Interjú egy hivatásos szövegíróval

Mint tudod, forgattunk egy interjút egy olyan közismert személlyel, akinek a hivatása az írás. Azon túl, hogy – most már eláruljuk – humorista és cégvezető, még könyvet is írt. Sőt néha még ő is rágja a ceruzáját.  Sajátos szemüvegen át szemléli a reklámokat, honlapokat és a mai cégek marketingjét. Érdemes tőle ötleteket gyűjteni. Vallja, hogy:  a a humor és mások megnevettetésének képessége, üde színfoltja lehet egy cég kommunikációjának.

Napok óta titkoljuk, bár előző bejegyzésünk hozzászólásai között többen is kitalálták az interjú alanyunk nevét, aki most megosztja velünk szövegírási kulisszatitkait!

És az interjú:

És hogy mi ez az egész “Ne rágd a ceruzád!” mizéria?

Pénteken fény derül a titokra!

Comments

  1. Én voltam az első, aki kitalálta! :)

    Köszönjük szépen! Érdekes volt a szövegírás egy humorista szemével!
    Elgondolkodtató…

    Szép napot!

  2. Hát rá én nem gondoltam, de tényleg kellemes csalódás! Köszi fiúk!

  3. És Maksa!

  4. Nekem sem sikerült kitalálnom.

  5. Ez egy jót ötlet volt, mert bár feliratkoztam a hírleveletekre, egy ideje, nem olvastam. Lustaság, időhiány stb. Most a Maksát megnéztem, mert mindig szerettem a humorát. Nem csalódtam! Köszi! Ja és a szövegírással kapcsolatban abszolút egyetértek vele,

  6. Zsuzsa szerint:

    Kellemes meglepetés :) A reklámmal egyet tudok érteni. Szomszédos országokban, nyugatabbra reklámok többsége humoros, jót nevet rajta az ember, sőt még a plakátok is. Esetenként merészek vagy épp sokat sejtetők.

  7. Igen erősen elgondolkoztatott. Átgondolom az egész honlapomat.

    Kössssz!

  8. kp szerint:

    Jó interjú és meglátások, bár véleményem szerint szerencsésebb lett volna a témában, egy reklámszakember véleményt kikérni mint pl. Sas István vagy bárki más.

    • Kedves Kp!

      Nem szerettünk volna sablonosak lenni és kifejezetten nem egy reklámszakemberrel szerettünk volna interjút. Szándékosan olyan ötleteket és meglátásokat kerestünk, amik a kemény vonalas “szakmán” kívülről jönnek!

      Vannak még interjú alanyaink a tarsolyunkban, máskor meg fogunk szólaltatni másokat is!

      • kp szerint:

        Nincs ezzel semmi baj, csak azért hoztam fel Sas Istvánt, mert ő például többször mondta már, amit lentebb is írtam, hogy a poénos dolgok nem mindig célravezetőek, természetesen vannak az interjúban mindenki számára hasznos dolgok.

  9. Maksának és felbujtójának nagyon köszönöm a jó tanácsokat, mértékkel ugyan de rögvest alkalmazni fogom.

    Az apró megmosolyogtató szövegekből van nagyon kevés, a többségi honlaptulajdonosok ugyan akkor a száraz, könyv terjedelmű szövegeket erőltetik.

    Bemutatkozással kezdik ez egy féloldalt-teljes oldalt tesz ki, az érdeklődök mire belekezdenének a célra mutató honlap bogarászásába már az elején megunják és szörfölnek is tovább, ÖRÖKRE.

    A másik honlaptulajdonos típus erőlteti a csillogó-villogó-cikázó gyermekszínvonalú Lasz Vegas trendit,megjegyzem ez örvend a legnagyobb utálatnak,szerinted?

    Az erő legyen veletek!

    • Igen, a túlságosan színes szagos honlap elfedi a lényeget, és nem a tartalomra koncentrálnak a látogatók.

      Ez pont olyan lenne, mint amikor egy cipőboltba bemész és hasra esel a szökőkutaktól, meg a villódzó fényektől nem is látod hol vannak a cipők és a szobrok + mindenféle design elemek eltakarják az árukat. Ugye a valóságban ez milyen abszurd? Pedig sokaknak ilyen a honlapja.

  10. @kp: “A lakberendezés története a szokások megszegésének sorozata.” /Terence Conran/ Nem vagyok marketing szakember, de nem igaz ez itt is? Persze előbb meg kell tanulni, hogy hogyan szokták csinálni, aztán felejtsünk el mindent néhány alapszabály kivételével és csináljunk valami újat. Hm?

    • kp szerint:

      Igen, de arra akartam célozni, hogyha van egy nemzetközileg is elismert reklámpszichológusunk, ő nyilván több információval tudna szolgálni. Én úgy gondolom, hogy egy honlapnak olyan szövege legyen ami a célcsoportnak megfelelő, hogy azt olvassa amit látni akart amikor felkereste, szerintem ez sokkal fontosabb, minthogy legyen 1-2 poén. Vegyük csak a Djuice reklámokat, ott se poénkodnak, hanem úgy kommunikálnak, mint az adott korosztály.

  11. Kornél szerint:

    Sziasztok!

    Én megint játszanám az ördög ügyvédjét, ha nem baj. Nem kötözködésből, csak egyszerűen rosszindulatú vagyok. :-)

    Szóval a Soproni Ászok reklámját idézte Maksa Zoltán, amikor is három ember poénkodott, és azt mindenki megjegyezte. Ez igaz, a poénokra a mai napig sokan emlékszünk. Csak épp a termékre nem! Még Maksa is azt mondta, hogy “…talán az Arany Ászok…” reklámja volt. És itt a bibi! Jó reklám-e az, ahol a termék eléggé háttérbe szorul ahhoz, hogy ne jegyezd meg?

    • kp szerint:

      Igen, többek között ezért se szokták azt mondani, a viccelődös reklámokra, hogy jók, mert a poén mellett eltörpül az üzenet, és a márka, akkor meg mit ér.

      • Ne sarkítsd ki ennyire, nem arról volt szó, hogy csak a humor a lényeg, hanem hogy humor is legyen benne…

        • kp szerint:

          Nem sarkítom igaza/igazad van, hogy nem szabad merevnek lenni és szakmailag írni az egész honlapot, csak ne essünk át a ló túlsó oldalára :) Fontos dolgokat mondott, meg amiről ti is írtatok, mert ezt a hibát szinte mindenki elköveti, ahogy én is tettem (és még ki se javítottam), bár egy temetkezési vállalat honlapján nem hiszem, hogy helye lesz a poénoknak.

          • Igazad van, azért kell érezni a határokat, de erről Maksa Zoltán is beszél.

            Figyelem, temetkezési vállalkozók ne poénkodjanak a honlapjukon, viszont, emberi arcukat megmutathatják és együttérző képességeiket a szövegeiken keresztül azért megpróbálhatják megcsillantani.

            • kp szerint:

              Végére akkor egyetértünk, és akkor itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy megköszönjem a munkátok, mert felnyitotta a szememet, hogy hogy vertek át a honlappal, és hogy miben gondolkoztam eddig rosszul. További jó munkát kívánok.

  12. Ez sem fiatalodik, de nem is fogyott :D

  13. Kornél szerint:

    Az teljes mértékben igaz, hogy a humor egy közös nyelv, mert nevetni mindenki szeret. Még a cégigazgatók is. És azt is jól mondta Maksa Zoltán, hogy azért persze vannak határok, nem lehet elidétlenkedni egy bemutatkozást, mert akkor egyszerű humor heroldokká válunk az ügyfelek szemében. És szerintem az sem mindegy, hogy milyen poén kitől jön, vagyis kinek áll jól.

    Amikor kezdő író voltam, a szakmai cikkeket próbáltam egy kis humorral olvasmányossá tenni a nagyközönség számára. Például az építési engedélyek megszerzését, ami amúgy elég száraz anyag. A megrendelő visszadobta, mondván, hogy egy ilyen szakmai cikket nem lehet elhumorizálni, az embereknek infóra van szükségük, nem poénkodásra. Akkor igazat is adtam neki, viszont ennek ellenére a saját honlapomon megjelentettem a cikket. Azt vettem észre, hogy bizonyos rám jellemző szófordulatok hasonló témájú cikkekben megjelentek máshol is egy fél év elteltével. Később, amikor a szakma már elismert, mint írót, leadtam még egyszer ugyanazt az írást, ami láss csodát, nagyon tetszett a megrendelőnek! :-)

  14. Bevallom, nagyon meglepődtem, amikor lehullt a lepel, és megláttam Maksát. Bár sosem tartozott a kedvenceim közé, az interjú meghallgatása után, amely nagyon meggyőzően hangzott, megváltozott a véleményem. Legfeljebb azt hiányoltam, hogy a saját nézetetei kinyilvánitásánál, néha beszúrtam volna azt a szót, hogy “véleményem” szerint. Különben úgy hangzott, amit mond, szent és megmásíthatatlan. Hiába, még egy közkedvelt, elfogadott humoristánál is előfordulhat, hogy…

    Szerintem, jó ötlet ez a videojáték, csak nem szabad sokáig húzni az időt, mert az ember hajlamos másfele elkalandozni

    • Örülök, hogy végül elnyerte tetszésed.

      Igazad van abban, hogy minden állításunkhoz hozzátehetnénk, hogy “szerintem”, de vehetjük úgy is, hogy ha bárki mond bármit, akkor az alap esetben mindig úgy értendő, hogy “szerinte”… mivel a saját személyes gondolatait adja közre.

  15. Általánosságban beszél a reklámokról, a szövegírásról, és mégis olyan alapigazságokat fogalmaz meg, amiket érdemes megfogadni. Számomra hasznos volt, köszönöm!.

  16. Sebestyén szerint:

    Sziasztok!

    Maximálisan egyetértek Maksa Zoltán véleményével. Talán annyival egészíteném ki,
    hogy minden téren szükséges lenne a forradalmasítás Magyarországon.

    A félreértések elkerülése végett pl.: erkölcs, kultúra, megértés, becsület, őszínteség, felelősség vállalás, gondolkozás mód, értékek (természeti, környezeti, egészségi, oktatási), önmagunk pusztítása, tanulhatnánk pl. Svájctól, Kanadától, Finnektől, Ausztráliától, Angliától stb. Nem a rosszat, hanem a jót kellene átvenni.

    Azonban vannak olyan személyek, akik vállalják a forradalmasítást ez reménytre ad okot pl.: OMA, Tóth József Péter (Lipót község).

    Köszönöm szépen az eddigi és a további tréninget! Rendkívül sokat tanulok tőletek és ez jó.

  17. Sziasztok!

    Nekem is nagyon tetszett az interjú, teljesen a szívemből beszélt, hálás köszönetem!
    A temetkezési vállalkozó témához szeretnék hozzátenni valamit. Sok-sok éve már, hogy Apukám meghalt, de világéletében jó humora volt, és a temetésén egy barátja mondott beszédet, aki – többek közt, persze – ezt is mondta: Ahogy én Pistát ismerem, azóta már elkezdett egy humoros folyóiratot szerkeszteni a mennyországban…
    És a könnyeinken át hálásan mosolyogtunk, jó volt, jól esett, senki nem ütközött meg rajta, és ha visszagondolok a temetésére, mindig ez jut eszembe.
    Ezzel azt akartam megerősíteni, hogy minden szituációban lehet helye egy megfelelően beillesztett poénnak, még egy temetésen is.

  18. Anita szerint:

    Sziasztok!

    Nagyon köszi az interjút, nekem is nagyon tetszett! Tényleg sok hasznos információt nyerhetünk belőle. Viszont ha már itt tartunk Müszi (már nem emlékszem, hogy így kellett-e írni, úgyhogy bocsi, ha nem:) reklám, nagyon jó példa, amit Maksa megemlített. De ki emlékszik rá, hogy pontosan mit reklámozott? Mert én nem. Akkor most ez jó reklám volt vagy nem? A fejekben megmaradt a név, de a termék már a ködbe veszett ugyebár. Szóval egy kicsit egyet kell értsek Kornél véleményével a Soproni Ászokkal kapcsolatban… Bár azt a véleményt én is osztom, hogy egy jól megfogalmazott poén sok helyen elfér. :)

  19. Ilona szerint:

    nagyon hangos a zene es nem hallom amit mond…a többi videonal is ez a bajom….

Trackbacks

  1. OMA.hu szerint:

    Ééééés elérhető az interjú teljes verziója! Egy hivatásos szövegíró mesél tapasztalatairól: http://bit.ly/b77IRt VIDEÓ!

  2. Barna László szerint:

    Currently Browsing: http://is.gd/bUQdm Interjú egy hivatásos szövegíróval . Na végre megtudjuk, hogy ki ő

  3. RT @oma_hu: Ééééés elérhető az interjú teljes verziója! Egy hivatásos szövegíró mesél tapasztalatairól: http://bit.ly/b77IRt VIDEÓ!

  4. Gombos Zsolt szerint:

    Maksa Zoltán (a humorista és szövegíró) üzen az OMA.hu olvasóinak. Videó! http://bit.ly/b77IRt

  5. Gombos Zsolt szerint:

    @zen_chai :) jogos az ötlet, majd legközelebb. Este otthon ne felejtsd el megnézni, ideteszem a videó linkjét :) http://bit.ly/b77IRt

Szólj hozzá!

*