A politika és a közösségi média? Ugyan.
2010. március 25. Írta: Gombos Zsolt (OMA) · 33 Hozzászólás
Sokan állították tavaly év végén, vagy akár idén a választási kampány indulása előtt, hogy az idei választások Magyarországon az interneten fognak eldőlni. Hivatkoztak arra a sokat emlegetett sikersztorira, hogy 2 évvel ezelőtt 2008 őszén az USÁ-ban Obama kampányának stratégiája egyértelműen az internetre és azon belül is a közösségi médiára épült. Obama és a kampánystáb annak köszönhette a sikerét, hogy a közösségi médián keresztül sikerült tömegeket, az egyszerű embereket közvetlenül elérni. A történetnek persze számos, azóta sokszor kivesézett egyéb összetevője is volt, (mert azért nem ilyen egyszerű a helyzet), de a jelenlegi bejegyzés témája nem 2008 ősz – USA, hanem 2010 tavasz – Magyarország. Folytatás »
Rengeteg múlhat egyetlen szón is
2010. március 23. Írta: Fehér Márton (OMA) · 28 Hozzászólás
Érdekes jelenségre lettem figyelmes. Az ember az évek során pár száz hirdetésszöveg megírása és tesztelése után rájön bizonyos törvényszerűségekre. Ezeket felhasználva viszonylag könnyen és gördülékenyen lehet hirdetés szövegeket írni.
De időnként belebotlok olyan jelenségbe, ami engem is meglep és nehéz megmagyarázni utólag. Volt már hogy egyetlen szót megváltoztattam a hirdetés szövegemben és a kampány hatékonysága a duplájára nőtt. Vagyis fele annyiért szereztük az érdeklődőket, mint előtte. Vagy még sorolhatnám az ilyen X-aktás eseteket.
Megmutatom kedvenc példámat az ilyen furcsaságokra:
Itt a nyertes és a bejelentés
2010. március 16. Írta: Fehér Márton (OMA) · 24 Hozzászólás
A múlt pénteki feladványunkra érkezett rengeteg hozzászólás és remek megoldás (szám szerint több, mint 270 komment)! A nyertes “pályaművet” és szerzőjét ebben a bejegyzésben tesszük közzé.
De előbb a nyereményről!
Most légy okos és nyerj!
2010. március 12. Írta: Fehér Márton (OMA) · 292 Hozzászólás
Készülünk valamire! Valami újra és olyanra, amit még nem csinált más Magyarországon. Hogy mi is az egésznek a lényege? Ezt egyetlen képpel meg tudnám ragadni. Íme! (Én fotóztam!)
Feladvány
Mi az üzenete a képnek? Írd meg hozzászólás formájában! A legvelősebb kommentet meglehetősen komoly ajándékkal jutalmazzuk!
Kedd reggel (2010. március 16.) 9:00-ig tart a játék, utána eredményhirdetés + minden kiderül!
Apróbetűs rész (olvasd el!)
A hozzászólásokat szubjektív módon értékeli a 2 tagú zsűri: Zsolt és jómagam. Az nyer, aki szerintünk a legelmésebb hozzászólást teszi és legközelebb áll ahhoz, amire mi gondoltunk. A játékban való részvétellel elfogadtad önkényes és (Rád nézve nagy eséllyel) igazságtalan döntésünket! :-) Jogorvoslatnak és sértődésnek helye nincs! A játékban az OMA munkatársai és közvetlen hozzátartozói nem vehetnek részt.
Kiegészítés (2010. március 12. 10:35)
Minden kommentet folyamatosan követünk, de szándékosan nem szólunk közbe, nem szeretnénk ilyen módon befolyásolni a végeredményt. Eddig (57 hozzászólásnál járunk) már több igen találó kommentet olvastunk, de továbbra is bárkinek lehet esélye! Tehát hajrá!
Sufni tuning piackutatás
2010. március 8. Írta: Fehér Márton (OMA) · 43 Hozzászólás
Sokunknak támadnak bomba vállalkozási ötleteink. Egy ilyen ötlet megszületésétől az üzleti sikerek elkönyveléséig gyakran nagyon hosszú buktatókkal teli út vezet.
Mindenre oda kell figyelni a legapróbb részletességgel, például: jogi környezet, termék fejlesztés, design, ügyfélszolgálat, marketing, pénzügyi likviditás, logisztika és miért hagynám ki a marketinget.
Egy vadi új koncepción alapuló szolgáltatás vagy termék kifejlesztésére vagy bevezetésére rengeteg idő, energia és pénz elmehet, mire az első vevőkhöz eljut. Ha eljut. Hiszen mekkora bukta van abból minden szempontból, ha az újonnan kifejlesztett terméket újra kell tervezni vagy csomagolni már az elején? Vagy ami még rosszabb, zseniális a termékünk, de nem kell senkinek…
Mi az amit soha ne hagyj ki egy új termék vagy szolgáltatás indításakor?
Közösségben hirdetni tuti nyerő?
2010. március 2. Írta: Gombos Zsolt (OMA) · 65 Hozzászólás
Közösségi oldalakat böngészgetve, szinte naponta eszembe jut egy bizonyos kép mostanában. Lehet vele egyetérteni vagy ellenkezni, állok elébe de most megosztom Veled.
Tegyük fel, hogy
egy baráti társaság ül egy étteremben. Borozgatnak, beszélgetnek, sztoriznak a régi dolgokról, munkáról, magánéletről, vicceket mesélnek, nevetnek nagyokat. Rendelnek még egy pár üveg Cuvée-t és még órákig folytatják.
Te pedig hallgatózol. Folytatás »
