Ceruzarágás helyett

Az utóbbi hetekben nagyon sokat beszéltünk a szövegírásról, sorra vettük azokat a sokakat érintő kérdéseket, amelyek a legtöbbet adnak okot a ceruzarágásra, azaz a töprengésre, a kínlódva szövegírásra.Visszajelzések alapján azt láttuk (és ebben a hozzászólások is újra megerősítettetek bennünket), hogy azok a témák amiket a legutóbbi blogbejegyzéseinkben feldolgoztunk, sokakat foglalkoztat.

Beszélgettünk Veletek

majd együtt megnéztük, hogy a humor oldaláról hogyan lehet hatékonyabbá tenni a szövegeinket.

A kis házi szavazásunkból az derült ki hogy a felmérésben résztvevők 28%-a rágja a ceruzáját, nehezen tud a honlapjára megfelelő szöveget fogalmazni és nem fordít rá kellő figyelmet, leírja ami épp eszébe jut. A válaszadók közel fele  felismerte, hogy mindenképpen lenne hova fejlődnie a az online szövegírás terén és egyötödük pedig kifejezetten az internetes szövegírási finomságokra szomjazik.

Ígértünk egy komoly segítséget!

A szövegírás nem egyszerű műfaj, sokszor mi magunk is rágtuk a ceruzánk végét, főleg mikor a weboldalunkat létrehoztuk, alakítgattuk. Aztán a legtöbb gondolatunkat a “Hogyan is lehet hatékonyan szöveget írni az Internetre?” kérdésre összeszedtük, és ez lett az eredménye:

Ne rágd a ceruzád? A tudásanyag elolvasása után ezzel egészíteném ki a szlogent:

Rágja majd helyetted a konkurenciád!

Számomra a legnagyobb tanulság az volt, hogy a könyvben leírtak alkalmazásával, némi elszántsággal és akarással a sok példa alapján én is tudok könnyedén olyan webszövegeket írni, mint a profik! Innentől kezdve csak rajtam múlik minden. Köszönöm Nektek!

Kötelező olvasmány minden weboldal tulajdonosnak és annak, aki szöveget ír az internetre!!!”

Jakab Zsolt
online médiatervező
Gazdasági Rádió

Szerdán már Te is bele olvashatsz!

Olvass bele jövő szerdán az ellenállhatatlan webszövegek titkaiba, és lehetőséged lesz különösen kedvezményesen hozzájutni ehhez a különleges prémium tudásához.

Comments

  1. Viski Róbert szerint:

    Hogyé? :D ok ok, gondolom szerdán kiderül… .)

  2. Kornél szerint:

    Szia!

    Én már megint kötözködöm egy kicsit, de hangsúlyozom, semmi személyes, csak a veleszületett rosszindulatomból fakad, amit azóta is folyamatosan igyekszem tökélyre fejleszteni.

    Nagyon sok hasznos dolgot írtok ezen a honlapon, ami az online marketinget illeti, és én magam is alkalmaztam már néhány fogást. De számomra bosszantó, hogy miközben minket megtanítotok valamire, velünk szemben is alkalmazzátok, és nem olyan ügyesen, hogy engem például ne bosszantson. Például itt van ez: “Ígértünk egy komoly segítséget!” Majd kiderül, hogy a segítség pénzbe kerül. Nos, azt nem segítségnek hívják, amiért fizetni kell. Az üzlet.

    Az égvilágon semmi baj nincs azzal, hogy a tudásotokat pénzre akarjátok váltani. Bolondok is lennétek csak úgy ingyen szétosztogatni boldog-boldogtalannak. De nem lehetne ezt bevállalni? Tudjuk, hogy nem nekünk akartok elsősorban segíteni, hanem gazdagok (vagy gazdagabbak) akartok lenni. Mi is, ezért járunk ide. Mondhatni: Itt magunk között vagyunk. Ha már nekünk tanítjátok, hogy lehet nagyobb bevételre szert tenni, előttünk szerintem nem kellene ez a maszlag. Engem bosszant. De hát én rosszindulatú is vagyok. :-/

    • Örülök, hogy azt írtad, hogy már Te is alkalmaztál tőlünk pár fogást! :) Nos ezek az ingyenes segítségek. Minden amit a blogunkon, Facebookon, Twitteren közzéteszünk, minden amihez ingyenes e-mail tanfolyam kapcsolódik, minden tudásanyagunk Light verziója ingyenes segítség.

      Persze a prémium infók nyilván fizetősek. De egyáltalán nem miattunk. Azokért akik fizetnek érte. Ha minden anyag ingyenes lenne, nyilván mindenki ugyanazokat a fogásokat használná. Azért éri meg befektetni (leginkább saját magadba), hogy tudj különbözni.

      Egyébként szerdán érkezik a ropogós Light verzió, beleolvashatsz az anyagba, kb. 20 oldal! Ingyen! :))

      • Igen, ebben is lehet valami.:)
        Meg ugye ezeket a light ingyenes módszereket alkalmazva is képesek vagyunk annyi profitot pluszban elérni, ami már a fizetős csomaghoz is elég lehet, ami még ennél is erőteljesebben megnyomhatja a profitot. Persze idő kérdése ez is, hogy így összegyűljön a pénz. A nagyon szűkmarkúak felfoghatják így is a dolgokat.:)

        • Kornél szerint:

          Nem volt szó itt szűkmarkúságról, csak hozzá(nk)állásról. nem az fáj, ha fizetni kell valamiért, hanem ha nem nevezzük nevén a gyereket.

          • Anita szerint:

            Egy kicsit egyet kell, hogy értsek Kornéllal, bár tényleg sok segítséget kapunk Tőletek ingyen, úgyhogy nem lehet egy szavunk se. És az is igaz, hogy Nektek is meg kell élni valamiből ugyebár. :) De nekem is jobban esne, ha ilyenkor inkább “nevén neveznétek a gyereket”. Nem akarok kötözködni, inkább őszinte véleményt nyilvánítok. Remélem azért nincs harag. ;-)

    • Egy mondás szerint… “Az kerül a legtöbbe, amit ingyen kaptál.”

  3. Én inkább a toll végét rágom. Az mennyire egészséges?:D
    Én is várom majd a folytatást.:)

  4. Kornél szerint:

    Ezt a hozzászólást valószínűleg nem ide kellene írnom. De mindegy. Azt sem tudom, hogy vállaltok-e egyáltalán ilyesmit, de azért megkérdezem.

    Van egy olyan online szolgáltatásom, amilyen még nincs az országban. Többet itt nem akarok írni róla, mert még nincs kész egészen, nem akarom, hogy valaki lenyúlja. El szeretném adni, tudom is, hogy kiknek. Volt már egy-két próbálkozásom, de csekély eredménnyel. Szóval a kérdésem: Vállaltok-e olyasmit, hogy segítetek egy ilyen konkrét projektben? Persze nem ingyen, de ha vállaltok ilyet, a részleteket inkább e-mailen.

    • Kedves Kornél!

      Azt írod, hogy nincs kész egészen, de volt már egy-két sikertelen próbálkozásod.
      Csodálkozol?
      Talán ez lenne a helyes sorrend:

      1. Van egy MEGOLDÁSOD (termék, például sampon korpás hajra)
      2. Tudod, hogy ez kinek kell (célpiac, azaz a vevőid, például üzletemberek)
      3. Ismered a leendő vevőid problémáit, amire a te terméked nyújt megoldást.
      4. A jó szöveg (ebben tud segíteni az OMA)

      “Önnek is elege van már abból, hogy egy üzleti tárgyaláson nem a szemét nézik, hanem a korpás zakóját? Rendelje meg még ma és holnaptól Ön lesz a középpontban!”

      Ez csak egy játék volt a részemről. Én nem ebben utazok.
      De, azért szurkolok neked!

      • Kornél szerint:

        Köszi, hogy szurkolsz. Most nem írom le az egészet, csak annyit, hogy ez egy olyan szolgáltatás, ami nem készülhet el teljesen, amíg meg nem veszik, ez a szolgáltatás jellegéből adódik. Tehát azokkal lesz teljes a szolgáltatás, akik megveszik. Ugyanis rájuk lesz szabva.

        Példa: van egy szabó, akinek van szaktudása, anyaga, varrógépe, stb. Csinál egy két bemutató öltönyt, amit lehet, hogy megvesz majd valaki, de az üzlet nem ebben van, hanem abban, amikor valaki öltönyt kér tőle. Olyat, ami neki lett csinálva, rá lett szabva. Nos, az öltöny nincs készen ugyebár addig, amíg megrendelő nem lesz rá.

    • Szia Kornél, nem, nem tudunk ilyesmit vállalni, hacsak nem úgy, hogy eljössz például az OMA Live képzésünkre, (http://oma.hu/live) és ott van idő (majd’ 2 hónap) arra hogy akár együtt kitaláljuk miként tudod az egyes online marketing eszközöket hatékonyan felhasználni ahhoz, hogy értékesíteni tudd az online szolgáltatásod! Ott sok finomságra és kérdésekre is van idő.

  5. Milyen nagy igazság!
    Azért kerül pénzbe, hogy aki megveszi, az előnybe kerüljön.
    Így van ez egyébként a webáruházakkal is. Aki fizet érte, annak már helyből előnye származik azokkal szemben, akik az ingyenes megoldás mellett maradnak.
    Mi is így gondoljuk.

    Aki hobbi szinten műveli az internetes értékesítést, annak elég egy ingyenes tanfolyam, aki pedig profitot szeretne, az befektet.

    Öcsi bácsi mondta: “Kis pénz, kis foci-nagy pénz, nagy foci”

    • Viski Róbert szerint:

      Magyarországon a legjobb webshop készítő cég is egy ingyenes rendszert használ fel arra, hogy webshopot készítsen ügyfeleinek. Az ingyenesen elérhető dolgok van, amikor jobbak, mint pénzért kapott egyediek.

      Más kérdés az, hogy ez a fent említett cég azért a rendszerbe nem kis pluszt tett bele, és tudásanyagot add a szolgáltatásához…

      De Öcsibának mindenképp igaza van!

  6. Kornél szerint:

    De megértette mindenki, hogy mit írtam. :-)

  7. Nálunk kapható Nano Silver, ezüstkolloidba áztatott ceruzavég immunerősítő, és serkentőleg hat a gondolkodásra is rendszeresen alkalmazva! :-)
    De komolyra fordítva, várom a szerdát! (nagyon, nagyon)

  8. Tetszett a felvezetés.

    Lássuk a portékát.

  9. Nnna ide is elértünk! Ki hitte volna?

    Lám engem is rá lehetett venni, hogy ne csak csendes, a háttérbe húzódó szemlélője, olvasója legyek az írásaitoknak.

    Egyet értek a druszám írásával, csak annyi különbséggel, hogy én vállalom is magam, ezért is írok, hogy ne keveredjünk össze :-)
    Mivel elég ritka név, a habitus viszont hasonló, és a személyes találkozásokkor tényleg nagyon szókimondóan szoktam rákérdezni Zsolt és Marci dolgaira, de mindig a közösség érdekében és mindig jóindulatúan.
    Én voltam például, aki fennhangon szólítottam fel lemondásra az OMA vezetőségét, hogy mondjon le, ha úgy dönt, hogy a Fórumot nem kívánja a tanfolyam után (még pénzért sem) tovább elérhetővé tenni :-)

    Most is azt mondom!!! Igaza van Kornélnak! Ez itt ÜZLET és nem ingyenes segítség, viszont ezzel semmi gond nincs – jó hogy egyáltalán van, de ez így nem elegendő a közösség számára.

    Igen is szüksége van a közösségnek a bármikor elérhető segítségre!!!
    A segítségre, ahogyan pl. a programozók is együttműködnek. A segítségre egy konkrét kérdés megválaszolásával, akár zárt Fórum rendszerben. Ha van már ilyen, szóljatok azonnal csatlakozom.

    Egyszerűen hihetetlen, hogy nincs egy olyan helye az OMA-nak, ahol választ adna valaki egy olyan egyszerű kérdésre például, hogy “Hogyan lehet a saját IP címet kizárni az Analytics-ben a látogatói számlálásból…”
    …de most könyörgöm, minek egy ilyen kérdést kitenni egy bárki által elérhető blogba? Ha viszont tényleg ez a problémája a “kisriadtszemű” kollégának, akkor hová forduljon?

    A VHKlub-ot azért tartom nagyon hatékonynak, mert bár fizetős, de egy zárt FÓRUM-ot hozott létre konkrét kérdések, konkrét megválaszolására, úgy, hogy a Fórum minden tagja tanul belőle.

    OMA! Ébresztő!!! A konkurencia tud valamit…

    • Szia Kornél! :)

      Köszi a hozzászólást.

      Az OMA Live zárt fóruma egyelőre a mindenkori képzés indulásától számított 3 hónapig el, ez a Te esetedben lejárt, de ne csüggedj! Beszéltük már többször is, mondtuk is Neked, lehetőség lesz arra amit Te szeretnél. Dolgozunk rajta, de félgőzzel nem indulunk el. Értesíteni fogunk a fejleményekről!

      Ja, és a VHK nem konkurencia :) Mi online marketing tudást kínálunk, ők kapcsolati tőkét. Ha jól tudom :) Ráadásul a VHK-val több fronton is együttműködik az OMA, lásd Kapcsolatépítő Nap, vagy akár a MarketingMedve.

      Üdv, Zs.

  10. Már lerágott csont lesz Maksa riport műsora, de nekem most van időm a véleményem közre adni. Már előzőleg írtam, nem tartozik a kedvenceim közé — csak súgva mondom, nem is szeretem —, de a személyéről alkotott véleményem (javára) megváltozott. Megváltozott, és nem azért, mert alapigazságokat fogalmazott meg. Elméleteket bárki tud gyártani, különösen, ha felkészül egy meghallgatásra. Ami megragadott, a személyisége, ahogy közölte, az tette hitelessé. Mert ugye az sem mindegy, ki szavalja el a KÉSEI SIRATÓ-t. Másik példa: Nem tudom annyiszor hallani Zalatnait énekelni, hogy unjam. Ezzel szemben Katona Klárit, csak éppen meghallgattam. Ám, amikor riporteri minőségben is megismertem, olyan kedvessé vált számomra, hogy a dalait is megszerettem, és szívesen hallgatom.

    Mint már írtam volt, ötletes dolognak tartom a Maksa videojátékot, lehet folytatni, legalábbis hasonlókkal. Egy dolog, amit hiányolok, nem alakul ki vita a hozzászólók között. Ezt a részt kellene erősíteni kicsit.

  11. Kedves Júlia!

    Igen is, alakul ki vita a hozzászólók között. Ezért én nem értek egyet veled!
    Megfelel?

  12. Kornél szerint:

    Kedves Júlia!

    Megnéztem a honlapját, és bár az interneten nagy divat a tegeződés, 32 éves “gyerek” létemre engedje meg nekem, hogy tiszteletem írott szóban is magázódással fejezzem ki, nehezemre esne ugyanis letegezni, remélem elnézi nekem. Mindenekelőtt óriási tiszteletem azért, hogy az OMA-t látogatja. Nem csak azért, mert befogadja az új – korosztályának igencsak idegen – információkat, hanem azért is, mert ezt a két fiatal srácot elismeri, mint szaktekintélyt. Ehhez olyan mértékű alázatra van szükség az online marketing iránt, ami azt hiszem, legtöbbünkben nincs meg.

    Ha már ebben a topicban a szövegírásról van szó, meg kell jegyeznem, hogy a hozzászólásai alapján egy maximum 40 éves üzletasszonyt képzeltem magam elé. :-) A hozzászólásaiban alkalmazott közvetlenebb, felszabadultabb hangnemet szerintem a legnagyobb nyugalommal átemelhetné a honlap bemutatkozó szövegébe is, feltéve persze, ha elfogadja a tanácsomat, és persze ha az OMA-s fiúk is egyetértenek velem. A kezdőoldalon lévő kép remek Önről, életvidám, erőt sugárzó!

    Hirtelen csak ennyit szerettem volna, nagyon remélem, nem sértettem meg.

    • Kedves Kornél

      Nem tagadom, jóérzéssel olvastam a soraidat. Az ember bizonyos korban,már szívesen zsebeli be a dicsérő szavakat, még akkor is, ha azok csak udvariasságból hangzanak el. Nem akarom hosszúra nyújtani a mondanivalómat, de az én igazságérzetem szerint, bizonyos kor után nekünk időseknek kell kaput nyitni a fiatalom felé, mert nekünk van szükségünk arra, hogy elfogadjanak. Van egy 14 éves fiúunokám, a kedvéért megnézek minden Forma 1 futamot, és megtanultam a legmenőbb pilóták nevét, hogy legyen kivel vitatkoznia, megosztania véleményét. A másik lányom 25 éves fiával hatalmas világnézeti csatákat vívunk. Így kerek az életem.

      Két éve fórumozok egy jobb oldali politikai fórumban, én pedig balos vagyok. Á, dehogy vagyok balos! Hosszú. Van úgy, hogy hónapokig én vagyok az egyedüli nő. Nem győztem kivédeni a méreg hegyű nyilakat, de nem adtam fel, álltam a sarat. Akkor gurultam méregbe, amikor a fiatalok elkezdték hangsúlyosan tisztelni a koromat, és megkérdezték, nem baj-e, hogy letegeztek? Számomra ennek nincs jelentősége, az egészséges távolságot más módon is be lehet tartani.

      Nem szeretném, ha rámenősségnek tekintenéd, de szeretném, ha megtekintenéd a 8 és 9 éves lányunokáimnak készített honlapot, mivel csak tizenhat éves kor után honlapozhatnak. Az ő kívánságuk szerint készült, és folytatódik. Nagyon sok munkám van a képek szerkesztésével. Talán meglepődsz, ha elolvasod a fejlécet. A szüleik mélyvallásúaknak nevelik őket. Sajnos én nem gyakorolom a vallásom, de az unokáimmal soha egy szóval sem éreztetem. Ajjaj, megszaladt a tollam. Nézd el nekem!

    • Bocsika, az előző hozzászólásomhoz. A honlap címe http://www.kamilla-amanda.eoldal.hu

  13. Kedves János

    Értettem a célzást, és hogy konkrétan a valódi témánál maradjak, feltennék egy engem izgató kérdést (Persze szívesen veszem a két főszerkesztő válaszát is.). Eddig csak a honlapjaim optimizálásával foglalkoztam, amely csak abban tér el a marketing szlogenjétől, hogy az internetezőt egyben vásárlásra inspirálja. Vagyis olyan ütős szöveget kitalálni, ami háttérbe szorítja a konkurenciát. Ehhez nyújt segítséget az OMA marketing képzés.

    Nos, kedves János, úgy tudom, ha jól tudom, Magyarország lakóssága 40%-nak van internete. Mivel mindig, minden kiszámíthatatlan, előfordulhat, hogy az ilyen kínálatokat komolyan veszi a nagyérdemű, és a lakósság 20%-ka jelentkezik a marketing tanfolyamokra, és azt eredményesen el is végzik.
    Következésképp, árnyalati különbséggel, mindenki a maximumot nyújtja.

    Kérdésem; mi is lenne ilyenkor? Mert ugye, mindennek van eleje és vége. Következik újra a ceruzarágás, vagy visszatérnek az elejére?

    Az én szerény véleményem: Igaza van a két főszerkesztőnek, minden területen szükség van a jó szövegre, de az nem minden. Nagy szükség van a szerencsére is, mert a vásárlók kiszámíthatatlanok. Miért? Mert emberek vagyunk, és hajlamosak vagyunk, akár egyik napról a másikra is, változtatásokra. Persze az üzleti életben, mindig lehet a balekokra számítani. De, csak rájuk!

  14. Inkább viccnek szántam.:)
    A paraszt is jól tudja terelgetni a birka nyájat. Ha a macska éhes, akkor ott fog körülötted lenni. Persze párszor tudatnod kell, hogy tőled kaphat ételt.
    Az emberek se másmilyenek. Csak ők válogatósabbak. Van aki a csípős ételt szereti, van aki a kagylós ételeket.
    Az emberek változnak, de az igények nem. Lehet, hogy valaki megtérül és nem eszik már egészségtelen gyorskaját. De van aki most szokik épp rá.
    Nem beszélhetünk szerencséről akkor, hogyha olyat adsz, amire legalább egy embernek szüksége, azaz vevő lenne rá. Ugyanis megteheted, hogy gondoskodsz arról, hogy minél több csatornán keresztül küldöd a hírt a cuccról és az egyik csatornán keresztül rátalál a hír.
    A marketing olyan, mint az a módszer, ahogy eszel. Enni se lehet akárhogy, hogyha jól is akarsz lakni. És ha jól akarsz lakni, akkor használod az éveshez szükséges technikát. Talán a technikát se tanulnád meg, hogyha nem lenne szükség evésre. A marketing is így működik.:)
    Ne félj a konkurenciától és attól, hogy nincs elég vásárló. A konkurencia megszűnik, ha ritka termékkel, szolgáltatással állsz elő. A vásárlók meg folyamatosan bővülnek, mert egyre többen ülnek gép elé és egyre többen mernek interneten vásárolni.

Trackbacks

  1. OMA.hu szerint:

    És akkor tessék, most fény derül a CERUZA sztorira :) Új bejegyzés az OMA Blogon: Ceruzarágás helyett: http://bit.ly/bOvQiQ

  2. Viski Róbert szerint:

    RT @oma_hu: Ceruzarágás helyett http://bit.ly/aKzpoA

  3. Gombos Zsolt szerint:

    RT @viskirobi: RT @oma_hu: Ceruzarágás helyett http://bit.ly/aKzpoA

  4. Berimex Ltd. szerint:

    Ceruzarágás helyett | Online Marketing Blog és Cikkek – Online …: Az utóbbi hetekben nagyon sokat beszéltünk a s… http://bit.ly/9K12vT

Szólj hozzá!

*