Ne rágd a ceruzád!

2010. április 30. Írta: · 38 Hozzászólás 

Készítettünk egy interjút valakivel, aki szöveget ír. Mindenki ismeri, sőt  mindenki erről ismeri. A kezdetek kezdetén – saját bevallása szerint is – sokat rágta a ceruzáját, addig míg ki nem tanulta a szakmát. Igaz, ez már több évtizede volt. Sok mindenről kérdeztük, és sok érdekes információt mondott.

Folytatás »

Mondd, Te hogy állsz a szövegírással?

2010. április 29. Írta: · 26 Hozzászólás 

Az elmúlt pár bejegyzésünkben adtunk pár ötletet mi mindenre érdemes szerintünk odafigyelni, miközben szöveget írsz. Ha belegondolsz, mindenfajta online értékesítéshez szükséged van szövegírási készségekre, mert nem csak a weboldaladon lévő szöveget kell ténylegesen megfogalmazni, hanem azt is amit esetleg egy videóban mondasz el, azt is, amit egy hanganyagban szeretnél közzétenni,  vagy mondjuk azt is, amit egy blogbejegyzésben szeretnél összefoglalni.

Az elmúlt hetekben közzétett bejegyzéseinkhez összességében érkezett közel 150 hozzászólás alapján azt látjuk, hogy elég vegyes a kép. Sokan nem foglalkoztak a szövegírással, voltak jó páran, akik kaptak a lehetőségen és az új információk alapján máris átfogalmazták a weboldaluk szövegeit, és volt egy-két olyan kommentelő is, aki szakértőnek, profi szövegírónak tartotta magát.
Folytatás »

Tegezhetem vagy magázhatlak?

2010. április 26. Írta: · 85 Hozzászólás 

Lépten nyomon száraz, unalmas szövegeket lehet olvasni honlapokon. A sótlan weboldalaknak van egy közös ismérvük, mégpedig az, hogy nem merik megszólítani az olvasót. Akkor lesz eredményes és gördülékeny a kommunikációd, ha úgy írod meg szövegeid, mintha ott ülne Veled szemben az érdeklődőd. Ettől lesz személyes az üzeneted. Ne legyél olyan, mintha egyenesen az Akadémiai kislexikonból lenne kiollózva a honlapod szövege.
Folytatás »

A megnyerő szöveg 2 axiómája

2010. április 20. Írta: · 39 Hozzászólás 

Nemrég egyik ismerősömmel beszélgettem arról, hogy mit érdemes mondani az interneten egy honlapon vagy egy hirdetésben. A szövegírás az egyik legnagyobb gondja sok honlap gazdának.  Ezért hát amit 5 percben elhadartam a benzinkúton Lacinak, azt egy kicsit részletesebben kifejtem itt a blogon.

Ma két olyan alapvető fontosságú axiómáról írok, ami nélkül nehezen lesz hatásos és sikeres a szöveged. Ez a két kérdés mindegyike olyan, amit még azelőtt át kell, hogy gondolj, mielőtt egyetlen szót is megírsz weblapod szövegéhez vagy értékesítési célú emailedhez.

1. kérdés: Mi jön előbb, a desszert vagy az előétel?

Folytatás »

“Üdvözöljük honlapunkon!”

2010. április 14. Írta: · 68 Hozzászólás 

Egyszerűen ez egy ódivatú, fantáziátlan nyitás. A látogatód pár másodperc alatt eldönti, hogy bizalmat szavaz-e honlapodnak vagy sem. Ez alatt a 3-4 másodperc alatt olyat kell tudnod mondani, ami felkelti a figyelmét és érdeklődését! Ne pazarolj el 1-2 másodpercet ilyen köszönésekkel.

Mindezek ellenére nézd csak meg hány weboldalon olvasható! “Üdvözöljük honlapunkon!” = unalmas vagy!

A másik amitől falra tudok mászni a „Minden ami …” kezdetű szlogenek. Annyira elcsépelt, mivel nagyon sok honlap fantáziátlan módon behelyettesítve saját kulcsszavát, ezt alkalmazza.

És még sorolhatnám ezeket a hibákat, amikkel nap mint nap találkozom az interneten böngészve. Erre a területre nem fordítanak elég figyelmet a vállalkozások. Sokan a titkárnőjükre bízzák, hogy „hozzon össze” valami szöveget a weblapra vagy egy kisvállalkozás cégvezetője sűríti bele bokros napi teendői közé a szövegírást, ami egyébként púp a hátára. Egyébként pedig miért várják el sokan a webfejlesztőtől, hogy megírja a készülő honlap tartalmát? (Bizony ezen a ponton csúszik el a legtöbb weblap fejlesztési projekt. – Nincs aki megírja a tartalmat…)

Folytatás »

Hogyan regisztrálj a Facebook-on?

2010. április 8. Írta: · 98 Hozzászólás 

Az elmúlt időszakban jó néhány alkalommal belebotlottam abba, hogy emberek akikkel találkozom szeretnének regisztrálni a Facebookra, sőt szeretnék kipróbálni az üzleti lehetőségeit is, de már a regisztrációnál elakadnak. Amikor legutóbb ilyen jellegű kérdéssel jöttek oda hozzám, eldöntöttem, hogy lecsapom az összes ilyen típusú kérdést, és megmutatom egy pár perces videóban, hogy hogyan lehet regisztrálni a Facebookra.

Facebook regisztráció 3 percben

Egy pár ötlet, az adataid megadásával kapcsolatban

Jó hír, hogy semmi sem kötelező! Mindenről Te döntesz, és ha okosan használod a Facebookot, akkor teljes a kontroll az adataid felett. Akár személyenként tudod módosítani, hogy kinek milyen adataidba engedsz betekintést, persze ez több száz ismerősnél eléggé sziszifuszi munka. Érdemesebb csoportosítani az ismerőseid , és aszerint adni hozzáférést az adataidhoz. Pl: családtagok, barátok, iskola, munkatársak, új kapcsolatok. Mindegyik csoportnak mást engedsz ki magadról.

Érdemes jól felismerhető, könnyen beazonosítható, ugyanakkor vállalható képet feltenned magadról!

Mutatkozz be, töltsd ki az érdeklődési köreidnek fenntartott mezőket, hogy azok akik hasonló téma iránt érdeklődnek, könnyen Rád találjanak! Hiszen ne feledd: a Facebook ≠ Iwiw, itt nem az ismerőseid kell elsősorban megkeresned, hanem törekedj új kapcsolatok kialakítására!

Kezdd itt a regisztrációt: http://www.facebook.com/OMAhu

Sok sikert a Facebookon, találkozunk!

Nincs kifogás

2010. április 1. Írta: · 8 Hozzászólás 

Lassan egy hónapja, hogy véget ért a legutóbbi OMA Live! 52 órás szuperintenzív tanfolyamunk, ahol a közel 40 résztvevő mindegyike a sikeres vizsga letétele után megkaphatta a saját névre szóló egyedi DiplOMA oklevelét.

Folytatás »