Fejlövés a konkurenciának
2009. augusztus 12. Írta: Gombos Zsolt (OMA) · 10 Hozzászólás
Rövid sztori: Alig, hogy meglett a jogosítványom 17 éves koromban, elkezdtem motorozni Nagyapámtól megörökölt Simson motorkerékpárommal. Hamar szereztem motoros barátokat, akikkel együtt róttuk a köröket a városban és néha kicsit messzebb is elmerészkedtünk.
Janó, az egyik barátunk valahogy mindig a sor végén kullogott, néha még meg is kellett állni és megvárni. Már többször szétszedték, összerakták kipucolták az egyes részeit a motorblokkjának, de mégsem akart ugyanúgy menni az ő Simója, mint a miénk.
Egyszer Karcsi, azt mondta neki a bandából:
- Te Janó, most cseréljünk már egyszer gépet, menj az enyémmel én meg kipróbálom a te járgányodat. Nem értem mi lehet a baj, hiszen technikailag minden rendben van vele.
Karcsi ki is próbálta és ugyanúgy ment mint a miénk. Ezen természetesen mindenki nagyon meglepődött. Na hát erre részletesen el kellett mesélnie, hogy mit hogyan csinált, mikor mit érzett, mire hogy reagált Janó mocija. Karcsi amikor ehhez a részhez ért:
- … amikor 4-esbe váltottam…
Erre Janónak meghűlt az ereiben a vér, hullasápadt lett:
- Milyen 4-esbe?
- Hát 3-as után 4-es jön nem?
- Van 4-es sebességi fokozat?
Janó nem tudta, hogy nem csak 3 fokozatú váltója van az ő Simsonjának, ezért soha nem kapcsolt feljebb. Nem csoda, ha mindig lemaradt.
Hogy lesz ebből fejlövés a konkurenciádnak?
Az online marketingben is rengeteg “Janó” létezik.
Ez persze nem a “Janók” hibája, hiszen, a motorozással ellentétben az online marketinget nem oktatják. Vannak egy napos konferenciák, esetleg kisebb csoportos egynapos (8 órás) tréningek, de mindannyian tudjuk, hogy ezek általában szemfelnyitásra elegendőek. Egyetlen nap alatt nem lehet megváltani a világot, nem tud leülepedni, megérni az anyag.
Aztán van egy-két főiskola, ahol ezt szakirányként már oktatják, de egy cégvezető, vagy egy gyakorló marketinges ide sem fog beiratkozni, mert rengeteg időt vesz el, és nem a diplomára van szüksége, hanem a tudásra.
Azonban egy átfogó, teljes, esti képzés, ahol pár hónap alatt az online marketing legjavát szippanthatod magadba, nagyon hiányzik. Egy olyan, amit ha elvégzel, és alkalmazod az ott tanultakat a saját cégedben, akkor a konkurensed úgy fogja érezni magát, mintha fejbelőtték volna.

Erre a hiányra nyújt Neked az Online Marketing Akadémia egy teljeskörű megoldást 2009 szeptemberétől.
Egy képzés, ami rendszerbe foglalja céged online marketingjét az alapoktól egészen az olyan témákig mint:
- e-mail marketing,
- webszövegírás,
- website ergonómia,
- webanalitika (Google Analytics)
- keresőoptimalizálás
- Google AdWords hirdetések
és amellett, hogy ezekhez megkapod az elméleti tudást, azonnal egyénre szabva gyakorolhatod is.
A képzés nem csak egyben, hanem egyes témákra bontva is elérhető lesz, na de ezt (és az ezzel kapcsolatos további belső infókat, helyszínt, árakat, kedvezményeket) csak akkor tudhatod meg az elsők között, ha feliratkozol itt az értesítőre.
Ha érdekel egy ilyen képzés, vagy csak kíváncsi vagy mi készülődik az OMA házatáján, jelentkezz itt, mindenféle kötelezettségtől mentesen, és küldeni fogjuk e-mailben a részletes információkat.

Sziasztok.
Csodálkozom egy dolgon, persze lehet, hogy csak nekem furcsa… Online vállalkozást oktattok és élő tájékoztatókon….
Nekem kicsit, de hangsúlyozom, csak “kicsit” a “bort iszik, vizet prédikál” mondás jut eszembe.
Vannak már csúcs webkonferencia termek, szerinem próbáljátok ki, mernék fogadni, hogy nagyobb lesz a jelentkezők száma, sőt!
Én már jópár termet láttam és sikerült megtalálni a megfelelőt is, ha gondoljátok, szívesen átadom a tapasztalatokat.
Gondolkodtunk webes lehetőségeken is, de itt pont az a lényeg, hogy egy személyes tréninggel adjuk át az online szközök használatának tudását. Nagyon sokan a hagyományos tantermi képzés keretein belül képesek a leghatékonyabban tanulni.
Kinek a pap, kinek a paplan…
Tényleg csak a vicc kedvéért: a Te webkonferenciasimsonodon van 4-es? :)))
Csak mellékesként jegyezném meg, hogy Magyarország nem egyenlő Budapesttel, sőt magyarul beszélő és a téma iránt érdeklődők sem kizárólag Budapesten laknak.
Tudom, hogy budapestiként könnyen jut az ember arra a következtetésre, hogy minden fontos dolog ott történik, minden fontos ember ott él, minden pénz forrása Budapest, én mégis úgy godolom, hogy máshol is van élet, máshol is laknak emberek, máshol élő embereknek is van internetük, és van hozzá megoldásra váró Adwords gondjuk.
Ám a személyes varázsotokat csak a budapestiek élvezhetik, figyelembe véve a vidék-Budapest közlekedési viszonyt (mind az utazási idő, mind az utazási költség többnyire meghaladja egy átlag magyar tűrőképességét.
Az internet lényege véleményem szerint amúgy is az online kapcsolat, így, ha van megfelelő eszköz, akkor talán érdemes elgondolkodni annak használatán.
De sok Zsolt van :)
@Egy másik Zsolt: teljesen jogos a felvetésed, és igyekszünk minden igényt kiszolgálni. Most szeptemberben élő képzés indul Budapesten, aztán, ahogy lesznek igények megyünk vidékre és/vagy megtartjuk a képzést online is. Szépen sorjában, mindenre sor kerül. Behúztunk két strigulát az online képzés mellé. De iratkozz fel a képzés értesítőjére, mert egyelőre csak ott lesznek majd belső infók!
Sziasztok!
Nekem is jól jönne az online változat, húzzatok be még egy strigulát, léci! Négy gyerek mellől (apa nélkül) kvázi lehetetlen eljönni esténként, heti egy estét így is elvállaltak a nagyszülők, a havi egy csiripestre már húzzák picit a szájukat, több nem fér bele :-) Köszi!
Sziasztok Sok Zsoltok :)))
Egyet kell értenem az online támogatóival. Egyrészt az önköltség is sokkal olcsóbb, plusz mindenkinek spoóroltok 2 óra utazgatást. Sőt egy konf terembe sokkal többen beférnek, illetve vidék is elérheti. Azt írta a Fő Zolt :) hogy van aki az iskolapadban tud csak tanulni. Szerintem többen vannak azok, akik pont az iskola pad szindróma miatt furcsán érzik magukat.
Ne vedd szigorú kritikának, a munkátokkal és a szaktudásotokkal rendkívül elégedett vagyok, és az ingyenes tanfolyamaitok sok pénzt spóroltak már nekem, és ezt nagyon köszönöm!!!!
Keep on the way!
Üdv
Csaba
Sziaa!
Nekem is sokkal jobb a helyi oktatás, mivel vidéken élek, hosszú az út.
Vida Ritát hallgattam, de az az időpont amikor elöadást tartott nem mindig volt alkalmas, és nem a saját termékeim optimalizálási értékesatéséről szólt.
Valami személyesebbet szeretnék hirdetésemmel kapcsolatban.
Az eddigi szakember-hirdetésfelvevő kampánymenedzser nem sokat tudott ajánlani!
Üdv: Edit