdWords hirdetés hozza a 3. legjobb minőségű lead-eket…

  28. Szerintem a Facebookon ma még elnézőbbek az emberek a különféle nyereményjáték meghívókkal. A levelezés ma már egy kicsit “sok(k)”.

    Mi is ezért választottuk a Facebookot. Ha “Tetszik” jössz, ha nem, akkor nem. Mindenki szabadon választhat.

  29. Urbánné Zsuzsi szerint:

    Az inteligencia nálam annyit jelent, hogy nem küldözgetek olyan levelet amit nem akarnak elfogadni ráadásul olyant amiről többször leiratkoztam.
    Itt jön be az ” Nem szaladok olyan szekér után ami nem vesz fe”l, elég egyértelmű és ebből adódóan nem kivánatos. Ezt ha nem érti valaki, akkor megkell tanulnia azt az alapvető dolgot az interneten hogy a jó eladás az ha beleképzeljük magunkat mások helyzetébe és olyat cselekszünk amit magunknak is szeretnénk kivánni.
    Megkell tanulni más cipőjébe lépni és aszerint cselekedni. Nem kell senkivel erőszakoskodni ez csak ellenszenvet vált ki !

  30. Azon kívül, hogy a spam a fogadó fél számára zavaró – vagy nem annyira zavaró, ebben úgy tűnik megoszlanak a vélemények – érdemes saját magunkra is gondolni.
    A kéretlen leveleket, sőt a kért leveleket is – sokan tekintik spamnak, és védik a vélt-valós jogaikat. Ezt többféleképpen megtehetik: egyszerűen spamnak jelölik a levelet, így könnyedén spam listára kerülhet a küldő vagy a szervere, felháborodott leveleket írnak, vagy bejelentést tesznek.
    A törvény általában a feljelentgetők pártját fogja, aminek jogi következményei lehetnek.
    De ha nem is beszélünk jogi következményekről, akkor is elgondolkodtató, hogy megéri-e spam listára kerülni és kukázni egy jól felépített, keresőoptimalizált weboldalt, amit rengeteg munkával eltöltött órába telt felépíteni, egy kétes kimenetelű levélküldés érdekében.
    Megéri-e hírlevélküldőt váltani, mert megtagadják a szolgáltatást, amiért őket is spam listára teszik általad?

  31. Drága Hozzászólók!

    Olvasom napok óta, itt a a háttérben csendben a kommenteket, látom Márton válaszait, és bevallom néhány kommentet nem tudok a helyére tenni. Nem értem, hogy miért nem egy át mindenkinek az amit ez a bejegyzés sugall. (De ez biztosan a mi hibánk…)

    Ezért időpontot kértünk a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságtól (NMHH, aki a végrehajtó szervezet a spam-kérdésekben), azért hogy tiszta vizet öntsünk a pohárba.

    Ma délben NMHH szóvivőjével beszélgetünk, spam dolgokról. Szabályozás, végrehajtás stb. Rögzítjük az egészet, aztán majd publikáljuk az OMA Blogján. Mire lennél kíváncsi a spam témában? Megkérdezem,csak írd meg az OMA Facebook oldalán: http://www.facebook.com/omahu/.....4226480722

    (ha nem tudsz hozzászólni, akkor előtte nyomd meg a TETSZIK gombot, és máris megjelenik az komment űrlap!)

    Várjuk a kérdéseket!

  32. Spam, hmm.
    Nem állítom, hogy nem zavar, mikor a céges gépen reggel 40 e-mailt látok, és ebből kb. 3-4 olyan, ami érdeklődés, a többi mind kínál valami szolgáltatást, árut. De kb. 5 perc elég, hogy kitakarítsam a postafiókot. A postaládába gyömöszölt reklám újságok jobban zavarnak, mert azokkal el kell sétálni a szelektív gyűjtőhöz, nem beszélve arról, hogy esős időben, mint csatorna vezeti be a vizet a postaládába és eláztatja a villanyszámlát stb. Azért ott is kellene húzni egy határt.
    (szerintem)

  33. Egy másik látásmódot szeretnék adni.
    Tegyük fel, hogy épp ingatlant keresünk, de nem találunk egy jót. Erre jön egy levél, ami pontosan az igényeinknek megfelelő ingatlant ajánl. Spamnek minősül, de ez esetben hasznos spam volt. Az ilyen levelekért hálásak tudunk lenni. Ebből a szempontból jó ha van Spam.
    A másik az, amikor haszontalan levelet kapunk, mint sokan mások. Ebben az esetben a Spam zavaró és ölni tudnánk miatta.
    Én tudom, hogy a kéretlen levelek küldése törvénytelen, ezért sem csinálom. De tudni kell azt is, hogy maga a kéretlen levél nem minden esetben tekinthető rossz dolognak. Igen, nagy számban zavaróak. De nem minden esetben.

    Szerintem az lenne a megoldás, hogy egy alkalommal mehet egy levél, ami egy felkérés lehetne hírlevéllistára. De itt a bökkenő az, hogyha más e-mail címmel is megjátsszák ezt. Legalábbis megtehetik. De biztos lehetne más jellegű megoldást is találni. Csak ez nem az én dolgom.:)

    • Sajnos engem nem sikerült meggyőzni, továbbra is maradok mindenféle kéretlen levél fanatikus ellenzője. Pl. most kimaradt 3 nap, hogy nem néztem emaileket és mérhető volt az az idő(veszteség), ami alatt kihámoztam az értelmes leveleket a sok szeméttől.

      Szerintem a jó lehetőségekért sorban állnak az emberek, és ebből kiindulva ritkán kaptam eddig olyan világmegváltó nagy lehetőséget spam formájában, ami jól jött.

      Továbbra is azt gondolom, ha lehetőség kell bármire, ott a gúgli, ha meg nincs rá szükséged, akkor ne szórd a pénzed csak azért mert amúgy jó lehetőség, de épp nem volt rá szükség.

      Minden más pedig a marketingen múlik. Mindenre lehet igényt kelteni és a végén úgy érzed: “De hasznos volt ez a spam…”

      És itt nem csak arról van szó, hogy törvénytelen-e vagy sem… Inkább az a kérdés, hogy zavaró-e vagy sem? Illetve: 10 év múlva már a munkaidő hány 10%-a fog arra elmenni, hogy emaileket szelektálsz?

      Lehet, hogy antiszociális vagyok, de ha megyek az utcán nem veszem jó néven, ha úton útfélen leszólítanak “jobbnál-jobbnak” vélt ajánlatokkal. Ugyanezt gondolom gép előtt ülve is…

      • Szabo Gabor szerint:

        Nincs azzal semmi baj, hogy valamit nem szeretsz. amig azt egy szubjektiv maganvelemenykent kezeled es adod at. De mint internetmarketinges, ne adj marketing tanacsot valamivel kapcsolatban, ahol te is elismered, hogy nem objektiven gondolkodsz, hanem “fanatikus ellenzője” vagy. Plane, hogy valoszinuleg nem probaltad, tehat ismereted sincs a temarol. Nem korrekt tanacsot adni informacio nelkul, fanatikuskent, hiedelmek alapjan. Plane, akkor amikor van az internetmarketingnek nagy resze, ahol sok ismereted van. Ott kell tanacsot adnod.
        Ha a mas teruleten megszerzett hirnevedet arra hasznalod, hogy egy teljesen ismeretlen teruleten erzelmi tulfutottseg miatt tanacsadokent lepj fel, akkor csokkented a mas teruleten kialakult jo hirnevedet.

        • Gábor, vannak dolgok, amik ellenkeznek az elveinkkel, azért nem csináljuk…

          Ezen felül listaépítést végzünk és mára elég komoly emailmarketing tapasztalatunk is gyűlt össze. Büszkék vagyunk rá, hogy 2 év alatt összeraktuk Magyarország egyik legnagyobb és legaktívabb online marketing közösségét. főként legális email marketing segítségével.

          Csak olyanoknak küldünk levelet, akik előzőleg kapcsolatba léptek velünk és ezt megengedték. Ez olyan elv amit kőkeményen betartunk. Ez kb. olyan, mint nem szemetelünk az utcán. Szóval szemeteléshez nem is adunk tanácsot, ne aggódj…

          De látjuk, nagyon kitartóan küzdesz a levélszemétért, biztos nagy tapasztalatod van benne! Hát gratulálunk!

          • Szabo Gabor szerint:

            > Gábor, vannak dolgok, amik ellenkeznek az elveinkkel, azért nem csináljuk…
            Igy van. De marketingtechnikak kozul inkabb megterules alapjan valasztok, nem aszerint, hogy en szeretem-e. Az elveim nekem ott jonnek be, hogy mivel foglalkozom, mit promotalok, pl. cigiceget, sörgyarat, pártokat soha.

            > De látjuk, nagyon kitartóan küzdesz a levélszemétért, biztos nagy tapasztalatod van benne! Hát gratulálunk!
            En nem szemelyeskedtem, nem is gunyolodtam rajtad. Mint irtam, SENKI nem szeret semmilyen reklamot a pofajaba kapni. En ahogy lehetett megkertem szepen a google-t, hogy szurje mar ki a sajat domainjaimon is a leveleket, ezt O ingyen megteszi, es azota nem merheto az az ido, amit spam-ekre kell forditanom. Nem annyira fajdalams dolog nekem a spam, de Neked is szerintem az elveid miatt fajnak, nem maga a torles proceduraja. Ha pedig valaki ugyes volt es a google spamszurojen is atjutott, akkor megerdemli, hogy megnezzem. Ha nem tetszik egy gombnyomas es legkozelebb mar nem jut at rajta.

            Korabban, amikor az NHH meg hajlando volt foglalkozni a spam-mel, sok emailt kuldtem tovabb nekik. Lelkes spamfeljelento voltam es olvasgattam a bunteto hatarozatokat. 3 masodpercet megert az eletembol. Most, sajnos, nyugodtan lehet spam-elni – az uj rendszerben gyakorlatilag nincs bejelentes.

            En nem tudom gyulolkodve nezni ugyan azt a marketing technikat, amit papir, vagy telefonos alapon minden marketinges elfogadhatonak tart. Mikozben senki sem szereti egyiket sem – ez nem egy megkulonbozteto erv.

            Az igazan vicceset meg mar leirtam: Minden guru arrol beszel, hogy ne eloiteletek miatt hasznaljunk vagy ne hasznaljunk marketing eszkozoket, hanem mérjunk, utana meg az egyik marketing eszkozre meres es informacio nelkul azt mondja, hogy nem szabad hasznalni, mert nem eri meg. Ez szerintem onmagaban vicces – fuggetlenul attol, hogy en sem szeretek spam-et torolgetni.

            Nincs az a guru aki fel merne vallalni, hogy errol nem erzelmi alapon ir, hanem ugyan azzal az alapossaggal, tesztelessel, mint egyeb marketing eszkozoknel. Vagy ha, mint te is, ehhez erzelmi szalak fuzik, akkor pedig azt nyilatozza, hogy “Nem tudom, milyen megterulese, beleszamolva az osszes hatranyat is, de en akkor sem fogom ezt hasznalni, ha jobb, mint minden eddigi”

            • Rövid távon lehet mérhető pozitív eredménye a spamnek a nagy számok törvénye alapján, de hosszú távon nem ezzel fogsz bizalmat és márkát építeni… És ha mindig csak magad elé, rövidtávra nézel, akkor hosszútávon nem oda jutsz, ahova szerettél volna eredetileg és évek után is arra ébredsz, hogy még mindig Neked kell futni a spam leveleiddel a vevők után, míg a vevők azokat keresik fel maguktól inkább, akik bizalmat és márkát építettek… Mi szóltunk előre, reméljük még nem későn…

              • Szabo Gabor szerint:

                Eddig is sejtettem, hogy igy gondolod.
                Lemerted? Van valahol egy hiteles tanulmany, ami ezt lemerte, es az alapjan mondod ezt? Van barmi alapja a hiedelmeden kivul ennek a velemenyednek? Nem azt mondtam, hogy nem ugy van, ahogy irod, lehet, hogy ugy van. lehet, hogy nem. NEM LEHET TUDNI. Azt mondom, hogy ha nincs teszted, akkor EZ a “tanitas” az, ami hiteltelen. Pontosan ugyan ugy nyilatkozol errol, mint mondjuk egy adwords hirdetes hatekonysagarol, amirol 1000 teszted van, sajat tapasztalatod, tudasod, stb. Erzed a kulonbseget? Errol beszelek akkor, amikor azt mondom, hogy ne nyilatkozz arrol, amit nem probaltal. Plane ne ugy, hogy az embereknek van egy beled vetett bizalma. Nem arrol irok, hogy a spam mukodik-e, vagy nem mukodik, hanem arrol, hogy nem tudod, hogy mukodik-e. Akkor legyen benned annyi buszkeseg a tudasod irant, hogy elkulonited a tudasbol fakado tanitasokat es a hiedelmeken es bevallott fanatikussagodon alapulo szemelyes velemenyeket. Tudod, milyen ereje van annak a szerenysegnek, hogy leirod: “Ezt nem probaltam, nem tudom, hogy megeri-e spam-elni” – epp hogy megemeli annak az erteket, amikor arrol beszelsz, amit ismersz, hiszen bevallod azt is, ha valamit nem tudsz. Es mindezt nem bantasbol irom, hanem mert jot akarok neked.

                • Gábor! Szerintem ne rágjuk tovább. Ez már hitvita. Vannak dolgok, amik szerintem nem helyesek és hiába működnek bizonyos mértékig, jobb lenne a világ ha senki nem csinálná.

                  Nem lehet mindent kipróbálni, nem próbáltam, lopni, csalni és egyéb trükkös de általam helytelennek tartott pénzszerzési módszert sem próbáltam, mégis nyilvánosság előtt vállalom a véleményem róla… Elfogadom, hogy Neked más a véleményed. Meghallgattuk és én is elmondtam, ennyi.

          • Harmati Dániel szerint:

            Olvasom a kommenteket és komolyan mondom, hogy nem értelek benneteket. Nektek ennyire mindegy, hogy naponta, hány kéretlen levet kaptok, hogy hányan tudják az emailcímeteket!?

            A spam legalább olyan idegesítő, mint a postaládában hemzsegő szórólapok tömkelege.

            Számomra elképzelhetetlen, hogy ennyire mindegy legyen.

            Vagy csak annak tapintott gyenge pontjára ez a bejegyzés, aki maga is ezt csinálja?

            Szerintem erre ne legyetek büszkék!

  34. Nagy Vilmos szerint:

    Sziasztok !

    Nagyon jó a téma !

    Kérlek lépjetek bele az én cipőmbe :

    Családi mikro- és kényszervállalkozók vagyunk, profilunk fele-fele arányban oszlik meg magánemberek és cégek között.
    Bővíteni szeretnénk céges partnereink számát, szerintem ez normális.
    Azt látom, hogy az okosok válasza erre : keresőoptimalizált honlap+adwords hirdetés+linkmarketing+hagyományos hirdetések+közösségi média+stb , na és akkor majd érkeznek látogatók a honlapodra, és azok közül néhányan feliratkoznak a hírleveledre és akkor épül a bizalom és majd egyszer vásárolnak majd tőlem és akkor nem megyek tönkre, sőt talán menő internetmarketinges leszek.
    Na ez nekem nem pálya.
    Gondoltam, hogy felkeresem a startlap oldalon hirdető cégek honlapját, és kigyűjtöm az ott megtalálható e-mail címüket, és írok nekik egy bemutatkozó-kapcsolatfelvevő ímélt.
    Ez így ebben a formában kéretlen levél ugyan, de a törvény szerint nem spam, tehát törvényes, bár etikailag elítélendő.
    Én már az internet megjelenése előtt is értékesítőként dolgoztam, akkor a telefonmarketing és a “hideghívás” volt az elfogadott kapcsolatfelvételi mód, ami postai papíralapú ajánlatküldésbe torkollott, ha sikerült a titkárnőt a barátoddá tenned és a többi nagyon hasznos tanácsot megfogadnod, amit amerikai nagyágyúk papír alapú könyvét megvásárolva tanulhattál meg.
    Sokakat idegesített ez már akkor is, de TÖRVÉNYES volt, és ma is az.
    Tehát kérdezem mindazokat, akiket idegesít a sok spam : ha ezentúl tömegesen kaptok törvényes kéretlen telefonhívásokat akár automatizálva : az jobb lesz ?
    Elvégre Magyarország jelenlegi miniszterelnöke, Orbán Viktor is élt ezzel az eszközzel a tavaszi választások előtt !
    Ha esetleg tudtok valamilyen alternatívát, amit én mint mikrovállalkozó gyorsan és hatékonyan alkalmazhatok, azt külön megköszönöm.

    • Urbánné Zsuzsi szerint:

      Szivesen adnék tippet , de itt nem tehetem. Nem azért mert titok, hanem azért, mert ez olyan közösségi oldal ahol nem reklámozom azt amit én csinálok .
      Ide meghívtak és ez nem a reklám helye !

    • Harmati Dániel szerint:

      Vilmos,

      Had kérdezzem meg Te mit értesz kényszervállalkozó alatt?

      • Nagy Vilmos szerint:

        Nem azért lettem vállalkozó, mert ez volt az álmom.
        Egyszerűen sehova nem vettek fel alkalmazottnak.
        Pedig üzletkötő voltam, de 35 évesen 3 gyerekkel nem volt esélyem …
        És ez 10 éve volt, gondolom azóta nem változott a helyzet.
        Úgy értem, számomra pozitív irányba.

        • Urbánné Zsuzsi szerint:

          Ha van egy elérhetőséged, akkor megírom, mit tudok felajánlani számodra.

        • Harmati Dániel szerint:

          Kedves Vilmos,

          Nehezen tudom elképzelni azt, hogy egy kevésbé jól működő vállalkozással jobban lehet keresni, mint alkalmazottként, de ez csak az én meglátásom.

          Viszont, ha már az ember vállalkozásra adja a fejét, akkor meg kell próbálni a lehető legjobban csinálni. Ezért néha be kell ruházni bizonyos tanfolyamokra, képzésekre a hatékonyság növelése érdekében és nem a spam-ektől várni a csodát.

          Egy – egy rossz helyre érkező levél, nemhogy nem kerül megnyitásra, örülhet az ember, ha a címzett csak kitörli és nem jegyzi meg a nevünket és híreszteli az ismeretségi körében, hogy milyen cég az amelyik spam-ekkel bombázza az embereket.

          Egyébként a telefonon történő direkt értékesítésről is meg van a véleményem..

          Szóval szerintem, nem érdemes spam-elni. Nekem legalább is többet ér a jó hírem.

          • Nagy Vilmos szerint:

            Kedves Dániel !

            Maximálisan tiszteletben tartom a véleményedet.
            Ha igazad lenne, nem lenne reklám a világon.
            De van.
            Mi a különbség szerinted egy TV-reklám és egy kéretlen ímél között ?
            Egyiket sem kérted, mégis kapod !
            És az összes multi nyomja bele az agyadba, ha akarod, ha nem.
            Naponta több száz reklámot nyomnak le torkodon, és Te is meg én is lenyeljük.
            Nézd körül, mi van rajtad, mit eszel-iszol?
            Nagy részét azért vetted meg, mert lenyomták a torkodon a reklámját.
            És veled fizettetik ki, mert a termék árában benne van a reklámköltség.

            • Harmati Dániel szerint:

              Kedves Vilmos,

              Abban egyet értünk, hogy ugyanezt csinálja mindenki, hiszen aki eladásból él, az igyekszik mindent megtenni azért, hogy az ő termékét válaszd.

              A TV számomra akkor ontja a reklámot, ha bekapcsolom vagy, ha nem kapcsolok el, ha reklám van.

              Viszont azzal, hogy létrehozok egy email címet még nem jelenti azt, hogy jöhetnek a kéretlen levelek millió számra.

              • Nagy Vilmos szerint:

                Ebben is igazad van.
                Magánemberként jogod van hozzá.
                Amiről én beszélek, az a cégek közötti kereskedelem, B2B, magyarul “bíííítubííí” .
                Cégként semmi károsat nem látok abban, ha egy másik cég megkeres üzleti ajánlattal.
                Ha csinálsz a cégednek egy weboldalt, és felteszed rá az elérhetőségeidet, akkor viseld el, hogy ajánlatokat kapsz.
                Ha az illető aláírja, akkor még tisztességes is, hiszen vállalja magát.
                Nekem ebben semmi elítélendő nincs .

                • Erről beszéltem én is, de nehezen értik meg. Mindenáron meg akarják nekem magyarázni, hogy ez rossz dolog. Múlt héten két együttműködési szerződést kötöttem úgy, hogy a cégek honlapján található email címre elküldtem a bemutatkozásomat és az ajánlatomat. Ha nekem küldenek ilyet, ránézésre megmondom, hogy személyre szabott a levél, vagy sablon. Ha személyre szabott, akkor megy egy válasz: “köszönöm, érdekel”, köszönöm, “nem érdekel”.Egyébként nem szoktam alkalmazni ezt a módszert, mert lassú, csak kivételesen sok fantáziát láttam a két céggel való együttműködésben. Nekem az adwords jön be. Mielőtt valaki elkezdené újra összemosni a dolgokat megismételném, hogy cégekről beszéltem!

    • Kedves Vilmos!

      Ha hosszútávra szeretnél berendezkedni és hajlandó vagy megdolgozni azért, hogy egy stabil, kiszámítható, vevőszerző (online) marketinged legyen, ami építi is a neved, akkor tudunk segíteni, de nem ígérhetem, hogy könnyű és fáradtságmentes és gyors lesz…

      Véleményem szerint a spamelés egy sorozatos rövid távú megoldás próbálna lenni egy hosszútávú problémára (a vevőszerzésre). Viszont rövid távon kevésbé látványosak azok az eszközök, amiket leírtál (keresőoptimalizált honlap+adwords hirdetés+linkmarketing+hagyományos hirdetések+közösségi média+stb), de hosszútávon sokkal többre mennél velük.

      Mindig az a kérdés, hogy hova szeretnél eljutni és mit vagy hajlandó ezért megtenni…

      • Nagy Vilmos szerint:

        Kedves Márton !

        Bár szeretnék, de nincs lehetőségem hosszútávú célok eléréséért dolgozni.
        Egyszerűen azért , mert a rövidtávú problémáim nem teszik lehetővé.
        A gépeim törlesztőrészletét fizetnem kell, és a bankoknak nem érv a késedelemre, hogy hosszútávú célokat valósítok meg, nekik most kell a pénz.
        Ugyanígy nem mondhatom a gyerekeimnek, hogy most egy darabig nem esztek, de majd ha a hosszútávú céljaim beérnek, bepótoljuk.
        Nagyon érdekelnek az anyagaitok, de most annak is örülnöm kell, hogy meg tudom ezt írni, mert van áramom meg internetem.
        3-4 évvel ezelőtt senki nem mondta, hogy válság lesz, és az embereknek ennyire nem lesz pénzük.
        És ha nekik nincs, nekünk, kereskedőknek-szolgáltatóknak is kevesebb lesz.
        És arról sem volt szó, hogy ilyen mértékben megemelkednek a törlesztőrészletek.
        Az akkori gondosan kidolgozott számítások megvédtek egy darabig, de már olyan szintre jutottunk, amit senki nem vett számításba akkor.
        Menekülő útvonal sincs, senki nem vesz gépet olyan piacra, ahol drámaian csökkent a kereslet.
        Engem is idegesítenek a Viagra reklámok, meg a szórólapok, akiket pedig a TV reklám idegesít, kövessék a példám:kábeltévé kiköt, és az antennás meg nem köt rá!
        Nem nézek TV-t, legfeljebb DVD-t.
        És élek !
        Minden rajta van a neten .
        Bár ez a beúszó ablakocska nagyon idegesít ….
        Ez nem minősül kéretlen reklámnak ?
        Nem lehetne ezt is spam-nek minősíteni?
        És ha elítélek mindenkit, aki ezt a roppant idegesítő – bár biztosan hatékony – eszközt használja, akkor egy kicsit erkölcsösebbnek érezhetem magam ?
        Arra van anyagotok, hogy rövidtávon hogyan lehet vevőt szerezni ?

        • Kedves Vilmos!

          Az, hogy ezt a blogot olvasod, már jó út! :-) Reméljük hamar rendeződnek a soraid!

          Ha mindenképpen kellene valamit tenni gyorsan, akkor én egy egyszerű weboldalt húznék fel és AdWords hirdetéseket futtatnék, de ehhez is kell némi tőke…

        • Urbánné Zsuzsi szerint:

          Kedves Vilmos !

          Én szeretnék segíteni, de úgy gondolom, hogy a probléma nem csak Neked van meg hanem sokunknak.
          Ha nem hiszel a segítségben akkor hiába várod, hogy megértsünk !
          Én nem szoktam légből kapott igéretet mondani.
          Nálam szószerint a segítség ezt jelenti SEGÍTSÉG !

          • Nagy Vilmos szerint:

            Kedves Zsuzsi !

            Többször is figyelmesen elolvastam soraid, de még mindig nem értem, hogy mit akarsz mondani nekem…

    • Vilmos!

      Találd meg azt az ügyfélszerzési csatornát a cégednek, ami a leghatékonyabb a Te vállalkozásod esetén.

      Ez piaconként eltérő lehet.

      Lehet az AdWords hirdetés, SEO, social media, Syndication marketing, affiliate marketing… és bár célszerű mindet egyszerre végezni valamilyen szinten, de ettől függetlenül a 80/20 szabály mindig érvényes lesz. Azaz a hirdetési tevékenységed 20%-a fogja hozni az ügyfeleid 80%-át!

      Amiért én az AdWords-öt javaslom először az, hogy azonnal hozza a látogatókat, és tudod optimalizálni a sales folyamatodat.

      A csatát pedig mindig az fogja nyerni valamennyi hirdetési médiumban, akinek a legjobb az értékesítési folyamata, avagy a legmagasabb a látogatói megtérülése.

      Mivel aki megengedheti magának azt, hogy többet fizessen pl. az adwords rendszerben a kattintásokért – mivel az nyereséges a számára – az fog uralkodni!

      Tehát az első dolog a sales folyamat lenne, és egy olyan back-end stratégia kidolgozása, amit esetleg még a konkurenciád sem lát, mert csak azok tudják meg, akik valamilyen szinten már a vevőid.

      És ha van egy olyan back-end stratégiád, ami egy egyszeri vásárlóból hónapról hónapra visszatérő elégedett ügyfelet tud konvertálni, pillanatok alatt Te fogod uralni a piacodat, és a konkurenciádat hamar ki tudod szorítani a piacról!

      • Nagy Vilmos szerint:

        Greg !

        Ha van energiád, kérlek írd meg, mi az a “back-end stratégia” ?

  35. Gyerekek, botrány ami itt van! Ahelyett, hogy a sok szpemmer befogná a száját és mélyen lapítana, még nekik nagy az arcuk. Aki 1 spamet is elküld nekem, legszívesebben köveket kötöznék a lábára és behajítanám a Dunába ott spamelje a halakat…

    Fogjátok már fel végre, hogy spamelni GÁZ, LÚZERSÉG, ÉGŐ…

    • Nagy Vilmos szerint:

      Kedves Norbert !

      A Te véleményed egy vélemény.
      Attól, hogy Te mondod, még nem törvényszerű, hogy igaz, és mindenkinek el kell fogadnia.
      Minimális inteligenciával ezt bárki könnyen beláthatja.

      Kérem a tisztelt moderátorokat, tiltsák ki az ilyen antiszociális primitív hozzászólásokat.

    • @Norbert: kicsit visszafogottabban kérlek…

      @Vilmos: Mindenki elmondja a véleményét, Norbert is ezt tette, Te is, én is…

      • Nagy Vilmos szerint:

        Ez igaz.
        De vajon a Dunába dobás is belefér ebbe ?

        • Szabo Gabor szerint:

          Teljes mertekben belefer. A Dunaba dobasnak (vagy lovesnek) itthon hagyomanya van. Mindig sokan lesznek akiknek ez a szimpatikus megoldas egy neki nem tetszo problemara.

          • Nagy Vilmos szerint:

            Igen, ha valakinek kalapács van a kezében, hajlamos minden problémát szögnek nézni….
            Norbikánk valszeg nem túl sikeres problémamegoldó a saját életében sem, talán emiatt nem tud kibújni az árnyéka alól itt sem .

  36. Oké. Közelítsük meg másképp ezt a dolgot.
    Régen a spam nem volt bűn, csak amióta bejött ez a törvény. Ugyanolyan reklámozási lehetőség volt, mint bármi más. Maximum annyit mondhatott az ember, hogy kellemetlen kéretlen levelet kapni és esetleg a másik lehetett volna toleránsabb is. Ma már mindenki elítéli ezt, míg régen nem ez volt a jellemző. Érdekes módon a postaládákba hirdetés bedobni szabad. Pedig semmi különbség köztük. Egy házat felfedezni ugyanaz, mint az interneten vagy ismerősön keresztül meglátni az emailcímet. Vagy amikor az utcán szórólapot osztogatnak kéretlenül. De többen el is fogadjuk.

    a spam azért jut el hozzánk, mert valahol egyszer már megadtuk. Tehát mi ugyanolyan felelősek vagyunk miatta. Még akkor is, hogyha egy ismerosünk adja meg valahol az email címünket, hiszen mi adtuk meg az ismerosünknek az elérhetőségünket.
    Tovább megyek egy kicsit. Bármennyire is tiltja a törvény, ez nem mentség arra, hogy ne mondjuk meg a másiknak, hogy semmilyen más célra nem használható fel vagy adható tovább az email cím. Internetes tartalom esetén van ilyen szerzői jog is. Ez is csak egy felvetés.

    Van egy másik szemlélet is. Tegyük fel, hogy azért adom valakinek oda az ismerősöm email címét, mert az segíthet a problémáján. Biztos spamnek mondható lenne ez a tevékenység, holott ez erkölcsileg talán már nem probléma.

    Van egy olyan szemlélet is, ahol a problémakörre helyezzük a hangsúlyt. Mi van akkor, hogyha mondjuk a fogkrém készítésével kapcsolatban szívesen várnék bármilyen levelet. Bár új emailcímről is jöhet, de a tartalma alapján nem számít kéretlen levélnek, sőt kért levél ez.

    Nem pénzprofit céljából én már kipróbáltam a spamet, de ekkor a törvénnyel még nem voltam tisztábban. Van eredménye neki, sőt néhányan különösen hálásak voltak érte. A problémát mégis azok jelentették, akik számára semmilyen értéket nem kapott a levél által. A szűrés az, ami a jelenlegi problémát okozza és nem pedig az, hogy kéretlen. Nekem viszont egy megoldás mégis eszembe jutott. Megoldható lenne, de lehet hogy külön weboldalban valósítom meg, ami persze nem a spam útján terjed el.

    • János, a probléma azzal van, ha valaki úgy kap kéretlen levelet, hogy sehova nem regisztrált, sehol nem adta meg az emailcímét. “Csak” ki van írva egy honlapon. Hiába céges használatú, akkor is emberek olvassák azokat, akiknek megvan a maguk gondjuk.

      OK, beszéljünk csak rólam. Mi van ha úgy veszem, hogy a spamelés = belegázolás a személyes zónámba és én nem szeretnék ilyet kapni. Hogyan akadályozzam meg?

      (A spamszűrők a viagrás leveleket kiszűrik, ez ok, de a sima hétköznapi “remek ajánlatokat tartalmazó emailek” jó részét nem. Illetve ha túlérzékenyre veszem a figurát, akkor hasznos leveleket is kiszűr, azt meg nem szeretném.)

      • Az igényedre reagálva tudnék ajánlani egy klassz spamszűrő szolgáltatást, de nem teszem, mert az spam lenne :D

        • Ajánl nyugodtan! Sokfélét próbáltam, de akár 1 kiszűrt fontos levél is hatalmas kárt okozhat, ez a legfőbb gondom…

          • Szabo Gabor szerint:

            komolyan, a google-al mi a baj?

          • Épp a honlapon dolgozunk :D Napokon belül küldöm az infót : )

          • – ez így van Márton, a probléma nagyon mély…
            Nem ritka, hogy naponta 200 feletti volt és most már ismét van a kéretlen. Korábban szóltam a szolgáltatómnak, attól kezdve még a nagy lányom levelét sem kaptam meg néhány hétig. Vissza állíttattam, hogy jöjjön csak “minden”!
            – Pl. a gmail, freemail.
            Heti 5-15 mél címet kapok a telefonon az érdeklődőktől, kérik küldjem a téma szerint választ. Ez céges ügy, céges a válasz is. Ha hivatkozott link is van benne, az a SPAM-ba köt ki, 10-ből 7-8-an nem nézik, mi várjuk a választ és ők is. Ha nincs link, azt meg nem érti a kérdező, hogy mit kezdjen vele és mellé megy az ügy. Azok egy része tovább megy, de nem sokkal jobb a kéretlenségi arány akkor sem…
            Ez az egész igen összetett és idétlen.
            Most nem tu. mást tenni, mint ilyenkor, ha nem jön válasz egy személyes mél címről küldünk egy figyelem felhívót, hogy tisztelt vagy kedves vagy akárki: valószínű elkerülte a figyelmét, hogy a levelezője a kéretlen levelek közé stb. stb. stb.
            Csak tamáskodunk, de nem látunk megoldást pl. erre a bánatra (sem) :/
            – ahány levelező és ugye ott is emberek ülnek, mit, hogyan szűrnek, nem szűrnek az is egy akármilyen eredmény…

      • Nagy Vilmos szerint:

        Kedves Márton !
        Ha a céges honlapodon szereplő e-mail címedre kapsz cégeknek szóló ajánlatot, akkor szerintem ezt tűrnöd kell.
        Ha magánemberként a magán e-mail címedre kapsz magánembereknek szóló ajánlatot, akkor tiltakozhatsz.
        Szerintem erről szól a törvény.
        Az, hogy a cégedben hirtelen magánembernek tekinted magad, fából vaskarika.
        Ha nagyon zavaró ez számodra, akkor add ki a feladtot a titkárnődnek.
        Sőt, ha jobban belegondolok, ez lehetne az ideális távmunkában végezhető szolgáltatás!
        Mondjuk az én szolgáltatásom az, hogy először én kapom meg a Te íméljeidet, kiszűröm belőle a kéretlen leveleket, a maradékot pedig továbbküldöm Neked .
        Mit gondolsz, piacképes ötlet ?

      • Márton!

        Vannak bizonyos tiltott szavak, amiket ha valaki használ a levelében, akkor a SPAM szűrők jó eséllyel kiszűrik a levelét. Ilyen szó például a “viagra” – sőt a “dollar” szó is!

        Jó néhány ilyen tiltott szó van, illetve ha valakinek a levelében dzsuva van, azaz értelmetlen szövegrészek: “djsuisigsigjsiofgj” – akkor azt is kiszűrik a SPAM szűrők.

        Szerencsére az email szoftver, amit használok, amikor küldenék egy olyan emailt, ami SPAM gyanús részt tartalmaz, azonnal jelzi és nem is engedi, hogy kiküldjem az emailt, amíg azt a részt el nem távolítom a tartalomból…

        (innen tudom, hogy a “dollar” szóra a SPAM filterek felfognák a levelem.)

        • OK, ez világos és most nem is az ilyen egyértelmű viagrás spamekről van szó. Azt bármelyik levélszerver már elég hatékonyan szűri.

          Hanem az ilyenekről:

          “Tisztelt Hölgyem/Uram!

          Engedje meg, hogy figyelmébe ajánljam cégünket, amely XYZ gyártásával és forgalmazásával foglalkozik.

          Termékeink között megtalálhatók:
          – XXX
          – YYY
          – ZZZ

          Széles áruválasztékunkból raktárról is vásárolhat, már kis, akár háztartási mennyiségben is.

          Kérésre a rendelt termékeket postai úton ki is szállítjuk.

          További információkért, árakért látogassa meg weboldalunkat.

          Ha nem Ön a fenti termékek beszerzője cégüknél, akkor kérem továbbítsa e levelet az illetékes számára.

          Üdvözlettel,
          XZY Kft.”

          Ebből mit szűrjön ki a spamszűrő, ha mondjuk arra odafigyeltek, hogy a címzett én vagyok egyedüliként és egyébiránt semmi gyanús nincs benne?

  37. A marketingEXPO dologra apellálva – nem védve – ott mindenki saját maga rakta be a névjegy, reklám hirdetését abba a bizonyos urnába. Tehát nem volt kényszer, sőt mindenkinek tudnia kellett hogy mi végre van.

  38. Az a baj, hogy a törvény nem mindenkinek az igényeihez lett szabva. A törvény célja ennek szabályzása lenne, de valahogy mégsem tökéletes. Ami méginkább elmondható, hogy nem biztos, hogy ez a legjobb megoldás, ami a törvényben körül van határolva.
    Bizonyos dolgok a kéretlen reklámok ellen vannak, de van ami mellette. Ezek néha éles ellentétekben állnak egymással, aminek a feloldása nem egyszerű a különböző tartalmak és személyiségek miatt. Még az is lehetséges, hogy ezt technikailag is meg lehetne oldani.
    Ha az emberek nem szeretik a spamet, akkor miért van most is? Egyértelmű a válasz. Az emberek igénylik és működik. Ha mindenki olvasatlanul törölné, akkor egy spamküldő se küldene több levelet, mert nem érné meg.
    Éles problémákkal állunk szembe, mert már 10 éve is jelen volt ez a probléma. És 10 év múlva se fog ez változni, amíg mindenki számára nem lesz megfelelően kidolgozott törvény és technikai megoldások. A megosztottság nem véletlenül van, ez különböző hibákra világít rá.

    • Ebben egyetértünk, hogy legyenek egyértelmű játékszabályok és azt mindenki tartsa be…

      • Ebben én nagyon szkeptikus vagyok Márton.
        Egy kerettörvény soha sem lehet olyan, ami mindenkinek tökéletes, szóljon az bármilyen témáról és így nem is valószínűsíthető, hogy van/lesz erre megoldás, egyszerűen képtelenség.

        • Én azért hiszek a mindenkire vonatkozó szabályok erejében, de ez csak akkor működik, akkor lesz hatékony, ha mindenki betartja azokat. Ezt viszont az ellenőrző szerveknek kellene biztosítaniuk. Jelenleg nem éri meg betartani a szabályokat, ez a baj. Túl kicsi a büntetés és nem túl nagy a lebukás veszélye… Az okozott kár mértéke (másoknak) pedig óriási.

  39. A holnapi nap lesz izgalmas számomra spam-érzékenység szempontjából. Olyan címekre fogok kiküldeni levelet, amelyeknek tulajdonosai hozzájárultak a levél küldéséhez. (Ez szerepelni fog a levélben.) Ez egyetlen levél lesz, nem kerültek fel semmilyen listára, ezért nem szükséges leiratkozniuk sem. (Ez is szerepelni fog a levélben.)

    Kíváncsi vagyok, hogy %-os arányban hány levelet kapok majd vissza ezekben a témákban:
    – leiratkozom
    – ne küldj spam-et
    – nem érdekel az ajánlatod, viszont, amit én ajánlok, na AZ… : )

    Esetleg beszámolok majd, ha valakit érdekel :D

    • Hogyne érdekelne minket… :-)

    • Szabo Gabor szerint:

      > hozzájárultak a levél küldéséhez.
      >nem kerültek fel semmilyen listára

      Lehet, hogy en nem ertek valamit, de szerintem ha hozzajarultak a levelkuldeshez, akkor felkerultek a listara. Mindig csak egy levelet kuldunk ki egyszerre, nem a levelek darabszama miatt lehet leiratkozni, hanem azert mert rajta vannak a listan.

      En javaslom, hogy lehessen leiratkozni. Ha nincs hozza csili-vili gombnyomasra leirato rendszered, akkor ird a vegere, hogy ha nem szeretne tobbet levelet kuldeni ebben a temaban, akkor egy valaszlevelben jelezze. Ha nem is szandekozol kikuldeni tobb levelet a temaban, akkor neked mindegy, hogy leiratkozik-e (meg nyilvantartanod sem kell, ha tenyleg nem kuldesz tobbet), de mi, egyszeru levelkapo aldozatok jobban erezzuk magunkat a kontroll valos, vagy velt lehetosegetol :)

      • Gábor, igazad van, pontosítok. Hírlevél listára nem kerültek fel.

        Éppen ezért nincs is mögötte egy felépített e-mail küldő rendszer, amiről le tudnának automatikusan iratkozni.

        Kicsit ellentmondásos lenne azért építeni egy rendszert, hogy megnyugtassam az olvasót, hogy nincs ilyen rendszer…?

        • Szabo Gabor szerint:

          Bocsanat, ha felreertheto voltam: Ha nem kuldesz masodik levelet, ahogy irtad, akkor a lenyeg, hogy nem kell epiteni semmilyen rendszert, csak odairni a level vegere, hogy egy valaszemailben iratkozhat le. Es utana ignoralod, hiszen ha nem kuldesz masodik levelet, akkor mindenki automatikusan leiratkozott az egy hosszusagu hirlevel sorozatodrol. :) Azt is odairhatnad, hogy ha kettot tapsol, azzal leiratkozott a hirleveledrol (igaz is lenne) Ez csak a level olvasojanak jo, mert megszokta, hogy ezzel a kontroll az O kezeben van, ha meg nincs arrol szo a levelben, hogyan iratkozhat le, akkor nehany fokkal negativabban nez a leveledre nehany olvaso. Neked azert lehet jo, mert nehanyan, talan! nem a “report spam” gombot hasznaljak hirlevel leiratkozasra, hanem kuld neked egy levelet.

          • Gábor, igazad van. Félreértettem, amit először írtál. Eredetileg én is hasonló dolgon törtem a fejem, mint amit most írtál. Valószínűleg ez fog megvalósulni. A levél egyelőre nem ment ki, mert technikailag nem sikerült mindent pont úgy összerakni, ahogy szerettem volna.

            Jövök az infókkal, amint van eredmény.

          • Eltelt néhány hét, a levél végülis tegnap ment ki.
            24 órás statisztika alapján 168 megnyitásból 3-an kattintottak a Leiratkozás linkre annak ellenére, hogy a gomb előtti mondat pontosan arról szólt, hogy ez egy egyedi eset, nem megy több levél, nem szükséges leiratkozni.
            Azt hiszem, ez jó arány.

  40. Szabo Gabor szerint:

    Nezzuk meg mashonnan a kerdest. Nagy Vilmos a lap.hu-rol legyujtott cegek email cimeiben hitt. Egyik veglet: Tegyuk fel, hogy egy uj hangyairto uzemi berendezes kizarolagos forgalmazoja lett. Celcsoportja legyen 8 magyar hangyairto ceg. En jo szivvel nem ajanlanam neki sem az adwords-ot, sem a listaepitest. :) Nincs mas, ezt a 8 ceget meg kell keresni. Ha felhivja, vagy kuld egy snailmail-t az rendben van, de Vilmos ugy erzi, hogy 2010 van, most mar nem lovaskocsin utazik, kuld egy emailt. Mind a 8 cegnek szepen, megszemelyesitve megirja, hogy itt van egy uj termek, ennek mar 4 gigahangya a teljesitmenye orankent, szeretne bemutatni. Ez keretlen level. Megis, valahogy ugy erezzuk, hogy nem ez az igazi spam (Ok, a hardcore-okat most itt elhagytam, aki szerint ezert is Dunaba kellene loni barkit) A masik veglet: Vilmosunk fogpiszkalot arul, es szerinte az mindenkinek kell, igy kikuld egymillio emailt, hogy ez a leghegyesebb fogpiszkalo, es mar szalankent is megrendelheto. Ez pedig egyertelmuen spam. A ketto kozott valahol van egy nehezen meghuzhato hatar. Szerintetek hol, mitol valik spammé a keretlen megkereses?

    • Én mondjuk ajánlanám az AdWords hirdetéseket Vilmosnak. Minél speciálisabb a téma annál inkább pontosabban lehet célozni. Nem baj ha kevés megjelenése és kattintása lesz, (ezért nem is költ sokat a hirdetésekre), de az a 3 ember aki ezt keresi havonta rá fog találni… És különben is a konverziók megszerzésének a költsége számít.

      Igazad van, hogy nincs éles határ ebben az esetben a spam és nem spam között, de nem a fenti sztori az általános… Ezt nem 8 cégnek, hanem 80.000 cégnek szokták szétküldeni.

      A személyre szabottság érzése pedig egy csapásra elillan egy ilyen kezdetű levéltől:
      Tisztelt Hölgyem/Uram!
      :-D (Ezt konkrétan egy mai “gyöngyszem”-ből másoltam ki.

      • Kinga szerint:

        Az AdWords hirdetéseket, illetve azt, hogy várja Vilmos a 8 potenciális ügyfél megkeresését, két okból nem ajánlanám:
        a) idő: amíg nem szállíthat a cégeknek, folyamatosan pénzt veszít;
        b) konkurencia: ha nem ő jelentkezik, 1-nél (jelenlegi beszállító) biztosan több versenytárssal nézhet szembe, ami csökkenti az esélyeit.

    • Nagy Vilmos szerint:

      Kedves Gábor !

      Ha lesz időm, megkeresem a törvényt, és idézem szó szerint, addig is tegyünk különbséget cégek és magánszemélyek között, mert a törvény is különbséget tesz.
      Cégként el kell viselned a kéretlen levelet, magánemberként tiltakozhatsz, ha értelmét látod.
      Mit tennél az én helyemben, ha mondjuk pólófeliratozással, hímzéssel, gravírozással és reklámajándéktárgy kereskedelemmel foglalkoznál ?
      Ezek zömét a cégek jelentős része igényli, jelenleg is használja.
      És ez ügyben írnál néhány cégnek egy bemutatkozó levelet.
      Nem listát veszel, hanem megnézed a honlapját, ott látod az e-mail címét, amiről joggal feltételezed, hogy céges e-mail cím.
      Mondjuk ha Te cégvezető lennél – lehet, hogy az is vagy – , akkor ezt hogy fogadnád ?

      • Szabo Gabor szerint:

        En eddig is kifejeztem, hogy nem szeretem, de nem halok bele nehany “report spam” gomb nyomasaba.

        Altalaban nem tudnak lenyugozni az ajanlatok amik jonnek. Legtobbszor jon egy “mi cipobolt vagyunk, vegyen nalunk cipot” tipusu spam – Ennek szerintem senkinel nincs eselye, meg annal sem, aki eppen cipovasarlas elott all. Az megszebb, hogy pl. Kiskunfelegyhazan ruhabolt. Mennyi emailt kell veletlenszeruen kikuldeni, hogy legyen kozte szamottevo kiskunfelegyhazi is?

        Ha valakinek megnezed a weboldalat es irsz Neki egy emailt “Tisztelt Nagy Jozsef! A http://www.haszonleso.hu weboldalon talalhato szolgaltatsokat atnezve ugy sejtem, hasznos lenne Onnek ….” vagy “A Blogja utolso elotti bejegyzeseben emlitette, hogy szuksege van ….” Akkor ugyan keretlen levelet kuldtel, de Nagy Jozsef megszolitva fogja erezni magat, meg valaszolni fog. De ebbol nem kuldesz ki sokat, mert munkas osszeszedni az infot.

        • Nagy Vilmos szerint:

          Jól látod, az én filozófiám nem az, hogy küldjünk ki egymillió ímélt és abból talán bejön tíz üzlet, hanem az, hogy jól célzottan küldjünk ki harmincat, és legyen belőle 2-3 vásárló, akik később is tőlem vásárolnak.

      • Kinga szerint:

        “Mit tennél az én helyemben, ha mondjuk pólófeliratozással, hímzéssel, gravírozással és reklámajándéktárgy kereskedelemmel foglalkoznál ?”

        1. Webshop
        – keresőbarát,
        – felhasználóbarát,
        – funkcionalitásában támogatja az értékesítési folyamatot (egyedi/ csoportos kedvezmények definiálhatók, online/ offline kampányokhoz egyedi landing oldal hozható létre stb.),
        – optimalizálja a folyamatokat (látogató a termék kiválasztása után ráteheti a logóját/ feliratot)
        2. SEO
        – szövegírás
        – linknépszerűség-növelés
        3. SEM
        – AdWords hirdetések
        4. Viszonteladók (pl. reklámügynökségek) direkt megkeresése.

        • Nagy Vilmos szerint:

          Kedves Kinga !

          Amit itt leírtál, az valóban hasznos, de vagy kellene hozzá kb. 1 millió ft, vagy meg kellene tanulnom magamnak megcsinálni. akkor meg nem tudok hónapokig dolgozni.
          Nos, egyik sem megoldás.
          Olyat mondj, ami nem kerül 10-20.000.- forintnál többe, és nem igényel napi 20-30 percnél többet.

          • Kinga szerint:

            Kedves Vilmos,

            Ebben az esetben sem javaslom a kéretlen e-mailt. Szerintem:

            1. Építs egy jó adatbázist azokból a cégekből, amelyeknek nagy mennyiségben lehet szükségük a szolgáltatásaidra. (Ilyenek pl. a reklámügynökségek, grafikai stúdiók, pr ügynökségek, rendezvényszervezők, sportegyesületek, illetve azok a közepes és nagyobb méretű vállalkozások, amelyek kiállításokon vesznek részt, vagy rendezvényeik vannak, tehát igénylik és van büdzséjük erre). Az adatbázist építheted párhuzamosan is a következő lépésekkel.

            2. Hívd fel őket telefonon, és tudd meg, hogy ki foglalkozik a reklámajándékok és logózott termékek beszerzésével, majd kérdezd meg, hogy tudják-e kapcsolni.

            3. Ha tudják kapcsolni, akkor beszélj az illetékessel, és érd el, hogy küldhess neki tájékoztató e-mailt. Ha nem tudják kapcsolni, akkor kérdezd meg hogy küldhetsz-e az illetékesnek tájékoztató e-mailt (kérdezd meg annak a nevét, akivel beszélsz, hogy legyen kire hivatkoznod az e-mailben).

            4. Küldd el a tájékoztató e-mailt (perszonalizálva és lehetőség szerint igényekre szabva, tehát tudd meg a beszélgetés során, hogy pontosan mire van szükség).

            5. 2-3 nap múlva hívd fel az illetékest telefonon, hogy megkapta-e, sikerült-e átnézni, és van-e most olyan projekt, amire adhatsz ajánlatot. Ha nincs, kérdezd meg, hogy előreláthatóan mikor lesz.

            6. Ha kiment egy ajánlat, 1-2 nap múlva hívd fel az illetékest, hogy megkapta-e, sikerült-e átnézni, megfelelő-e stb.

            A lényeg a nagyon precíz célzás (minél kevesebb olyan kimenő hívásod legyen, ahol nincs érdeklődés), és a folyamat, hogy tudd, melyik cégnél éppen mi a teendő, valamint az, hogy érdeklődés esetén mindig legyen egy következő lépés, amelyet aktív módon te teszel majd meg. Az elején nyilván több hideghívás lesz (napi 20-30 perc, az kb. 8 cég, azaz legalább heti 40 céget tudsz így megkeresni).

            Az adminisztrációhoz egy táblázatkezelő is elég, de pl. az alábbi ingyenesen elérhető crm alkalmazás megkönnyíti a folyamat követését:
            http://www.sugarcrm.com/crm

            Amit mindehhez hozzátennék, hogy a fenti folyamatnak az online marketinghez csak annyiban van köze, hogy ezáltal elkerülhető a spammelés, és annál jóval nagyobb hatékonysággal működik, illetve nem lesznek olyan cégek, amelyeket végleg magadra haragítasz.

            A célt, hogy legyen sok új ügyfél, számos eszközzel el lehet érni attól függően, hogy a költségeket vagy az idő- és energiaráfordítást optimalizáljuk inkább.

            Általánosságban az online marketing eszközök egyik nagy előnye, hogy a hagyományos eszközöknél jóval szórakoztatóbbak, a másik pedig, hogy az idő- és energiaráfordítás inkább optimalizálható (hosszú távon olcsó). Az elején persze pénzt kell beletenni, de ez pillanatok alatt megtérül.

            Ha jelenleg nincs rá pénz, akkor érdemes a fenti folyamattal kezdeni, és apránként félretenni a szükséges összeget, majd kialakítani azt az optimális online marketing rendszert, ami már automatikusan generálja az ajánlatkéréseket. Ezután fokozatosan elhagyható a telesales, illetve a direkt megkeresés (ami hosszú távon drága).

          • Kedves Vilmos!

            Én csak olyan módszert tudok, amihez vagy pénz, vagy szakételem és idő kell.

            Tehát ha nincs szakértelmed azt pénzzel tudod pótolni. (De nem mindig ilyen egyértelműen.)

            Ha nincs pénzed, azt szakértelemmel és idővel többnyire tudod kompenzálni (de nem minden esetben).

            Mi abban tudunk segíteni, hogy megtanuld hogyan boldogulj online, hogyan építsd fel az online marketinged. Ehhez is idő és pénz kell, ez a befektetés a tudásodba…

            Áldozatok nélküli eredményt mi nem tudunk ígérni, sajnos.

            • Kinga szerint:

              Ez engem arra emlékeztet, hogy mi gyorsan, jól és olcsón dolgozunk. Ezek közül a kedves megrendelő 2-t választhat :-)

              Ideális esetben, ha van pénz, idő és szakértelem, elképesztő dolgokat lehet alkotni. Amennyiben bármelyik hiányzik, akkor ugyan kompromisszumok árán, de törekedni kell arra, hogy pótoljuk.

              Kényszervállalkozás ide vagy oda, érdemes a lehető legtöbbet kihozni belőle, és ha van sikerélmény, akkor szerethető lesz, bármilyen marketing-kommunikációs eszközzel vagy ezek bármilyen kombinációjával értük el. Kétségtelen, hogy az online eszközök jóval több sikerélményt okoznak, de ha ezekre nincs elég pénz, akkor nem itt kell kezdeni, mert ha itt kötjük meg a kompromisszumokat (pl. csinálunk egy gagyi site-ot ingyen tárhelyen, vagy kéretlen elektronikus leveleket küldözgetünk), akkor az eredmény eléggé kiábrándító lesz.

              Szerintem ;-)

              • Nagy Vilmos szerint:

                Kedves Kinga !

                Köszönöm Neked, hogy ilyen részletesen elmondod a véleményed !

                Gondolom, hogy az ” Építs egy jó adatbázist ” kifejezés azt jelenti, hogy valahonnan nézzek ki magamnak néhány céget.

                Mint fentebb írtam valahol, én már 15 éve is üzletkötő voltam. Akkor még sehol nem volt internet, és pontosan ugyanazt csináltam, amit Te javasoltál, csak ímél helyett faxot küldtem meg postán színes prospektust.

                Akkor a hideghívásnak volt olyan fogadtatása, mint most a spamnek.

                Akkor simán kirúgták azt a titkárnőt, aki bekapcsolta a főnökének a telefonáló üzletkötőt.

                Akkor ugyanazt mondták a hideghívásról sokan, mint most a kéretlen ímélről. Annyi volt a különbség, hogy senkinek nem fordult meg a fejében, hogy törvényileg megtiltsa ezt a fajta üzletszerző lehetőséget.

                Ugyanúgy leszólták a hideghívást mint most a kéretlen ímélt.

                Mégis nagyon sokan csinálták, és azóta gépesítették ezt is, például tavasszal Orbán Viktor ” hívott fel ” , hogy elmondja a magáét.

                Igazából a kérdésem a kéretlen ímélt ellenzők táborához a következő :
                Ha hirtelen mindenki abbahagyná a kéretlen ímél írását, és áttérne a telefonos hideghívásra, ami ugye törvényes, és minden cégvezető kapna napi 20-30 kéretlen telefonhívást, legtöbbször a legrosszabb pillanatban, az jobb lenne nektek ?

                A másik probléma a korrupció. Minden cégnél megvan az
                ” illetékes ” , akinek illik a zsebébe csúsztatni X százalékot.
                Általában bejáratott kapcsolatok vannak, és itt legkevésbé az ár és a minőség dönt. Ide küldhetsz akármit, semmi esélyed. Tudom mit beszélek, dolgoztam multinál is meg meg közepes cégnél is, mindenütt le volt zsírozva minden.
                Ki marad tehát ?
                Azok a kis cégek, ahol a tulajdonos intézi a marketinget, őt nem lehet ” megkenni ” , merthogy ő a tulajdonos.
                Ezekből sok van, de kicsi a marketingköltségvetésük, ha van nekik egyáltalán ilyen.
                Ezekre nem céloznak a marketinges cégek. Wolf Gábor nyilatkozta valahol nagy büszkén, hogy őneki jöhetnek az évi félmilliós marketinbüdzsével rendelkező cégek is.
                Tehát ezekből nehéz megélni, mert igényük nekik is van, csak pénzük kevés.
                És addig nem lesz pénzük, amíg a vevőiknek sincs.
                És itt a kígyó a saját farkába harap, a marketing egyik ritkán hangoztatott alaptétele az, hogy csak ott lehet eladni, ahol az embereknek van pénzük.
                Ha üres a zsebem, nincs az a jó reklám, ami elérné, hogy vegyek valamit.
                Tudom, hogy nem tűnök optimistának, pedig alapvetően annak tartom magam.
                Próbálok a valóság talaján maradni, és élénken figyelni, hátha találok megoldást …

                • Kinga szerint:

                  Kedves Vilmos,

                  Igazán nincs mit, úgy éreztem, hasznos lehet.

                  Adatbázis-építés: azt jelenti, hogy találd meg azokat a cégeket, amelyeknek nagy mennyiségben szüksége lehet a szolgáltatásodra, a cégeken belül pedig azt az embert, aki a szolgáltatásod beszerzéséért felelős. Definiáld, hogy ki ő, és éld bele magad a helyzetébe, hogyan létezik, hogyan néz ki egy napja/ hete/ hónapja/ éve. A cég részt vesz kiállításokon (ide kell a terméked)? Fut tv-kampánya, óriási hangsúlyt fektet az offline pr-re (elég nagy és van pénze)? A beszerző mikor kezdi a munkát? Mikor ebédel? Mely időpontban érdemes felhívni, amikor nem zavarod? Lehet, ez így túl általános, de nyilván erre időt kell fordítani, hogy ne össze-vissza telefonálgass, hanem célzottan, a megfelelő embernek, a megfelelő időben, a megfelelő információval. Ha ez rendben van, kedves és segítőkész vagy, akkor nem fognak elhajtani, mivel szükségük van a szolgáltatásodra. Ha viszont a szokásos nyomulós rizsát lököd gépies hangon úgy, hogy magad sem hiszel az egészben, akkor valóban ki fogsz rúgatni néhány titkárnénit, aki véletlenül bekapcsol a főnökéhez. Gondolom, nem ez a cél.

                  (Mondjuk bevallom, nem tudom mi a célod, mert egy kicsit úgy érzem, hogy minden konstruktív véleményt élből elutasítasz. Olyan eszközt itt nyilván nem fog senki javasolni, amelyikkel nulla büdzséből nulla energiabefektetéssel ezer új ügyfelet tudsz naponta generálni. A panaszkodásnak meg túl sok értelmét nem látom.)

                  “Ha … minden cégvezető kapna napi 20-30 kéretlen telefonhívást … az jobb lenne nektek ?”

                  Nem, nagyon rossz lenne nekünk.
                  a) Ideiglenes megoldásként javasoltam, amíg összeszedsz annyi pénzt, hogy pl. az itt olvasott információk birtokában felépíthess egy kulturált online marketing rendszert.
                  b) Célzott adatbázist javasoltam, tehát nem minden cégvezetőt kell felhívni, hanem a valóban potenciális ügyfeleket (lehet, potenciális ügyfél fogalma alatt értünk teljesen mást, de szerintem a Te esetedben nem elsősorban cégvezetőket kell megkeresni, hanem pl. reklámügynökségek produkciós kollégáit).

                  Korrupció: na, ezt kéretlen e-mailekkel sem tudod kikerülni. Vagy igen?

                • Kinga szerint:

                  “Akkor a hideghívásnak volt olyan fogadtatása, mint most a spamnek.”
                  Próbáltál már esetleg az árral megegyező irányban úszni? :-)

            • Nagy Vilmos szerint:

              Kedves Márton !

              Hiszed vagy nem, de azért áldoztam az idei évben néhány ezer forintot a tudásom fejlesztésére.
              Keserű tapasztalatom , hogy a profinak beharangozott anyagok rettentő silány minőségűek.
              A hangfelvételen az előadó motyog, dadog, elakad, a saját írását is csak felolvasva tudja előadni.
              Az ” öreg ” guruk a tapasztalataikkal kampányolnak, de alaposabban megvizsgálva ügyes általánosítás az egész.
              Dolgoztam egy építőipari cégnél, ahova eljött az egyik nagy guru, tök jó dolgokat mondott. Befejezte, lehetett kérdezni. Felsoroltam, hogy a neki természetesnek tűnő alapkompetenciákból mi hiányzik nálunk.
              Nem volt benn a főnökségből pont senki, csak néhány talpnyaló kolléga. Diplomatikus öreg róka volt már akkor is, hamar átlátta a szitut, és azt mondta, hogy így is lehet eredményt elérni, csak sokkal nehezebben.
              Nálad nagyra értékelem az őszinteséged, amit a pénz-idő kapcsán mondasz.

    • Kinga szerint:

      “Vilmos ugy erzi, hogy 2010 van, most mar nem lovaskocsin utazik, kuld egy emailt.”
      Ha 8 cégről van szó, ennél nagyobb hibát Vilmos el sem tudna követni. Ilyen szűk célcsoportnál létfontosságú a személyes kapcsolat kialakítása, amelyet én semmiképp nem kezdenék egy kéretlen e-maillel, hiszen ebben az esetben egyetlen potenciális ügyfél elvesztésének is komoly ára van.

      Hideghívás (Vilmos kideríti, hogy ki az illetékes és vele beszél) –> Tájékoztató e-mail (az illetékes igényeire szabva, hivatkozva a telefonbeszélgetésre) –> Telefon (célja a személyes találkozó elérése) –> Személyes megbeszélés (pl. munkaebéd).

      • Nagy Vilmos szerint:

        Kedves Kinga !

        Az utolsó hozzászólásod alatt nem találtam a ” Válasz ” gombot, gondoltam ide írok, biztos megtalálod itt is.
        Két fő konfliktusforrást látok köztünk.
        Az egyik az, hogy Te felmondod a tananyagot, ami minden tankönyvben le van írva, míg én a Valóságban tapasztalt élményeimet mondom el. Pontosan azt csináltam én is, amit Te javasolsz, gyakorlatilag nulla eredménnyel. Sokáig nem értettem, hogy mit rontottam el, de aztán bekerültem néhány céghez, és a másik oldalon állva megpillantottam a valóságot, és rájöttem, hogy ez a módszer egyszerűen nem működik.
        A másik ellentét köztünk az, hogy Neked valószínűleg nem KELL eladnod a terméked-szolgáltatásod, míg nekem igen.
        Mindig irigyeltem azokat, akik tudásuk-szerencséjük-tapasztalatuk-kapcsolataik révén nem kerültek eladási kényszerhelyzetbe.
        Ebből a pozícióból persze könnyen el lehet veszteni a kapcsolatot a valósággal, magam is elkövettem párszor ezt a hibát.
        A hozzászólásaimmal nem a segítő szándék elutasítása a célom, hanem az, hogy ne vegyetek engem egy kalap alá azokkal, akik milliószámra küldik ki a Viagra reklámokat.
        Én is küldök néha-néha 50-100 kéretlen ímélt, de attól még nem vagyok spammer.
        Másik gondolatom pedig az, hogy vajon működnek-e vajon a ” normál ” gazdasági környezetre optimalizált marketingstratégiák a ” válság ” körülményei közepette is ?
        Szerintem nem, vagy alig.
        Kérdezem tehát mindenkitől, hogy nem kellene-e esetleg reagálni erre a helyzetre ?

        • Kedves Vilmos!

          Nagyon elkanyarodtunk az eredeti témától.

          Az a helyzet, hogy a mi praxisunkban (ügyfeleink, tanulóink), aki tényleg komolyan vette az internet adta lehetőségeket és nem csak felületesen, hanem elmélyedve a témában, rászánta az energiát és megtanult egy csomó dolgot, abból ha nem is elsőre, de kikísérletezte, nála mi működik, ott a kemény munkát eddig még mindig siker követte.

          A válság ellenére komoly sikereket lehetett és lehet ma is elérni a neten. Nem mondom, hogy egyszerű, nem mondom, hogy fáradtság mentes, de működik. Középszerűen sem nagyon érdemes manapság már művelni az online marketinget. Kitartás is kell hozzá, meg kísérletező kedv. És elfogadni azt, hogy SENKI nem fogja helyetted ezt megtenni.

          Az eladási kényszer sem segíti azt, hogy igazán hosszútávra építkezz. A hosszú távú eredményekért sokszor fel kell áldozni a rövidtávú profitot. És ha csak a rövidtávú bevétellel foglalkozol, akkor a hosszútávú eredményeket áldozod fel.

          Mindenki a saját “szerencséjének” a kovácsa, annyit tudsz reagálni, hogy tanulsz, tanulsz, tanulsz és próbálsz új lehetőségeket felkutatni. Nem a régit erőltetni mindenáron. A Te helyzetedben első körben én ezt tenném.

        • Kinga szerint:

          “Az egyik az, hogy Te felmondod a tananyagot, ami minden tankönyvben le van írva, míg én a Valóságban tapasztalt élményeimet mondom el.”

          A tapasztalatomat mondom el, amelyet 2 teljesen különböző szolgáltatást nyújtó cégnél szereztem ügyfélszerző munkakörben. Az egyik listám annyira pontosan célzott volt, hogy hideghívásból 10-ből 4-en kértek ajánlatot. Szerintem ez remek eredmény.

          Másrészt valóban tanultam marketinget: BKF-en üzleti kommunikáció szakon, majd MÜTF-ön online marketing szakon szereztem diplomát. A direkt értékesítés pont nem volt egyik képzés erőssége sem, viszont az alapokat egészen jól el tudtam sajátítani. Ahhoz mindenképp elég volt, hogy ne csináljak olyan hülyeséget, ami rombolja munkaadóm/ ügyfelem/ cégem imázsát.

          Sajnálom egyébként, hogy hiteltelennek érzed a javaslataimat, nyilván ennek is megvan az oka ;-(

          • Nagy Vilmos szerint:

            Kedves Kinga !

            Nem akartalak megsérteni, ha mégis sikerült, bocsánatot kérek.

            A véleményemet a tapasztalataim alapján mondom.

            Tudod én már 45 éves vagyok, dolgoztam az íróasztal mindkét oldalán.

            Ezért mondom azt, hogy a legtöbb esetben nem az nyeri meg a megrendelést, aki a legjobb ajánlatot adja ár-érték arányban.

            Ez így persze nem fair, de ez a valóság.

            A kivétel a kisvállalkozások, ahol a főnök dönt a pénzekről.

            • Kinga szerint:

              Semmi gond. Dolgoztam én is mindkét oldalon, és lehet, hogy csak másképp élünk meg, vagy másképp kezelünk hasonló szituációkat. Mindenesetre most is gazdagabb lettem egy tapasztalattal, ezért köszönet. És persze sok sikert a vállalkozásodhoz!

              2010/11/22 – 19:47 “Remélem, Te kicsit jobban bírod a kritikát.”
              Igyekszem ezt sem személyes sértésnek venni ;-) A kritikát valóban nehezen viselem, főleg, ha nem érzem mögötte az építő szándékot.

        • Kinga, szerintem aki érti is amit leírtál a hozzászólásaidban, nem kételkedik a hozzáértésedben!!!

          +1 gondolat Vilmosnak és mindenkinek sok szeretettel:

          Az egész témakör és sok hozzászólás arról is szól, hogyan keress és beszélj rá valakit a termékedre. Hogyan találj rá és hogyan add el neki, amit el szeretnél adni.

          Mi viszont azt próbáljuk bemutatni, hogyan építs fel egy olyan online marketinget, ahol a vevők találnak rád és csengetnek, hogy “szeretnék vásárolni”. Nagy különbség a kettő mind üzleti, mind pszichológiai szempontból.

          Mindegyik működhet, mindegyiknek vannak előnyei, hátrányai, de talán egyszer egy másik bejegyzésben erről is beszélgethetünk.

          • Nagy Vilmos szerint:

            Kedves Márton !

            Remélem, Te kicsit jobban bírod a kritikát.

            Azt írod a honlapodon a nyitóoldalon, hogy miért hallgassak rád :

            ” Mert már többször is sikerült a semmiből vagy nagyon szűkös erőforrásból komoly marketinget felépítenünk. ”

            Tessék, itt vagyok én, semmi erőforrásom nincs, de vágyom egy komoly marketingre.

            Azt kommunikáljátok, hogy szakemberek vagytok. Fizessek a képzésetekért, és sikeres leszek.

            Rendben, értem én, de nagyon hiányolom a választ a ki nem mondott kérdésre :

            ” Miért higgyek neked ? ”

            Konkrétan a referenciákra gondolok.

            Nem találtam a honlapon sehol konkrét referenciákat.

            Ilyenre gondolok, hogy volt egyszer egy kft, nem ment neki a bolt, de aztán találkoztak velünk, eljöttek a képzéseinkre, változtattak ezen-azon, és utána jobban ment nekik, bla-bla-bla .

            Vagy mondj néhányat a ” több száz egyedi marketingprojektből ” , ahol hasonló volt az alapállás, mint az enyém, hasonló problémákra milyen válaszokat adtál, és ennek milyen pozitív eredménye lett.

            Biztos vagyok benne, hogy sokan provokációnak gondolják soraimat, pedig nem annak szántam.

            Egyszerűen azt gondolom, hogy a nyílt, egyenes beszéd az, ami segít előrevinni a világot és megoldani a problémákat.

  41. Urbánné Zsuzsi szerint:

    Szerintem egy lenne a lényeg a kéretlen levelek elkerüléséhez, legyen a levél szimpatikus és együttmüködésre irányító!
    Én mindenesetre ahhoz, hogy megtaláljam a vásárlómat leírnám a levélben, hogy jutottam el hozzá és mi az oka, hogy megkerestem.
    A végére pedig odairnám, hogy elnézést kérek abban az esetben, ha Önnek nincs szüksége erre, ha viszont érdekli akkor örülök ,hogy megoszthatom Önnel.
    Ha szertném tudni azt, hogy igényli- e a felajánlásomat, akkor kérem írjon vissza.
    A fogalmazáson sok múlik, mert az emberekne információkra van szükség és mindenki találja meg mit szeretne.
    Én ehhez kivánok mindenkinek külturált megfogalmazású levelet, mert udvariasságból az emberek egy spámnak tartott levelet is másképp fog venni.

    • Kedves Spammerek!

      Ha már mindenáron kéretlen reklámleveleket küldözgettek, akkor fogadjátok meg Zsuzsi tanácsait és fogalmazzatok rendesen, tanuljatok meg szöveget írni. Ha ehhez segítség kell, itt találtok:
      https://www.online-marketing-akademia.hu/modul/webszovegiras/

      • Kesves Zsuzsi. Véleményem szerit, most pontosan fején találtad a szeget. ki így, ki úgy, de mindenki igyekszik népszerűsíteni a felkínált termékét, és ha nem ezt tenné, körül is nézhetné magát. Csupán annyi megjegyzést fűznék hozzá, kicsit rővidebb formában írnám (írtam) a magyarázatot. Az emberek, már csak olyanok, hogy nem szeretnek sokat olvasni. Legalábbis, ha nem tartják testhezállónak a kínálatot.

      • Szabo Gabor szerint:

        Hirtelen milyen megengedo lettel, sot segitenel a spammereknek? :)

  42. Urbánné Zsuzsi szerint:

    Szerintem a spam-ok azért alakultak ki, mert erőszakosak és érdekből teszik.
    Mit értek ezalatt?
    1./ Tegyük fel valaki népszerűsíteni akarja a termékét vagy szolgáltatását és reklám szöveget ír. Nekem nem tetszik , mert nem hozzám szól ! Legszívesebben a szemétbe kivánjuk.
    2./ Minden ami arról szól hogy a hirdetőnek mi a jó, megint nem érdekel senkit.
    3./ Két-három levél után elakar adni már megint valaki valamit és legszívesebben elküldenénk valahova mert éreztük, hogy erre megy ki a dolog, mert “Kerülgeti, mint macska a forró kását” és dühiti az embereket.
    Az eladás technikákkal van a baj és ma már ezért lépést kell tartani a trenddel.
    Teljesen mindegy, hogy kéretlen levél-e, egy a lényeg, úgy adjon el hogy ha átlátszó trükkös akkor snasznak érzik az emberek és mérgesek lesznek a szinvonal aluli eladásokra.

  43. Urbánné Zsuzsi szerint:

    Én ezzel kapcsolatosan azt tudom mondani, hogy mindenki irjon szépen megfogalmazott levelet és olyat ami személyre szóló, hogy nelegyen az a sok ellenszenv, amiért az emberek spammolnak.
    Nem mindenki tudja az elején mi a spam és mire való.
    Szerintem ha spamról beszélünk, akkor sokan ezt teszik.
    Az imázsát csak egyszer lehet valakinek elszúrni.
    Ha spammolni akar valaki tegye azt, én jobb szeretem a kompromisszumot.

  44. Bay Áron szerint:

    A múltidézés kedvéért: http://index.hu/tech/uzlet/emailmarketi/

  45. Én mostanában ehhez hasonló leveleket szoktam küldeni, akit nem érdekel elnézést kérek, mert nem értette meg, hogy olyat kinálok amire most van szükség.
    Írd meg a véleményedet Te ezt spamolnád ?

    http://app.talkfusion.com/fusi.....E4_4151644

    Mondenkinek egészségben boldog hosszú életet és mindennap karácsonyt kívánok.

  46. Én azokat szoktam spammolni ami felháborító és kérésem ellenére elárasztanak vele.
    Volt nekem is aki kérte, hogy nem érdekli és vegyem le a listájáról mert a “kérése számomra parancs” és
    Nem fogom a legjobb lehetőséget azoknak ajánlani akik ellene vannak a miliomosokat gyártó bináris rendszernek.
    Viszont volt olyan is aki megköszönte és nagyon jónak találta csak más üzletbe fogott.

  47. Erre varrjatok gombot!
    A honlapomon űrlapon keresztül (Joomla-JForms) lehet ajánlatot kérni, ha az érdeklődő beírja az email címét, én arra válaszolok. Az űrlap úgy működik ( JForms) , hogy a saját email címemről jön a saját email címemre az üzenet. Eddig nem volt semmi gondom, fel sem merült bennem, hogy probléma is lehet, de ma hívott egy úr, és sérelmezte, hogy miért küldök én neki árajánlatot, mikor ő nem is kért? Elmagyaráztam neki, hogy igen, én küldtem, mert üzenetem érkezett, amelyben az ő email címét adták meg, mint érdeklődő elérhetősége. Átküldtem neki az eredeti üzenetet, és nagy okosan kiderítette, hogy az üzenetet én a saját email címemről kaptam, ezért én biztos a munkaügyi központtól lopom az email címeket, így találtam rá. (Valószínűleg a munkaugy.net címből gondolja, hogy a munkaügyi központnál dolgozok.) Nonszensz!! Minősíthetetlenül rágalmazott, négyszer hívott fel, hogy már keresik honnan szedem a címeket, és majd ő tudja, hogy mit kezdjen a dologgal. Egyébként meg ő profi informatikus, és ne etessem ilyen űrlap rizsával. Azóta megkaptam azokat az IP címeket a szolgáltatómtól, akik az üzenetküldés időpontjában a honlapomon tartózkodtak, de közben rájöttem, hogy az űrlap küldőmben is van ilyen funkció. (Miért nem hamarabb jöttem rá?) Kíváncsi vagyok, vajon perelni fog-e, állok elébe, de szerintem nagy pofára esés lesz neki. Egyébként meg fontolgatom, hogy feljelentést teszek, hiszen valaki egy másik ember nevében kért ajánlatot, akit ez felbőszített, s ezzel nekem erkölcsi károkat okozott. Gyűlölöm, ha igazságtalanul vádolnak! Mi a véleményetek?

  48. Kiss Gabi szerint:

    Nekem is volt egy érdekes sztorim nemrég. Egy hírlevél-feliratkozóm hőbörgött, hogy ha még egy SPAM-et küldök neki, feljelent, mert hogy már én vagyok a többedik, akitől úgy kap levelet, hogy fel se iratkozott sehová. (A hírlevél-listánkon csak azok kapnak levelet, akik feliratkoztak, a feliratkozás a weblapunkon történik.) Ő pedig váltig állítja, hogy nem iratkozott fel, ráadásul – mint kiderítettük – nem is úgy hívják, mit amit a hírlevélrendszerem tárolt a feliratkozáskor névként és lakcímként. A hírlevél-rendszerből annyit sikerült kinyernem, hogy kb. két éve történt a feliratkozás, és már több mint 70 hírlevelet kapott erre a címre. Végül rájöttünk a lehetséges megoldásra: valószínűleg az ingyenes emailcím előző tulajdonosa iratkozott fel, majd annak az embernek megszűnt az a postafiókja (a hírlevelek a rossz címre továbbra is mentek), majd ez a szerencsétlen fickó létrehozta pontosan ugyanazon a néven az ingyenes emailfiókját, és most csodálkozik, hogy mindenféle hírleveleket kap, amire fel sem iratkozott soha… Na, ilyenkor mi van???

  49. Felkell készülni a kellemetlen helyzetekre és amit meglehet védeni azt megkell !
    Szerintem Nagyné Varga Máriának azt kellene tenni, hogy írni kellen neki egy levelet, hogy félre értés volt amit Te sem értettél és véletlenül jöttél rá ! Pont ezért elnézést kellene kérni, mert háborút háborúval nem lehet megnyerni. Nyomot hagyni a hangadásának, hogy Te becsülettel jártál el és a technika vagy másnak a az ördöge jó megkavarta a szituációt ! A kivárásnak és a félreértésnek szerintem az idegesítő elnyújtása csak az idegeket fogja korbácsolni és minél elöbb rövidre kellene zárni és fölényesen úgy kijönni, hogy miközben Marikának igaza van nem kell szabad teret engedni a gorombáskodásoknak.

  50. Zsuzsi, én pontosan úgy jártam el, ahogy leírtad. Az első két telefonhívást udvariasan végighallgattam, annak ellenére, hogy az első perctől bunkó módon viselkedett és fölényes volt. Legalább négyszer magyaráztam el neki értelmesen, hogy mit jelent az űrlapon keresztüli üzenetküldés. Email-ben is átküldtem neki, mert kérte. De annyira odavolt magától, hogy ő informatikus és majd ő megmutatja (egyfolytában ezt hajtogatta), hogy negyedszerre közöltem vele, azt csinál amit akar, és lecsaptam. Egyébként vicc, hogy informatikus. Csak mondogatta, hogy minden levélnek van egy sorszáma a rendszerben, és ő azt nem látja az általam átküldöttben, és kétszeri nekifutásra sem értette, hogy ha űrlapon keresztül üzenünk, akkor nem a saját email címünkről megy a levél, hiszen a honlap üzemeltetője nem tud belépni a mi email szolgáltatónkhoz, hogy onnan menjen a levél. Lehet, hogy zavaros amit mondok, de informatikusként két szóból értenie kellett volna. A háborúról meg annyit, hogy nagyon sok idiótával volt már dolgom, mindig kerülöm a konfliktust. Egyet nem tűrök: ha rágalmaznak. Szerintem ennek az embernek üldözési mániája van, és kisebbrendűségi érzése. Nyilván sok csalódás érte. Sajnos most is pofára fog esni, de az ilyen nem tanul belőle.

  51. Kedve Varga Mári, igaz, idős korban könnyü bőlcsnek lenni, de te, mért ne lehetnél az fiatalon? Ez olyan, mint a madárfütty: Kinek szól, akié a fa, vagy azé, akinek áthajlik kertjébe a fa? Magad leírtad a jelzett férfinek a karakterét, mit várhatnál tőle? Had vicsorogjon, és vesd el a gondolatot, hogy nem szereted, ha rágalmaznak. Ne tékozold az erődet, hagyd olyan alkalomra, amikor tényleg a becsületed forog kockán.

    • Értem én, csak kell 24 óra az embernek, hogy lenyugodjon.:-)
      Azt hiszem, ez mára megtörténik nálam. Aztán majd meglátjuk, hogy akar-e tovább bosszantani.
      Azért arra kíváncsi lennék, hogy egy szakember mit mond, milyen kilátásaim lehetnek egy ilyen perben? Itt nem arra gondolok, hogy nem bizonyítható a vád, ez nekem kevés! Ahogy mondtad: a becsület forog kockán.

  52. Kedves Mária ! Szerintem elkellene menni egy jó ügyvédhez tanácsadásért és akkor tisztábban látod a helyzetet. Így amikor aktuális fel is kérheted és nem kell neked ezzel bajlódni ! Akkor megfogsz nyugodni, de az ügyvéd tényleg legyen nagyon jó !
    Anyagot sose hagyd úgy ott egy ügyvédnél se csak úgy, hanem legyen fénymásolatod, ha nagyon komoly az anyag érdemes olyat , ami hitelesített !

    • Kedves Mária!

      Szerintem ilyen esetben, ha írásban (emailen) leírod szerinted mi a tényállás és még egy elnézést is beleteszel a levélbe, majd törlöd az illetőt a listából, akkor teljes mértékben látható, hogy Te jóhiszeműen jártál el és nem lesz belőle semmi valószínűleg. Telefonon azért sem érdemes beszélni, mert minden tagadható, nincs nyoma, nem úgy mint az írásnak. Sok korlátolt ember meg sem próbál megállapodni, hanem egyből csak a jelentgetés jut eszébe, de van az a jó öreg közmondás, hogy: “amelyik kutya ugat, az nem harap…”

      Szerintem részedről nem éri meg ezzel foglalkozni, sem az ügyvédre pazarolni a pénzt. Ezért maximum egy “ejnyebejnyét” kaphatsz a NMHH-tól, ha egyáltalán foglalkoznának az üggyel.

      • Kedves Márton!
        Ez megtörtént. Tájékoztattam email-ben, hogy amennyiben nem ő kért ajánlatot, tegyen feljelentést, mert én sajnos nem tudok ezzel mit kezdeni. Én ezzel lezártnak tekintettem, de ő nem. Ezután hívott fel, hogy majd ő tudja, hogy mit kezdjen vele.
        Amennyiben bármilyen eljárást kezdeményez, számomra csak az felel meg, ha egyértelműen kiderül, hogy ki küldte az üzenetet. Elvileg a látogatók IP címe a birtokomban van, lehet, hogy mégis a családjából volt valaki, csak nem merik neki megmondani.

  53. SOS! Kedves szerkesztők és kedves OMA tagok segítsetek, mert én már ott tartok, hogy idegösszeomlást kapok.

    A 40 éve Görögországban élő húgom azzal a kéréssel fordult hozzám, hogy vegyek egy görög-magyar kéziszótát (a zsebszótár is megfelelne), mert a doktornője lánya és egy magyar fiú (két egyetemista) egymásbaszerelmesedtek, de nem értik egymás nyelvét. Ők ugyan már össze is bútorozkodtak, de életüknek azon a részén már túl vannak, amit minden nyelven meglehet érteni, szükségessé vált a beszédnyelv is. Nem bonyolítok, találtam a netten egy blogot: Fordító és tplmácsszolgáltató webcímen. Itt van egy ajánlás görög-magyar zsebkönyvre, ég az ár is fel van tüntetve. Nem müködik. Aztán találtam egy görög társaság blogját, ök azt ajánlják, keressem meg, az ország bármelyik Alexandra könyvesboltját, ott állandóan meglehet kapni. Megtettem, beleis őrültem. Nem találok ilyen nyelvkönyvet, de nem találok elérhetőséget sem, ahová feltehetném a kérdéseimet.

    Ha valaki tudna segíteni, imába foglalnám a nevét. És, ha valaki úgy tudna segíteni, hogy nekem csak a kosárra kellene ráklikkelnem, áldások kísérné egy életen át. Esküszöm, nem gondoltam, hogy a marketing vásárlás ilyen bonyolult, sőt, sokszor lehetetlen.

  54. Balázs Zoltán szerint:

    Szerintem itt nincs miről vitatkozni. Minden spam, amire a törvény azt mondja és fordítva.

    Minden más saját vélemény, humbukk.

    Aki feljelentget másokat spamlistákra, ha a céges címére kap levelet. Azt szerintem perelni lehetne. Csak a törvény betűje számít semmi más.

    • Tulajdonképpen azokat a “spamszűrő” cégeket is fel kellene jelenteni – gazdasági károkozásért, önbíráskodásért, stb. -, akik

      1.) a feliratkozott hírlevélolvasóknak elküldött levelet “menet közben” spam-nek ítélik, így az illető nem kapja meg a várva várt hírlevelét se,

      2.) spamlistára tesznek olyan cégeket, akik legális, feliratkozott listára küldenek ki hírleveleket,

      3.) ezek után csak fizetség ellenében (értsd: sarc, védelmi pénz vagy zsarolás) hajlandók leszedni a cégedet a feketelistáról.

      Mi ez, ha nem tisztességtelen pénzbeszedés, ráadásul az olvasók és a hírlevelet legálisan kiküldő cégek nyílt megkárosítása?

      Egyáltalán hogy van az, hogy “tartalom alapján” döntik el valamiről, hogy spam-e vagy sem???

      A RefillParadise Hírlevélben már évek óta nem nevezhetem nevén a márkanevünket, mert a spamszűrőket triggereli, ugranak rá. Vagy úgy kell írnom, hogy R e f i l l P a r a d i s e, meg rövidített linket kell tennem a hírlevélbe, hogy ne szerepeljen benne a domainnevünk, meg minden ilyen ökörséget el kell követnem, hogy hajlandó legyen a Freemail-es, CitroMail-es, VipMail-es és egyéb “gagyi” emailcímekre is kimenni a hírlevelünk…

      Szóval miért is tartalom alapján döntik el? Miért nem lehetett kiépíteni egy olyan rendszert, hogy ha valaki feliratkozik valahová, akkor a háttérben kellően biztonságos protokollok “lezongorázzák”, hogy ő mindenképpen megkapja azt az email-t… Biztosan ki lehetett volna dolgozni valami mechanizmust, amely nem a spamszűrők kénye-kedvétől függ… És akkor most ez az egész spam-kérdés fel se igazán merülne… Valami olyan rendszert a hírlevelekre, mint az RSS, ami nem PUSH-elven “lenyomja az olvasó torkán”, hanem POP-elven, az olvasó által automatizáltan lehívott módon működhetne… Ha valamire feliratkozik, akkor a “levelezőrendszere” mindig megnézi, hogy “jelent-e meg valami új hírlevél” és azt lehozza neki…

      Szóval emberek ezreinek segítünk ötöd- vagy tizedáron nyomtatni… De csak azoknak, akik kikapcsolva tartják a spamszűrőjüket! A többiek meg le vannak ejtve??? Figyeljetek, a mi renoménkat játsszák el a “spamszűrő” cégek!!! A mi hírlevelünket nem kapják meg azok, akik feliratkoztak rá!

      Még valami: ha az egész email-protokoll olyan lenne a neten, hogy egyértelműen kiderülne minden egyes email-ből a pontos feladója – egyfajta “személyi igazolványa” lenne az email-eknek, valami meghamisíthatatlan, egyedi feladó-azonosítója -, akkor megint csak nem lenne ez az egész spam-kérdés, mert ami egyértelműen viagrás spam, arról rögtön kiderülne a feladója és le lehetne állítani. A többiek is meggondolnák, hogy küldjenek-e durván kéretlen levelet, hiszen azonnal lenyomozhatók. Az okkal küldött levélnek pedig – még ha kéretlen is – igenis van létjogosultsága.

      Ja, a FreeMail-lel, CitroMail-lel – spamszűrő-ügyben – még tárgyalni sem lehet, azt mondják, hogy egy külső spamszűrő szolgáltatás akasztja meg a leveleket… Most akkor MIVAAAAN???

      • Balázs Zoltan szerint:

        Nagyon jól összefoglaltad. Nincs, nem lehet erkölcsi, szubjektív elvwn megitelni ezt.

      • Zsolti Csaba szerint:

        “Egyáltalán hogy van az, hogy “tartalom alapján” döntik el valamiről, hogy spam-e vagy sem???”

        SZERINTED MI MÁS ALAPJÁN LEHETNE ELDÖNTENI?

        Margit, hát noooormális?

  55. Magyarjogalkotoknullák szerint:

    Sajnos a magyar jogalkotók cinkosok a magyar töménytelen spammeléssel kapcsolatban, egyszerűen le lehetne zárni az ügyet, ha gmail címmel rendelkező vállakozások nem árulhatnának ún. “legálisan vásárolható címlistát”.
    MIvel ennek megfékezésére üres szavakon túl semmi változás nem történik, felmerül a kérdés, hogy miért. Van tippem, de nem írom le, mert vádaskodni viszont jogilag már nem lehet.

    Most is kaptam egy ‘józseftől’ egy szimpla SPAM levelet, a vállalkozását a aronalul.com címre utal, ahol a guzmódiszket próbálja másokra rásózni, újfent legjobb karácsonyi ajándékként, persze csak most, csak nekünk féláron!

    aronalul.com SPAM
    aronalul.com SPAM
    aronalul.com SPAM
    aronalul.com SPAM
    aronalul.com SPAM
    aronalul.com SPAM

    Ezt ugye azért írom le ennyiszer, hogy a Google botok megtalálják és összefüzzék az információt az oldallal, de egyébként jelentettem is az erre alkalmas Webmester eszközökben.

    Mindnekinek SPAM mentes áldott, békés Karácsonyt!

  56. Sziasztok !
    Az OMA iránytű hivatkozott erre a blog bejegyzésre, így van értelme feléleszteni.
    Először arról, hogy mit szoktam kapni az utóbbi időben. Naponta 10-20 olyan magyar nyelvű levelet kapok, amelyek különböző magyar magánszemély névről jönnek, de szó szerint ugyanazok. Ma például Balogh László , Kiss Ottília, Katona Béláné, Gábor Katalin küldőként való megjelenéssel kaptam “Tudd meg,hogyan lehet megszabadulni a ráncoktól 3 nap alatt” tárgyú levelet ugyanazzal a tartalommal. De emlékein szerint ezt a levelet az elmúlt hetekben már többször is megkaptam más küldőktől. Mint “guruktól” kérdezem, hogy ezt valóban azok küldhetik, akik meg vannak nevezve, vagy csak generált nevek ? Egyszer néhány hónapja egyre válaszoltam, mert pont érdekelt amit hirdettek, de azóta is várom a választ. Ezekkel az a baj, hogy hiába tanítom meg az outlookal, hogy a “Balogh Lászlótól” érkezett leveleket tegye be a SPAM könyvtárba, tőle legközelebb már nem jön levél, viszont a “Balogh Károlytól” jön, és azt nem tekinti a rendszer SPAM-nak. Nem tekinteném SPAM-nak ezeket a leveleket, mert néha a tárgyban szerepel olyan ami még érdekelne is, de a helyzet az, hogy hiába próbálom felvenni a kapcsolatot a küldővel lehetetlen.
    Itt eljutottam, hogy én mit tartok SPAM-nek. Szerintem (most eltekintek attól, hogy a trv. mint mond ki.) az a kéretlen levél a SPAM , amely mögött valódi küldő és valódi tartalom nem áll. Azokat a kéretlen leveleket én nem tartom SPAM-nek, ami valós tartalmat hirdet és a küldő elérhető, valamint a tárgyból el tudom dönteni, hogy a téma érdekel-e vagy sem. Ezek az én véleményem szerint DM levelek. Nekem is jó, ha információkat kaphatok belőlük, hiszen egy csomó olyan dolgot tudhatok meg pillanatok alatt amiről egyébként nem is tudok. Ha pedig a tárgy alapján nem érdekel, akkor ott a DEL gomb. Egyetértek azokkal akik azt mondják, hogy inkább DM email, mint drága papír alapú szórólap. És ez a TV reklámnál is jobb, mert ha a tárgy alapján érdekel, akkor elolvasom, ha nem akkor törlöm, míg a TV reklámot a film közepén, ha folytatni akarom a filmet végig kell néznem ha érdekel ha nem.
    Mondjátok, hogy korrektebb az addwords. Fogyasztó oldalról az akkor jó, ha valamit konkrétan konkrétan keresek, de arra nem jó, hogy valami olyanra felkeltse az érdeklődésemet amiről nem is tudtam. Erre jó a DM levél.
    Eddig az egyszer kapott levelekről beszéltem. Mi a helyzet a rendszeres hírlevelekkel ? Én azt gondolom, hogy ha ezekről le lehet iratkozni, akkor semmi gond nincs vele, ha először kéretlenül megkapom. Ha a téma érdekel és rendszeresen színvonalas információt kapok, akkor nem fogok leiratkozni, ha nem érdekel akkor leiratkozom róla. Azért jó, ha először kéretlenül is megkapom, mert nem biztos, hogy előtte megtaláltam az illető hírlevelező feliratkozó oldalát. Vannak olyan hírlevelek, amit először kéretlenül kaptam és azóta is rendszeresen értékes információt kapok tőlük. És örülök, hogy kéretlenül elküldték, mert egyébként nem iratkoztam volna fel rá.
    Viszont az erőszakosságot nem szeretem. Pl. volt már rá példa, hogy valahonnan a leiratkozás 3 lépésben sikerült. Miután rákattintottam a leiratkozásra, megkérdezték, hogy komolyan gondolom-e. Miután igent mondtam rá , megint kaptam egy üzenetet, hogy E-mailben kapok egy linket amivel leiratkozhatok. A linket kb. fél nap múlva kaptam meg, egy olyan szöveg kíséretében, hogy van 24 órám a leiratkozásra, majd több sorban ecsetelték, hogy mennyire rosszul döntök ezzel, és igazából érezzem magam hülyének, hogy nem kérem az ő fantasztikus ajánlatait. Nos az ilyent nem kedvelem.

    Áttérek a másik oldalra, amikor én vagyok a levél küldő. Én pályázati tanácsadással és projektmenedzsmenttel foglalkozom. Az oldalamról is fel lehet iratkozni (kívülről) a hírlevelemre , de a többség úgy került fel, hogy akitől kapok egy névjegykártyát bárhol, azt én felviszem. Néha szoktam a telefonkönyv arany oldalairól is felvinni olyan cégeket, akikről én úgy gondolom, hogy a célcsoportom lehet. (Nem tudom, hogy ez szerintetek SPAM-elés vagy sem ?) A hírlevelemben szándékosan nem ajánlatokat küldök, hanem edukációs jelleggel mutatom be a pályázati lehetőségeket. Így aki úgy gondolja, hogy érdekli és velem akar dolgoztatni, az engem keres meg, de az is nyer vele információt aki nem velem akar dolgoztatni.
    A leiratkozás egyébként minimális (jelenleg 500 felett van a címlistám, és eddig egy leiratkozó volt). Viszont azt is megfigyeltem, hogy egy-egy hírlevél kiküldése után láthatóan nős a honlapom látogatottsága, és telefonon is kapom az érdeklődő megkereséseket.
    Bár az üzleteim (úgy tetszik konverzióim), többsége még mindig hagyományos úton történik (az elégedett ügyfél ajánl egy másiknak), már nem egy üzlet az internetes kapcsolat teremtésnek volt köszönhető.
    Összefoglalva : Én külön választanám a DM-es megkereséseket és a SPAMeléseket.
    Mi a véleményetek ?

    • Én továbbra is minden olyan levelet, amit kéretlenül kapok, spamnek tartok és azt az időt is sajnálom rá, ameddig megnyomom a del gombot. És az ilyen levelek rontják a hatékonyságát a rendes hírlevelezőknek is…

      • Nagy Vilmos szerint:

        Jogállamban élünk, törvények-szabályok határozzák meg, hogy mi a helyes és mi nem.
        A törvény világosan meghatározza, hogy mi a spam és mi nem az.
        Véleménye ettől mindenkinek lehet, de akkor ne keverjük ide a jogi szempontokat.

        • Vilmos, szerinted minden törvény helyes? Minden szabályt olyanok hoznak, akik értenek hozzá, van tapasztalatuk és tisztában vannak a szabály minden következményével? Az email küldésre vonatkozó törvény a tisztességes magatartást segíti elő? (A tisztességes, etikus, helyes és törvényes kifejezések nem mindig egymás szinonimái…)

          • Nagy Vilmos szerint:

            “Vilmos, szerinted minden törvény helyes? ”
            Nem.
            “Minden szabályt olyanok hoznak, akik értenek hozzá, van tapasztalatuk és tisztában vannak a szabály minden következményével? ”
            Nem.
            “Az email küldésre vonatkozó törvény a tisztességes magatartást segíti elő?”
            Nem.
            De mindezektől függetlenül az emberi civilizáció lényege a törvények betartása, függetlenül attól, hogy egyetértesz-e vele vagy sem.
            Ha ez nincs, akkor a vitákat az fogja eldönteni, hogy ki tud nagyobbat ütni a bunkósbotjával a másik kobakjára.

            • Nem a törvényeken múlik egy civilizáció sorsa, hanem az ember viselkedésén. Ha az emberek egy kicsit sem tisztelik másokat, a természetet, a Földünket, akkor sok jövője nem lesz. Nem a törvényeken múlik az emberiség sorsa, amire még fityet is hánynak.

Trackbacks

  1. OMA.hu szerint:

    Nemrég kaptunk egy kéretlen reklámlevelet egy világhírű magyar zenésztől, melyben legújabb CD-jét illetve DVD-jét… http://fb.me/yIBtALu1

  2. Gombos Zsolt szerint:

    Anti spammerek 7 pontja http://bit.ly/bjA7pp (OMA Blog)

  3. RT @gomboszs: Anti spammerek 7 pontja http://bit.ly/bjA7pp (OMA Blog)

  4. Gombos Zsolt szerint:

    Szó se róla, spam témában érdekesek a kommentek http://bit.ly/bjA7pp (némelyik talán még meglepő is, nem mindenki utálja a spameket…)

  5. RT @gomboszs: Anti spammerek 7 pontja http://bit.ly/bjA7pp (OMA Blog)

  6. Gombos Zsolt szerint:

    Továbbra is korbácsolja az indulatokat a legutóbbi postunk,már 110+ komment spam témában.És vannak akik védik a spamet. http://bit.ly/bjA7pp

  7. […] egy hét, hogy magunkhoz térjünk a legutóbbi blogbejegyzésünk után. A közel 170 hozzászólást kiváltó téma, bevalljuk: eléggé felbolygatta a spamről […]

Szólj hozzá!

*