Vigyázz, mert csak a pénzedre hajtanak!

Naponta több hirdetési ajánlattal is megkeresnek különböző cégek emailen illetve telefonon. Ilyen-olyan tudakozóktól, mindenféle cégadatbázisoktól, üzleti közösségi portáloktól stb. Illetve az ismerőseim is gyakran kikérik a véleményem, hogy érdemes-e hirdetéseket vásárolni ilyen megkeresések alapján.

OK, ok, hogy el kell kezdeniük ezeknek a cégeknek is feltölteni az adatbázisukat, valahogy kell hirdetőket szerezni, de alapvetően gagyi üzleti modellnek tartom azt, ha spameléssel próbálják ezt elérni. Továbbá szerintem a jó hirdetési felületekért a hirdetők állnak sorban, nem kell a tartalomszolgáltató cégnek idegesítő zaklatásokhoz folyamodni és övön aluli “marketing” húzásokkal összevadászni az ügyfeleket.

A “kedvenc” ilyen példám:

OMA Blográdió: Ha nem akarod elolvasni, hallgasd meg!
[audio:0906_a-penzedre-hajtanak.mp3]

  • “Ha szerződik cégünkkel, wellness hétvégét kap ajándékba…” Annyira nem releváns és annyira azt sugallja, hogy az apróbetűs részben biztos van valami átverés, hogy bennem ez például kifejezetten bizalmatlanságot ébresz, pláne, hogy a hirdetés ára nem fedezné még a wellness hétvége árát sem.

A legdurvább övön aluli húzások amikkel találkoztam a következők:

  • Felhívnak, hogy csak adatokat szeretnének egyeztetni az “ügyvezetővel” (na ez már ekkor legyen gyanús), szépen sorban megkérdezik a cég elérhetőségeit, adatait, szolgáltatásait, hogy berögzítsék az adatbázisukba. Aztán minden egyéb kommunikáció nélkül kiküldenek egy számlát… Egyrészt a legtöbb cégvezető emlékszik, hogy beszélt valami ilyesmi társasággal, de arra már nem biztos, hogy miben maradtak. Az emberek egy jó része nem akar szégyenben maradni, pláne a saját hibájából, ezért hidd el többen befizetik ezt a számlát, mint most ezt gondolnád.
  • Volt már, hogy valaki a “Google Magyarországtól” hívott fel… Nyilván nem onnan. Amikor rákérdeztem, hogy melyik cégtől, csak nem a Google Magyarország Kft-től? Illetve kértem, hogy akkor mondja el még egyszer a nevét érthetően, akkor már kicsit meg volt szeppenve az illető és helyesbítette a bemutatkozását. A Google Magyarország nem hívogat fel senkit, hogy itt-meg ott hirdessünk!
  • Olyat is hallottam, hogy “a Google a mi adatbázisunkat használja”… Erről a nyilvánvaló hazugságról már korábban írtunk!
  • Az egyik, amire a legjobban haragszom: “Google AdWords kampányt kap ajándékba a hirdető”. Az írásos ajánlatban hosszasan ecsetelik, hogy milyen haszna van a Google-ben elől lenni és hogy fizetett találatok között mekkora dolog megjelenni. A cég megadhat pl. 5 kifejezést, amire ott lesz az elsők között. Az éves hirdetési összeg, amit az adott “xyz tudakozó”-ban való megjelenést is fedezi 40-50 eFt körül szokott lenni évente. Ebben pedig az az átverés, hogy nem mondják meg hogy ennek az összegnek mekkora része fordítódik valójában AdWords hirdetésekre. Hány kattintás fog ebből érkezni a cég weboldalára stb. Természetesen az egyik dolog az, hogy csak néha-néha bukkan majd fel a hirdetése a cégnek, minimális intenzitással (de hát lám ott lesz). És a másik trükk, hogy nem is a hirdető cég weboldalára fog mutatni a hirdetés hivatkozása, hanem az adott cégadatbázis azon aloldalára, ahol a hirdető cég adatlapja található. Így eleve ezekkel a látogatókkal a saját látogatottságukat fogják erősíteni, nem a hirdető cégét…

Apropó látogatottság. Honnan van ezeknek a cégadatbázisoknak ilyen jó látogatottságuk? Mert némelyiknek napi többezer egyedi látogatójuk is van. Ezen sokat töprengtem. Te szoktál ezekben az adatbázis, cégkereső oldalakon kutakodni? Kíváncsi lennék. Mert én nem szoktam. Erre sokkal univerzálisabb megoldások léteznek (pl. Google). No de akkor mégis honnan szerzik a látogatókat? Egyrészt keresőoptimalizálás révén. Teleszemetelik a netet milliónyi aloldalukkal, ezekről azért csusszan be látogató a keresőkből is, némelyik egész ügyesen optimalizált rendszerrel rendelkezik. Továbbá számoljunk egy kicsit. Van olyan tudakozót üzemeltető cég, amelyik akár 10 telefonos munkatársa fejenként és óránként átlag 30 céget felhív napi 8-10 órában. Ez minimum 2-3000 cég naponta. Ha ebből csak 1000 felhasználó rákukkant miről is van szó, az már napi 1000 látogató plusszban. És vannak ennél sokkal szőnyegbombázósabb cégek is.

Nagyon sok internethez annyira nem konyító cégvezetőt (de még általam is ügyesnek tartott marketingest) megvezettek már a fenti trükkökkel és még ez csak pár példa volt a sokból…

A legtöbb vállalkozó, aki nem foglalkozik behatóbban honlapjával érzi, hogy kellene költeni az internetes hirdetésekre. Ezért véletlenszerűen kiválasztva pár jobban kifényesített ajánlatot elfogad, majd évente hosszabbít. Valójában azt sem tudja hol jelenik meg a honlapja. Az eredmény pedig nulla, de erről nem is fog tudni, mert még látogatottsági statisztikát sem használ.

Véleményem szerint az átvert hirdetők előbb utóbb rájönnek arra, hogy kidobták azt a pár tízezer vagy százezer forintjukat az ablakon és képesek azt gondolni, hogy az internet egy nagy átverés. Az online marketing szakmát is devalválja ez az egész.

Mit javasolhatok Neked?

  • Első és legfontosabb tanácsom, hogy hagyd a fenébe ezeket a hirdetési ajánlatokat, ne is törődj velük, hanem tudatosan tervezd meg időszakonként az online megjelenéseidet. Te kutasd fel a megfelelő hirdetési helyeket. A tervet pedig tartsd és ne hagyd Magad eltéríteni ilyen kétes értékű ajánlatokkal!

A többi javasolt lehetőséget jobb, ha el sem olvasod, azzal jársz a legjobban!

  • Ha valamiért látsz fantáziát az adott hirdetési lehetőségben (akkor előbb számolj 10 ig magadban, majd gondold át újra és ha még mindig érdekel), akkor tudd meg a következőket: mennyi a látogatottságuk (erre sem tudnak általában a sales munkatársak válaszolni), pontosan tudd meg hol és hogyan jelennél meg, mit kapsz hozzá, a Google hogy kerül a képbe és mit ígérnek pontosan, ami mérhető, ellenőrizhető. Azt is vedd számításban, Te hogy fogod mérni az eredményeket!
  • Írásos ajánlatot kérj emailen! A telefonos megkeresők egy része ilyen szöveggel próbál majd lepattintani, hogy “a vezetőség nem engedi” stb… Ne dőlj be! Nem akarja, hogy írásos nyoma maradjon az ajánlatnak, mert akkor van mit követelni rajtuk utólag, illetve teljesíteni kell a telefonosnak a napi tervét, nem pazarolhatja az időt ajánlatküldésekre, neki óránként 40-50 céget fel kell hívnia…
  • Ha mindenáron tetszik amit kínálnak, akkor alkudd le az árát. (Csak bátran, mintha Isztambulban a bazárban lennél…) Mondd azt, hogy feléért kell. Ugysem könnyű nekik ügyfeleket szerezni, a félár is jobb nekik, mint a semmi.

És itt a nagy DE…

Nem állítom, hogy minden ilyen cégadatbázis szélhámosságot kínál. De mára annyira megfojtották saját piacukat, hogy nem érdemes ilyen általános tudakozókban hirdetni.

Amiknek viszont van hasznuk és létjogosultságuk: a specifikus témakörre szakosodott szolgáltatás adatbázisok / céggyűjtemények. Egészen addig míg el nem szaporodnak az adott témában a hirdetést kínáló portálok. Pl. az orvosi és a rendezvényszervezős téma már kezd telítődni, de vannak nagyon jó kezdeményezések is bizonyos területeken. Pláne, ha még a felhasználóknak adnak is valami hozzáadott értéket a témában a cégek kínálatán kívül!

Természetesen akinek nem inge ne vegye magára, a kommentek között szívesen fogadjuk az érintettek hozzászólásait is!

Téged is megpróbáltak már bepalizni?

Comments

  1. geotomi szerint:

    Hajjaj, majdnem mindennap felhívnak ilyenekkel… Némelyik olyan erőszakos, hogy alig lejet elhajtani. Bevallom férfiasan, régebben még én is hirdettem ilyen online tudakozókban, de ma már nem.

  2. gabesas szerint:

    Én mindkét oldalról látom valamennyire a dolgot. Engem is hívogatnak elég átlátszó dumákkal, ugyanakkor van közöm is egykét ilyen cégkatalógushoz.
    Valóban,annyira sikerült már a kedves kollegáknak degradálni magát a cégkatalógus fogalmát hogy az nem kifejezés.

    De jelentem, spammelés nélkül, korrekt, tisztességes üzleti modellben is működhet ez a dolog, és bár nem vettünk belőle luxusautót, stabil (és elsősorban nem rossz szájízzel megkeresett) bevételt és látogatószámot tud produkálni.

  3. Gyakran próbálkoznak, és bár nagyon elítélem, megértem miért van ilyen jelen a piacon. A szigorúan vett nagyátlag ugyanis bepalizható. Az a színvonal, aki mondjuk mónikashown vagy blikken él, nem is fogja tudni megkülönböztetni az igényes marketinget.

    Személy szerint, ha egy cég spamban keres fel, már azzal tökéletesen elvágta magát nálam, ugyanis hitelüket vesztik azonnal, ahogy a spam landol nálam. A “kedvencem”, amikor leírják egy spmabe, hogy ez nem spam, hanem előzetes hozzájárulás kérés. Ilyenkor vissza szoktam írni, hogy a GARTAF és az EKTV rendelkezései szerint most spammelt, és az NHH, de a fogyasztóvédelem is elég komoly tétellel bírságol. Ha ezen megijednek, és nem küldenek többet másoknak se, máris sikerült valamit tennem a jó ügyért. Ha mégis, előbb utóbb a feketemarketinget alkalmazó konkurencia jelenti fel.

  4. @gabesas: természetesen éljenek a korrekt vállalkozások! Csak azt sajnálom, hogy azok akik nem jogszerű eszközökhöz folyamodnak teljesen ellehetetlenítik a “rendeseket” és előbb utóbb őket is belekényszerítik a zsiványságba!

  5. @marczipan: totál igazad van, kérdem én:

    Mikor alakul már ki végre egy olyan szemlélet az emberek fejében, hogy spammertől nem veszünk semmit! Meg se hallgatjuk!

  6. gabesas szerint:

    Mi eddig ellenállunk a zsiványságnak, sőt most készülget két tematikus adatbázis is, meglátjuk azok mennyire fognak jólműködni.
    Igaz, én furcsamódon (mármint ebben a szektorban ez sokszor furcsának tűnik) nem pénzkereseti forrást és hozzá valamilyen nyakatekert ötletet kerestem, hanem valós felhasználói igény és probléma adta a lökést a fejlesztésnek.

  7. @gabesas: áruld el bátran az oldalaid címét, hadd nézze meg bárki!

  8. gabesas szerint:

    én csak fejlesztem, illetve a most készülő dolgok sajátok lesznek, ha éles, akkor majd bekommentelem ide vagy valami.

  9. Persze a hívások alól mi sem vagyunk kivételek. Azt vettem észre, hogy a tefenos értékesítő agresszivitása lejjebb süllyesztette a jólneveltségem határát. Néha már semmi gondom azzal, hogy egyszerűen kinyomom a telefont…
    Mert szót érteni némelyikkel nem lehet.

  10. A feleségemmel üzemeltetünk 2 esküvői oldalt, amiben szintén van cégkatalógus.

    Magam is telefonon keresem meg őket, és elmondom, hogy miben tudok nekik segíteni. (Hozzáteszem pozícionálva van az oldal, és egy szűkebb célpiacot szólít meg)

    Mivel számtalan cégvezetőtől hallottam, hogy naponta keresik hülyeségekkel, ezért más stratégiát alkalmazok.

    Ha valaki felajánlja telefonban hogy küldjek neki email-ben ajánlatot, akkor azt visszautasítom, mert nem akarok egy lenni a sok közül.

    Csak személyes tárgyalás során mondom el, hogy miről van szó!

    Így működik!

    A legidegesítőbb az egészben, hogy aki korrektül akarja csinálni, az is nehéz helyzetben van az ilyen kamu cégek miatt.

  11. Engem is folyamatosan hívnak az ilyen cégek.

    Mindig azzal az egyszerű kérdéssel rázom le őket, hogy mennyibe kerül nekem náluk egy hírlevélfeliratkozó, akinél garantálják, hogy különböznek az IP címeik? És mi erre a garancia?

    Ezután elképedve, meglepődve elbúcsúznak, mert nem értik a kérdést, miután elmagyarázom, hogy ez nekem most mennyibe kerül.

  12. Sziasztok!

    Én egyszer akartam hirdetni egy szimpi oldal blogjában, ahol azt írták, hogy itt bárki hirdetheti magát. Beírtam, de nem jelent meg semmi. 1 bejegyzés volt előttem, biztos csalinak. Meg tudnátok mondani, hogy az ilyenek mit akarhatnak az adataimmal?
    Amúgy még nem hirdetek sehol, a kivitelezésben még kezdő vagyok, és nem akarok több ilyen bénaságot csinálni, ezért tanulok, ahol csak lehet. Pl. Adwords Mesterfogások. :-)
    Idén már haladó leszek!

    Üdv:
    Évi

  13. Olvasgattam a bejegyzéseket és arra jöttem rá mindenkinek igaza van a saját szemszögéből. A cég meg akar élni az ügyfél szolgáltatást akar. Ezt a kettőt úgy kell összehangolni, hogy mindkét fél megkapja amit szeretne és szerintem minden rendben van!

    Szerintem, ahogy Márton is mondta – „a specifikus témakörre szakosodott szolgáltatás” -oknak van létjogosultságuk a piacon. Előbb utóbb az emberek immunisakká válnak az ilyen megkeresésekkel szemben. Megjegyzem sokkal nagyobb reklámerővel bír egy olyan oldal, ami nem magát ajánlgatja, hanem azt ajánlják!

    Egy kedves barátommal:)) volt szerencsém egy olyan oldalt létrehozni, ami a látogatókért van! Természetesen mint minden oldalnak van üzleti oldala is, de ez az oldal főként azért jött létre, hogy minden látogató korrekt válaszokat és szakszerű leírásokat olvashasson!

    Nézzétek meg az oldalt esetleg:
    http://www.muszaki-vizsga-zoldkartya.hu

  14. @Ákos: igen, a Te oldalad is lehetne pozitív példa! Műszaki vizsgával és zöldkártyával foglalkozó cégek adatbázisa, de egy sor hozzáadott értékkel bíró funkciót tartalmaz. Pl. emlékeztető, ha lejár a műszakija/zöldkártyája a regisztrált felhasználóknak, hasznos írások autósoknak, szakértő válaszol rovat… Csak így tovább!

  15. nos igen ez is mint minden relativ
    ha a telefonos pont akkor hív mikor semmi kedvem beszélgetni teljesen halott az ügy akár ingyen Hawaii utat is igérhet nem fog érdekelni…
    kedvencem a péntek este 9 előtt pár perccel telefonáló….
    az ilyet mi hajtja???
    más részről meg néha elég jó ajánlat is becsusszan…
    a spam szürőm már a viagra és társait már meg se jeleniti…

  16. Sziasztok! Látom, hogy elég régi az utolsó bejegyzés, de azért próbálkozom, hátha jár erre valaki, aki szakértő a témában. Nekem van egy honlapom, ahol építőipari kivitelezők hirdethetik magukat. Persze inkább egy online magazinra hasonlít első ránézésre, mert cikkek, építőipari szótár, kérdezze a szakértőt rovat is van benne, a látogató számára ezek a fontosak elsősorban.
    Szóval a kérdésem: Azt hallottam, hogy ha egy cég honlapján fent van a cég kontaktjának e-mail címe, akkor onnan ki lehet gyűjteni, és szabad reklámlevelet küldeni, ez nem minősül spamnek. Ráadásul már két elég megbízható forrásból is hallottam ilyet. Ki mit tud erről?

  17. Kornél
    ebből a szempontból szerintem mindegy mit mond a törvény
    gondold magad a címzett helyébe és küldj nki olyan levelet amitől te sem másznál a falra(gondolok itt arra hogy első ,megkeresésben ne fantasztikus ajánlattal sokkold nyerd meg bizalmát(pl közöld vele hogy a honlapon láttad címét és szeretnél vele néhány levelet váltani minden kötelezuettség nélkül)
    max a levélben add meg vm ajánlatod oladlánalók címét)
    de ez csak egy amatőr ajánlat:)

  18. gabesas szerint:

    @Kornél: eddig mindenképpen spamnek minősült, már az első, engedélykérő mail is, az nhh állásfoglalása alapján.
    Annyi módosulás történt, hogy a valószínűsíthetően céges mailcímeket kevésbé védi a hatóság ezentúl.
    Tehát ha bejelentés érkezik mondjuk egy info@cegnev.hu formájú mailre kapott spamre, akkor mérlegelik hogy mennyire szórta meg az adott cég a világot, mennyi bejelentés érkezett, stb.

    De ezzel együtt sem szép dolog spammelni, sőt inkább tűzzel-vassal irtandó, _szerintem_

  19. Mikor alakul már ki egy olyan szemlélet, hogy spammertől SEMMIT nem veszünk???

    A “kedvencem” amikor “marketinges” cég spamel. Röhej, ha valaki ezek után rendel tőlük bármit.

  20. Elmondom a szituációt, biztosan akad itt valaki, aki tud tanáccsal szolgálni. A honlapra szeretnénk hirdetőket irányítani. Eddig ezt úgy tettük, hogy telefonon megkerestük az illetőt, röviden (max 2 perc) előadtuk, hogy miről van szó, majd engedélyt kértünk ahhoz, hogy e-mailen bővebb tájékoztatót küldhessünk. Ezzel eddig nincs is baj, a hirdetők úgy-ahogy szállíngóztak. Persze telefonon is megkaptuk a magunkét rendesen, gondolom mondanom sem kell, bár hozzá kell tenni, hogy akiben van szemernyi intelligencia, az végighallgat.

    A telefonos ügyfélkeresés sok idő, sok ember, sok munka, néha több befektetett pénz, mint ami visszajön. Ezért kezdtünk el gondolkodni azon, hogy olyan módszer kellene, amivel egyszerre nagyobb tömegeket lehet elérni. Itt jött szóba a spammelés is, de mivel mindenhol utálják (én is), és Ti is meggyőztetek, hogy ez nem jó, ezért elvetem.

    Viszont a kérdésem, hogy tud-e valaki a fent említett módszernél hatékonyabbat, ami nem kerül sokba. Csak ne Adwords-öt, meg adsense-t ajánljatok, mert már a gatyámat is ráfizettem, de semmi eredmény.

  21. @Kornél: Egyetlen szóval mondom a választ: TARTALOM. Kínálj tartalmat! Adj értékes információt! Ha ez megvan (ahogy látom igen, ), akkor használj más online csatornákat! Figyeld a Te témáddal foglalkozó weboldalakat, szólj hozzá a blogokban lévő bejegyzésekhez valami értékeset, valami olyat amik másoknak hasznot hoznak! Használd a Twittert! Légy fórumokban véleményvezér! Ha ezek megvannak, és valóban értékes a tartalom , az emberek özönleni fognak a weboldaladra.

    És ők fogják keresni a lehetőséget, hogy feliratkozhassanak, hogy követhessenek. Az értékes tartalom miatt. Ha spammelsz, épp az ellenkezőjét éred el. Te akard őket, és nem ők Téged.

    Persze ez sok idő, ezért léteznek ugyancsak legális és sokkal gyorsabb módjai a látogatók szerzésének, de mivel ennek a postnak nem ez a témája, ezért ezt most nem írom le.

    Lesz róla szó hamarosan az OMA blogján.

  22. Köszönöm Zsolt, igyekszem így tenni, csak az a probléma, hogy a látogatóim és a hirdetőim nem ugyanaz a csoport. A látogatók építkezni, felújítani, otthont teremteni vágyó magánemberek, míg a hirdetők (ennek megfelelően) az építőiparban tevékenykedő vállalkozók.

    Persze amit mondasz, az nagyon jó, alkalmazni is fogom még keményebben, mint eddig, és várom az új témát! :-)

  23. @Kornél: a hirdetők az más. Nyilván nem több ezer potenciális hirdető cég van, hanem max száz. Nekik ne hírlevelet küldj, hanem egy sima e-mailt. Ne hirdetési felületet ajánlj, hanem partnereket keress, együttműködést kínálj, és lehetőleg az illetékesnek címezd. Ha nem tudod, ki az akkor derítsd ki! Megéri a fáradságot. Ez így nem spam, csak egy e-mail, ebből nem lesz gondod, és hatékonyabb is lesz. Sok sikert!

  24. Szabó Anna szerint:

    Kedves Márton!

    Minket is átvertek, konkrétan a … Kft.* 50.000.-Ft+ ÁFA összeget kellet befizetni és azt mondták 75.000.-Ft értékben hirdetnek nekünk,mert annyit adott a Google.
    Azért írtam ide mert remélem más nem fog pórul járni.

    (* a cégnevet a blog adminjaként kitöröltük mivel nincs lehetőségünk ellenőrizni a konkrét ügyet. OMA)

    • Nagy Gabriella szerint:

      Kedves Szabó Anna!

      Tudna nekem segíteni a … Kft-vel* kapcsolatban. Most kellene utalnom nekik az Ön által is említett hirdetéssel kapcsolatban, de elbizonytalanodtam az általuk küldött szerződés szövege miatt, nem mertem még aláírni.
      Előre is köszönöm válaszát.

      (* a cégnevet a blog adminjaként kitöröltük mivel nincs lehetőségünk ellenőrizni a konkrét ügyet. OMA)

Trackbacks

  1. Gombos Zsolt szerint:

    Vigyázz, mert csak a pénzedre hajtanak! http://bit.ly/Q7asj

Szólj hozzá!

*